FISE - Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület Budapest
Fiatal iparművészek stúdiója, folyamatos bemutatkozási lehetőséget nyújtanak a pályakezdő iparművészeknek. Látogassa meg budapesti galériánkat!
Bemutatkozás
Pályafutása elején, esetleg a diploma után, sok fiatal alkotó érzi úgy, magukra maradnak az iparművészet, a design világában: nehezebben jutnak információhoz, találnak munkáik utat a közönséghez. Attól tartanak, elhalványulnak, megszakadnak a szakmai kapcsolataik.
Ezen gondok megoldására jött létre 1982-ben, a Fiatal Iparművészek Stúdiója, mely 1990 óta közhasznú Egyesületként, már mint „FISE” tevékenykedik. Újabban már elektronikus körlevélben tájékoztatjuk tagságunkat a felderített lehetőségekről, pályázatokról; cikkekkel, kiadványokkal és e honlappal is igyekszünk a pályakezdőknek nagyobb publicitást biztosítani. Belvárosi, Kálmán Imre utcai galériánkban, pedig folyamatos bemutatkozási lehetőséget nyújtunk. Ezen a budapesti 10-15 alkalmon kívül, további két-három, csoportos, egyesületi kiállítást küldünk vidéki és európai galériákba.
A stúdiónak jelenleg több mint 300 tagja van. Az ifjú művészek felvételi után, éves díj ellenében lehetnek az egyesület tagjai. A tagfelvétel során a munkásság, a portfoliók és személyes beszélgetés alapján a vezetőség dönti el ki erősítheti az egyesületet. A stúdió elsősorban a pályakezdők ügyeit képviseli, de annak ellenére, hogy a FISE tagok sorra vállnak szakmájuk meghatározó tekintélyévé, egyetemek oktatójává, mindenki megőrizheti tagságát.
Mára a FISE elismert szakmai szervezetté nőtte ki magát. Az egyesület életét a vezetőség irányítja: a tíz vezetőségi tag egy-egy szakosztályt képvisel, az elnök megválasztása, pedig a Közgyűlés feladata. A hatékony munkát a Stúdió Iroda tagjai segítik.
2024.01.01 - 2024.12.31 | |
Hétfő: | 13:00 - 18:00 |
Kedd: | 13:00 - 18:00 |
Szerda: | 13:00 - 18:00 |
Csütörtök: | 13:00 - 18:00 |
Péntek: | 13:00 - 18:00 |
Szombat: | - |
Vasárnap: | - |
Princessin Restaurant & Cafe
Residence Baron Hotel étterme, amely 50 fő egyidejű befogadására alkalmas. Építészeti, belsőépítészeti kialakítása a ház eredeti szecessziós stílusában készült. Meleg hangulata, s az elegáns kialakítás minden vendég számára kellemes környezetet biztosít akár reggeli, akár ebéd, vacsora alkalmából. Az ...
Pántlika Borház
A Pántlika Borház a Pántlika Pincészet borain kívül 25 neves magyar pincészet több mint 200 féle borával várja borkedvelő vendégeit a belváros szívében.
Párisi Passage Café & Brasserie Budapest
Fedezd fel csodálatos koktéljainkat és élvezd a múlt század eleji, varázslatos kávéhézi hangulatot passzázsunkban. Bisztró menü ajánlatunk tökéletes egy könnyed ebédre, vacsorára vagy üzleti találkozóra. Az ajánlat minden nap elérhető délben és este egyaránt. Legyen az egy munka utáni koccintás ...
QUÍ Étterem Budapest
Legfőképpen a thai konyha ízeit próbálhatjuk ki. A színes, egészséges és fűszeres fogásokhoz pedig finom limonádékat és kávékülönlegességeket fogyaszthatunk.
Red & Black Társasjátékszalon, Kávé-bár Budapest
Az Astoria szomszédságában nyitottuk meg stílusos társasjátékszalonunkat, amely egyúttal café-bárként is üzemel. Üzletünk alsó szintjén működő szalonunkban mindazokat várjuk, akik szeretnének megismerkedni a társasjátékok világával, vagy már rutinos játékosok. A RedcBlack utcai szintjén található ...
Retro Puskin Budapest
A belvárosban a Puskin Mozi egykori kávézója született újjá a Semmelweis u. 2-ben: filmes események, kiállítások, koncertek és borkóstolók helyszíneként.
Ruben Étterem Budapest
Budapest szívében, a belváros oázisaként is emlegetett Károlyi-kert közelében, a csendes Magyar utcában várja önt a Ruben Étterem. A magyar és a nemzetközi konyha megannyi klasszikus és különleges ételét kóstolhatja meg nálunk.
Rózsavölgyi Csokoládé Manufaktúra Boltja Budapest
Boltunkat a Királyi Pál utcában 2008-ban nyitottuk. Itt az összes termékünk megtalálható. Közben megnyílt a csokoládézó/fagylaltozó/kávézó a műhelyben is, ahol a vásárlók bekukkanthatnak az üzembe az ablakokon keresztül, de a kakaó feldolgozás illatát semmiképpen nem fogják tudni elkerülni. Királyi Pál utcai ...
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Az épület fennállásának 100. évfordulójára átalakult, megszépült a bolt és azzal egybenyitva 2012. április 11-én, a költészet napján - Zimányi Zsófia művészeti vezetésével - megnyílt a félemeleten a Belváros új kávéháza és művészeti központja: a Rózsavölgyi Szalon. A napközben kávéházként, esténként ...
SALT Budapest
A SALT Budapest fine dining étterem. A koncepciója a tradicionális magyar konyha alapjain nyugszik. Az ételekben és a történetében a központi szerepet játszanak a gyógy- és vadnövények. A degusztációs menüben helyet kap a szatmári régióból a séf családjának kiváló minőségű sonkája és szalonnája , a ...
Kiállításmegnyitók Budapest 2024 2024. május 22. (szerda) 19:00
Hermann Zsófia - Tudattalan rétegek című kiállításának megnyitója
Állandó és időszaki kiállításmegnyitó események Budapesten művészeti, kulturális intézményekben 2024-ben.
Pop-up Park programok 2024 Budapest 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Gyerekek hétvégéje a Városháza pop-up Parkban
Budapest legújabb közösségi tere, a Városháza Pop-up Park! A nemrég még parkolóként üzemelő udvar teljesen megújulva, állandó vendéglátóhellyel, időszakos és tematikus programokkal, workshopokkal, koncertekkel, közös szurkolással vár benneteket egész nyáron. A Városháza udvarán kialakított új közösségi tér ...
Tematikus városnéző séták Pesten és Budán garantált időpontokban az Imagine-nel 2024. május 22. (szerda) 19:00
MÁTYÁS-TEMPLOM EXKLUZÍV - ÉPÜLETBEJÁRÁS ZÁRÁS UTÁN
Tematikus városnéző túrák Budán és Pesten. A Budapest legszebb műemlékeit és legérdekesebb történeteit felfedező túrák kiváló kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget nyújtanak a főváros szerelmeseinek és a turistáknak is. Izgalmas városi séták, építészet, gasztrotúra, különleges helyszínek, szórakoztató ...
Belvárosi orgonatúra minikoncerttel az Imagine-nel - Randevú a hangszerek királynőjével 2024. május 25. (szombat) 10:00
RANDEVÚ A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJÉVEL - BELVÁROSI ORGONATÚRA MINIKONCERTTEL
Belvárosi orgonatúra minikoncerttel, Budapesten - Tematikus séták felemelő orgonakoncerttel, randevú a hangszerek királynőjével!
...
Egyházi emlékek nyomában, budapesti tematikus séta egyházi dokumentumok nyomában az Imagine-nel 2024. június 15. (szombat) 10:00
EGYHÁZI DOKUMENTUMOK, MELYEK MEGVÁLTOZTATTÁK A VILÁGOT - A PÁLOS KÖNYVTÁR MEGLÁTOGATÁSÁVAL
Egyházi dokumentumok, melyek megváltoztatták a világot - látogatás a pálos könyvtárban: Kevés izgalmasabb dolog van annál, mint amikor valaki talál egy időkapszulát. Meglepő, de szinte minden évben előbukkan egy-egy valahonnan. Egy csillár felújításakor vagy egy épület átalakításakor. Ilyen időkapszulák ...
Budapesti gasztronómiai programok 2024. Gasztrotúrák a Imagine-nel 2024. május 25. (szombat)
BUDAPESTI SZESZHATÁROZÓ - SZÍVDERÍTŐ ITALTÖRTÉNETI SÉTA KÓSTOLÓKKAL
Budapesti gasztronómiai programok 2024-ben: Érkeznek a legfinomabb városi fogások: az Imagine gasztrosétái! A séták során kóstolhatunk csokikat, péksüteményeket, sőt italokat is a bortól a sörön át a pálinkáig, a likőrökig és a pezsgőig. Tartsanak velünk testünket, lelkünket és ízlelőbimbóinkat is megmozgató ...
Péktörténeti séta a malmoktól a kézműves pékségekig, hol és hogyan készülnek a legfinomabb pékáruk 2024. május 25. (szombat) 10:00
SERCLI - GASZTROSÉTA A MALMOKTÓL A KÉZMŰVES PÉKSÉGEKIG
Sercli – gasztroséta a malmoktól a kézműves pékségekig, Budapesten. Mi kell a jó kenyérhez? Hát ez a séta! Akár a sütéssel próbálkoznál otthon, akár arra vagy kíváncsi, hogy hol a legízletesebb a kenyér vagy a kakaós csiga - tarts velünk! Hajdani malmok árulják el titkukat, a város legkedvesebb ...
Pesti zsidónegyed városnéző séta - Történetek a zsinagóga háromszögből 2024. június 16. (vasárnap) 10:00
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
Történetek a zsinagóga háromszögből - Az ImagineBudapest sétája a pesti zsidónegyedet mutatja be. Ha már ezerszer sétáltál itt, vagy ha még sohasem volt dolgod erre, ha szeretnéd jobban megismerni vagy éppen szeretnél elveszni a szépségeiben…
Budapest zsinagóga, történetek a pesti zsidónegyedben az Imagine-nel 2024. június 16. (vasárnap) 10:00
TÖRTÉNETEK A ZSINAGÓGA HÁROMSZÖGBŐL - A PESTI ZSIDÓNEGYED
Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed. Ha már ezerszer sétáltál itt, vagy ha még sohasem volt dolgod erre, ha szeretnéd jobban megismerni vagy éppen szeretnél elveszni a szépségeiben… A három zsinagóga között sétálva megértjük, hogy miért ez lett a város legellentmondásosabb, egyúttal ...
Gellért Fürdő mélye, kalandok a föld alatt városnéző séta az Imagine-nel 2024. május 25. (szombat) 10:00
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - KALANDOK A FÖLD ALATT
A GELLÉRT FÜRDŐ MÉLYE - Exkluzív sétánkon a föld alá visszük le az igazán bátrakat és kíváncsiakat! Mielőtt felújítás miatt hosszú időre bezár a fürdő, néhány alkalommal bejárjuk a Szent Gellért Gyógyfürdő alatt rejtőző titkos járatokat, alagutat, barlangot és a híres, de kevesek által látott ...
Magyarság Háza programok 2024 2024. május 19. (vasárnap) - 2024. május 26. (vasárnap)
Magyarság Háza programajánló. Színházi előadások, filmvetítések, bábszínházi előadások, könyvbemutatók, kulturális programok várják a látogatókat egész évben. A Magyarság Háza – a hagyományőrzés és a modernitás jegyében – ingyenesen látogatható közhasznú programokkal, a különböző korosztályok számára ...
Petőfi Irodalmi Múzeum programok 2024 2024.05.15. (szerda) - 2024.12.08. (vasárnap)
A Petőfi Irodalmi Múzeum programajánlója.
Esti sétahajózás Budapesten, töltsön el egy felejthetetlen estét elegáns dunai sétahajónkon! 2024. május 20. (hétfő) - 2024. május 26. (vasárnap)
Töltsön el egy felejthetetlen estét elegáns dunai sétahajónkon! Csodálja meg a gyönyörűen kivilágított fővárost egy pohár ital mellől!
FUGA Budapest programok 2024. Események, rendezvények a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2024. május 12. (vasárnap) - 2024. május 30. (csütörtök)
Kortárs képzőművészeti kiállítások, komolyzenei koncertek, filmvetítések, irodalmi programok várják a kultúraszerető közönséget a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Filmklub és számos kulturális és közösségi program, rendezvény minden korosztálynak!
Pintér Galéria és Aukciósház programok 2024. Aukciók, aukciós kiállítások 2024.07.05. (péntek) - 2024.08.17. (szombat)
Aukciós kiállítás a Vaszary Galériában Balatonfüred
A 2000 négyzetméteres Pintér Galéria és Aukciósház Budapest szívében, a Falk Miksa utcában található, amely Magyarország műkincs piaci központja. Magyar és nemzetközi klasszikusok, 20. századi modern valamint kortárs festmények vagy szobrok, modern és antik bútorok árverezése és árusítása alkotják a ...
Budapest legszebb látnivalói elegáns sétahajónkról, a 10 legszebb látványosság 1 óra alatt! 2024. május 20. (hétfő) - 2024. május 26. (vasárnap)
Délutáni városnéző járatainkon Budapest teljesen új arcát ismerheti meg! Tartson velünk egy fantasztikus látnivalókkal és varázslatos hangulattal teli 1 órás sétahajózásra, ahol prémium welcome drink-kel várjuk!
Madame Tussauds Budapest jegyek 2024 2024. május 20. (hétfő) - 2024. május 26. (vasárnap)
Madame Tussauds Budapest jegyek 2024. Online jegyvásárlás! 52 magyar és nemzetközi figurával várja a látogatókat a Madame Tussauds Budapest. A földkerekség 24. Madame Tussauds produkciója a belvárosi Palazzo Dorottyában nyílt meg 2023 május végén. A 250 éves múltra visszatekintő turisztikai világmárka ...
Budapesti Természetbarát Sportszövetség programok 2024 2024.04.20. (szombat) - 2024.05.31. (péntek)
Gyalogtúrák, kerékpártúrák, teljesítménytúrák, vízitúrák, emléktúrák, tematikus természetismereti kirándulások. Programajánló.
Puskin Mozi program 2024. Programok, események, rendezvények a Puskin moziban 2024.05.30. (csütörtök) - 2024.06.05. (szerda)
Friss Hús 2024 - Filmfesztivál
Programok, események, rendezvények a Puskin moziban. 19. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból augusztus 29 - szeptember 03. Távol-keleti Filmnapok II. A nagy érdeklődésre tekintettel folytatjuk sorozatunkat új és korábbi teltházas filmekkel szeptember ...
Vidék Mustra Termelői Piac 2024 Budapest 2024.04.02. (kedd) - 2024.12.27. (péntek)
Vidék Mustra termelői piac Budapest belvárosában, az Apáczai Csere János utca 9-ben, (a Vigadó mellett) minden pénteken 8:00 és 12:00 óra között.