Vígszínház előadások 2024. Műsor és online jegyvásárlás
Színházi előadások a Vígszínházban és a Pesti Színházban online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Egy színház minden korosztálynak. A színház meg kívánja őrizni népszínházi jellegét, az értékre építve. Játszóhelyein esténként 1700 néző foglalhat helyet. A Vígszínház vendégjátékok és vendégtársulatok előadásai mellett külföldi rendezőket is fogad.
Vígszínház programajánló 2024
VígTour
A Vígszínház kulisszái megnyílnak a publikum előtt!
Mindig is kíváncsi volt, hogy Magyarország legnagyobb prózai színháza hogyan működik nap mint nap?
A 127 éves Vígszínházban vezetett túrák keretében látogatóink most betekinthetnek a kulisszák mögé! A séta során megismerkedhetnek színházunk történetével, működésének rejtélyes szabályaival, megtudhatják, mit csinál egy színházi ügyelő, milyen a zsinórpadlás, vagy a forgószínpad alulról, valamint megnézhetik, hol készülnek színészeink estéről estére az előadásokra. Váltsanak mihamarabb jegyet, mert csoportjaink létszáma korlátozott!
A túrákon időpontoként 25 főt tudunk fogadni.
A program hossza 1,5 óra.
Elérhető időpontok a jegyvásárlásnál!
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2024
2024. JÚNIUS 21. PÉNTEK, 19:00
2024. JÚNIUS 22. SZOMBAT, 15:00
2024. JÚNIUS 22. SZOMBAT, 19:30
2024. JÚNIUS 23. VASÁRNAP, 15:00
2024. JÚNIUS 23. VASÁRNAP, 19:30
Roman Polanski hasonló című filmjéből készítette nagy sikerű színpadi rendezését, melyet nemzetközi alkotógárdával állított színre a PS Produkció. Eddig több millió nézőt vonzott szerte a világon a kultikussá vált vámpírparódia. Budapesten, 17 év után tovább folytatódik a különleges, fanyar humorú, látványos, szórakoztató, varázslatos musical sikertörténete.
A cselekmény a 19. század végén játszódik a vadregényes, havas Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász fiatal asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt füzérekben lógnak a vámpírriasztó fokhagymák. A falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek, bár az ellenszer, a fokhagyma iránti vonzalmuk már a megszállottság határát súrolja. A romantikus és érzelmes Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány ártatlanul igéző énekére megjelenik a vámpírgróf Krolock és meghívja Sarah-t a közeli kastélyában tartandó bálba. Sarah-ban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez az olthatatlan vonzalom még sok izgalmas bonyodalmat okoz, melyet a vámpírok különös világában csetlő-botló vámpírvadászok humoros kalandjai fűszereznek.
További előadások és időpontok a jegyvásárlásnál!
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.06.05. - 2024.06.10. | |
2024.06.12. - 2024.06.13. | |
2024.06.21. - 2024.06.23. |
További ajánlataink
2024.05.20. - 2024.05.23. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.22. | |
2024.05.24. - 2024.05.25. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.27. - 2024.05.28. | |
2024.05.27. - 2024.05.31. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.29. - 2024.05.31. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. - 2024.06.04. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.05. - 2024.06.06. | |
2024.06.07. - 2024.06.08. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.10. | |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.13. - 2024.06.14. | |
2024.06.15. - 2024.06.16. | |
2024.06.17. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.19. - 2024.06.23. | |
2024.06.21. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. - 2024.06.23. | |
2024.06.24. - 2024.06.25. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.28. - 2024.06.30. | |
2024.06.29. - 2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.07.02. | |
2024.07.01. - 2024.07.02. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.06. - 2024.07.07. | |
2024.07.06. - 2024.07.07. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.13. - 2024.07.14. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.20. - 2024.07.21. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.27. - 2024.07.28. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.08.03. - 2024.08.04. | |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.10. - 2024.08.11. | |
2024.08.12. - 2024.08.18. | |
2024.08.12. - 2024.08.18. | |
2024.08.17. - 2024.08.18. | |
2024.08.19. - 2024.08.25. | |
2024.08.19. - 2024.08.25. | |
2024.08.24. - 2024.08.25. | |
2024.08.26. - 2024.08.31. | |
2024.08.26. - 2024.09.01. | |
2024.08.31. - 2024.09.01. | |
2024.09.01. | |
2024.09.01. | |
2024.09.02. - 2024.09.08. | |
2024.09.02. - 2024.09.08. | |
2024.09.03. | |
2024.09.06. - 2024.09.08. | |
2024.09.07. - 2024.09.08. | |
2024.09.09. - 2024.09.15. | |
2024.09.09. - 2024.09.15. | |
2024.09.10. - 2024.09.15. | |
2024.09.14. - 2024.09.15. | |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.21. - 2024.09.22. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.28. - 2024.09.29. | |
2024.09.29. - 2024.09.30. | |
2024.09.30. - 2024.10.01. | |
2024.09.30. - 2024.10.06. | |
2024.10.03. | |
2024.10.05. - 2024.10.06. | |
2024.10.05. - 2024.10.07. | |
2024.10.07. - 2024.10.13. | |
2024.10.09. - 2024.10.13. | |
2024.10.12. | |
2024.10.12. - 2024.10.13. | |
2024.10.14. - 2024.10.20. | |
2024.10.14. - 2024.10.20. | |
2024.10.19. | |
2024.10.19. - 2024.10.20. | |
2024.10.19. - 2024.10.20. | |
2024.10.21. - 2024.10.27. | |
2024.10.21. - 2024.10.27. | |
2024.10.26. - 2024.10.27. | |
2024.10.28. - 2024.11.03. | |
2024.10.28. - 2024.11.04. |
Hotel Benczúr*** Budapest
Jó helyen jár, egy igazi kis zöld szigeten, a forgatag zajától elzárva, de mégis a belvárosban, jó megközelíthetőséggel. Magas színvonalon, és személyes törődéssel gondoskodunk arról, hogy jól érezze Magát és felfedezze az izgalmas Budapest klasszikus vagy trendi élménytárát. Szállás-, rendezvény- és ...
Hotel Castle Garden**** Budapest
Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) ...
Hotel Central Basilica Budapest
A Hotel Central Basilica Budapest szívében, a Bazilika szomszédságában várja vendégeit. Szállodánk épülete klasszicista stílusban épült 1879-ben és lakóházként funkcionált. A műemléki jelentőségű területen fekvő hotel felújított épülete harmonikusan illeszkedik a történelmi környezetbe.
Hotel Charles*** Budapest
Ha egy kis kikapcsolódásra vágyik, kedveli a zöld környezetet, az ízletes ételeket és a kényelmes szobákat, a legmegfelelőbb választás az Ön számára a Hotel Charles.
Hotel Chateau Bela Kastélyszálló Béla, Szlovákia
A hotel, a szobák és lakosztályok különösen figyelemreméltóak elsőosztályú, egyedi stílusuk és kényelmi szintjük miatt. A luxusszínvonalú Hotel Château Béla egy csodálatos park közepén található, prémiumkategóriás gasztronómiai koncepcióval, sokrétű sport- és kulturális programlehetőségekkel és ...
Hotel City Inn**** Budapest
Budapest új belvárosában, a Corvin Sétányon található Budapest újépítésű modern belvárosi szállodája a Hotel City Inn****, ahol kényelmes, modern szobákkal, konferenciatermekkel, wellness részleggel várjuk Kedves Vendégeinket. Szállodánk számos szobatípusa között mindenki talál ízlésének és igényeinek ...
Hotel Clark Budapest*****
A Hotel Clark Budapest boutique hotel a főváros szívében, a Duna-part budai oldalán, az ikonikus Széchényi Lánchíd szomszédságában helyezkedik el, páratlan kilátást nyújtva a folyóra, a Budai Várra és a főváros további nevezetességeire.
Hotel Ferihegy
A Hotel Ferihegy a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér szomszédságában található. Autóval mindkét terminál csupán 5 percre van, így tökéletes választás a hajnalban induló vagy későn érkező üzletemberek, családok, törölt járatos utasok, illetve a repülőtéri személyzet részére.
Hotel Flandria Budapest
Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a Hotel Flandria munkásszállóként üzemel, többnyire hosszútávú szerződéssel.
Hotel Gloria Budapest City Center * * *
Magas színvonalon 3 csillagos árakkal működő magánszálloda, félúton a repülőtér és a városközpont között. Házunk a csendes, zöldövezeti Tisztviselőtelepen található. Szállodánk légkondicionált étteremmel és konferenciateremmel, drinkbárral, zárt parkolóval, business centerrel várja kedves vendégeit. 26 ...
Európa Bisztró Budapest
A Szent István körút 7-9. szám alatt található épület 1901-ben épült Landherr Gyula tervei alapján és a mai napig lakóépületként funkcionál. 1917-től több mint 100 évig cukrászdaként működött az utcafronti üzlet; kezdetben a Szalai István cukrász mester által megálmodott Szalai Cukrászda, majd a ...
Ezaz Bisztró
Az Ezaz Bisztró közvetlenül a Szent István Bazilika szomszédságában található, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Tágas teraszáról csodálatos panoráma nyílik a Bazilikára.
Fakanál Étterem Budapest
Magyar népi konyhát kínáló étterem a belváros szívében a Nagyvásárcsarnok első emeletén Budapest legjobb kolbászával és gulyásával.
Fellini Római Kultúrbisztró Budapest
Mi egy bisztró vagyunk a Duna- parton. Tényleg a parton, nálunk a nyugágyról a lábad vízbe lóghat. Van sok enni és innivaló, például belga csapolt meggyes sör, mentás limonádé, olasz grill szendvics, házisüti.
Firkász Kávéház Étterem Budapest
A Firkász név utal az íróktól pezsgő szellemi életre, amely nap, mint nap az étterem része. Nemzetközileg ismert művészek és írók kedvelt törzshelye, ez a hangulatos étterem, ahol más hírességek is megfordultak.
Fröccsterasz Budapest
A belváros szívében, az Erzsébet téren, a régi buszpályaudvar területén, az utasellátó büfét rég elfeledve várja vendégeit a Fröccsterasz! Kerthelység, színpad, szerdától szombatig válogatott djkkel, sok-sok borral és még több fröccsel!
Fröhlich Kóser Cukrászda
A Fröhlich Cukrászda igazi kóser és igazi cukrászda, de emellett megőrizte a békebeli pesti kávéházak hangulatát. A kitűnő, finom sütik és egy csésze kávé mellett az igazi traccsolás, kártyázás, üzleti találkozók duruzsolása és a törzsközönség állandó eszmecseréje teszi azzá.
Fuji Japán Étterem Budapest
A Fuji Magyarország első tradicionális japán étterme. Az autentikus Japán konyha kizárólag különleges minőségű alapanyagokra épül, melynek természetes izét, zamatát nem csak megőrizzük hanem ki is emeljük az elkészítés során. Az ételek elkészítéséhez kiváló élelmiszereket, alapanyagokat használunk.
Főfoto - Galéria, kávéház, fotóbolt
Minden ami fotó. A Főfoto a magyar kortárs és klasszikus fotográfiával foglalkozó galéria, kávézó, és fotóbolt. Olyan hely, amilyen ezelőtt még nem létezett Budapesten. A Főfoto titka, hogy bár látszólag időtlen idők óta itt van a Baross utcában, a belső friss és korszerű, elég elegáns ahhoz, hogy ...
Főőrség Étterem és Kávéház Budavári Palota
A Főőrség ékköve a földszinten található kávéház. Századfordulós hangulat modern köntösben tálalva, melyet visszafogott, könnyed elegancia jellemez. Impozáns teraszunk a felújított Mátyás kútra néz, ahol vendégeink a lágy háttérzene mellett a kút nyugtató csobogását is hallgathatják.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!