Cantemus Vegyeskar koncert 2023 Budapest. 25 éves jubileumi koncert a Szépművészeti Múzeumban
A Cantemus Vegyeskar 1998-ban történt megalakulás óta, a Szabó Soma Liszt-díjas karnagy által vezetett - ma már professzionális keretek között működő - kórus hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket ért el az elmúlt évek során. E jeles évfordulót egy egész éven átívelő hangversenysorozattal ünnepeljük. A hangversenysorozat exkluzív állomása lesz a novemberi budapesti koncert a Szépművészeti Múzeumban. A Spem in alium (latinul: `Remény másban`) Thomas Tallis 40 szólamú reneszánsz motettája, amelyet 1570 körül komponált nyolc, egyenként ötszólamú kórusra. Egyes kritikusok az angol régizene legnagyobb művének tartják. H. B. Collins 1929-ben Tallis `koronázó teljesítményének` nevezte a Lamentations című művével együtt. Többek között ez a motetta is elhangzik a Cantemus Vegyeskar 25 éves évfordulóján megrendezett Jubileumi koncertjén a Szépművészeti Múzeum Román csarnokában. Közel 150 énekes, körben állva adja elő Thomas Tallis : Spem in alium és Gyöngyösi Levente: Beati pauperes spiritu 40 szólamú motettáit!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Cantemus Vegyeskar 25 Jubileumi koncert - Szépművészeti Múzeum
2023. november 4.
Az 1998-ban történt megalakulás óta, a Szabó Soma Liszt-díjas karnagy által vezetett - ma már professzionális keretek között működő - kórus hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket ért el az elmúlt évek során. E jeles évfordulót egy egész éven átívelő hangversenysorozattal ünnepeljük.
A Cantemus Vegyeskar fennállásának 25 éve alatt alatt Magyarország Nemzeti Együtteseként nemcsak a hazai, de a nemzetközi zenei életnek is meghatározó részévé vált. Számos nemzetközi versenygyőzelmét követően Nyíregyháza városa intézményes formát adott a működéséhez, mely nagyban segítette az egyre szaporodó felkéréseknek való megfelelést. Mára a kórus professzionális keretek között látja el feladatát, és teljesíti azt a missziós tevékenységet, melynek célja az európai énekkari kultúra ezeréves hagyományainak életben tartása, és a magyar kórusmuzsika terjesztése a nagyvilágban.
A Cantemus Vegyeskart a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolából elszármazott öregdiákok éneklési vágya hozta létre 1998-ban. A gyermekként Szabó Dénes kezei között felnevelkedett énekesek a Cantemus Gyermekkarban szerezték meg azt a Kodály zenepedagógiai koncepcióján nyugvó kivételes tudást, mely a közös éneklés művészi magaslatainak alapját képezik. A közös gyökerek, az egységes hangképzés és intonációs hagyományok olyan hasonlíthatatlan énekkari hangzást eredményeznek, mely valóban a világ élvonalába emelte az egyébként amatőr énekesekből álló együttest.
Az énekkar zenei érzéke, technikai tudása, igényes repertoárja nemzetközi versenyek dobogós helyeit, első díjait és nagydíjait eredményezte a legrangosabb megmérettetéseken:
2001 - Budapest (1.díj,Nagydíj,Karnagyi különdíj)
2005 - Olomouc/Csehország (1.díj)
2006 - Gorizia/Olaszország (1.díj 4 kategóriában,Nagydíj,Közönségdíj,Különdíj)
2008 - Tolosa/Spanyolország (1.díj 2 kategóriában,Különdíj,Nagydíj)
2008 - Torrevieja/Spanyolország (Karnagyi különdíj,2.díj)
2016 - Cantonigros/Spanyolország (1.díj,2.díj)
Az Európa-szerte egyre gyarapodó koncertfelkérések mellett Távol-Keleten (Hong Kong, Kína, Tajvan, Japán) is megnőtt a kereslet a Cantemus hangversenyeire, és évről évre gyarapszik az oratorikus felkérések száma is Magyarország és Európa vezető zenekarai részéről (Budapesti Fesztiválzenekar, Budafoki Dohnányi Zenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Helsinki Baroque Orchestra stb.). A világ számos rangos hangversenytermében léptek már fel (pl. Müpa, Zeneakadémia, Vigadó, Szépművészeti Múzeum, Mátyás-templom, Théâtre des Champs-Élysées/Párizs, Izumi Hall Osaka/ Japán, Teatro Nuovo Giovanni da Udine/Olaszország, Helsinki Musiikkitalo/Finnország). A kórus repertoárjában az a capella kórusirodalom legszélesebb skálája megtalálható a reneszánsz madrigálok, misék és motetták (pl. Palestrina, Tallis, Gesualdo, Gabrieli) világától a mai modern zeneszerzők (pl. Busto, Arvo Part, Lauridsen, Whitacre, Orbán, Kocsár, Gyöngyösi) darabjain keresztül, egészen a könnyűzenei feldolgozásokig (pl.: Beatles, Abba).
A koncert programja
T. Tallis: O nata lux
Miserere nostri
Loquebantur variis linguis
T. Tallis: Spem in alium
Rachmaninov:
Priigyitye
Ninye otpuscsajesi – szólót énekel Biri Gergő
Bogoroditse djevo
J. Busto: O magnum mysterium
E. Whitacre: Sleep
Swider: Cantus gloriosus
Gyöngyösi L. : Vulnerasti
Tóth P. : Da pacem
Kocsák G. : She walks
Kutrik B. : Gloria
Gyöngyösi L. : Beati pauperes spiritu
További ajánlataink
2024.05.15. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.05.15. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.05.15. | |
2024.05.16. | |
2024.05.16. | |
2024.05.17. - 2024.05.19. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.05.17. - 2024.05.19. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.05.17. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Kezet rá! Ne csak nézze, érintse is meg a műtárgyakat! |
2024.05.18. | |
2024.05.18. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Remekművek remek válogatásban |

Szombati Szemezgető - 80 perc alatt a Föld körül |
2024.05.18. | |
2024.05.19. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Grafikai sorozatok közelről - tárlatvezetés |
2024.05.19. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Grafikai sorozatok közelről - tárlatvezetés |
2024.05.22. | |
2024.05.22. | |
2024.05.22. | |
2024.05.22. | |
2024.05.22. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Grafikai műhelytitkok: Tarocchi kártyalapok |
2024.05.22. | |
2024.05.22. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.05.22. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.05.22. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Kezet rá! Ne csak nézze, érintse is meg a műtárgyakat! |
2024.05.24. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.05.24. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.05.24. | |
2024.05.25. | |
2024.05.29. | |
2024.05.29. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.05.29. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.05.31. - 2024.06.02. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.05.31. - 2024.06.02. | |
2024.05.31. - 2024.06.02. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.01. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Korszakok a múzeumban: Istenné vált múmiák |
2024.06.01. | |
2024.06.07. - 2024.06.09. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.07. - 2024.06.09. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.09. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei |
2024.06.09. | |
2024.06.09. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei |
2024.06.11. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Grafikai műhelytitkok: Nyomtatás kimerülésig |
2024.06.11. | |
2024.06.12. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.06.12. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.06.14. | |
2024.06.14. | |
2024.06.14. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Illúzió – káprázat és megtévesztés |
2024.06.14. - 2024.06.16. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.14. - 2024.06.16. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.15. | |
2024.06.16. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Grafikai sorozatok közelről - tárlatvezetés |
2024.06.16. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Grafikai sorozatok közelről - tárlatvezetés |
2024.06.19. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.06.19. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.06.19. | |
2024.06.21. - 2024.06.23. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.21. - 2024.06.23. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.24. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Nyári tábor: Műhelymesék |
2024.06.24. - 2024.06.28. | |
2024.06.26. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.06.26. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.06.26. | |
2024.06.26. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban |
2024.06.28. - 2024.06.30. |
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés |
2024.06.29. | |
2024.07.01. - 2024.07.05. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Nyári tábor: NyomozÓkor |
2024.07.01. - 2024.07.05. | |
2024.07.08. - 2024.07.12. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Nyári tábor: Átjárók a múltból |
2024.07.08. - 2024.07.12. | |
2024.07.15. - 2024.07.19. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Nyári tábor: Rejtély a Katedrálisban |
2024.07.15. - 2024.07.19. | |
2024.07.20. | |
2024.07.22. - 2024.07.26. | |
2024.07.22. - 2024.07.26. |
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Nyári tábor: Olümposzi küldetés |
2024.08.17. | |
2024.08.20. | |
2024.08.31. | |
2024.09.10. | |
2024.09.21. | |
2024.10.19. | |
2024.10.23. | |
2024.10.26. | |
2024.11.16. | |
2024.11.20. | |
2024.12.21. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.04.06. - 2024.08.25. |
Alfa Art Hotel*** Budapest
Az Alfa Art Hotel*** Superior Budapest közvetlenül a Duna parton, csendes környezetben található. Galéria, időszaki képzőművészeti kiállítások, hangversenyek teszik színesebbé a szálloda ajánlatát.
Beatrix Hotel*** Budapest
A Beatrix Hotel 16 szobája 40 vendég számára biztosít kényelmes és nyugodt pihenést Budapest zöldövezeti részén a centrumtól mindössze 10 percre. A szálloda ízlésesen berendezett szobáiban a kényelemről a saját fürdőszoba, minibár és telefon gondoskodik.
Bo18 Hotel***Superior Budapest
A Bo18 Hotel***Superior a Corvin sétány és Corvin bevásárlóközpont közvetlen szomszédságában, a nyüzsgő belvároshoz közel helyezkedik el, így garantálva a csendes, zavartalan kikapcsolódást vendégei számára. Barátságos és kényelmes szobái, a belső kert és a nap 24 órájában nyitva tartó bár hangulata, ...
Hotel Thomas***
A Hotel Thomas 43 kényelmesen berendezett, tágas szobával várja Vendégeit. Családok vagy nagyobb baráti társaságok számára 5 db apartman áll rendelkezésre. A szobák alapfelszereltségéhez tartozik a saját zuhanyozós fürdőszoba, telefon, TV készülék műholdas csatornákkal, szobai széf és minibár. Az ...
Modern Cicapanzió
Modern Cicapanzió, ahol az Ön kedvence nem csak tiszta szállást és finom ételt kap, hanem biztonság és szeretet veszi körül
Belle Fleur Panzió
A Belle Fleur Panzió barátságos, családi panzió Budapest dél-budai részén, nyugalmas zöldövezetben, távol a város zajától, mégis közel a centrumhoz (7 km), jó tömegközlekedéssel. A panzióban szépségszalon működik. 500 m-re étterem, lovaglás, tenisz, uszoda lehetőség van. A 8 szoba mindegyike saját ...
Carolina Apartman Budapest
A Carolina Budapesten található, 200 méterre a Karolina villamosmegállótól, apartman típusú szállást kínálva, ingyenes Wi-Fi használattal. 24 órás recepcióval rendelkezik, valamint egy terasszal, ahol a vendégek pihenhetnek.
Duna Apartman Budapest
A Duna Apartman Budapest a Petőfi híd pesti hídfőjénél, a Ferenc körúton található igényesen felújított lakás. Kiválóan alkalmas azok számára akik központi fekvésű, mégis csendes környezetben szeretnének néhány napot, vagy akár hosszabb időt eltölteni Budapesten.
Elite Apartments Budapest
: Az Elite Stúdiók egy új épület komplexumban helyezkednek el Budapest szívében. A legjobb bárok, éttermek, kávézók, borozók, romkocsmák, és a híres Gozsdu udvar egyedülálló éjszakai életével. A Szimpla Kert, amit a világ egyik legkülönlegesebb romkocsmájának választottak, a Nagy Zsinagóga, a Váci ...
Hotel Kálvin Ház Budapest
A polgári hangulatú Kálvin Ház Budapest belvárosában található a Kálvin tér közelében. A XIX. századi épületben 36 tágas, parkettás, a századforduló hangulatát idéző szoba várja vendégeinket. Valamennyi szobához modern, hajszárítóval felszerelt, fürdőszoba tartozik. A szobákban LCD televíziót, ...
Babka Deli Budapest
A Babka Deli a Babka csoport legújabb szerelemprojektje Újlipótvárosban. Nappali kávézó, sütiző, ebédelőhely, közösségi találkozópont.
Babérlevél Ételbár
A Babérlevél Ételbár grillételekkel és főzelékekkel, heti menüajánlattal várja vendégeit.
Bacardi Original Bar Budapest
A kubai hangulatú Bacardi Original Bar amellett, hogy koktélokkal, alkoholos italokkal és könnyű ételekkel várja látogatóit, táncos szórakozóhelyként is üzemel.
Badabing Bar Budapest
A Badabing egyaránt baráti találkozók és nagy bulik helyszíne, hatalmas italválasztékkal!
Bajai Halászcsárda Budapest
Kóstolja meg ön is a dunai halászlét a Bajai Halászcsárda éttermében! Italkínálatuk az ország legkitűnőbb boraival teremt kellemes perceket a svábhegyi kirándulok ebédjéhez, vacsorájához. Hétfő kivételével minden nap élőzene gazdagítja a hangulatot.
Bakegér Borozó Budapest
A Bakegér Borozó a belváros egyik kedvelt kocsmája az Oktogonnál. Nappal igazi kis kocsma, éjszaka kellemes szórakozóhely.
BalloonBar Budapest
BalloonBar, ahol élvezheted a Városliget nyújtotta zöld környezetet és kilátást finom italok és sütemények társaságában, de programjaink is érdekelhetnek.
Bamba Marha Burger Bár
Éttermeink alapkövei a friss, lokálisan beszerzett alapanyagok, az extravagáns burger kombinációk, és a házilag készülő speciális mártogatós szószok. Folyamatosan fejlődünk mind minőségben (prémium magyar Hortobágy Angus húspogácsa, teljes kiőrlésű zsömle), mind pedig kínálatban (folyamatosan megújuló havi ...
Bangkok Thai Étterem Budapest
Gazdag ebéd menü kínálatunkból szabadon választhatja ki az előételek és főételek közül az Ön által kívánt ételt déltől egészen délután három óráig. Újításunk, hogy a két főre készült gazdag és ízletes menüsorunkban, mind a vegetáriánusok mind pedig a tengeri ételek szerelmesei is megtalálhatják ...
BarCraft Corvin Budapest
A bárban az alsó szinten található a társasok polca, amin különböző de annál izgalmasabb és szórakoztatóbb játékokat próbálhatnak ki. Rögtön mellette a pultnál ismerkedhetnek koktél kínálatuk széles választékával.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!