Grafikai kiállítás 2024. Keserü Ilona 90 – Önerejű képek. Válogatás a grafikai életműből

Kiemelt ajánlat

Keserü Ilona, Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész és grafikus, a kortárs magyar művészet megkerülhetetlen alakja, 2023. november 29-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból a Magyar Nemzeti Galéria a grafikai életműből – papíralapú műveiből, rajzaiból és sokszorosított grafikáiból – álló tárlattal tiszteleg a művész előtt. A válogatás több mint hét évtized papírmunkáit, a Martyn Ferencnél töltött tanulóévektől kezdve a vibráló szitanyomatokon át a lágy vonalú tusrajzokig ívelő pályát mutatja be. A kiállításon a művész budapesti műterméből válogatott 64 mű látható, köztük olyan alkotások is, amelyek még sosem szerepeltek korábban a nagyközönség előtt.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Keserü Ilona 90 – Önerejű képek. Válogatás a grafikai életműből

C épület, I. emelet, Grafikai kabinet - 2023. november 30. – 2024. április 21.

Keserü Ilona munkássága nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szinten is elismert és megbecsült, művészi nagysága az elmúlt évek számos külföldi kiállítása után immár nemzetközileg is vitathatatlan. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása a művész hét évtizeden átívelő, eddig kevésbé tárgyalt grafikai munkásságát ismerteti olyan ikonikus – sokszorosított eljárással és egyedi rajztechnikával készült – darabjainak bemutatásával, mint a korai tanulmányok, külföldön készült tusrajzok, a hatvanas évek végén született balatonudvari sírkőmotívumos művek, az úgynevezett utóképek a nyolcvanas–kilencvenes évekből, vagy a Lény – Színugrások napjainkból.

A rajzolás mint alapélmény végigkísérte a művész fiatalkorát. Középiskolai tanulmányai mellett lehetősége volt Martyn Ferenc festőtől tanulni. A Képzőművészeti Főiskolát 1952-ben Bencze László festő szakán kezdte, majd három év után átkerült Szőnyi Istvánhoz, aki mellett freskófestészetet tanult az Epreskertben. A „világlátás”, az utazás mindig is fontos szerepet játszott az életében: a hatvanas évek elején magánúton Rómában töltött több hónapot, a fotózás helyett rajzban rögzítette élményeit. Első római tartózkodása alatt készült rajzain még a látható világ megragadása érhető tetten, de aztán a hatvanas évektől fokozatosan az absztrakció felé irányította figyelmét.

A kiállítás első, A szemlélődéstől az absztrakcióig című egységében az ötvenes–hatvanas években készült korai rajzaiból mutatunk be válogatást. Keserü Ilona művészetének alapvetően a finom hullámvonalakból, gesztusokból álló absztrakció a jellemzője. Ezekben a papírműveiben azonban láthatjuk annak kibontakozását, ahogyan pályája kezdetétől a világot, a környezetet megfigyelő és azt megragadó látásmód átalakul intuitív, belső érzéseket megjelenítő szín- és jelfestészetté.

Ezután kiemelten mutatjuk be annak a kis balatonudvari temetőben felfedezett sírkőformának a megjelenését, amely 1967-től egyértelműen a pályafutás egyik igazán ikonikus, visszatérő motívumává vált, és amely mind festmény, mind grafika és térbeli vászondomborítás formájában végigkísérte Keserü Ilona pályafutását. Évtizedeken keresztül felbukkant, mindig újat és újat adva, s úgy tűnik, még mindig inspirációt jelent. A Keserüre elementáris hatást gyakorló balatonudvari barokk temető szív alakú sírköveinek ívelt formái beleépültek formavilágába.

A színkutatás Keserü művészi programjává vált, és a mai napig az alkotói folyamat szerves része, ezt mutatja be a tárlat második egysége Színkutatás címmel. Keserü Ilona nevével elválaszthatatlanul egybeforrt az élénk színhasználat, amelynek hátterét elmélyült elméleti kutatás képezi. A nyolcvanas évektől művészetének állandó témája a színkutatás: a tudományos alapokon nyugvó művészi kísérletezés a spektrumszínek és a szivárványszínek árnyalataival. Ebben a témában Keserüt külön foglalkoztatták a fénytörés tiszta színei, valamint a festékből kikeverhető legnagyobb színintenzitás. A színkutatás többfelé is elágazott, az életműben újabb és újabb fejezeteket elindítva: az emberi bőrszínnek a szivárvány színeivel való rezonanciája, a szín-nyolcas, mely aztán a térben Möbius-szalaggá formálódott, az úgynevezett utóképek, vagy a cangiante színváltó hatások.

A tárlat harmadik egysége Az Utóképektől a Lény – Színugrásokig szekció. A nyolcvanas évektől felbukkanó utóképek, amelyek lényegében a színkutatás egyik alfejezetének tekinthetők, olyan jelenséget vizsgálnak, amellyel mindannyian találkozunk, de egyedülálló, hogy valaki a képzőművészetben is feldolgozza ezt a témát. „A lehunyt szemhéj mögötti látvány, mely előzőleg erősen nézett sötét-világos, fény-árnyék jelenség, nagyon intenzív, fényszínekben megjelenő áttételes képe. Az utóképlátványok mozgó, hemzsegő, elúszó, világító, történő folyamatok.”

2001-ben a művész két hónapra visszatért művészi formálódásának meghatározó helyszínére, az olasz fővárosba, ahol többek között közel negyven évvel korábbi élményeit kutatta Róma megváltozott részleteiben. A reneszánsz és barokk épületelemek újra lenyűgözték, ihletet merített belőlük. A tárlaton az ebben az időszakban készült rajzokból is bemutatunk néhányat.

Keserü Ilona ma is aktívan dolgozik: legfrissebb grafikai munkái a Lény – Színugrások. Az utóbbi két évben született szitanyomatok az orfűi Papírmalom grafikai műhelyében készültek, a sorozat létrehozásába a matematika tudományát is bevonva. A kiállításon látható néhány ezekből a legfrissebb munkákból is.

A tárlatot a művésszel készült interjú alapján készült kiadvány kíséri.

A kiállítás kurátora: Csizmadia Krisztina művészettörténész

További ajánlataink

2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.12.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain | Kurátori tárlatvezetés
2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.14.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain
2024.05.14.
2024.05.14.
2024.05.15.
2024.05.15.
2024.05.15.
2024.05.15.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A szemtanú és a kurátor | Hegyi Lóránd és Kolozsváry Marianna tárlatvezetése
2024.05.15.
2024.05.15.
2024.05.16.
2024.05.16.
2024.05.16.
2024.05.17.
2024.05.17.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Pillanatképek a felfoghatatlanról | Csősz László történész tárlatvezetése
2024.05.17.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Remekműveink – A múzeumok világnapja alkalmából
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.22.
2024.05.22.
2024.05.22.
2024.05.22.
2024.05.22.
2024.05.23.
2024.05.23.
2024.05.23.
2024.05.23.
2024.05.23.
2024.05.23.
2024.05.23. - 2024.05.25.
2024.05.24.
2024.05.24.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A bábu megszólal – Anna Margit művészete I Kurátori tárlatvezetés
2024.05.24.
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.25.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Műtárgyak Éjszakája – Anna Margit művészete
2024.05.25.
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.26.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain | Kurátori tárlatvezetés
2024.05.28.
2024.05.28.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain
2024.05.28.
2024.05.29.
2024.05.29.
2024.05.29.
2024.05.30.
2024.05.30.
2024.05.30.
2024.06.08.
2024.06.08.
2024.06.08.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Kaland a Galériában! - Maszkok, bábuk, tükrök – Egy festőnő különleges világa
2024.06.15.
2024.06.24. - 2024.06.28.
2024.06.24. - 2024.06.28.
2024.07.01. - 2024.07.05.
2024.07.01. - 2024.07.05.
2024.07.20.
2024.08.17.
2024.08.20.
2024.09.21.
2024.10.19.
2024.10.22.
2024.10.23.
2024.11.16.
2024.12.11.
2024.12.21.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Programok a Budai Várnegyedben 2024
Programok a Budai Várnegyedben
1 500 Ft - 20 590 Ft Jegyvásárlás
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.04.10. - 2024.09.01.
2024.04.10. - 2024.09.01.
2024.04.17. - 2024.07.21.
2024.04.17. - 2024.07.21.
Találatok száma: 915

Boczkó Étterem és Pizzéria Budapest

Boczkó Étterem és Pizzéria Budapest

Klasszikus magyar konyha, családias hangulat.

Bohémtanya Étterem Budapest

Bohémtanya Étterem Budapest

Éttermünkben a magyar konyha mellett a nemzetközi konyha ízei is megtalálhatóak. Tőlünk biztosan nem egy el üres hassal, mert kedvező áraink mellett, hatalmas adagokat szolgálunk fel.

Bonnie Restro Étterem

Bonnie Restro Étterem

A Bonnie Restro-ban egy igazán fiatalos, lendületes csapat vár, ahol nem csak a titkokra derül fény, hanem arra is, hogy milyen varázslat történik a konyhában, hogy milyen jó kávéval és reggelivel indíthatod a napod, hogy a pincehelyiségben milyen jót szórakozhatsz DJ-vel, vagy akár milyen jót ...

Borbíróság Étterem Budapest

Borbíróság Étterem Budapest

Közel százféle magyar borral, folyamatosan megújuló kínálattal, friss a szomszédos vásárcsarnokból származó alapanyagokból készülő bisztró jellegű ételekkel várjuk vendégeinket. Rendszeresen rendezünk vak kóstolókat, borvacsorákat, melyekre speciális menüsort készítünk.

Borfalu Bortéka Budapest

Borfalu Bortéka Budapest

Természetes borok, kisüzemi sörök, kézműves párlatok és szuper árak várnak webáruházunkban vagy Szondi utcai borszaküzletünkben! Kis, családi borászatok, mikrofőzdék, limitált tételek. Csak magyar termék! Klubtagoknak kedvezmény!

Borkonyha WineKitchen Budapest

Borkonyha WineKitchen Budapest

Konyhánk friss alapanyagokra, akár napi beszerzése és a táblára írt, hetente-kéthetente változó kínálatra épül. Mindehhez szakmai társra Sárközi Ákos chef személyében találtunk, aki a konyhatervezés kezdeti időszakától mellettünk állt. Számunkra sokat jelent gyakorlata, hitelessége, az Alabárdosban végzett ...

Borköltők Társasága Pince Étterem

Borköltők Társasága Pince Étterem

A Borköltők Társasága Pince Étterem ízletes fogásokkal és kényelemmel várja klimatizált termeiben és kültéri helyiségében. Magánrendezvényeket is szívesen vállalunk. Éttermünket akadálymentesen megközelítheti. A nagyobb létszámú rendezvényeket is örömmel fogadjuk. Terembérlésre és ...

Boutiq`Bar Budapest

Boutiq`Bar Budapest

Magyarország legjobb cocktail bárjának választottak minket, bártendereink nemzetközi versenyeket nyernek. 2012-ben a világ 50 legjobb bárja közé választott minket a Drinks International.

Boğaziçi Traditional Turkish Dishes Török Étterem

Boğaziçi Traditional Turkish Dishes Török Étterem

A török konyha a világon az egyik leggazdagabb palettával rendelkezik, gasztronómiai kánaán, amit szeretnénk bemutatni Önnek. A hagyományos török ételkülönlegességek, faszénen készült húsok és zöldségek, változatos napi ajánlatok mellett, helyben készített és frissen sütött pékárukat, édességeket is ...

Bp BARbq Budapest

Bp BARbq Budapest

Ételeinket kimondottan a barbecue technológiához válogatott alapanyagokból készítjük egy olyan különleges, de könnyen értelmezhető “ízesítéssel”, ami semmivel sem helyettesíthető. Húsaink egyedülálló módon, az étterem látványkonyhájába állított, faszén fűtésű, BBQ PIT BOX segítségével készülnek. Széles ...

   1 ... 28 29 30 31 32 33 34 ... 92   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kiemelt ajánlatok

Magyar Nemzeti Galéria kiállítások 2024 Magyar Nemzeti Galéria kiállítások 2024
  • Budapest
  • I. kerület
2024.04.10. (szerda) - 2024.09.01. (vasárnap)
Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig