Zsidó örökségek nyomában túra Budapesten- JEGYVÁSÁRLÁS
Ezt a túránkat azon vendégeinknek ajánljuk, akik kevesebb idővel rendelkeznek (2,5 óra). Angolul és németül beszélő idegenvezetőnk segítségével megismerkedhet a Magyar Zsidóság kultúrájának legfontosabb fejezeteivel és történelmével. Először a Zsidó Múzeumot látogatjuk meg, ahol a helyi idegenvezető segítségével megtekintheti a zsidó vallás szakrális és mindennapi tárgyainak egyedülálló gyűjteményét. Ezután megtekintjük belülről a neológ Dohány utcai Zsinagógát, amely Európa legnagyobb zsinagógája. A zsinagógát követően elhaladunk a Mártírok temetője mellett, melyben több ezer ember talált végső nyughelyre a második világháború után. Túránk utolsó állomása a Raul Wallenberg Park és az Élet Fája, mely emléket állít mindazon magyar zsidók számára, akik a második világháborúban az életüket vesztették, valamint megtekintjük a Hősök Templomát.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Zsidó örökségek nyomában Budapesten
Századokon át a magyar és a zsidó történelem párhuzamosan fejlődött az országban. A zsidóság fontos szerepet vállalt és vállal az ország gazdasági, kulturális és politikai életében. Cégünk 1995-óta foglalkozik az ország magyar és zsidó örökségének bemutatásával. Idegenvezetőink jól képzettek és segítségére lehetnek abban, hogy megértse a zsidóság múltját és jelenét Magyarországon és Budapesten.
Zsidó örökség túra dióhéjban (2,5 óra)
Először a Zsidó Múzeumot látogatjuk meg, ahol a helyi idegenvezető segítségével megtekintheti a zsidó vallás szakrális és mindennapi tárgyainak egyedülálló gyűjteményét. Ezután megtekintjük belülről a neológ Dohány utcai Zsinagógát, amely Európa legnagyobb zsinagógája. A zsinagógát követően elhaladunk a Mártírok temetője mellett, melyben több ezer ember talált végső nyughelyre a második világháború után. Túránk utolsó állomása a Raul Wallenberg Park és az Élet Fája, mely emléket állít mindazon magyar zsidók számára, akik a második világháborúban az életüket vesztették, valamint megtekintjük a Hősök Templomát.
Fő állomások:
- Dohány Utcai Zsinagóga (Budapest, Dohány u. 2, 1074)
- A Király utca
- Madách tér - Az Orczy-ház története
- A Rumbach utcai Zsinagóga megtekintése kívülről
- Zsidó Múzeum idegenvezetéssel
- Látogatás a Dohány utcai Zsinagógában
- Mártírok temetője és a Holokauszt Emlékmű
- Raoul Wallenberg Emlékpark
- Az Élet Fája
- A Hősök Templomának megtekintése kívülről
- Zsidó Központ
Az alaptúra ár tartalmazza:
- professzionális idegenvezetés az egész túra alatt
- Belépőjegy a Zsidó Múzeumba
- Belépőjegy a Dohány utcai Zsinagógába
- Belépőjegy a Raoul Wallenberg Emlékparkba
- Belépőjegy a Zsidó Központba; a belépőjeggyel megtekinthető a Zsidó Archívum illetve a zsidó negyed történelméről szóló audiovizuális kiállítás.
Indulási időpontok:
Időpont: 10:00 óra
Találkozó pont: Dohány Utcai Zsinagóga (Budapest, Dohány u. 2, 1074) 15 perccel a program kezdete előtt.
Jegyár:
- Teljes árú jegy: 16 900 Ft.
- Diákjegy: 15 500 Ft.
A jegyár nem tartalmazza az online vásárlás kezelési költségét.
Adagio Hostel 1.0 Budapest, Oktogon
Egy nem átlagos hostel Budapesten.
Ajtósi Dürer sori Kollégium
Az Ajtósi Dürer sori Kollégium 9 emelete otthont nyújt az Eötvös Loránd Tudományegyetem minden karáról érkező hallgatóknak.
Akela Kutyaiskola Budapest
Az Akela Kutyaiskola célja, hogy segítsünk a gazdiknak kialakítani az ember és a kutya közötti összhangot, kötődést, társas együttélést és a problémamentes közös életet. Klubfoglalkozás, agility, flyball, frisbee, obedience, rally obedience, IBGH (BH) felkészítés és őrző-védő foglalkozások közül lehet ...
Alfréd Panzió Budapest
Családias panzió 20 szobával, Budapest két legszebb strandjának szomszédságában a Csillaghegyi strandfürdő és Római élményfürdő szomszédságában található.
Amadeus Apartments Budapest
Központi fekvésű, önellátó, bútorozott belvárosi apartmanok Budapesten.
Anantara New York Palace Budapest Hotel
Budapest központjában található a New York Palace Hotel.
Aparthotel Prater Residence Budapest
A Prater Residence új építésű, hatemeletes épület lifttel és saját garázzsal. 12 db 1 háló + nappalis, ill. 12 db 2 háló + nappalis apartmannal rendelkezünk, melyek többségéhez saját erkély is tartozik. Minden apartmanunk tágas nappalival és étkezővel rendelkezik, hogy vendégeink budapesti időtöltése ...
Arany Apartman Budapest
Budapest belvárosában, a Parlament közelében, patinás, klasszicista műemlékházban található, 40 nm-es apartman 1-4 fő részére.
Bai Panzió Budapest
Budapest déli részén csendes, kertvárosi övezetben található kis családi panzió.
Barcelo Budapest Szálloda
A Barceló Budapest páratlan elhelyezkedésének köszönhetően a város történelmi központjának szívében köti össze a látogatókat a nyüzsgő magyar fővárossal. A szállodát múzeumok, művészeti galériák, kávézók és éttermek veszik körül, és közel van a város éjszakai szórakozóhelyeihez. Exkluzív ...
Porcellino Grasso Olasz Étterem Budapest
A Porcellino Grasso a lenyűgöző olasz vidéki stílust képviseli és az olasz konyha elkötelezettje frissen előállított tésztákkal, melyek ősi olasz receptet követve készülnek.
Prime Steak & Wine Budapest
Nemzetközi szinten is elismert steakhouse étterem. Az igazi steak kedvelőknek a Prime Steak & Wine maga a steak mennyország, ahova muszáj ellátogatni. A kiváló ételek mellett prémium italok, látványos koktél különlegességek, több mint 200 féle, a legjobb hazai és külföldi borászatok pincéiből származó ...
Prime Steakhouse Budapest
Az igazi steak kedvelőknek a Prime Steakhouse maga a steak mennyország, a legnagyobb steak választék, a nagyvárosi elegancia és a borkultúra találkozása. Steak választékunk az országban egyedülálló. A legmagasabb Prime minősítésű amerikai USDA, Omaha, Creekstone, Japán Kobe Wagyu, argentin ANGUS ...
Promontor Kertvendéglő
Budafok szívében a budafoki bor, pezsgő és sváb gasztronómiát és kertvendéglő kultúrát újra vissza hozó étterem, borpincével, rendezvényteremmel, kerttel. Éttermünk kiválóan alkalmas családi ebédek és vacsorák és céges rendezvények, esküvők események lebonyolítására. Legyen szó születésnapról, esküvőről, ...
Púder Étterem és Galéria
Világkonyha és autentikus ízek egyben különleges, egyedi hangulatú enteriőrben.
Riso Ristorante & Terrace Budapest
Az étterem belső és külső megjelenése tökéletes színteret biztosít egy romantikus vacsorához illetve családi összejövetelekhez,céges rendezvényekhez,esküvőkhöz is!
River Gyorsétterem Budapest
A River Gyorsétterem Budapest 13. kerületében, a Váci úton várja vendégeit.
Robinson Restaurant Budapest
A Robinson Restaurant 1989-ben nyitotta meg kapuit a gasztronómia kis szigetén, a Városligeti tavon, amely a Hősök terétől néhány perc sétával elérhető. A Robinson az elmúlt évtizedekben a főváros közönségének és az itt élő külföldiek kedvelt éttermévé vált. Számos világsztár (Arnold Schwarzenegger, ...
Rokfort Étterem Budapest
A város legszimpibb étterme a Honvéd és a Szalay utca sarkán. A Rokfortot úgy terveztük, hogy az étterem elegáns legyen és mégis barátságos. Az ételek pedig különlegesek, mégis megfizethetőek.
Rudas Bistro Budapest
Az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a Gellért-hegy lábánál helyezkedik el a csodás dunai panorámával rendelkező Rudas Bistro. A Rudas Gyógyfürdő legújabb szárnyában, a legmodernebb technikával, európai színvonalú, ugyanakkor a hely hagyományait maximálisan tiszteletben tartó fürdőélmény mellett, az ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!