Budai Arborétum látogatás
Vadregényes kert a főváros közepén a Budai Arborétum. Az ország egyik leggazdagabb arborétuma övezi a kertészeti felsőoktatás fellegvárának keretet adó Szent István Egyetem Budai Campusának épületegyüttesét. Az arborétum a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a Villányi út – Szüret utca – Somlói út között. Területét a Ménesi út két, korban és jellegben elváló részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre. A vidéket valaha szőlőskertek borították, amelyeket a filoxéravész pusztított ki a XIX. század végén. Itt alapította a Bach-korszak idején kertészképző iskoláját dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa. Az első épület eredeti formáját korabeli képek őrzik. Maga az épület - többszöri bővítés után - ma is megtalálható a Felső Kertben. Az arborétum jelenlegi növényanyaga csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában. Felismerve kiemelkedő dendrológiai értékeit, környezetvédelmi jelentőségét, a magyar kertészeti felsőoktatásban betöltött fontos szerepét, a főváros vezetése 1975. március 5-én kelt határozatával az Arborétum területét természetvédelmi területté nyilvánította. A Budai Arborétum területe 7,5 hektár.
Budai Arborétum
A növényanyag összetételét két fő tényező formálta: a kert rendeltetése és az országban egyedülálló klímája. Megkülönböztetett figyelmet kaptak a "hungaricum"-ok: a hazai dendroflóra kincsei vagy a magyar nemesítés eredményei. Ilyen például a hazai berkenyék gazdag választéka: a Bükk-hegységben őshonos kereklevelű berkenye, a vértesi berkenye , Dégen berkenyéje, a balatoni berkenye és mások. Közülük a legszebbek határainkon túl is nagy keresettségnek örvendenek.
Híresek az ezüst hárs magyar nemesítésű fajtái, világújdonság a mecseki gömbkőris.
A különleges növényanyag létfeltételeit a sajátos mikroklíma biztosítja. Bármily hihetetlenül is hangzik, a Budai Arborétum az ország egyik legmelegebb területe.
Ezek után nem meglepő a gazdag mediterrán gyűjtemény: rendszeresen termést érlel a füge és az ázsiai datolyaszilva, évről évre gazdagon virágzanak a végzetfák, a gránátalmák, a babérlevelű szuhar és a selyemakác. Szépen fejlődnek a valódi ciprusok, a pálmaliliomok (, károsodás nélkül áttelel az örökzöld benge és az örökzöld tölgy.
Az épületek árnyas-párás beszögelléseiben valódi szubtrópusi növények élnek: a cserepes dísznövényként ismert kínai kenderpálma, a szobaarália, babérsom, a télálló fukszia, vagy a délvidéki borostyánok (Hedera colchica, H. canariensis) tarkalevelű fajtái. Magyarországon csak itt hoz termést az imafüzérfa és a japánszentfa. Ez utóbbiból hazájában, Japánban újévkor a házi oltár díszítésére használják.
Az arborétum feladatai
Az arborétum elsődleges feladata, hogy bemutatókertként szolgáljon a dísznövény-termesztéssel, dendrológiával és díszkertészettel ismerkedő hallgatók számára, a "kertészeti dendrológia", az "évelő dísznövények" és az "egynyári dísznövények" témáinak oktatásához. Megtalálható itt ezért csaknem minden olyan fásszárú és évelő lágyszárú faj és fajta, ami hazánkban forgalomban van. A terület változatos mikroklimatikus adottságaival és az öntözés lehetőségeivel megfelelő termőhelyet nyújt az eltérő igényű növények számára is. Csupán néhány, speciális igényű faj hiányzik, mint a mészkerülő Calluna vulgaris, Cytisus scoparius, vagy Rhododendron fajok. Egyes savanyúbb talajú területeken ezek telepítését is időről-időre megkíséreljük.
A másik fontos feladat a honosítás. A hazánkba újonnan bekerülő fásszárú dísznövények többek között ebben az arborétumban kerülnek kipróbálásra, majd – kedvező eredmény esetén – előzetes elszaporításra és szélesebb körű elterjesztésre. Erre a terület éghajlati és talaj-adottságainál fogva kiválóan alkalmas. Általában elmondhatjuk, hogy amelyik növény itt jól érzi magát, az az ország bármely részén sikerrel telepíthető, és a nagyvárosok szennyezett levegőjét is elég jól elviseli. (Kivételt képeznek a Ménesi úti támfal alá, valamint a K-porta melletti védett beszögellésbe ültetett melegigényes fajok, melyek megmaradásukat csak a különlegesen kedvező mikroklímának köszönhetik.)
Forrás: az arborétum honlapja
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Treestyle Hostel Budapest
Budapesti munkavégzés céljából szállást keres? A Treestyle Hostel Budapest a város egyik frekventált pontján áll rendelkezésre, akár brigádoknak is, rövidebb és hosszabb időtartamra egyaránt!
Verno House Budapest
Pazar elegancia, mesébe illő szoba és lakosztály Budapest belvárosában az 50 szobás, ötcsillagos belvárosi butikhotel. A Verno House csillogó oázisa a Flava Kitchen & More étterem, amely nappal a kellemes beszélgetések színhelye, az esti órákban az élőzenével fűszerezett nemzetközi ételek rivaldája. ...
W Hotels Budapest
W Hotels Budapest a korábban a Balettintézetnek otthont adó, történelmi Drechsler-palotában, 151 stílusos szobával és lakosztállyal, valamint háromféle innovatív gasztronómia koncepcióval várja vendégeit. A dizájn a történelem és a modern luxus ötvözésével a balett és a ritmusok, az elegancia és az ...
Williams Village Bowling and Country Club*** Budapest
Szálláshelyünk Újpest csendes, nyugodt utcájában 6 szobával és 3 apartmannal várja pihenni vágyó kedves vendégeit. Minden szoba és apartman saját fürdőszobával, TV-vel és ventilátorral rendelkezik. A szórakozni vágyók kipróbálhatják kétsávos bowlingpályánkat is.
Zichy Apartman Budapest
Az Zichy Apartman egy hangulatos, modern stílusban berendezett apartman Budapest központjában, a 6. kerületben. Ingyenes szélessávú WiFi internet a lakásban, Budapest látnivalói, nevezetességei és fontos helyei gyalogszerrel is könnyen megközelíthetők. Modern, ízléses bútorokkal felszerelt, hangulatos ...
a&o Budapest City
Az a&o Budapest City bárral és közös társalgóval várja vendégeit Budapesten. A vendégeknek mindennap svédasztalos reggelit szolgálnak fel. A hotel hibrid, vagyis a hotel és a hostel szálláskategória lehetőségét is magába foglalja: a hotel kétágyas komfortos szobákon felül 4 és 6 ágyas családi ...
marmara HOTEL****
A főváros szívében, a Nagy Ignác utcában található Hotel Marmara a kelet varázslatos világába csábítja vendégeit. Szállodánkban garantáltan megtalálja számításait, akár hosszabb időre, pár napos üzleti útra, vagy csak egy hosszú hétvégére érkezik hozzánk.
Ábel Panzió Budapest
A Budai oldalon, zöldövezetben, a Gellért-hegy lábánál, csendes, fasorral szegélyezett utcában található. A fedett terasz, mely a társalgóból egyenesen a kertre nyílik, kellemes hely kávézáshoz, olvasáshoz esős időben is. A kertbe régi szecessziós vaskorlát vezet le, ahol a fák árnyékában, kényelmes ...
Írisz Panzió Budapest
A panzió Budapest központjától 20 percre, Szentendrétől – az ismert Duna-parti művészvárostól – 10 percnyi távolságra helyezkedik el. A családias, skandináv stílusú panzió fürdőszobás, telefonos, színes TV-s szobákkal, drink-bárral, zárt parkolóval és belső kerttel áll a kedves Vendégek ...
Albérletház Budapest
Fürdőszobás szobák, apartmanok valamint minigarzonok kiadók. Gépjármű parkolása az udvarban lehetséges. 24 órás portaszolgálat. Közös konyha. Mosási lehetőség biztosítva. Széles-sávú internet, MinDig Tv szolgáltatásai elérhetők. Az épületben 95 szoba található három emeleten. Tágas folyosók, világos, fele ...
Art Pub Étterem és Söröző Budapest
Étterem Pesterzsébet és Ferencváros határán azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a főváros déli peremén élőket is megismertesse a minőségi gasztronómiával és a baráti, családias vendéglátással.
Auguszt Pavilon Cukrászda
A farkasréti Auguszt cukrászda elegáns környezetben, gyönyörű kerthelyiséggel várja a sütizni, fagyizni vágyókat. Családi találkozók, romantikus randevúk, nagy beszélgetések tökéletes helyszíne!
Azték Choxolat Budapest
Kis csokizó, kávézó, teázó.Egyedi kézzel készített bombonok és csokoládék, ezek mellet finom jeges, forró italok is meg találhatóak nálunk.
Érdemes benézni hozzánk
BAZ Beer Bar
BAZ BEER BAR - Hangulatos kis söröző, öt-hat fajta csapolt kézműves sörrel, ingyen popcorn-nal Budapesten a 7. kerületben!
BITE Bakery Café Budapest
Finom kávékkal és süteményekkel kínálnak.
BOMBAY Budapest Indiai Étterem
Négy Budapesten élő indiai barát az indiai konyha iránti szenvedélyüket hozták el a BOMBAY-be, céljaik között szerepel, hogy minden vendéget néhány lépéssel közelebb hozzanak az eredeti minőségi indiai gastro élményhez – mindezt könnyed, kortárs környezetben. A Bombay étterem kulináris világa ...
Babar Bistro Budapest
Fiatalos, kozmopolita étterem és rendezvényhelyszín barátságos árakkal, napi menü kínálattal.
Babar Budapest
A Babar 2004-ben nyitott mint egy fiatalos „kozmopolita” étterem és rendezvényhelyszín. Talán a hangulat, a választék, a minőség, a napi menü, a barátságos árak. A közel 700 rendezvény pedig magáért beszél.
Babel Étterem Budapest
A 2019-ben és 2022-ben is Michelin csillagot kapott étteremben az egykori Monarchia gasztronómiai és kulturális örökségét mutatjuk meg a mi szemüvegünkön és modern gondolatainkon keresztül, letisztítva és elegáns szintre emelve azokat. A menüt a fellelhető legjobb minőségű alapanyagokra építjük, ...
Babka Budapest
A Babka Budapest Újlipótváros gasztronómiai közösségi tere, ahol nemcsak lenni jó, de miközben élvezzük a kellemes, barátságos környezetet, jókat ehetünk és ihatunk is. A Babka a jeruzsálemi csokoládés kalácsról kapta nevét, ami finoman utal a konyhai koncepcióra. Megtaláljuk itt ugyanis a ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!