Capa Központ programok 2024 / 2025 Budapest

Capa Központ programok 2024

Horvath Esther – A sarkvidéki éjszaka csillagai – MEGNYITÓ
Megnyitó: 2024. október 24., csütörtök, 18 óra
Köszöntő: VIRÁGVÖLGYI István a Capa Központ szakmai igazgatója
A kiállítást bevezeti: Lars Ole SAUGNES ügyvezető igazgató, Kings Bay AS
Ingrig KJERSTAD kutatásvezető, Norvég Sarkkutató Intézet
A kiállítást megnyitja: VITRAY Tamás ifj. a National Geography Magyarország főszerkesztője
Kiállító alkotó: HORVATH Esther fotográfus, Alfred Wegener Intézet, Helmholtz Sark- és Tengeri Kutatóközpont
Kurátor: KOPIN Katalin művészettörténész
Kiállítás megtekinthető: 2024. október 25. – 2025. január 31.
Kedd–péntek: 13 – 18 óra
Szombat–vasárnap: 10 – 18 óra
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.

KIÁLLÍTÁSOK:

Horvath Esther – A sarkvidéki éjszaka csillagai
2024. október 25. – 2025. január 31.

Esther Horvath fotográfusként a sarkvidéki éghajlatkutatás dokumentálására fókuszál 2015 óta. 2019-től követi nyomon a norvégiai Svalbard szigeteken található Ny-Ålesundot, a világ legészakibb pontján működő, tíz országot tömörítő nemzetközi tudományos kutatóbázist. Svalbard a globális felmelegedés epicentruma, ahol a téli átlaghőmérséklet 1991 óta 6-8 °C-kal emelkedett; ez a növekedés sokkal gyorsabb, mint bárhol máshol a bolygón. Itt az év több mint négy hónapját a sarkvidéki tél sötétsége uralja. A sarkvidéki éjszaka csillagai című kiállítás történetei és képsorai a sarki éjszakában zajló mindennapi életet és tudományos kutatómunkát mutatják be. A dokumentarista anyag azt meséli el, hogy a legzordabb környezeti körülmények – többek között hóviharok és mínusz 30 °C-os hőmérséklet – ellenére a tudósok milyen összefüggéseket tárnak fel, amelyek jelentősen hozzájárulnak bolygónk változásainak jobb megértéséhez.

The Elevator Chats 2.0 • FUTURES European Photography Platform• Nemzetközi csoportos kiállítás
2024. október 11. – december 1.

Kiállító alkotók:
DARAB Zsuzsa (HU) & Helene BELLENGER (FR)
NUNKOVICS Róbert (HU) & Maria GUȚU (MD)
ZELLEI Boglárka (HU) & Agate TŪNA (LV)
MELEGH Noémi Napsugár (HU) & Anna ADAMO (IT)
FROMM Balázs (HU) & Ivo SEKULOVSKI (MK/IT)

Az elevator pitch vagy elevator chat a vállalati kultúra területén kifejlődött, monológ vagy dialógus formájú villámprezentációs technika, amely segítségével néhány mondatban adunk át lényeges információt magunkról vagy egy projektről a hallgatóságunknak. Manapság már nemcsak az irodaházi liftben hangzanak el ilyen beszédek, beszélgetések, hanem számos olyan szituációban, amelyben rövid idő alatt kell felhívnunk a figyelmet arra, kik vagyunk és mivel foglalkozunk. A fiatal, feltörekvő fotográfusok is sokszor kerülnek abba a helyzetbe a művészeti kanonizációs folyamat során, hogy meg kell szólítaniuk a vezető intézmények igazgatóit, kurátorait, művészeti írókat, szerkesztőket, gyűjtőket, beérkezett művészkollégákat, valamint a szintén ígéretes pálya előtt álló társaikat. Az elmúlt néhány évben több olyan fotográfiai platform is létrejött Európában, amely lehetőséget ad ehhez hasonló potenciálisan sorsfordító találkozásokra. A 2017-ben indult FUTURES – Európai Fotográfiai Platform is ilyen. Keretében 20 európai ország 20 fotográfiai intézménye működik együtt.

A projekt egyik fő célja a figyelemreméltó tehetségek felfedezése és bevezetésük a nemzetközi fotográfiai életbe, azon belül is a műtárgypiacra. A FUTURES-ben részt vevő intézmények évente körülbelül öt-öt feltörekvő alkotót választanak ki, és részükre számos olyan helyzetet teremtenek – kiállítás, kerekasztal-beszélgetés, tutorálás, portfólió konzultáció, workshop – ahol szakmai kapcsolatot tudnak kialakítani különböző fotós szakemberekkel és egymással.

Az első The Elevator Chat kiállítás abban az évben készült, amikor a koronavírus-járvány miatt ezek a fontos személyes találkozások elmaradtak. Akkor erre a helyzetre reagálva kezdeményeztem öt olyan beszélgetést, amelyben egy-egy FUTURES-alkotó (összesen 5 pár, vagyis 10 fő) elevator chat formájában ismerkedett meg egymással. Némelyik villámbeszélgetés olyan jól sikerült, hogy további együttműködések alapjául szolgált.

A 2024-es The Elevator Chats 2.0 kiállításon a 8F Galéria falain az alkotók vezérképeit láthatjuk a legutóbbi projektjükből, mellettük pedig belekukkanthatunk az öt rövid beszélgetésbe, amelyekből, akárcsak egy-egy frappáns interjúból, instant módon tájékozódhatunk arról, hogy milyen aktuális témákról, problémákról gondolkodnak, hogyan alkotnak, és milyen technikával dolgoznak a kontinens fiatal fotós tehetségei.

Mucsi Emese
kurátor, Capa Központ

Szaladják „Taikyo” István - Utazás Hirosigével
2024. október 17. – 2025. január 19.

Szaladják „Taikyo” István legújabb sorozatának létrehozásakor a tájkép műfaj kortárs lehetőségeit vizsgálja, alkotói kísérleteiben a digitális és az analóg fotográfia, valamint a panorámakép műfaji, technikai és léptékbeli határait feszegeti. Ellentétben azokkal a természeti képződményekkel, amelyekből összetevődik, a táj csak akkor létezik, ha megfigyeljük, vagy a megfigyeléseket képként rögzítjük.* Szaladják István új munkáival ehhez a kérdéskörhöz kíván hozzászólni. Meditatív fotóin, panorámaképein megjelenik a magyar táj emberi figura nélküli látványa, amely felidézi a magányos elvonulás érzését. Bár fotói ránézésre a nyugati táblaképfestészet történetéhez kapcsolódó tájábrázolásoknak tűnnek, Szaladják sajátos „magány filozófiája” alapvetően inkább távol-keleti referenciákra épül: a zen és a kínai és japán tusfestészeti hagyomány jelenti számára a legfőbb hivatkozási pontokat és inspirációt. Panorámaképei egyszerre fényképek és festmények, a közel kétméteres fotók akvarellpapíron jelennek meg, amelyre sajátos kísérleti technikával készülnek. Az operatőrként is aktív Szaladják horizontálisan elnyúló panorámaképeivel egyszersmind megidézi a CinemaScope film képarányát, sőt el is túlozza azt, ami által összekapcsolja a referenciahálót a mindenkori filmes hagyománnyal is. A megjelenített tájak vizuális elemzése során a néző egyszerű, természetes témákat talál: fákkal övezett völgyeket és hegyeket, erős kontrasztot az előtér és a háttér között, és nagy üres, tereket. Szaladják igyekszik visszatérni az eredethez, a vállalt egyszerűséghez, szándéka szerint az alkotások csak a figyelmes és türelmes szemlélő számára tárják fel belső finomságukat: a természeti táj elemeit és általuk a létezés természetét, az abszolútumot.

Szaladják „Taikyo” István operatőr, filmrendező, fotográfus:
„A legfontosabb, hogy az én szándékom szerint ezeknek a képeknek nincs intellektuális jelentésük. Önmagukat jelentik, mint ahogyan a táj is önmagát jelenti. Nem szükséges, sőt nem is szabad őket kontextusba helyezni. Maga a jelentéstulajdonítás már az ego, az én kifejeződése, egy elválasztottság a valóságtól. A mai ember számára, minden az én szűrőjén keresztül jelenik meg, ezért a jelentések személyenként is különböznek, de különböznek a különböző korok megközelítései is. Azonban ezen személyes univerzumok mögött húzódik egy láthatatlan világ, a transzcendens csendes világa, amit elfed a látható történet, az értelmezések, az ego világa. Ezek a képek a nyelv, és a gondolkodás előtti állapotba nyúlnak vissza, a láthatatlan történet részei. Elsősorban érzelmi, hangulati tartalmuk van, gyökerüket az átható figyelem segítségével a láthatatlan világba mélyesztik. Ennek a láthatatlan világnak a jellegzetessége az az elemi szépség, amely mind a születést, a létezést, és az elmúlást jellemzi. A létezés tökéletlen tökéletesége. Jártunkban-keltünkben, utazásaink során ez a láthatatlan világ úgy bukkan fel, és akkor válik láthatóvá, ha a tudat csendje beköszön, majd hirtelen ráismerünk. Mintha egy ablakon keresztül néznénk a mozdulatlan örökkévalóságba, a megállt időbe. Máskor pedig úgy bukkan fel, mint amikor az öntudatlan mély alvásból felébredünk, és lassan bontakozik ki a tudat fehér csendjéből az érzékelt világ, ahogy az ikon aranyából a szentek arca, vagy a fehér fotópapíron a kép. A felébredt tudat vegyszerének hatására bepillantunk az örökkévalóság csendjébe. Ez a misztérium.”
* l. Radnóti Sándor: A táj keletkezéstörténetei. „Ők, akik nézték Hannibál hadát”, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2022

Bartis Attila – Wayang Orang
2024. szeptember 19. – december 1.
A wayang jelentése jávaiul báb, a wayangan jelentése árnyék, a wewayangan pedig visszaverődés. Az orang jelentése egyszerűbb: ember. A wayang orang pedig egy színházi műfaj, de magába foglal jó pár más művészetet is, a táncot, a gamelán zenét, az irodalmat. A nagyjából kilenc órás előadás a két nagy eposz, a Ramayana vagy a Mahábhárata történetét meséli el.

A wayang másik formája az árnyjáték. A történet ugyanaz, de a dalang, a bábmester néha aktualizál is, az istenek története mellett elmesél ezt-azt a helyi közösség napi életéből. Ilyenkor a nézők magukra ismernek, örülnek, vagy éppen bosszankodnak. Bár inkább örülnek, hiszen a történeteikkel együtt mégiscsak ki lettek emelve a hétköznapiból, mégiscsak bekerültek az istenek történetei közé. Az embernek szüksége van a kivételességre.

A wayang egyik legfontosabb központja Yogyakarta, ahol részben élek. Majdnem egy évtizeden át fényképeztem azokat az Isten háta mögötti vidékeket, ahova motorral még eljuthattam, azokat az embereket, akik az utamba kerültek, de akikkel pár szón meg egy mosolyon túl sokat nem tudtunk beszélgetni. Tavaly úgy döntöttem, egy időre visszatérek a műtermi portréhoz, ráadásul úgy, ahogy hajdan, majdnem három évtizede a legelső kiállítás anyaga készült. (Az Engelhard-hagyaték, 1996, Dorottya Galéria)

Ugyanazt a teret használva műteremnek, amelyben élek, a legegyszerűbb semleges háttérrel, egyetlen lámpával világítva, de mégis megteremtve egy színpadot. A modelleket alig instruálom, ha bármi kellék kerül a képre, ami segít nekik, az vagy a sajátjuk, vagy maguk választják ki a természetes környezetemből. A hely és a helyzet viszont óhatatlanul színpadra emeli őket, szerepet játszanak, igaz, nem egy más által megírt szerepet, hanem önmagukat. A kép kiemeli őket a hétköznapiból, néha még idealizál is, de mégis kétségbevonhatatlanul róluk szól, ugyanúgy, ahogy a wayang emeli a hétköznapit a színpadra az istenek kivételes történetei közé. A műteremben felfokozva történik meg az, ami egyébként is szinte mindig, amikor valaki tudja, hogy őt most lefényképezik, tehát az a pillanata, az a tekintete, mozdulata megmarad, mások is látják majd, akár esztendők múlva is.

Az első kiállítás idején hasonló körülmények között azokat az írókat fényképeztem, akik akár a legközelebbi barátaim voltak, akár csak távolról ismertük egymást, de valamiképpen meghatározták az akkori életem. Sokkal személyesebb volt egy panteonnál, még akkor is, ha a modellek jelentős része jelentős helyet foglalt el a magyar irodalmi panteonban.

Most Jáván is azokat fényképeztem, akik valamiképp meghatározzák az ottani életem. A közeli barátaimat és távolabbi ismerőseimet. Van közöttük képzőművész és zenész, fotográfus és hajdani fotómodell, hitoktató és batikfestő, gimnazista és tradicionális jávai táncos, meg filmrendező a lányaival. Meg van közöttük nem jávai, aki ott él, meg nem jávai, aki csak meglátogatott pár napra.

A dalang bábmester ugyan, de a legelső, amit meg kellett tanuljon még az eposzok kilencórányi szövege előtt, hogy a wayangok nem bábok. Lelkük van, életük. Részben ő mozgatja őket, részben szabadon mozognak. A fény mindig ugyanaz, az árnyék mégis változik, azzal játszik. De, amit még ennél is jobban tud, hogy a wayangok nélkül hiábavaló minden tudása, legfeljebb mesemondó lenne. Wayangok nélkül dalangkéntmunkanélküli.

Új Robert Capa életmű-kiállítással várjuk látogatónikat!

Robert Capa, a tudósító címmel megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új, 500 nm-es kiállítóterében. A Magyar Állam 2008-ban vásárolta meg a Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozatot, amely 937 darab a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz. Ezzel New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé. Az egyedülálló tárlat a sorozatból mintegy 140 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák szerinti feldolgozásban. Robert Capa munkássága azért fontos, mert képeivel és hozzáállásával mély hatást gyakorolt a közönségre, örökre megváltoztatta a fotóriporteri szakma normáit és hozzájárult a történelem megértéséhez és az emlékezéshez.

Megváltozott nyitvatartás!

Capa Központ

• Hétfő: zárva
• Kedd–péntek: 13–18 óra
• Szombat–vasárnap: 10–18 óra

8F Galéria

• Hétfő–vasárnap: 9–19 óra

A pénztár fél órával a zárás időpontja előtt bezár.

A 8F Galériába ingyenes a belépés.

Forrás: a Szervezők és közösségi oldala és honlapja