Várhegy-tanösvény Felsőtárkány, ökotúra a Bükki Nemzeti Parkban
Várhegy-tanösvény Felsőtárkányban, a Bükki Nemzeti Park területén. A tanösvény A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjától a Vár-hegy gerincére visz fel. A Kő-köz elejétől oda-vissza 10 km a tanösvény hossza, melynek bejárása 4-5 órát vesz igénybe. Az útvonal különböző földtani formációkkal (dolomitbánya, radiolarit-sziklák), a gyertyános tölgyes, szubmontán bükkös, a mészkerülő tölgyes és a hársas törmeléklejtő-erdő élővilágával, valamint egy késő-bronzkori erődített teleppel, a Kyjatice-kultúra földvárával ismertet meg. A Felsőtárkány község északkeleti szélén lévő tó partjáról (a BNPI Oktató- és Látogató Központja mellől), illetve a volt Ifjúsági tábor (Park Hotel Táltos) mellől indul a Vár-hegyi Tanösvény.
Hossza: 10 km, Időigény: 4.5 óra, Jelzés: fehér négyzetben átlós kék sáv, Vonalvezetés: körút, Kapcsolat: kapcsolódik a Kő-közi Tanösvényhez és a Barát-réti Tanösvényhez, Állomások száma: 6, Nehézségi fok: túra jellegű.
A tanösvény bejárását a Vár-hegyen lévő Várkúti Turistaháznál is kezdhetjük. Az útvonal különböző földtani formációkkal (dolomitbánya, radiolarit-sziklák), a gyertyános tölgyes, szubmontán bükkös, a mészkerülő tölgyes és a hársas törmeléklejtő-erdő élővilágával, valamint egy késő-bronzkori erődített teleppel, a Kyjatice-kultúra földvárával ismertet meg.
Útvonala: Felsőtárkány, volt ifjúsági tábor parkolója, indítóállomás - Csák-Pilis-hegy - dolomitbánya - Dolomitbánya fölötti kilátópont, Vár-hegy nyerge - Vár-hegy, őskori földvár sánca - Várkúti Turistaház - Törökút, Kövesdi-kilátó - Kőbánya-lápa - Felsőtárkány, parkoló.
Az állomásokon lévő, vagy a közelükben megtekinthető természeti és kultúrtörténeti értékek leírását, a hozzájuk kapcsolódó ismereteket a Felsőtárkányi tanösvények (Eger, 2002) című kirándulásvezető füzetben olvashatjuk. A kiadvány a BNP Igazgatóságán szerezhető be (Eger, Sánc u. 6.) Szabadon látogatható!
Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapja
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.05.01. - 2024.05.31. | |
2024.05.01. - 2024.05.31. | |
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. - 2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. - 2024.06.30. | |
2024.06.01. - 2024.06.30. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.08. | |
2024.06.08. | |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.15. | |
2024.06.15. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. | |
2024.06.22. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.29. | |
2024.06.29. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.12. - 2024.08.18. | |
2024.08.19. - 2024.08.25. | |
2024.08.26. - 2024.09.01. | |
2024.09.02. - 2024.09.08. | |
2024.09.09. - 2024.09.15. | |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.30. - 2024.10.06. | |
2024.10.07. - 2024.10.13. | |
2024.10.14. - 2024.10.20. | |
2024.10.21. - 2024.10.27. | |
2024.10.28. - 2024.11.03. | |
2024.11.04. - 2024.11.10. | |
2024.11.11. - 2024.11.17. | |
2024.11.18. - 2024.11.24. | |
2024.11.25. - 2024.12.01. | |
2024.12.02. - 2024.12.08. | |
2024.12.09. - 2024.12.15. | |
2024.12.16. - 2024.12.22. | |
2024.12.23. - 2024.12.29. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Makó-Vendégház
A belvároshoz közel, kertvárosi övezetben, csendes, körpanorámás nagy önálló telken, két különálló vendégfogadásra szolgáló épület 4+2 szoba, és egy 2x2 ágyas apartman szálláshellyel várja vendégeit.
Mandula Vendégház Eger
Egerben, az Almagyar-dombon, 5 percnyi sétára a Vártól, 10 percnyi sétára a Dobó tértől, csendes, kertvárosi környezetben 2 szobás, nagy konyhás (teljes körűen felszerelt: gáztűzhely, hűtőszekrény...) - étkezős, dupla, nagy előszobás, fürdőkádas-zuhanyzós fürdőszobás, padlófűtéses 70 m2-es családi házrész ...
Patakpart Vendégház
Szilvásváradon parkosított, csendes, szép, természetes környezetben nagy, önálló telken, patak mentén, kétszobás + félszoba, maximum 10 fő befogadására képes, teljesen felszerelt nyaraló, szalonnasütővel, kerti pavilonnal.
Princess Vendégház
Princess Vendégház a Mátra és a Bükk „ékszerdobozában” Egerben található. Frekventált családias környezetben a sétáló belvárostól 10 percre a közkedvelt szórakozást és kikapcsolódást nyújtó, és nem utolsósorban jó borairól híres Szépasszonyvölgytől 5 percre található. Vendégeink részére öt külön bejáratú ...
Romantik Hotel Eger
A családias hangulatú kis szálloda Eger belvárosában fekszik, 100 m-re a Széchenyi utcától - Eger fő sétálóutcája - valamint a belváros gépjárművek elöl elzárt területtől. Autóval érkező vendégeinek a szálloda ingyenes parkolóhelyet biztosít, 20 m távolságra a főépülettől!
Samassa Ház Felsőtárkány
Öt szobában, összesen 29 ágy (emeletes vaságyak) áll a nomád körülményeket kedvelő turisták rendelkezésére. A terület kiválóan alkalmas táborozásra, iskolai csoportok erdei szállására. A kulcsosházakra jellemző alapfelszereltséget találsz. Nyáron nyomóskút és kerti zuhany emeli komfortérzetünket. ...
Szalajka Fogadó*** és Étterem
A 3 csillagos Szalajka Fogadó és Étterem Szilvásváradon, a Bükk-hegység nyugati peremén álló hegyvidéki üdülőfalu központjában található. Szilvásvárad a Szalajka-völgy romantikus szépsége és a világhírű Lipicai ló tenyésztése révén válhatott nemzeti, illetve európai hírű üdülőközponttá. A környék ...
TreeHouses Noszvaj
Különleges, exkluzív szálláshelyek, prémium szolgáltatásokkal pároknak Noszvajon. Próbálják ki Magyarországon elsőként épült lombházainkat vagy a két személy részére tervezett Cabin szállást exclusive kivitelben vagy a Kilátó Torony lombház élményét.
Táltos Vigadó és Apartman Szilvásvárad
Házias ételekkel, nagy kínálattal várjuk kedves vendégeinket éttermünkben. Frissensültek, hal- és vadételek, vegetáriánus ételek, csoportoknak is. Apartmanunk 2 szobás, 4+2 fő elszállásolására alkalmas, teakonyhával, fürdőszobával és terasszal.
Vass Vendégház Eger
Vendégházunk Eger zöldövezetében családias jellegű üdülést kínál. Vendégházunk mozgássérültek üdülésére is alkalmas. A házban 4 szoba áll a vendégek rendelkezésére. Összesen 10 fő kényelmét szolgálja a két 2 ágyas és két 3 ágyas szoba. Az autóval érkezők zárt parkolót használhatnak.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!