Sun City Szabadidő- és Vízisport Centrum
Wakeboard, jet ski, kalandpark és strand egy helyen, Szeged és Hódmezővásárhely között, több mint 16 hektáron, csodálatos környezetben. A Sun City Szabadidő- és Vízisport Centrum Szeged és Hódmezővásárhely között egy több, mint 16 hektáros területen, csodálatos természeti környezetben helyezkedik el és számtalan kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínál akár a szabadidő aktív eltöltésére, akár a nyugalomra, pihenésre vágyóknak.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES NYITVATARTÁSI IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt információk már lehet, hogy NEM AKTUÁLISAK! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A parkban lehetőség van strandolásra, napozásra, horgászásra, kerékpározásra, csónakázásra, strand röplabdázásra és strandfocira. Akik az extrém vízisportokat kedvelik, azoknak ajánljuk a jet ski és a wakeboard által nyújtott izgalmakat, akik pedig aktívan, ügyességüket és bátorságukat próbára téve kívánják a szabadidejüket eltölteni, azoknak irány a Kalandpark. A legkisebbeket a részükre speciálisan kialakított játszótéren többek között kalandvár és kalózhajó várja. A kicsi vízimádóknak a fürdőző tó mellett közvetlenül kialakított vízi-játszótér a legnagyobb élmény.
Wakeboard
Wake Up! Próbáld ki, és biztosan beleszeretsz ebbe a vízisportba, amit korhatártól függetlenül mindenkit űzhet. A pályán található 7db elem közül, kezdőktől a profikig mindenki megtalálhatja a képességeinek megfelelőt.
Wakeboard 2.0
Szívesen kipróbálnád a wakeboardot? Tapasztalt oktatókkal és két szabályozható sebességű pályával várunk, hogy ráérezz milyen a vízen való száguldás. Hidd el, nem ördöngösség!
Jet-ski
Ha egyszerre akarod élvezni a vizet és a sebeséget, akkor a jet-ezést neked találták ki. Bérelhető járművekkel várunk, hogy átéld ezt az élményt a Sun City-n!
Játszótér
Mindenféle ügyességi játékot megtalálsz a hatalmas játszóterünkön, amin kúszni-mászni, himbálózni, hintázni, vagy csúszni lehet. Az óriás kalózhajón és kalandvárban egész nap jól szórakozhatsz.
Szállás
Új, exkluzív tóparti apartmanházban töltené szabadságát, vagy vidéki stílusú szállást keres? Nálunk mindkettőt megtalálja. Töltsön nálunk több napot,akár aktív kikapcsolódásra, akár pihenésre vágyik!
Étterem
Kedvező áru éttermünkben és büfénkben csillapíthatod az éhséged reggeltől estig.
Strand
A fokozatosan mélyülő fürdőtő tökéletes azoknak, akik szeretik a nyílt vizet, mégis biztonságos fürdőzésre vágynak. Élvezze a nyarat a homokos strandon, vagy a napágyon pihenve a ligetes parkban!
MEGKÖZELÍTÉS:
Autóval, biciklivel
47-es főút, 205-ös kilométerkő Szeged és Hódmezővásárhely között / ingyenes parkoló
Busszal: Szegedről a hódmezővásárhelyi járattal
Leszállás: Kishomok megállóhely, (SunCity Wakeboard Pálya)
Hódmezővásárhelyről a szegedi járattal
Leszállás: Kishomok megállóhely, (SunCity Wakeboard Pálya)
Nyárfás Vendégház Szeged
Egész évben nyitott kapukkal várja Szegedre látogató vendégeit a Nyárfás Vendégház kellemes, vidéki környezetben. Vendégházunk három egymás mellett lévő Apartmanból áll (Tölgyfa-, Fűzfa-, és Bükkfa apartman) , melyben összesen 30 fő számára tudunk kényelmes elhelyezést biztosítani. Az apartmanházunk ...
Science Hotel**** Szeged
A Science**** Hotel Szeged a város központjában, 43 design szobával, extravagáns belső terekkel és négycsillagos szolgáltatásokkal várja a város pezsgő kulturális és üzleti élete után érdeklődő vendégeket. A szálloda megálmodóinak jelszava a `Merész stílus és kényelem a belvárosban.` volt, mely a ...
Sport Panzió Újszegedi Teke- és Bowlingcentrum
Pihenjen és töltődjön fel az újszegedi teke- és bowlingcentrum moteljában. A sport, kikapcsolódás centruma, amely nem csak a városban, de az országban is egyedülálló létesítmény nyitotta meg kapuit 2005-ben Szegeden. A Teke- és Bowlingcentrum az újszegedi Kisstadion területén épült, így közel van más ...
Szegedi Evangélikus Kollégium
A nyári időszakban épületünk 200 fő elszállásolására alkalmas. Tanév közben a középiskolai rész a hétvégenként is tud vendégeket fogadni. 2019. szeptember 1. több szempontból is jelentős dátum Szeged városának történetében. Az újjászerveződő szegedi evangélikus nevelés első két intézményeként és egy ...
Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman
A Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman tavasztól őszig várja kedves látogatóit. Egyedülálló elhelyezkedésével az ország egyik legszebb fekvésű kempingje, közvetlenül a Tisza partján, 5 percnyi sétára Szeged belvárosától. A lapályos parton a fürdőzés és napozás mellett futballpálya, strand-röplabda ...
Szivárvány Panzió Szeged
Szeged központjától 1 km-re csendes, nyugodt környezetben található a Szivárvány Panzió. Hét darab szobával rendelkezik. Szobáink mindegyike zuhanyfülkés fürdőszobával, Tv-vel és klímával felszerelt. Összesen 18 fő részére tudunk kellemes pihenést biztosítani. Minden Vendégünk részére zárt parkolót és ...
Teleki Blanka Kollégium Szeged
A kollégiumunk ötemeletes és 400 fő befogadására képes. A szobák két négy ágyas mosdóval rendelkező hálóhelyiségből és hűtővel, íróasztalokkal felszerelt közös tanulótérből állnak. A szociális helyiségek, WC-k, tusolók valamint a mikrohullámú sütőkkel és tűzhelyekkel felszerelt konyhák, a folyosókon ...
Tisza Alfa Hotel Szeged
A szálloda pár perc sétára található a belvárostól, csendes városrészen, közel az Árkád Szeged Bevásárlóközponthoz. A szegedi hotelnek egy modern épület ad otthont, és kínál kényelmes szálláslehetőséget az üzleti céllal Szegedre érkező, illetve a kikapcsolódni, üdülni vágyó vendégeink számára.
Tisza Hotel*** Szeged
A Tisza Hotel egy elegáns belvárosi szálloda, mely a régi romantikus filmek díszletét idéző különleges miliőben kínál kényelmes szállást a belváros szívében. Az elegáns szegedi szálloda, a város és a régió legpatinásabb szállodája. A hotelben 5 db kényelmes korabeli hangulatú lakosztály és 45 db ...
Tisza Sport Hotel Szeged
Ideális Tisza parti kikapcsolódás, távol a város zajától, mégis közel Szeged belvárosához, ahol hangulatos teraszok, csodálatos cukrászdák, tisza parti halászcsárdák és a város egyéb nevezetességei: Fogadalmi Templom, Dóm tér a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, Móra Ferenc Múzeum, Széchényi tér a Sóhajok ...
Bajor Söröző és Étterem Szeged
Szeged belvárosában három percre a Tisza parttól és kettő percre A Szegedi Nemzeti Színháztól található éttermünk. Üzletünkben 200 vendéget tudunk egyszerre vendégül látni. Étlapunkról mindenki kedvére válogathat a libamáj, csirke, pulyka, bélszín, sertés és hal ételeink közül. Előzetes megbeszélésre ...
Bárka Étterem Szeged
Családi stílusú étterem. Reggeli, ebéd, vacsora - hétvégén pedig fergeteges bulihangulat a Bárka fedélzetén! Szeged belvárosában, a Roosevelt tér és Móra Ferenc Múzeum között félúton, a belvárosi híd alatt található, 2021 májusában nyíló, melegkonyhával és széleskörű italkínálattal rendelkező bár vagyunk. ...
Béke Tanszék Bistro Szeged
Minden hétköznap friss, finom menüvel várjuk a hozzánk betérőket. A Béke Tanszék étterem szeged ikonikus helye hosszú múltra tekint vissza. Éttermünk házias, hagyományos ízekkel, változatos ételekkel, napi és heti menüvel, ínyencségekkel és desszertekkel várja kedves vendégeit. Vállaljuk céges ...
Cakery Süteménypont Szeged
Sütemények elvitelre Szeged Belvárosában. Torták, desszertek esküvőre, szülinapra, rendezvényre, bármikorra. Mentes tortádat is örömmel elkészítjük.
Cirmi Gasztrokocsma Szeged
Gasztrokocsma rendezvényekkel. Finom ételek széles választékban szerepelnek a kínálatunkban, például tészták, burgerek, steakek, szárnyas és sertéshús ételek, saláták. Ízvilágában az amerikai és a mexikói vonalat követi. Családias, barátságos vendéglátása, különleges kialakítása és egyedi, ínyenc ízei teszik ...
Csepp a Tengerben Halászcsárda Szeged
Családias légkörben várjuk vendégeinket, télen nyáron üzemelő terasszal. Vállaljuk családi, céges összejövetelek lebonyolítását is. Kóstolja meg finomságainkat, válogasson heti menü ajánlataink között.
Diófa Vendéglő Söröző Szeged
Szegedi vendéglő házhozszállítás lehetőséggel. Naponta 3 fajta leves és 7 fajta főétel közül tetszésed szerint állítsd össze az ebéded. Zárt körű rendezvények, esküvői fogadások és más események lebonyolítását is vállaljuk.
Fa-ló Garden Szeged
Rostlapon készített hamburgerek 100% marhahúsból vagy csirkemellből. Tortilla tekercsek, melegszendvicsek, hot-dog, wimpi és palacsinta. Szent András kézműves sörök, csapolt Dreher és Arany Ászok. Mindez egy barátságos kerthelyiségben. Hamburgerekhez, tortilla tekercsekhez, tálakhoz választhatsz extra ...
Fehértói Halászcsárda Szálloda és Panzió Szeged
Az épületkomplexum alkalmas a vendéglátás minden formájára, legyen az üzleti ebéd, diszkrét vacsora, vagy több száz fős bál, lakodalom. Az étlapon természetesen a hal a fő nyersanyag, de természetesen az egyéb ételek kedvelői is bőséges ajánlatban válogathatnak. A kiváló szakemberek, a modern konyhai ...
Garden Stég Szeged
Garden Stég egy hely a Tiszán ahol Napközben is élvezheted a tengerparti feelinget. Vár a Garden Bistro Szeged főutcáján, a Tiszán! Halételek, saláták, grill fogások, laza chill hangulat reggeltől estig. Minden, ami a tökéletes nyári kikapcsolódáshoz kell. Garden minőség egy egészen más ...
Szegedi Vadaspark programok 2024. Események, rendezvények, jeles napok, ünnepek 2024. május 26. (vasárnap)
A Szegedi Vadaspark az év minden napján, szabad és munkaszüneti napokon is várja kedves látogatóit! A Vadasparkban sötétedésig lehet maradni (a meghirdetett esti programok kivételével).
Petőfi-telepi Művelődési Ház programok 2024 Szeged 2024. május 21. (kedd)
Zenés teaház - vendég Szilágyi Zita énekművész
Szegeden a Petőfi-telep főterén a katolikus templom mögött található Petőfi-telepi Művelődési Ház, ahol aktív közösségekkel, szakkörökkel, táncos és sport csoportokkal, képző és iparművészeti csoportokkal, foglalkozásokkal és minden korosztály számára tartalmas időtöltéssel várjuk a látogatókat. Előadások, ...
Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivál 2024 2024. május 26. (vasárnap)
A XVIII. Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivál az idei évben is számos nagyszerű programot kínál az érdeklődőknek.
Divatbemutató programok 2024. Események, rendezvények 2024. június 1. (szombat)
SEPARÉ Divat Show
Divatbemutató programajánló.
Szegedi Borfesztivál 2024. Programok, események, rendezvények 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 26. (vasárnap)
Május 16-tól 26-ig a magyar borászok ismét Szegedre költöznek és közel 160 borász kínálja majd legfinomabb nedűit. A 28. Szegedi Borfesztiválon a finom borok, pálinkák és sajtok mellett természetesen gasztronómiai különlegességek is szerepelnek a kínálatban.
...
Szeged Napja 2024. Ünnepi programok, események, rendezvények 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 26. (vasárnap)
Május 16-26. között ÚJRA JÖN Magyarország legnagyobb és leghosszabb gasztrokulturális fesztiválja, az idén 11 napos Szeged Napja Ünnepségsorozat. A Szeged Napja Szeged több helyszínén kerül megrendezésre az ünnepségsorozat. Borfesztivál, koncertek, gasztroudvar, kézműves termékek, tűzijáték, hídivásár ...
Vacsora estek 2024. Ínyenc gasztronómiai események, rendezvények 2024. június 1. (szombat)
Mediterrán vacsoraest
Vacsora est programajánló.
Tricikli Fesztivál 2024. Irodalom három keréken 2024. június 27. (csütörtök) - 2024. június 30. (vasárnap)
A Tricikli Fesztivál három irodalom iránt elkötelezett közösségi tér kollaborációjaként indult 2021-ben Szegeden. 2022-től kezdődően Magyarkanizsán és Sepsiszentgyörgyön is megrendezett mozgó irodalmi fesztivál.
Kutyás program 2024. Ismeretterjesztés, szabadidő, találkozó, túra 2024. június 8. (szombat)
Nyári kupa és éjszakai dog dancing verseny
Kutyás programok országszerte. Találkozók, kirándulások, ismeretterjesztő programok, előadások, tanfolyamok (elsősegély,agility, fitness ), kurzusok, foglalkozások, fesztiválok gyűjtőnaptára.
Anconai szerelmesek előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 19. (vasárnap)
Anconai szerelmesek színházi és zenés előadások 2024. Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek ...
Szegedi Füvészkert látogatás minden nap, séta a parkban és az arborétumban, valamint az üvegházakban 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Szegeden minden nap várja látogatóit a Füvészkert. A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje a 17 hektáros területen több mint 5000 növényfajnak és fajtának nyújt otthont. A trópusi és mediterrán üvegház az esőerdők, mediterrán vidékek és a sivatagok egzotikus növényvilágából kínál látnivalókat. A Dél-Alföldön ...
Szent-Györgyi Albert Agóra programok Szeged 2024 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Az örökké pezsgő, széles kulturális kínálatú város, Szeged egyedi és különleges intézménye a Szent-Györgyi Albert nevével fémjelezett intézmény a Szent-Györgyi Albert Agóra. A tudomány és kultúra, a tanulás és szórakozás, sőt, leginkább a szórakozva tanulás egy olyan fellegvára, amely országosan is ...
Szegedi gyerekprogramok 2024 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 31. (péntek)
Az Agóra Gyermekkuckó 2024. májusi rendezvényei az Agórában
Szegeden változatos, igen gazdag programkínálat várja a városban élő gyermekeket, gyermekes családokat szabadidejük hasznos eltöltésére, szórakozásra, kikapcsolódásra, tanulásra.
Szeged Árkád programok 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 26. (vasárnap)
Találd meg nálunk mindazt, amit keresel! Az ÁRKÁD-ban kellemes körülmények között veheted meg majd mindazt, amire szükséged van. A bevásárlóközpontban számos program várja a látogatókat, vásárlókat.
Bálint Sándor Művelődési Ház programok 2024 Szeged 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 23. (csütörtök)
A Bálint Sándor Művelődési Ház Újszeged kulturális, közművelődési, közösségi központja. Hangversenyek, ismeretterjesztő előadások, képzőművészeti kiállítások, irodalmi, zenei programok várják Újszegeden immáron 90 éve az érdeklődőket. A művelődési ház tánctáborokat, gyermektáborokat, élménytáborokat ...
Szegedi Zsinagóga programok 2024 2024.05.23. (csütörtök) - 2024.06.05. (szerda)
Szegedi Zsinagóga programajánló 2024.
Lepkekert Szegeden, trópusi lepkecsodákban gyönyörködhetünk a SZTE Füvészkertben 2024.05.01. (szerda) - 2024.09.30. (hétfő)
Trópusi lepkekertünkben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból. Trópusi lepkekertünk, melyben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból.
Szegedi osztálykirándulás program, füvészkert látogatás játékos foglalkozásokkal 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A szegedi Füvészkert szeretettel várja az osztálykiránduló csoportokat. A Füvészkert 17 hektáros területen több mint 5000 növényfajnak és fajtának nyújt otthont. A trópusi és mediterrán üvegház az esőerdők, mediterrán vidékek és a sivatagok egzotikus növényvilágából kínál látnivalókat. A program ...
Esküvő Szegeden a Füvészkertben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Szegeden a Füvészkert több csodaszép, hangulatos része is helyszíne lehet az esküvői ceremóniának. A Füvészkert több csodaszép, hangulatos része is helyszíne lehet az esküvői ceremóniának, melyek lehetőséget biztosítanak akár 100-120 vendég meghívására is. Ha kisebb, meghittebb, családi körben szeretnék ...
Dorozsmai Kispiac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A dorozsmai kispiac egész évben és minden nap nyitva tart.