ÖrkényKert 2023 Budapest
2023. szeptember 9-én ismét belakjuk a Madách teret, és megnyitjuk az ÖrkényKertet! Tizenkettedik alkalommal szervezi meg az Örkény Színház évadnyitó programját, amelynek keretében az érdeklődők találkozhatnak a társulat művészeivel, valamint kedvezményesen válthatnak jegyet az előadásokra.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
12. Örkény Kert
2023. szeptember 9.
Program:
Madách tér:
10:30 Jóga a füvön Hámori Gabival
A mozogni vágyókat Hámori Gabriella várja a Madách térre leterített gyepen egy jógaórára: hatha jóga lesz dinamikus Vinyasa Flow elemekkel kombinálva. A gyakorlást Pranayama légzőgyakorlatokkal kezdjük, stresszoldó Yin jóga relaxációval fejezzük be. A hangsúly az erősítésen és nyitáson lesz miközben lecsendesítjük az elménket.
13:00-16:00 Piros Kakaó játszóház
Napközben a Piros Kakaó Játszóház idén a Petőfi emlékévhez kapcsolódó kézműves foglalkozással és drámajátékkal várja a gyerekeket!
„Készítünk majd Petőfi versekből ékszereket, kulcstartókat, kitűzőket, kabalákat. A drámás foglalkozáson pedig egy közös előadás kitalálására és eljátszására hívjuk az érdeklődőket. A közös mese fonalán vándorútra kelünk hegyeken, dombokon, tengereken át… a történettel úgy perdülünk-fordulunk, ahogy a világ… Te milyen hős lennél a történetünkben?”
Nagyszínpad:
16:00 Budapest Jazz Orchestra
Idén a Budapest Jazz Orchestra adja a kezdőkoncertet a Madách téri nagyszínpadon.
Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra Magyarország első professzionális big bandje, az egyik legnépszerűbb jazz zenekar hazánkban. A zenekar dinamikus fejlődése során mára a kortárs zene világszinten is elismert reprezentánsa.
A zenekar küldetése a kortárs jazz, big band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel, és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatait pedig tovább adni a fiatal muzsikus generációnak. A Budapest Jazz Orchestra feladatának tartja az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra honi és nemzetközi interpretálását, a magyar művészeti értékek magas szinten történő képviseletét.
A formáció Gershwin születésének 125. évfordulója alkalmából a zeneszerző jelentős műveivel, köztük a Rhapsody in Blue-val jeles fellépője lesz az idei Örkény Kertnek.
A zenekart ezen a koncerten Urbán Orsi jazzénekesnő és Révész Richárd jazz-zongorista egészítik ki.
A zenekar tagjai:
Szaxofon – Kollmann Gábor, Mester Dániel, Zana Zoltán, Meleg Tamás, Varga György
Harsona – Schreck Ferenc, Kasza Nándor, Skerlecz Gábor, Nagy Viktor Dániel
Trombita – Tulkán Péter, Táborszky Bence, Hofecker Dániel, Koós-Hutás Áron
Zongora – Juhász Attila, Gitár – Birta Miklós, Nagybőgő – Hárs Viktor, Dob – Serei Dániel
18:00 Lóci játszik
Csorba Lóci 2014-ben tört be a magyar könnyűzenei életbe, amikor a "Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan" című film zenéjének megírása után saját zenekarát, a Lóci játszikot is megalapította. Már a zenekar létrejötte előtt is foglalkozott zeneírással, és a saját élményeit megörökítő dalokat elő is adta, azonban szerette volna kitágítani a "singer-songwriter" típusú előadói lét kereteit. Így született meg a hattagú zenekar, amely az elmúlt években szinte az összes hazai fesztivál és klub színpadán fellépett.
A Lóci játszik dalok nagy része az elektronikus komponálás korában is a dalszerzés ősi jogai szerint "egyszál" gitárral születik, így azok akusztikus felállásban is remekül működnek, teret adva a zenekar számára a közönséggel való közvetlen kapcsolat kialakítására. A Fonogram-díjas együttes az utóbbi évtizedben a hazai könnyűzene egyik meghatározója. Kivételes, akusztikus hangszereléssel érkeznek az Örkény Kertre.
20:00 Örkény Esztrád
Az este záróprogramja az évről évre várva- várt Örkény Esztrád, a társulati tagok és meghívott (többek közt meglepetésvendég) zenészek koncertje. A társulatból mindenki, aki szeret énekelni, egy (aktuális) kedvenc dalát elénekelheti szólóban, vagy duó formájában. A 20 órakor kezdődő Esztrád mindig nagy siker, a színészeink közül pár kivétellel mindenki részt vesz benne.
A tagok minden évben nagy ambícióval készülnek erre az előadásra, amelynek különlegességét többek közt az adja, hogy csak ezen az estén látható, nem szokták megismételni.
Kisszínpad:
15:00 Elysians
Horváth Ákos - handpan és Kákonyi Árpád - zongora
17:00 Rohmann Ditta szóló csellókoncertje
Bach, Ligeti és Casals művei
A komolyzene fontos eleme az Örkény Kertnek: Ligeti György születésének századik évfordulója előtt tisztelegve Rohmann Dittát kértük fel, hogy cselló szóló szonáták előadásával hozza közelebb az érdeklődő fülekhez Ligeti dallamainak megkerülhetetlen fontosságát. A koncerten az alábbi művek hangzanak el:
Johann Sebastian Bach: C-dúr szvit
Ligeti György: Szóló szonáta
Pablo Casals: Madarak éneke
19:00 Műszak meg a Többiek
A fellépők között egy új, saját formációnak ismét teret adunk: A Műszak meg a Többiek zenekar a színház világosítótárának tagja, Petrik György által szerzett dalokat adja elő. A formációt Zsigmond Emőke, Petrik György, Almási Tamás és Kákonyi Árpád alkotják. A Műszak meg a Többiek tavaly nagy sikert aratott, idén 19 órakor ők lépnek fel a kisszínpadon.
Örkény Színház színpad:
14:00 Vackor
A gyerekprogram 14 órakor egy benti programmal is kiegészül, a színház nagyszínpadán Für Anikó és Mácsai Pál olvassa fel Kormos István meséjét, a Vackort, Egervári Mátyás cimbalomjátékának kíséretében.
15.30 Jelmez nélkül - Kadarkai Endre beszélget Kerekes Évával
17.00 Jelmez nélkül - Kadarkai Endre beszélget Zsigmond Emőkével
A portréinterjúk kivételesen nemcsak a riporter kérdéseiből állnak. A társulat férfi tagjait is felkértük, hogy egy-egy kérdés erejéig ők is vegyenek részt a beszélgetés alakításában.
19:00 Jónás könyve
Babits Mihály elbeszélő költeménye, a Jónás könyve, melyet Csuja Imre előadásában hallgathat meg a közönség, már hagyomány az Örkény Kerten: minden évben teltházas a nézőtér.
Stúdió:
15:00 Mindentudás: Bíró Kriszta az elfeledett nőkről
A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel idén Bíró Kriszta vezeti tovább az Elfeledett nők témakörében mélyebben elmerülni vágyókat.
„Van egy színésznő. Fiatal, tehetséges, szép. Van férje, kisfia. A színésznő novellákat ír, színdarabokat fordít. Szűkösnek érzi a neki adott kereteket. A színházában nem becsülik meg úgy, ahogyan ő elvárná. Ezt nyíltan és nyilvánosan szóvá is teszi. Összeütközésbe kerül direktorával, pályatársaival. Úgy dönt, külföldön próbál szerencsét. A híres kritikus újságcikkben ostorozza, amiért el akarja hagyni a magyar nyelvet és a magyar hazát. A színésznő mindennel dacolva útnak ered, nyakába veszi Európát, és igenis meghódítja a kontinens nyugati felének színpadait. Németül játszva válik valódi sztárrá.
És ez mikor történik? Hát több, mint 160 éve. A színésznőt Bulyovszky Lillának hívják. Érdemes rá, hogy emlékezete fennmaradjon. Már csak azért is, mert hiába a 160 év – mintha azóta mi sem változott volna.”
16:00-18:00 Dal Csak Neked
Idén ismét szeretnénk különleges ajándékkal kedveskedni a bérletet váltó nézőknek: a jövőbeni közönség egy-egy tagja számára Máthé Zsolt és Herczeg Tamás duója ad elő egy dalt a Stúdió előcsarnokában, köszönetképpen, hogy támogatták vásárlásukkal a színházat.
Az idei Örkény Kerten szeretnénk ismét a jótékonyság fontosságára felhívni a figyelmet: a tavalyi sütivásáron felbuzdulva idén szendvicsvásárt szervezünk, melyet a Mad House Budapest Bisztró séfjével, Piszkor Norberttel a társulat színészei közösen készítenek el a Madách térre kihelyezett pultnál.
A vásáron befolyt teljes összeget idén az Örkény Színházban szervezett Freeszfe Fesztivál kapja.
Forrás: a színház honlapja
Bigfish Seafood Bistro Budapest
Budapest első tengeri bisztrója a város közepén. Válaszd ki a jégágyon felhalmozott halak, rákok, kagylók közül a kedvenceidet, és rendeld meg. Minden fogást frissen készítenek el, közvetlenül a rendelés után.
Biodevega Cafe & Restaurant
Üdvözlünk Magyarország első, ízig-vérig BIO ételműhelyében. Vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban dús, tápláló ételek kerülnek ki szakácsaink kezei közül, akik olyan főzési technológiákat használnak, amivel ezek az aranyat érő zöldségek és gyümölcsök vajmi keveset veszítenek tápértékükből. Ha ...
Bistro 17 -Egy falat belváros Budapest
Frissensültek, pizzák, hamburgerek, gyrosok, saláták, desszertek, üdítők, sörök, borok. Ételeinket kérheted elvitelre, valamint házhoz szállítva is.
Black Cab Burger
A marhahús mellett kétféle csirkével dolgozunk, saját kínálatunk mellett a vendégeink is összeállíthatnak saját ízlésük szerinti burgert. Giga Double Decker szendvicset és más finomságokat is kínálunk.
Black Swan Budapest
A Black Swan egy csipetnyi életre kelt történelem, egy igazi artdeco bár Budapest belvárosában. Célja, hogy a gasztronómiára és a magas szintű koktélkultúrára nyitott emberek számára biztosítson egy helyet.
Blue Fox The Bar
Ideális helyszín egy vacsora előtti vagy késő esti koktél elfogyasztásához. A Blue Fox The Bar izgalmas koktéljait a legjobb DJ-k kedvenc zenéjére és népszerű zenekarok élő koncertjeire mixeljük minden pénteken és szombaton.
BobPizza Restaurant
Étlapunkon a több generációt átívelő receptúrák alapján a tradicionális magyar ételektől, egészen a vegetáriánus, illetve halételekig minden megtalálható. Éttermünk híres a házi készítésű pizzáiról és a helyben sütött édességeiről. Borlapunk választékos kínálatát magyar pincészetekből válogattuk össze. ...
Bocanova Olasz Étterem és Pizzéria Budapest
Célunk, hogy vendégeink nagyon kellemes, igényes környezetben kóstolhassák meg a tradicionális olasz régiók konyháinak ízeit.
Bocelli Pizzeria Italia Budapest
Hamisítatlan Itália Buda szívében. Családias hangulat, udvarias kiszolgálás, eredeti olasz alapanyagok, autentikus receptek páratlan élményről biztosítják a hozzánk betérőket. Tavasztól késő őszig a meghitt belső hangulat a teraszon folytatódik még vonzóbb külsőt adva ezáltal a Bocellinek, amely éppúgy ideális ...
Bock Bisztró Budapest
Kellemes hangulatú a hely, a heti kínálat a pultnál táblára van felírva, a falakon képek és oklevelek sorakoznak és két hatalmas fakanál.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!