Duna Korzó, séta a budapesti Duna -parton, Budapest legszebb sétálóutcájában
Duna Korzónak a Lánchíd és az Erzsébet közötti gyalogos területet nevezik. A csodálatos hangulatú Dunakorzó a legtökéletesebb hely ahonnan csodálhatjuk a világörökség részének nyilvánított budapesti Duna parti látképet.
A belváros szívében az 5. kerületben futó sétány kétséget sem hagy afelől miért szeretik ennyire ezt a várost és a látvány miért lett a világörökség része. Napjainkban mit egykor andalgók tömege élvezi a csodálatos épületeket, mint a Vigadó téri Pesti Vigadó vagy a Belvárosi Plébániatemplom.
A díszes kandeláberekkel ékesített, padokkal ellátott sétány nagyjából száz évvel ezelőtt épült ki. Sétára és a Dunai panoráma élvezetére egyaránt csábít.
A mai korzó őse, a Duna déli szakaszánál telepített fasor, már több mint 200 éve megkezdte karrierjét a belvárosi plébániatemplom közelében; ahol egykor a hajóhidat kikötötték. A jelenlegi sétány használatának szokásrendje a millennium idején alakult ki. A Vigadó előtti villamosmegálló korlátján találjuk a Kiskirálylány szobrát.
Furcsa, de sok turista azt hiszi, már legalább egy évszázada csücsül a 2-es villamos korlátján "A kis királylány", Marton László bronzszobra, pedig csak 1990 óta látható itt. Miközben a hazai szakma erősen vitatta az alkotás értékeit, Károly walesi herceg annyira megszerette a bronz királylányt, hogy szert tett egy másolatra, később pedig meghívta a művészt Londonba, ahol egyéni kiállítást rendeztek a műveiből.
Ötcsillagos hotelek (InterContinental, Marriott, Sofitel), éttermek, kávézók, teraszos bárok és kaszinók szegélyezik, és innen nyílik a legszebb budai panoráma.
Forrás: Wikipédia
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Bigfish Seafood Bistro Budapest
Budapest első tengeri bisztrója a város közepén. Válaszd ki a jégágyon felhalmozott halak, rákok, kagylók közül a kedvenceidet, és rendeld meg. Minden fogást frissen készítenek el, közvetlenül a rendelés után.
Biodevega Cafe & Restaurant
Üdvözlünk Magyarország első, ízig-vérig BIO ételműhelyében. Vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban dús, tápláló ételek kerülnek ki szakácsaink kezei közül, akik olyan főzési technológiákat használnak, amivel ezek az aranyat érő zöldségek és gyümölcsök vajmi keveset veszítenek tápértékükből. Ha ...
Bistro 17 -Egy falat belváros Budapest
Frissensültek, pizzák, hamburgerek, gyrosok, saláták, desszertek, üdítők, sörök, borok. Ételeinket kérheted elvitelre, valamint házhoz szállítva is.
Black Cab Burger
A marhahús mellett kétféle csirkével dolgozunk, saját kínálatunk mellett a vendégeink is összeállíthatnak saját ízlésük szerinti burgert. Giga Double Decker szendvicset és más finomságokat is kínálunk.
Black Swan Budapest
A Black Swan egy csipetnyi életre kelt történelem, egy igazi artdeco bár Budapest belvárosában. Célja, hogy a gasztronómiára és a magas szintű koktélkultúrára nyitott emberek számára biztosítson egy helyet.
Blue Fox The Bar
Ideális helyszín egy vacsora előtti vagy késő esti koktél elfogyasztásához. A Blue Fox The Bar izgalmas koktéljait a legjobb DJ-k kedvenc zenéjére és népszerű zenekarok élő koncertjeire mixeljük minden pénteken és szombaton.
BobPizza Restaurant
Étlapunkon a több generációt átívelő receptúrák alapján a tradicionális magyar ételektől, egészen a vegetáriánus, illetve halételekig minden megtalálható. Éttermünk híres a házi készítésű pizzáiról és a helyben sütött édességeiről. Borlapunk választékos kínálatát magyar pincészetekből válogattuk össze. ...
Bocanova Olasz Étterem és Pizzéria Budapest
Célunk, hogy vendégeink nagyon kellemes, igényes környezetben kóstolhassák meg a tradicionális olasz régiók konyháinak ízeit.
Bocelli Pizzeria Italia Budapest
Hamisítatlan Itália Buda szívében. Családias hangulat, udvarias kiszolgálás, eredeti olasz alapanyagok, autentikus receptek páratlan élményről biztosítják a hozzánk betérőket. Tavasztól késő őszig a meghitt belső hangulat a teraszon folytatódik még vonzóbb külsőt adva ezáltal a Bocellinek, amely éppúgy ideális ...
Bock Bisztró Budapest
Kellemes hangulatú a hely, a heti kínálat a pultnál táblára van felírva, a falakon képek és oklevelek sorakoznak és két hatalmas fakanál.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!