Luxemburg grófja operett előadás Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
Lehár Ferenc:: A LUXEMBURG GRÓFJA című operett 2023. július 8-án látható Budapesten. Az előadás a Margitszigeti Színház és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház közös szabadtéri bemutatója.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Luxemburg grófja operett
2023. július 8. szombat 20:00 (esőnap: július 9.)
„A nő, a kártya, a bor bármennyi kincset elsodor, ma a szép lányok csókolnak, s az ördögé a holnap…”
Bazil Bazilovics herceg szerelmes Didier Angélába, az Opera ünnepelt énekesnőjébe. Feleségül is venné, de a társadalmi elvárásokra is tekintettel kell lennie – nem házasodhat rangján alul. Ezért olyan arisztokratát keres, aki hajlandó Angélával rövid ideig tartó látszatházasságra lépni, hogy majd előre megállapodott válásuk után ő kössön házasságot a színház csillagával. E célra kiválóan alkalmas René, Luxemburg grófja, aki egy komoly összegért cserébe vállalkozik arra, hogy Angélát feleségül vegye anélkül, hogy valaha látta volna. Bazil kérésére a szertartáson is egy spanyolfal választja el egymástól az ifjú párt, mindössze a kezük találkozik a gyűrűhúzáskor, s egy kézcsók a hitvesi pecsét. Angéla és René nem sokáig maradnak ismeretlenek egymás számára, válásukkal pedig életük egyik legnagyobb megpróbáltatása vár rájuk.
„Ó, Luxemburg grófja, ez a házasság fura! Jobbra ön, balra én, különös tünemény. Ideális így az élet, együtt lenni balítélet!”
Rendező: SZENTE VAJK
További ajánlataink
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. 10:30 |
Interaktív Meseszínpad Budapesten, ingyenes gyermekelőadások a Margitszigeti Nyári Fesztiválon 2024
Lara Mesék Társulat: HÉTMÉRFÖLDES CSIZMA |
2024.05.19. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
PÜNKÖSDÖLŐ a Csillagszemű Gyermektáncegyüttessel |
2024.05.19. |
Interaktív Meseszínpad Budapesten, ingyenes gyermekelőadások a Margitszigeti Nyári Fesztiválon 2024
PÜNKÖSDÖLŐ a Csillagszemű Gyermektáncegyüttessel |
2024.05.19. | |
2024.05.19. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
MÁRIA EVANGÉLIUMA - rockopera |
2024.05.19. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
MÁRIA EVANGÉLIUMA - rockopera |
2024.05.19. 19:00 |
Backstage látogatás Budapest 2024 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
BACKSTAGE látogatás | Mária evangéliuma |
2024.05.19. 20:00 | |
2024.05.20. 10:30 |
Interaktív Meseszínpad Budapesten, ingyenes gyermekelőadások a Margitszigeti Nyári Fesztiválon 2024
Laniakea Színház: HORGÁSZ HÉTVÉGE |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT Film-Zene-Koncert |
2024.05.25. | |
2024.05.25. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT Film-Zene-Koncert |
2024.05.25. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Sárkányos Gyermeknap a Margitszigeten |
2024.05.25. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Sárkányos GYEREKNAP a Margitszigeten |
2024.05.25. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Sárkányos GYEREKNAP a Margitszigeten |
2024.05.25. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT Film-Zene-Koncert |
2024.05.25. | |
2024.05.25. 20:00 | |
2024.05.25. - 2024.09.03. | |
2024.05.28. | |
2024.05.28. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
SZABADAKARAT - koncertszínház |
2024.05.28. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
SZABADAKARAT - koncertszínház |
2024.05.28. 19:00 |
Backstage látogatás Budapest 2024 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
BACKSTAGE látogatás | Szabadakarat >>>> koncertszínház |
2024.05.28. - 2024.06.02. | |
2024.06.04. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
Nyitókoncert - NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR |
2024.06.04. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Nyitókoncert - NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR |
2024.06.04. | |
2024.06.04. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Nyitókoncert - NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR |
2024.06.04. | |
2024.06.04. - 2024.06.09. | |
2024.06.07. - 2024.06.09. | |
2024.06.07. - 2024.06.09. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
JAZZ és BOR Ünnepe – Fesztivál a Margitszigeti Szabadtéri Színházban! |
2024.06.07. - 2024.06.09. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
JAZZ és BOR Ünnepe – Fesztivál a Margitszigeti Szabadtéri Színházban! |
2024.06.07. - 2024.06.14. | |
2024.06.08. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
A csodálatos magyar jazz – a JAZZ és BOR ünnepe |
2024.06.08. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
A csodálatos magyar jazz – a JAZZ és BOR ünnepe |
2024.06.08. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
A csodálatos magyar jazz – a JAZZ és BOR ünnepe |
2024.06.11. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR Parádé & koncert |
2024.06.11. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR Parádé & koncert |
2024.06.11. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR Parádé & koncert |
2024.06.11. 20:00 | |
2024.06.11. - 2024.06.16. | |
2024.06.14. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
29. DUNA KARNEVÁL Nemzetközi Kulturális Fesztivál |
2024.06.14. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
29. DUNA KARNEVÁL Nemzetközi Kulturális Fesztivál |
2024.06.14. | |
2024.06.15. | |
2024.06.15. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
KARTHAGO 45! |
2024.06.15. | |
2024.06.15. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
KARTHAGO 45! |
2024.06.18. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
BRADLEY JADEN koncert |
2024.06.18. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
BRADLEY JADEN LIVE IN BUDAPEST - A West End sztár musical koncert turnéja |
2024.06.18. | |
2024.06.18. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
BRADLEY JADEN koncert |
2024.06.18. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Anna And The Barbies 20 - EVOLÚCIÓ |
2024.06.22. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Anna And The Barbies 20 - EVOLÚCIÓ |
2024.06.22. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
Anna And The Barbies 20 - EVOLÚCIÓ |
2024.06.25. - 2024.06.30. | |
2024.06.29. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Gioachino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY opera |
2024.06.29. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Gioachino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY opera |
2024.06.29. 19:00 |
Backstage látogatás Budapest 2024 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
BACKSTAGE látogatás | A sevillai borbély operabemutató |
2024.06.29. 20:00 | |
2024.07.02. - 2024.07.07. | |
2024.07.05. | |
2024.07.05. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Evita - musical |
2024.07.05. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: EVITA - musical |
2024.07.05. 19:00 |
Backstage látogatás Budapest 2024 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
BACKSTAGE látogatás | Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: EVITA musicalbemutató |
2024.07.06. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: EVITA - musical |
2024.07.06. | |
2024.07.06. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Evita - musical |
2024.07.06. 19:00 |
Backstage látogatás Budapest 2024 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
BACKSTAGE látogatás | Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: EVITA musicalbemutató |
2024.07.09. - 2024.07.14. | |
2024.07.11. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
NEMANJA RADULOVIĆ & The Double Sens koncert |
2024.07.11. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
NEMANJA RADULOVIĆ & The Double Sens koncert |
2024.07.11. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
NEMANJA RADULOVIĆ & The Double Sens koncert |
2024.07.13. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
Rakonczai Viktor - Kökény Attila koncert: Ébredés |
2024.07.13. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Kökény Attila & Rakonczai Viktor koncert - ÉBREDÉS |
2024.07.13. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Kökény Attila & Rakonczai Viktor koncert - ÉBREDÉS |
2024.07.16. - 2024.07.21. | |
2024.07.20. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Ballet Preljocaj: A HATTYÚK TAVA kortárs balett 26 táncosra |
2024.07.20. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Ballet Preljocaj: A HATTYÚK TAVA kortárs balett 26 táncosra |
2024.07.20. 20:00 | |
2024.07.23. - 2024.07.28. | |
2024.07.24. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
LURA koncert |
2024.07.24. | |
2024.07.24. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
LURA koncert |
2024.07.27. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Choderlos de Laclos: VESZEDELMES VISZONYOK - színházi játék Mozart műveivel |
2024.07.27. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Choderlos de Laclos: VESZEDELMES VISZONYOK - színházi játék Mozart műveivel |
2024.07.27. | |
2024.07.27. 19:00 |
Backstage látogatás Budapest 2024 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
BACKSTAGE látogatás | Veszedelmes viszonyok színházi játék Mozart műveivel |
2024.07.30. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
JONATHAN TETELMAN operagála |
2024.07.30. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
JONATHAN TETELMAN operagála |
2024.07.30. 20:00 | |
2024.07.30. - 2024.08.04. | |
2024.08.01. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2024 Budapest
Cotton Club Singers & Hot Jazz Band HANGOSFILM! |
2024.08.01. |
Margitszigeti Nyári Fesztivál Budapest 2024
Cotton Club Singers & Hot Jazz Band HANGOSFILM! |
2024.08.01. |
Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncert 2024
Cotton Club Singers & Hot Jazz Band HANGOSFILM! |
2024.08.01. 19:00 |
Backstage látogatás Budapest 2024 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
BACKSTAGE látogatás| Cotton Club Singers & Hot Jazz Band HANGOSFILM! koncert |
Újpesti Kakukk Vendéglő Budapest
Ételválasztékunkkal igyekszünk a klasszikus magyaros ételek és a modernebb, nemzetközi fogások kedvelőinek ízlését is maradéktalanul kielégíteni. Állandó étlapunk mellett aktuális ajánlatunk a szezonális lehetőségeket figyelembe véve változik.
Café Astoria Restaurant Budapest
A Café Astoria megújult külcsínnel várja az idelátogatókat. Éttermünkben a több évtizedes tradíciót megtartva, a múlt gyökereit ápolva, hozzuk el a jelen kifinomult ízlését, amely hűen tükrözi az Astoria stílusát és fűszerezi meg az ott töltött minden percet. Újra élesztjük a klasszikus értelemben ...
Kicsicake
Üzletünket a 6. kerületben, közel az Andrássy úthoz, a Jókai u. 1. szám alatt találjátok, ahol megkóstolhatjátok Zsófi által készített kézműves cupcakejeinket, isteni kávéinkat és más népszerű finomságainkat, legyen szó reggeliről, nasiról vagy egy kis munka utáni lazításról. Az üzlet galériája kiváló ...
Tonett Étterem és Pizzéria Budapest
Két részre tagoltuk az éttermet, elől egy fiatalos stílussal, a belső teremben egy barátságos, minden korosztálynak megfelelő letisztult térrel kedveskedünk vendégeinknek. A nyári időszak kellemesebbé tételéhez terasszal leptük meg vendégeinket.
Wasabi Étterem Budapest Alkotás utca
A Wasabi Étterem a távol-keleti gasztronómia híveinek a kalandparkja, amely a japán, koreai és más távol-keleti konyhaművészetek ízeit és látványvilágát szellemesen elegyíti a vadászösztöneinkben mélyen gyökerező cserkészés és elejtés szenvedélyével.
Zengő Bár
Hangulatos és igényes bár a budapesti Palotanegyed szívében, ahol a kis tételszámú kiváló magyar borok, a kézműves sörök, a nívós rövidital kínálat és a finom ételek találkoznak a kultúra megannyi formájával.
Óhegy Étterem Pizzéria Budapest
Budafok-Tétényben várja kedves vendégeit az Óhegy Étterem széles pizza kínálattal. Ételeinket , kiváló minőségű Hazai, Olasz és Francia alapanyagokból készítjük.
Ötkert Budapest
Az Ötkert olyan hely, amit senki nem hagyhat szó nélkül: 2010 óta Budapest egyik legnépszerűbb buli helye, menő arcokkal, jó zenékkel, neves dj-kkel, koncertekkel és nem utolsó sorban rengeteg egyéni programmal.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!