Libegő Budapesten, repülő székekkel Budapest felett a János-hegyen
A libegővel utazókat Budapest legszebb látképe várja az Erzsébet kilátóban, mely a felső állomásról rövid sétával elérhető. Visszafelé a főváros panorámájában gyönyörködhetnek, miközben szó szerint úgy érezhetik, hogy a hegytetőről a városba ereszkednek. A Libegő felső szakasza a János-hegy meredek lejtőinek fái, alsó szakasza a zugligeti villanegyed utcái és kertjei fölött halad. Alsó állomása a Zugligeti úton van. Az Erzsébeti kilátóhoz elsétálni körülbelül 30 percbe telik, így az oda-vissza útra érdemes legalább 1 órát számolni.
A Libegő drótkötél pályája 1040 méter hosszú. A legyőzött szintkülönbség 262 méter. A budapesti metróállomások mozgólépcsőinél is lassabban, mindössze 4 km/óra sebességgel, folyamatosan halad. A mozgásban lévő kényelmes székekre félelem nélkül lehet felülni, fiatal kezek segítenek a beülésben, még az idősebbek és kisgyermekes családok is könnyedén kerülhetnek a székekre.
Megközelíthető:
A Zugligeti Libegő völgyállomása Zugligetben, a 291-es autóbusz végállomásánál található.
A Libegő megközelítése változott! Újra a 291-es autóbusz jár Zugligetbe. A 291-es autóbusz a Nyugati pályaudvartól indul.
A János-hegyi állomás elérhető: 21, 21A autóbusszal a Széll Kálmán térről a Normafa állomásig, illetve a Gyermekvasút János-hegy állomásától rövid erdei sétával
Nyitva tartás
A karbantartási napok kivételével a Zugligeti Libegő a hét minden napján várja a libegőzni vágyó utasokat!
Karbantartási napok: a páros hetek hétfői napjai, kivéve ünnep-és munkaszüneti napon.
Rossz idő esetén, vagy műszaki hiba elhárítása idejére, az előre meghirdetett nyitvatartási rend változhat, ezért kérjük, érdeklődjön időben, hogy működik-e a szállítópálya!
Nyitvatartás:
- Január 10:00-15:30
- Február 10:00-16:00
- Március 10:00-17:00
- Április 10:00-18:00
- Május 10:00-19:00
- Június 10:00-19:00
- Július 10:00-19:00
- Augusztus 10:00-19:00
- Szeptember 10:00-18:00
- Október 1-26. 10:00-17:00
- Október 27-31. 10:00-16:00
- November 10:00-15:30
- December 10:00-15:30
Jegytípusok
Jegyárak
- Teljes árú kétirányú jegy: 3500 Ft
- Gyermek (3-14 év közötti) kétirányú jegy*: 1000 Ft
- Diák (15-25 év közötti) kétirányú jegy**: 2000 Ft
A jegy két utazásra jogosít tetszőleges irányban. Amennyiben csak egy utazás valósul meg, abban az esetben a vásárlás napjától számított egy évig még egy egyirányú utazásra van lehetőség.
* A 3. életév betöltésétől a 15. életév betöltését megelőző napig. A 10 év alatti gyermek csak felnőtt kíséretében utazhat.
** A 15. életév betöltésétől a 26. életév betöltését megelőző napig.
A Zugligeti Libegő használata 3 éves kor alatt díjmentes.
Diákjegy érvényesítésekor az érvényes diákigazolványt minden esetben fel kell mutatni a jegyet kezelő peronügyeletes munkatársnak.
Nyugdíjas és egyéb utazási kedvezmény nem vehető igénybe.
Kutya (és kisállat) csak hordozótáskában szállítható Teljes árú menetjegy megváltásával
FONTOS!
Időjárási körülmények miatt, például ismétlődő, a pálya belengetésére alkalmas széllökések, jelentősebb eső, zivatar, villámlás esetén, vagy amennyiben nem megfelelő a pálya, vagy annak egy részének a beláthatósága (például köd miatt) stb. – kifejezetten utasaink védelme érdekében - a pályát nem indítjuk be, illetve a működő pályát (a kiürítést követően) leállítjuk. Megértésüket kérjük!
2024.04.27. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Hotel Karin Budapest
Igényesen kialakított, légkondicionált, kétágyas szobáink TV-vel, zuhanyzóval, telefonnal felszereltek. Hangulatos éttermünkben svédasztalos reggelivel várjuk kedves vendégeinket.
Hotel Lucky***
A Hotel Lucky*** kényelmes szobáival, konyhás, légkondicionált apartmanjaival minden elvárásnak megfelel, akár üzletemberek, turisták vagy tranzit utasok veszik igénybe szolgáltatásait. Legtöbb szobánkban vezeték nélküli internet hozzáférést biztosított. Éttermünk gazdag büféreggelivel várja kedves ...
Hotel Mediterran Budapest
4 csillagos hotelünk 40 szobával Buda központjában található. Különtermünk és kerthelyiségünk 5-45 fő részére nyújt kiváló helyszínt családi vagy céges rendezvények megtartására.
Hotel Memories Budapest**** Rumbachspace Event & Conference
A Hotel Memories Budapest**** a VII. kerület szívében, a Dohány utcai Zsinagógától 30 méterre, a Deák Ferenc téri metrómegállótól pedig 100 méterre található a Wesselényi utcában található.
Hotel Millennium Budapest
A Hotel Millennium a főváros frekventált helyén, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret Budapest központjával összekötő Üllői úton található. A szálloda 116 tágas szobájának és a 6 apartmanjának mindegyike légkondicionált és zuhanyzóval vagy fürdőkáddal rendelkezik, valamint vendégeink kényelmét ...
Hotel Museum Budapest****
Ha a központi elhelyezkedést és a modern stílusú szobákat részesíti előnyben, akkor szállodánk a legjobb választás arra, hogy felfedezze Budapestet. Ajánljuk kávé - és teafőzési lehetőséggel, fürdőköpennyel és papuccsal felszerelt magasabb típusú superior szobáinkat. Az impozáns műemlék épületben 104 ...
Hotel Mátyás
Szállodánk Budapest XVI. kerületének szívében, kellemes kertvárosi környezetben helyezkedik el. Kilenc légkondicionált, tágas apartmannal várjuk kedves vendégeinket. A hotel szolgáltatásain túl élvezhetik a szállodát magába ölelő Mátyás Központ exkluzív szolgáltatásait is.
Hotel Nemzeti Budapest Mgallery by Sofitel
Budapest belvárosában, Hotel Nemzeti Budapest néven nyitotta meg első magyarországi MGallery szállodáját az Accor Csoport. A felső kategóriás MGallery kollekcióhoz 18 országban közel 100 szálloda tartozik, exkluzív, személyre szabott, felejthetetlen élményeket biztosítva vendégeiknek. Az első budapesti ...
Hotel Orion Várkert Budapest
Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban ...
Hotel Oswaldo** Budapest
A családi kézben lévő 21 szobás Hotel Oswaldo célja, hogy a kertvárosi, családias környezetet kedvelő vendégeknek nyugalmat, békét, pihenési lehetőséget biztosítson budapesti tartózkodásuk idejére. Legyen az utazás célja szabadidő, pihenés, vagy munkavégzés, én folyamatosan azon dolgozom, hogy minden ...
Gerbeaud Cukrászda és Kávéház Budapest
A Gerbeaud egy megkerülhetetlen gasztronómia kincs, amely több mint 160 éve várja az ízekben utazni vágyókat a belváros szívében, a Vörösmarty téren. Kézműves jelleggel, teljes szívből dolgozunk páratlan süteményeinken és csomagolt termékeinken. Őrizzük a magyar cukrászat felejthetetlen ízeit, s e ...
Govinda Vega Sarok Budapest
Egy barátságos hely, ahol megpihenhetsz ebben a rohanó világban! Finom ételekkel, italokkal, napi menüvel várunk.
Gyradiko Görög Étterem Budapest
Célunk, hogy az eredeti görög gasztronómiai értékek eljuthassanak mindenkihez. Ehhez természetesen igyekszünk alapvetően görög alapanyagokat, fűszereket használni. Eredeti alapanyagokból, eredeti receptek alapján készítjük ételeinket. A görög származású tulajdonosok, a görög és magyar kollégák mindegyike ...
György-Villa Pincészet
A György Villa borkülönlegességei a fehérborairól ismert Etyek-Budai borvidékről és a vörösborairól méltán híres Villányi borvidékről származnak. A György Villa borokban a fajták tiszta gyümölcsösségét szeretnénk megmutatni a fogyasztónak.
Haldi Pakisztáni és Indiai Gyorsétterem Budapest
Kóstolj bele a Közel-kelet varázslatos ízvilágába, melyet minden nap a Westend bevásárlóközpontban, az éttermeknél elérhetsz. Javasoljuk tégy egy próbát. Különleges, ínycsiklandó fűszerezésű ételeink között a húsimádók és vegetáriánus is megtalálják a megfelelő ételt. Folyamatos menükínálatban kedvező ...
Halászbástya Étterem Budapest
A Halászbástya Étterem egész évben várja kedves vendégeit változatos szolgáltatásaival. Asztalaink mellől jól látható a méltán híres budapesti panoráma.
Haspók Étterem Budapest
Finom, házias ételek, nagy adagok, mérsékelt árak. Az étkezdénk a volt Csepel Művek területén üzemel, a megcélzott vendégkör is ehhez igazodva az ott dolgozó munkásokból, irodai dolgozókból áll, de egyre több vendég jár hozzánk a gyár kapuin kívülről is.
Hathi Indiai Kifőzde Budapest
Hathi Indiai Kifőzde vegetáriánus fogásokkal várja vendégeit Budapesten, Angyalföldön.
Hello Baby Bar & Club Budapest
Palotahomlokzat, erkélysor, kőbábos korlát és monumentális gömbök. Izgalmasan hangzik? Az Oktogonnál az Andrássy úti villa falai között vár a sejtelmes hangulatú Hello Baby Bár két tánctérrel, 5 bárpulttal, profi személyzettel, nemzetközi fellépőkkel és változatos zenei felhozatallal!
Hemingway Étterem
A Hemingway étterem Budapest egyik klasszikus étterme a Feneketlen tó partján, amely minden korosztály számára tartogat valami érdekeset, izgalmasat a kulináris világból. Az étterem előnyös elrendezésének köszönhetően kiváló kisebb és nagyobb rendezvények, esküvők megszervezésére is.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!