Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Töltse nálunk szabadságát, vagy csak pihenjen meg egy éjszakára utazás közben! A 2000-ben épült épület Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik.
Gyalogosan 3 percen belül elérhető: buszpályaudvar, vasútállomás, hajóállomás, Tagore-sétány, bevásárlóközpont, kitűnő éttermek, mozi.
A házban 2 és 3 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére , melyeknek egy része pótágyazható + 1 vagy + 2 pótággyal.
A szobák modern berendezésűek, teraszosak, tusoló / WC-vel és színes TV-vel valamint klímaberendezéssel felszereltek.
Az első szinten reggeliző helyiség található, hűtőszekrénnyel.
Internet (külön a vendégek részére kialakított és ingyenesen használható számítógépen, ezen kívül a ház területén és a környékén vezeték nélküli /wi-fi/ internet elérési lehetőségen keresztül) és telefon is a Vendégeink rendelkezésére áll.
A reggeli kibővített büfé reggeli, ahol bőséges a választék, itt mindent megtalálhat a Kedves Vendég akár laktózmentes és gluténmentes változatban is.
Gyermekek részére a ház udvarán játszótér, felnőtt vendégeink részére pedig hintaágyak és nyugágyak találhatóak, valamint ping- pong asztal is várja a könnyed sport kedvelőit!
Ha társaságra vágyik, 60 m2-es teraszunkon régi és új barátaival kellemesen pihenhet esténként a naplementét végigkísérve.
A ház és környéke kamerákkal megfigyelt terület!
Gépkocsija számára az udvarunkon biztosítunk kamerával megfigyelt és reflektorokkal megvilágított parkolóhelyet.
Korlátozott számban ingyenesen biztosítunk kerékpárokat.
Egész évben várjuk Kedves Vendégeinket családias hangulatú szálláshelyünkön Balatonfüred üdülőközpontjában!
Forrás: a ház honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Zelna Borászat
Célunk a régió hírnevének erősítése és minőségi borok előállítása. Ültetvényeinken a kezdetektől organikusan gazdálkodunk, területeink folyamatosan állnak át a minősítetten bioművelésre.
ÉgSzínKék Balatonfüred
Az ÉgSzínKék kávézó és koktélbár Balatonfüreden várja vendégeit. Ha egy különleges helyre vágysz, ahol finomabbnál finomabb kávék vagy speciális koktélokat szeretnél inni, akkor itt jó helyen jársz.
Balatonarácsi programok 2024 2024.04.27. (szombat) - 2024.05.27. (hétfő)
Vágó Ilona ,,Az Én Világom` című kiállítása látogatható az Arácsi Népházban
Balatonarács (Arács) a mai Balatonfüredhez 1954-ben kapcsolt ősi magyar település. Balatonarács jelenleg is Balatonfüred településrésze, a füredi városközpont (Vörös-templom) és Csopak között félúton fekszik, a Tamás-hegy, illetve a Péter-hegy lábánál. Arács történelmi faluközpontja a két hegy közti ...
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok 2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)
Sétahajózás a Balaton közepén - Páratlan élmény
Balatonfüredi 2024. évi programajánló. Balatonfüred egész évben változatos programokkal fogadja az ide érkezőket. A népszerű kisváros a Balaton északi partján rendkívül gazdag kulturális, bor-és gasztronómiai fesztiválokban, látnivalókban, Balatonfüred a magyar kultúra városa is. Nevezetes kulturális intézményei ...
Balatonfüredi hajózás 2024. Menetrendi hajók és sétahajók 2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)
Menetrendi hajók és Sétahajók
Hajókirándulás menetrendi járatokkal Balatonfüredről. A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén összekötő szerepet tölt be a régió turisztikai életében. A települések között közlekedő menetrendi hajóink igénybevételével ugyanis utasaink nem csupán egy kellemes utazáson vehetnek részt, hanem egyúttal ...
Balatonfüredi hajózás 2024. Sétahajózás és hajókirándulás 2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)
Sétahajók
Programok a Balaton közepén. A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. Romantikus sétahajózás a ...
Moziműsor Balatonfüred 2024. Vetítések minden nap a Balaton Moziban 2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)
Moziműsor - heti filmvetítések
Balaton Mozi, minőségi szórakoztatás a Balaton északi partján Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő- és Konferencia Központ épületében. A moziterem a legkorszerűbb vetítés- és hangtechnikával van felszerelve.
Gyerekprogram Balatonfüreden, játszószoba keddtől szombatig kisebb és nagyobb gyerekeknek 2024. május 7. (kedd) - 2024. május 11. (szombat)
A balatonfüredi játszószobában a gyerekek minden nap készíthetnek kézműves tárgyakat, ajándékokat, festhetnek, rajzolhatnak, bütykölhetnek, társasjátékozhatnak, kártyázhatnak barátaikkal. A Játszószoba szolgáltatásait nyitvatartási időben 6 éves korig szülői felügyelettel, 6-tól 14 éves korig ...
Játszószoba Balatonfüreden, ingyenes játékok és élmények gyerekeknek a könyvtárban 2024. május 7. (kedd) - 2024. május 11. (szombat)
A Játszószoba a Balatonfüredi Lipták Gábor Városi Könyvtár részeként működik, ahol minden nap készíthetsz kézműves tárgyakat, ajándékokat, festhetsz, rajzolhatsz, “bütykölhetsz”, társasozhatsz, kártyázhatsz, ping-pongozhatsz barátaiddal.
Vaszary Alkotóműhely programok 2024 Balatonfüred 2024. május 11. (szombat)
A Vaszary Galériában működő múzeumpedagógiai foglalkozások célja, egy olyan termékeny atmoszféra megteremtése, amelyben a fiatalabb generációk megismerhetik az alkotás szabadságát, és rutinossá válhatnak a képzőművészet világában. A foglalkozásokat és a nyári táborokat Nyitrai Orsolya képzőművész ...
Balatonfüred Concours d`Elegance 2024. Veterán autók szépségversenye a Tagore sétányon 2024. május 11. (szombat) - 2024. május 12. (vasárnap)
Balatonfüreden újra veterán autók szépségversenye 2024. május 11-12-én. A Tagore sétányra évről-évre ötvennél több különleges veteránautó és motorkerékpár érkezik szerte Európából, hogy részt vehessen a Balatonfüred Concours d’Elegance-on. A környező országok és hazánk legszebb autói gyűlnek össze, hogy ...
Balatonfüredi könyvtári programok 2024 2024. május 14. (kedd)
Baba-mama Klub a könyvtárban
Eseménynaptárunkban könyvtárunk, a Lipták Gábor Városi Könyvtár rendezvényeire hívjuk fel olvasóink és látogatóink figyelmét. Bővebb információk a könyvtár honlapján. Könyvtárunk biztosítja városunk területén a közkönyvtári ellátást. Korhatárra és érdeklődési körre való tekintet nélkül várunk minden kedves ...
Balatonfüredi programok 2024. május 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Májusi programajánló Balatonfüred
Balatonfüredi fesztiválok, kulturális, művészeti és sportesemények, gasztronómiai programok, koncertek. Balatonfüred egész évben színes programokat kínál a helyi lakosoknak, üdülőtulajdonosoknak, és természetesen a nyaraló, és hétvégi pihenő vendégeknek is. A helyi programszervezők kulturális és gasztronómiai ...
Májusi esküvő Balatonfüred történelmi városrészében található romantikus szállodánkban 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Májusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. ...
Kisfaludy Galéria programok 2024 Balatonfüred 2024. május 8. (szerda) - 2024. május 26. (vasárnap)
A Kisfaludy Galéria a reformkori városrészben, a Tagore sétány és a hajókikötő mellett várja a művészetek barátait. A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi ...
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban 2024. május 8. (szerda) - 2024. május 26. (vasárnap)
Irázi-Ökrös Géza: Visszaemlékezés című kiállítása
Balatonfüreden kiállításokkal várják a művészet kedvelőit több helyszínen. Időszakos és állandó kiállítások az alábbi kiállítóhelyeken látogathatók: Vaszary Galéria, Kisfaludy Galéria, Városi Múzeum, Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Arácsi Népház és Kiállítóház, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Lipták ...
Vasárnapi wellness akció Balatonfüreden az Aura Hotel felnőttbarát szállodában 2024. május 12. (vasárnap)
Vasárnapi wellness akció - Készülj fel a hétre a balatonfüredi Aura Hotel Lazy Sunday csomagjával. Wellness kikapcsolódás, pure spa szolgáltatások a város felnőttbarát szállodájában a Balaton északi partján. Teljes ellátás és késői hazaindulás - mi kell még a tökéletes pihenéshez.
Folyosó Galéria kiállítások 2024. Várjuk Balatonfüreden a Polgármesteri Hivatalban 2024.05.15. (szerda) - 2024.06.19. (szerda)
Balatonfüred Város pezsgő kulturális életének szerves részei az egyes kiállítóhelyek, ilyen a Folyosó Galéria is a város Polgármesteri Hivatalában. A kiállítóhely rendszeresen lehetőséget biztosít a helyi és városkörnyéki művészek bemutatkozására.
Gasztro hétvége Balatonfüred, Pünkösdi gasztro hétvége a felnőttbarát Aura Hotelben 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 20. (hétfő)
Gasztro hétvége Balatonfüreden - Pünkösdi gasztro és wellness pihenés 2024. május 16-20. között az Aura Hotelben. Ez a tavaszi ünnep egy remek alkalom arra, hogy élményeket gyűjtsön Balatonfüreden, az Aura Hotelben. Gyermekmentes szállodánkban garantált a wellness feltöltődés. A balatonfüredi BALATONI HAL- ...
Pünkösdi wellness hosszú hétvége Balatonfüreden, uszodahasználattal az Akadémia Sporthotelben 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Pihenjen a májusi hosszú hétvégén a Balatonnál! Pünkösdi wellness feltöltődés Balatonfüreden svédasztalos félpanziós ellátással, városi uszoda és szaunavilág használattal, fakultatív programokkal az Akadémia Sporthotelben. Ha szereti az aktív időtöltést, szállodánkban van lehetőség kerékpár, e-bike ...
Balatonfüredi programok 2024. június 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 30. (vasárnap)
Júniusi programajánló Balatonfüred
Balatonfüredi nyári fesztiválok, kulturális, művészeti és sportesemények, gasztronómiai programok. Családi és gyermekprogramok, zenés események, rendezvények minden műfajban a Balaton északi partján, Balatonfüreden. Minőségi kikapcsolódás, természeti szépségek, állandó és ismétlődő kulturális programok, ...
Júniusi esküvő balatoni szállodánkban, Balatonfüred történelmi városrészében 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 30. (vasárnap)
Júniusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője ...