Földalatti Vasúti Múzeum Budapest
A kontinens első földalattijának emléket állító múzeum 1975-ben nyílt meg, majd a teljes földalatti vonal rekonstrukciója során 1996-ban megújult. A múzeum külön érdekessége, hogy a kiállítási hely maga is műszaki emlék: a millenniumi földalatti vasút egy eredeti alagútszakasza, amelyet az 1955. évi vonalkiegyenlítés során hagytak fel. Tehát nemcsak a múzeumban található kocsik, makettek, iratok és fényképek, hanem maguk a falak is egyedülálló történelmi atmoszférát teremtenek a budapesti belváros szívében.
A múzeum előterében az egykori végállomás eredeti felirata: "Gizella tér" fogadja a látogatót (eredeti Zsolnay csempeburkolat). E mellett ugyancsak a Gizella téri állomáson elhelyezett emléktáblák ismertetik meg a látogatót a vasút létrehozásában közreműködők névsorával. Itt látható az az emléktábla is, mely arról tanúskodik, hogy az ezredévi ünnepségekre Budapestre látogató Ferenc József 1896. május 8-án utazott a földalattin, és "legkegyelmesebben megengedte", hogy a vasút felvegye az ő nevét. Így lett az addigi Budapesti Földalatti Villamos Közúti Vasútból Ferencz József Földalatti Villamos Vasút Rt.
A kiállításon megtekinthető a földalatti vasút három kocsija: a 19-es, az 1-es és 81-es pályaszámúak. A kiállított járműveket 1975-ben a nyitott födémrészen keresztül, daruval emelték be a vágányokra. A kocsikkal szemközti vitrinsorban tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok (tervrajzok, térképek, építési napló stb.), fényképek és modellek mutatják be a földalatti vasút történetét az építéstől napjainkig. A kiállítás záró részében a metróépítésekbe nyerhetünk betekintést.
Nyitvatartás:
hétfő kivételével 10 és 17 óra között
Érvényes jegyáraink (2023):
Felnőtt: 350 Ft
Diák és nyugdíjas: 280 Ft
Fotó- és videójegy: 500 Ft
Forrás: A Múzeum honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 | |
Hétfő: | - |
Kedd: | 10:00 - 17:00 |
Szerda: | 10:00 - 17:00 |
Csütörtök: | 10:00 - 17:00 |
Péntek: | 10:00 - 17:00 |
Szombat: | 10:00 - 17:00 |
Vasárnap: | 10:00 - 17:00 |
Flava Kitchen & More Budapest
Mindig friss, globalista alapanyagokból komponált fogások a világ legnépszerűbb gasztrokultúráiból. Az észak-afrikai, latin-amerikai és közel-keleti ihletésű finomságok mellett olyan tradicionális ételek is helyet kapnak, mint a japán ramen leves vagy a porcukorral hintett, híres magyar csörögefánk. A ...
FÉM ARTS & CAFÉ BUDAPEST
A FÉM Arts & Café egyedisége ezekben rejlik: kortárs témák felvetése, a klasszikus és kísérletező színházi formák elegyének felhasználásával színpadra állítva, valamennyi színházi iskola képviselőjének közreműködésével, neves művészekkel, professzionális szcenikai feltételekkel, nézőbarát ...
Fågel by artizán Budapest
A Fågel svédül annyit tesz, „madár” - a névvel a különböző magvakra, gabonákra és a belőlük készülő kására utalnak. Kásáinkhoz kizárólag saját készítésű magvajainkat használjuk, melyeket meg is vásárolhattok üzleteinkben. Kásáink bio növényi tejjel készülnek. Finom italokat is kínálunk.
G4 Garibaldi Bisztró és Étterem Budapest
Belvárosi bisztró napi menü kínálattal.
Galuska Csárda Budapest
Elsősorban kézműves csárdának valljuk magunkat. A Galuska Csárdában abban hiszünk, hogy a tradicionális, ízben teljes ételek elkészítése a kiváló minőségű alapanyagoknál kezdődik. Ezért minden pörköltünk elkészítésekor kitűnő, eredet védett mangalica szalonnát, hagymát, zöldségeket- és őrölt piros paprikát ...
Gelarto Rosa Budapest
Egyedi olasz technikával, gyönyörű rózsa formákba kenjük főzött fagylaltjainkat. Nem csak szép, de finom is. Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, így semmilyen tartósítószert vagy mesterséges anyagot nem tartalmaznak fagyijaink. Vannak krémes változatok, de gyümölcsösek is, melyek tej felhasználása nélkül ...
Gentry Coffee & Brunch Budapest
A Gentry Coffee & Brunch egy modern kávézó és bisztró Budapest szívében, csupán néhány perc sétára a Központi Vásárcsarnoktól. Változatos és szezonális ételeket kínálunk, és bár a fókusz az egész nap elérhető brunch menün van, naponta változó vegetáriánus ebéddel is készülünk, amit választható ...
Gerlóczy Kávéház
A Gerlóczy Kávéház egy párizsi hangulatú kávéház (brasserie) a belvárosban. Egy tökéletes szelet Párizsból Budapest szívében, hangulatos terasszal.
Govinda Vegetáriánus és Vegán Étterem
Laktovegetáriánus és vegán ételek. Házi italspecialitások (lassi, limonádék), saláták, édességek. Indiai és európai ízvilág.
Grey Goose Restaurant & Bar Budapest
Célunk, hogy Vendégeinknek a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtsuk elérhető áron. Folyamatosan bővülő étlapunkon garantáltan mindenki megtalálja, amit keres, legyen szó finom, hagyományosabb, házias ízekről vagy mediterrán ízvilágról, a nemzetközi konyha specialitásairól vagy a fúziós konyhaművészet ...
Kieselbach Galéria aukció, kiállítás 2024 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 16. (csütörtök)
A galéria folyamatosan vásárolja és értékesíti jelentős magyar festők képeit, kutatja elfeledett festők életműveit, keresi magyar származású művészek alkotásait. Az aukciós tárlatok mellett a galéria rendszeresen rendez sikeres időszaki kiállításokat.
Aranytíz Kultúrház programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 31. (péntek)
Aranytíz Kultúrház programok, rendezvények 2024-ben. Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Ez az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik. Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, ...
Akvárium Klub programok 2024 Budapest 2024. október 16. (szerda)
Budapest legmultifunkcionálisabb rendezvényhelyszíne. Könnyűzenei koncertek, összművészeti fesztiválok, hagyományőrző táncház, kortárs táncelőadások, színház és performanszok, kiállítások, táncoktatás, workshopok, irodalmi programok, könyvbemutatók és civil rendezvények.
Beethoven művei koncerteken 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. augusztus 27. (kedd)
Beethoven koncert programok online jegyvásárlási lehetőséggel. Ludwig van Beethoven német zeneszerző. Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart mellett őt tartják a bécsi klasszika harmadik nagy alakjának. Ugyanakkor zenéje a romantika jegyeit is magán viseli.
Irodalmi estek Budapesten 2024. Előadások, beszélgetések, találkozók 2024. május 17. (péntek)
Irodalmi és dalest
Irodalmi est programajánló Budapesten. Felolvasások, verses estek, könyvbemutatók, zenés irodalmi programok városszerte. Alternatív és klasszikus irodalom, ismert és kevésbé ismert szerzők, ismeretterjesztés, együttlét. Nemcsak irodalomkedvelőknek.
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Felnőtt és U23 Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024-ben.
Pop-up Park programok 2024 Budapest 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Pop-up Park nyitóhétvége
Budapest legújabb közösségi tere, a Városháza Pop-up Park! A nemrég még parkolóként üzemelő udvar teljesen megújulva, állandó vendéglátóhellyel, időszakos és tematikus programokkal, workshopokkal, koncertekkel, közös szurkolással vár benneteket egész nyáron. A Városháza udvarán kialakított új közösségi tér ...
Nyárváró programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok, koncertek 2024. május 31. (péntek)
Nyárváró koszorúkészítő workshop
Nyárváró színes programajánló több településen és helyszínen.
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. május 23. (csütörtök)
Üvegékszer készítő workshop
A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...
Brunch Budapest 2024. Vasárnapi ínyenc ebéd programok, események, rendezvények 2024. május 19. (vasárnap)
DNB Sunday Brunch
Késői reggeli vagy egy korai ebéd? Legyen a kettő együtt! Vasárnapi brunch programajánló Budapesten.
Budapest esti hajó, városnézés a Dunán élőzenével 19:00 órától - jEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 16. (csütörtök) 19:00
A hajó a város 6 legfőbb hídja alatt halad át, miközben a nap lassan lenyugszik a budai hegyek mögött átfestve Budapest látványosságait. Gyönyörködj a Parlament, a Budai vár, a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája és a város sok más lélegzetelállító épületében, miközben lassan ráhangolódsz a ...
Sétahajózás a Dunán Budapesten, minden nap 19:00 órától - JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 16. (csütörtök) 19:00
Sétahajózás a Dunán Budapesten ínyencségekkel és élő zenével fűszerezve programunk azon vendégeink számára készült, akik szeretik az élőzenét, és szívesen fogyasztanák el vacsorájukat romantikus hangulatban. 2 órás hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik. Hajós programunkra vacsora nélkül is jelentkezhet. ...
Budapesti randevú a Dunán, sétahajózás itallal vagy vacsorával 19:00 órától- JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 16. (csütörtök) 19:00
2 órás hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik, melyet légkondicionált hajóinkon szolgálunk fel Önnek. A hajón a zenét a Kodály Zoltán díjas Hungária Zenekarból 3 zenész szolgáltatja. Programunk vacsora nélkül is meglátogatható.
Budapesti sétahajózás vacsorával 19:00 órától - JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 16. (csütörtök) 19:00
Budapesti sétahajózás vacsorával programunk azon vendégeink számára készült, akik szívesen fogyasztanák el vacsorájukat romantikus hangulatban. Találkozás a program kezdete előtt 30 perccel.
Zenés vacsora romantikus hajós városnézéssel Budapesten 19:00 órától- JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 16. (csütörtök) 19:00
Hozza el kedvesét egy romantikus vacsorára és tegye egy hajókázással emlékezetessé! Köszöntőitallal, gyertyafénnyel, ínycsiklandó büfévacsorával és további italokkal várjuk! A romantikus hangulatról az élőzene és Budapest esti fényei gondoskodnak.
Budapesti városnézés hajóval minden nap 19:00 órától - JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 16. (csütörtök) 19:00
Városnéző hajóprogram Budapesten. 2 órás hajókázásra várjuk nyáron légkondicionált, télen fűtött hajóinkon.
Budapest legszebb látnivalói elegáns sétahajónkról, a 10 legszebb látványosság 1 óra alatt! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Délutáni városnéző járatainkon Budapest teljesen új arcát ismerheti meg! Tartson velünk egy fantasztikus látnivalókkal és varázslatos hangulattal teli 1 órás sétahajózásra, ahol prémium welcome drink-kel várjuk!
Esti sétahajózás Budapesten, töltsön el egy felejthetetlen estét elegáns dunai sétahajónkon! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Töltsön el egy felejthetetlen estét elegáns dunai sétahajónkon! Csodálja meg a gyönyörűen kivilágított fővárost egy pohár ital mellől!
Magyarság Háza programok 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 26. (vasárnap)
Magyarság Háza programajánló.Színházi előadások, filmvetítések, bábszínházi előadások, könyvbemutatók, kulturális programok várják a látogatókat egész évben.
FUGA Budapest programok 2024. Események, rendezvények a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2024. május 12. (vasárnap) - 2024. május 30. (csütörtök)
Kortárs képzőművészeti kiállítások, komolyzenei koncertek, filmvetítések, irodalmi programok várják a kultúraszerető közönséget a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Filmklub és számos kulturális és közösségi program, rendezvény minden korosztálynak!