A tizenötödik 2024. Musical előadások a Madách Színházban, online jegyvásárlás
A tizenötödik musical előadások a Madách Színházban 2024-ben. Online jegyvásárlás! A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical, melyben a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal. Szerelem, szenvedély, küzdelem a hazáért, a magam igazságáért, az életért. Háromgenerációs, nagyszabású, magával ragadó, látványos előadás.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A tizenötödik előadások a Madách Színházban 2024
Az elfelejtett aradi vértanú és bálkirály
Az aradi tizenhármak neveit mindannyian megtanultuk középiskolában. Valószínűleg kevesen tudnák ma fejből felsorolni őket, de még kevesebben ismerik azokat a hősöket, akiket szintén Aradon, de nem október 6-án végeztek ki. Ilyen volt a híres nyelvújító fia, Kazinczy Lajos is, akinek az élete azóta került ismét reflektorfénybe, mióta a Madách Színházban bemutatták Szirtes Tamás rendezésében a Derzsi György-Meskó Zsolt szerzőpáros A tizenötödik című musicaljét. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korát még nem mutatták be ilyen újszerű, modern hangzás- és látványvilággal, koreográfiával, ezért a produkciót tekinthetjük a musical forradalmának is. A klasszikus zene mellett megjelennek a slam poetry, R’n’B és a rap formai jegyei, de magyar népdalok is.
A tizenötödik aradi vértanú életéről készült musical a Madách Színház pályázatán 52 induló közül nyerte el az első díjat. A szakmai zsűritagok – köztük Szirtes Tamás, a Madách Színház különleges színpadi rutinnal rendelkező, tapasztalt igazgatója és a darab rendezője – egyöntetűen azt érezték, hogy ezt minden magyar középiskolásnak látnia kell. A magyar színház- és zenetörténetben ez az első mű, amely az aradi vértanúk sorsát helyezi középpontjába, a tizenötödik áldozat, Kazinczy Lajos személyén keresztül. Kazinczy volt a legfiatalabb a vértanúk között – alig múlt 29 éves –, aki társaival együtt az aradi várban Haynau foglyaként raboskodva várt a hadbírósági per ítéletére.
Kazinczy Lajosról azt lehet tudni, hogy 1820-ban született Széphalmon, a híres nyelvújító és irodalomszervező Kazinczy Ferenc legkisebb fiaként. Okos és eleven gyermek volt, apja egyik kedvence. A szülők a romló anyagi körülményeik ellenére igyekeztek iskoláztatni gyermekeiket: édesanyja, Török Sophie is tanítgatta Lalót (így becézték Lajost gyermekkorában), aki később, apjához és bátyjaihoz hasonlóan a sárospataki kollégiumba került. Lajos 11 éves volt, amikor édesapja elhunyt kolerajárványban.
A családfő halála, majd széphalmi birtokuk elvesztése után már csak baráti, rokoni pártfogóikra számíthattak. Így került el Lajos a Bécstől 30 km-re fekvő Tulln városka utásziskolájába 1835-ben gróf Teleki József, a Magyar Tudós Társaság (későbbi MTA) első elnöke támogatásával. Lajos fennmaradt leveleiből kiderül, hogy serdülő éveiben is nagyon ragaszkodott édesanyjához, folyamatosan írt neki az iskolában történtekről, anyagi helyzetéről és a várva várt társasági eseményekről is. Jó eredményekkel fejezte be tanulmányait 1839-ben, majd a császári-királyi hadseregben szolgált hadapródként, ahol hamar tiszti rangra emelkedett. Társai szerettek vele időt tölteni, vidámnak és talpraesettnek, szorgalmasnak jellemezték, aki szeret a társaság középpontjába kerülni. Céltalan, bohém, társaságkedvelő fiatal férfiként sokat járt bálokba, ezért viszont állandó pénzhiánnyal, adóssággal küszködött. 1846/47-ben, főhadnagyi kinevezése után nem sokkal kilépett a szolgálatból egy nagy szerelem miatt, amely érdekében még jobban eladósította magát.
Kazinczy Lajos ezután egyik nővére családjához költözött. Amikor márciusban kitört az 1848-as forradalom, jelentkezett honvédtisztnek, ahol tehetséges lévén folyamatosan haladt fölfelé a ranglétrán. Részt vett a pákozdi és a schwechati csatában, alezredesi rangban hadosztályparancsnok lett, valamint közreműködött a magyar utász zászlóalj megszervezésében is. 1849 augusztusában Görgeivel kellett volna csapataikat egyesíteniük, de az oroszok ebben megakadályozták őket. Így Erdélybe szorult, a világosi fegyverletétel hírére az erdélyi hadsereg maradék csatlakozó egységeivel végül Zsibónál tette le a fegyvert az orosz tábornok csapatai előtt, augusztus 25-én. Az oroszok átadták őket a császári csapatoknak, így Lajos az aradi haditörvényszék elé került. „Később tette le a fegyvert, pere is később kezdődött. Eleinte önérzetesen, talán túl büszkén válaszolt a hadbíróság kérdéseire, s a tizenhárom kivégzésének napján szembesült azzal, hogy az élete forog kockán. Védekezni próbált, de nem akart kibújni az ítélet alól, amely végül teljes vagyonelkobzásra, lőpor és golyó általi halálra ítélte” – emeli ki Hernády Zsolt történész.
Meskó Zsolt, a musical forgatókönyvírója szerint Kazinczy élni szeretett volna, de felvállalta elkerülhetetlen sorsát, hű maradt nemzete ügyéhez, és osztozott bajtársai sorsában. A darab szerzője kutatásokat is végzett a témában, az információk segítségével a musicalben továbbgondolta Kazinczy lehetséges belső iránytűit, mozgatórugóit is. Ezáltal a színdarabban jobban fókuszba kerül Lajos társasági élete, a csók- és bálkirály életvitele – szinte minden környékbeli eseményen részt vett –, és a közben rátaláló reménytelen, nagy szerelem, amellyel hátralévő életében folyton kerülgették egymást.
Hernády hozzáteszi: „Apjához hasonlóan bíróság elé állt. Kazinczy Ferencet halálra ítélték a jakobinus mozgalomban való részvételért, végül majdnem 7 évet töltött börtönben. Lajos azonban már nem kapott kegyelmet. Nem lehet véletlen, hogy a kivégzését követő napon, a külföldi közvélemény nyomására a császáriak leállították a honvédtisztek kivégzését”.
A tizenötödik aradi vértanú tiszteletére szobrot emeltek szülőfalujában, a széphalmi udvarház emlékparkjában és a sárospataki iskolakertben. A 2019-es budapesti Nemzeti Vágtán az ő emlékének adóztak.
A hősies élete végén vértanúhalált halt Kazinczy-fiú történetét feldolgozó, A tizenötödik című musicalt ősszel ismét játsszák a Madách Színházban, amelyet Szirtes Tamás rendező a hagyományos és a modern harmonikus összhatásában álmodott meg.
A musicalben szereplő korabeli, élénk színű kosztümökön használják a klasszikus katonai egyenruhák és báli öltözetek stíluselemeit – korra, előadóra és táncra szabva. A különböző stílusú koreográfiák lendületesek, a harcok bemutatása is a táncon keresztül történik. A látványvilág sem a szokásos, a helyszínváltásokat a színpadon mozgatott többszintes dobogó mellett LED falak is segítik, amelyeken animációk közvetítik a korszak atmoszféráját.
Forrás: Sajtóanyag
Derzsi György-Meskó Zsolt: A TIZENÖTÖDIK
musical & forradalom
„Ki vagyok, mi vagyok, én döntök
vagy csak sodor az élet, kiért és miért élek?
Küzdök és vágyom, bántok és bántanak,
öröm és bánat, a boldog lét hol marad?
Mit ad nekem a haza, és én neki mit adok?
Elvesznek mindent, de én még élni akarok!”
Kazinczy Lajos 29 éves, a nyelvújító író Kazinczy Ferenc legkisebb fia. 1848-49-ben honvéd tiszt, egy napra a Magyar Honvédség utolsó főparancsnoka. A szerelmes, bohém, szegény és céltalan ifjúból a szabadságharc hőse lesz, aki csaták sorsát dönti el, szuronyrohamot vezet. Az aradi várban Haynau fogja lesz, ítéletre vár. A tizenhárom vértanút már kivégezték. Mi lesz az ő sorsa?
Szereplők:
- Kazinczy Lajos: Borbély Richárd, Jenővári Miklós, Solti Ádám
- Anya, Török Sophie és a Fekete angyalok: Baranyai Annamária, Détár Enikő, Gallusz Nikolett, Kecskés Tímea, Ladinek Judit
- Julius von Haynau: Egyházi Géza, Miller Zoltán, Posta Victor
- Von Lasberg: Cseh Dávid Péter, Sánta László
- Majthényi Zsófia: Békefi Viktória, Gubik Petra, Simon Boglárka
- Széphalmi: Barát Attila, Sándor Dávid, Weil Róbert
- Görgei Artúr: Kiss Ernő Zsolt, Nagy Balázs
- Klapka György és Baló lelkész: Németh Gábor
A hadbíróság tagjai:
- Ernst – törzshadbíró: Mező Zoltán, Török Tamás
- Von Lenk: Fejszés Attila, Sövegjártó Áron
- Wunscheim: Jenei Gábor
- Mechwart: Borsányi Dániel, Varga Szabolcs
- Prader: Nádas Gábor Dávid, Vecsei László
- Schmidt: Gréczy Balázs, Nagy Attila
Kazinczy tisztikara:
- Várnay százados: Nagy Róbert
- Zsolnay őrnagy: Galbenisz Tomasz, Lőrincz Sándor
Díszlet- és animációtervező: Vízvárdi András
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Zenei vezető: Kocsák Tibor
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Világítástervező: Madarász János
Szcenikus: Szűcsborus János
Koreográfus asszisztens: Molnár Ferenc
A rendező munkatársa: Váradi Éva
Játékmester: Valcz Péter
Rendező: Szirtes Tamás
További ajánlataink
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.27. - 2024.06.03. | |
2024.06.03. | |
2024.06.05. - 2024.06.09. | |
2024.06.05. - 2024.06.09. | |
2024.06.10. - 2024.06.11. | |
2024.06.10. - 2024.06.11. | |
2024.06.16. - 2024.06.23. | |
2024.06.16. - 2024.06.23. | |
2024.06.25. - 2024.06.29. | |
2024.06.25. - 2024.06.30. | |
2024.06.30. - 2024.07.01. | |
2024.07.01. | |
2024.07.03. - 2024.07.07. | |
2024.07.03. - 2024.07.07. | |
2024.07.09. - 2024.07.14. | |
2024.07.09. - 2024.07.14. | |
2024.07.16. - 2024.07.20. | |
2024.07.16. - 2024.07.20. | |
2024.09.20. - 2024.09.22. | |
2024.09.20. - 2024.09.22. | |
2024.09.24. - 2024.09.29. | |
2024.09.24. - 2024.09.29. | |
2024.09.30. | |
2024.09.30. | |
2024.10.02. - 2024.10.05. | |
2024.10.02. - 2024.10.05. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Rita Panzió Budapest
Szobáink fürdőszobával vagy zuhanyozóval rendelkeznek, saját kertünkben pihenhet a vendég. Minden szoba televízióval felszerelt. A panzióhoz zárt parkoló tartozik. Állatbarát panziónkban lehetőség van arra, hogy vendégeink a házi kedvenceiket is magukkal hozhassák. Szívesen látjuk a család kedvenceit, a ...
Rotter Lajos Turistaház Budapest
Az Országos Kéktúra mentén lévő szálláshely 50 férőhellyel, 14 szobával, amelyek franciaágyas, 2 ágyas, valamint 6, illetve 8 ágyas kivitelben érhetők el. A turistaház nagyméretű közösségi térrel és felszerelt konyhával rendelkezik.
Roxane Café Panzió Étterem Budapest
Panziónkban színes tv-s, franciaágyas, klímás szobák várják a vendégeket. A szobákhoz külön fürdőszoba sarokkáddal, satelit tv, (50-60 csatorna) telefon, WIFI (ingyen internet elérhetőség) szolgálja a vendégek kényelmét. Panziónk közelében uszoda és sportlétesítmények találhatók. Hangulatos éttermünk 50 fő ...
Rudolf Apartments Budapest
A szállás a Rudolf Segélyegyesület budapesti székházában található. Az egyesület tagjait, belföldi és külföldi vendégeket is egyaránt szívesen fogadnak.
Sashalom Hotel Budapest
A szálloda 21 szobával rendelkezik, amiket szállóvendégek és albérlők egyaránt kivesznek Ezen felül 5 helyiségből álló munkásszálló, diákszálló, illetve sportszálló várja a pihenni vágyó vendégeit.
Shantee House Budapest
Vendégház elérhető áron, a belvároshoz közel, mégis nyugodt, zöldövezeti környezetben. Kiadó szobák kedves kertes házban rövid -vagy hosszútávú tartózkodásra. A különböző igények kiszolgálására többféle szobatípus áll rendelkezésre, a kétágyas összkomfortostól a nagy baráti társaságok fogadására alkalmas ...
Soho Boutique Hotel**** Budapest
A Soho Boutique Hotel Budapest szívében, a színes és nyüzsgő város közepén, a Keleti és a Nyugati pályaudvar között, történelmi helyszínek közelében található. A minden igényt kielégítő hotel kiváló lehetőséget nyújt a stílus és az elegancia kedvelőinek, valamint azok számára, akiknek fontos, hogy a ...
Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház Budapest
A budatétényi lelki központba hívjuk mindazokat, akik lelki frissülésükre helyet és új programot keresnek. Egyéni személyek vagy csoportok, idősek és fiatalok, katolikusok és nem katolikusok felé irányítjuk a figyelmünket. Verbita misszionáriusi lelkiségünk nem engedi meg, hogy bezárjuk a kapuinkat ...
The Ritz-Carlton Budapest
Ritz-Carlton Budapest, kultúra és hagyomány találkozása a modern eleganciával.
The Three Corners Hotel Art*** superior Budapest
A The Three Corners HOTEL ART *** superior a Duna keleti partján található, Budapest történelmi belvárosában. A hotel egy csökkentett forgalmú, csendes, nemrégiben felújított utcában helyezkedik el. A legfőbb látnivalók gyalogszerrel is gyorsan megközelíthetőek, köszönhetően a hotel központi ...
Angelo Café & Cukrászat Budapest
Különleges olasz desszertek, süteményekkel készítésével foglalkozunk, melyeket saját kezűleg hozunk létre a teljesen felszerelt üzemünkben, a hét minden napján. kézműves süteményeink mindig frissen, kizárólag a legjobb minőségű olasz, magyar és belga alapanyagokból készülnek, semmiféle tartósítószert, ...
Anonymus Bar & More
Anonymus Bar & More - több mint egy kávézó! Minőségi kézműves sajt választék, magyaros burgerek, tradícionális sonka és kolbász kínálat, kiváló kávék. Keress fel minket a Városligetben, a Vajdahunyad vár tövében!
Antalya Kebab Budapest
A nyüzsgő Szent István körúton várja az arab konyha kedvelőit az Antalya Kebab gyorsétterem.
Anyám Szerint Budapest
Reggeli,brunch,kávé,tea,turmixok,rétes,tojásételek,melegszendvicsek,különlegességek,sütemények,vegán kínálat és még sok más. Az egészség jegyében munkálkodunk, superfood-okat ajánlunk és mindent frissen készítünk el adalékok és tartósítószer mentesen.
Apicius Étterem Budapest
Az Aquincum Hotel Budapest Apicius étterme hagyományos magyar ételeket kínál újragondolva. Igazi gasztronómiai élmény lehet a magyar és nemzetközi konyha kedvelőinek is. Tökéletes választás üzleti vagy privát ebédek, vacsorák lebonyolításához. Ételeink mellé kiváló magyar borokat ajánlunk az ország ...
Apostolok Étterem Budapest
A nagy múltú, műemlék jellegű vendéglátóhely kuriózumnak minősül, vendégeink a régi kor hangulatát idéző falak között fogyaszthatnak az igazi magyar konyha ízeit felvonultató ételeket.
Aranyhíd Étterem Pub Budapest
Kifogástalan konyhájú, barátságos, teraszos hely a BAH csomópontnál. Sportközvetítések óriás kivetítőn és plazmatévéken nézhetők.
Aranypinty Budapest
A Palotanegyed atmoszférájába illő, különlegességeket és hagyományos minőségi ételeket, italokat kínáló boutique kávézó, reggeliző.
Arriba Taqueira Budapest
Az Arriba Taqueira a Teréz körúton, az Oktogonnál várja a mexikói konyha kedvelőit.
Art Bistrobar
A Bem rakparton, a nemzetközi konyha és tradicionális bistro & bár fogások széles választékával várja vendégeit az art bistrobar.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!