Korona Panzió Debrecen
Panziónk Debrecen belvárosában található, a Nagyerdőre kivezető úton. Elhelyezkedésének köszönhetően a centrum és a zöldövezet is könnyen megközelíthető, akár gyalog, akár villamossal. Néhány perc sétával elérhető a gyönyörűen felújított Református Nagytemplom, amely a Kossuth téren, a sétáló övezetben található. Ezen a téren kerülnek megrendezésre a város főbb rendezvényei. A Nagyerdő felé sétálva kiváló éttermeket érinthetünk, a zöldövezetben pedig a Thermálfürdőt, az Aquaticumot, a vidámparkot, az állatkertet és a botanikuskertet látogathatjuk meg.
Panziónk 16 szobával, 34 férőhellyel rendelkezik. Valamennyi szobánk saját (zuhanykabinos) fürdőszobával és WC-vel rendelkezik. Továbbá, a szobák televízióval, mini hűtőszekrénnyel, internetcsatlakozóval felszereltek.
Vendégeink térítésmentesen vehetik igénybe a panzió zárt parkolóját, valamint a Wi-Fi-t, vagy a vezetékes internetet.
Panziónkban lift üzemel, hogy ezzel is kényelmesebbé tegyünk Vendégeink itt tartózkodását.
Reggelente 7-10 óráig bőséges reggelivel várjuk kedves Vendégeinket, melyet érkezéskor a recepción lehet igényelni.
Recepció szolgálatunk napi 24 órában áll a vendégek rendelkezésére.
Forrás: A panzió honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Kismandula Cukrászda Debrecen
A Mandula, Kismandula Cukrászda és a Mandula Cafe már 30 éve a debreceniek közkedvelt sütizős helyei. Ideális helyszíne délutáni sulis beszélgetéseknek, napközbeni üzleti tárgyalásoknak, családi programoknak. Süteményeink születés- és névnapok elengedhetetlen tartozékai.
Látóképi Csárda
Debrecentől 11 km-re a 33-as főút mellett található a 250 éves épület. Hangulatos családias, teraszos csárdánkban 120 féle magyaros és házias ételek közül választhatnak a hozzánk betérő vendégek.
Mandula Cukrászda Debrecen
A Mandula cukrászdákban mindig kisütünk valamit! A Mandula, Kismandula cukrászda és a Mandula Cafe a debreceniek közkedvelt sütizős helyei. Ideális helyszíne délutáni sulis beszélgetéseknek, napközbeni üzleti tárgyalásoknak, családi programoknak. Süteményeink születés- és névnapok elengedhetetlen ...
Mandula Pont Debrecen
A Mandula Pont egy régi álom beteljesülése. Olyan cukrászdát álmodtunk meg, ahol bevásárlás alkalmával kedvenc süteményeidet is gyorsan és kényelmesen beszerezheted.
Metropol Panzió Debrecen
A város központjában vagyunk, a Kölcsey Központtól 110 méterre, de megtalálhatják közelünkben a Déri Múzeumot 200 méterre, a Református nagytemplomot pedig 400 méterre. A legközelebbi repülőtér az 5 km-re lévő debreceni nemzetközi repülőtér.
Natura Étterem
A természet színvilágát tükröző Natura étterem bőséges svédasztalával biztosítja, hogy szállóvendégeink napja energikusan induljon és kellemesen záruljon. Itt barátságos környezetben mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő finomságokat.
Paripa Csárda Debrecen
A csárda Debrecentől néhány kilométerre található a város természetvédelmi övezetében. A természeti környezetnek köszönhetően kedvelt hely a kisgyermekes családok körében és a baráti társaságok is, akik szeretnek ide járni, kikapcsolódni. A gyerekek nyugodtan játszhatnak a játszótéren, ...
Rózsás Csárda Debrecen
A Debrecen külvárosának számító Józsa szívében található vendéglátóhely rendkívül különleges. Ezt nem mi állítjuk magunkról, hanem vendégeink, akiket elvarázsol a kitapintható, több évszázados történelmi atmoszféra és a mai kor kívánalmainak tökéletes harmóniája.
Szomszéd Bisztró Debrecen
A Szomszéd Bisztró és közösségi tér egy olyan hely, ahol jó enni, inni, beszélgetni. Lehet egy baráti beszélgetés egy kemencés pizza mellett, gourmet vacsora az ízek szerelmeseinek, céges megbeszélés vagy rendezvény, ízelítő a magyar tervezők világából – lényeg, hogy nálunk mindenki megtalálja a ...
Szőke Cukrászda Debrecen Hatvan utca
A második Szőke Cukrászdát, a Hatvan utcai üzletünket 2000 tavaszán nyitottuk meg Debrecen legismertebb nevezetessége közelében, a híres Nagytemplomtól 100 méterre, a nagy Postával szemben.
Debreceni Irodalom Háza programok, kiállítások 2024 2024. szeptember 17. (kedd) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
A Debreceni Irodalom Háza és a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás egész évben változatos kulturális programokkal és kiállításokkal várja látogatóit. Állandó és időszakos kiállítások, ünnepi programok az egész családnak, kikapcsolódás, szórakozás, minden korosztálynak, Debrecenben!
Déri Múzeum kiállítások Debrecen 2024 2024. szeptember 17. (kedd) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
A Déri Múzeum Debrecenben állandó és időszakos kiállításokkal várja a művészetek kedvelőit egész évben. A Déri Múzeum Debrecen egyik legismertebb közgyűjteménye. A történeti formákkal épült múzeum – előtte Medgyessy Ferenc szobraival – Debrecen belvárosának kiemelkedő látványossága, a civisváros ...
Agóra Tudományos Élményközpont programok 2024 Debrecen 2024. szeptember 18. (szerda) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
A debreceni Agóra Tudományos Élményközpontban bárki megtapasztalhatja, hogy a természettudomány lenyűgöző, élményekkel teli és szórakoztató. A gyerekek és a felnőttek különleges interaktív eszközöket próbálhatnak ki, látványos kísérleti bemutatók és izgalmas ismeretterjesztő programok részesei ...
Debreceni programok 2024 / 2025. Fesztiválok, rendezvények, események, jeles napok, ünnepek 2024. szeptember 21. (szombat)
Egyháztáji vásár
Debrecenben sosem lehet unatkozni! Debrecen turisztikailag rendkívül érdekes és vonzó város, amely gazdag kulturális örökséggel és történelmi látnivalókkal büszkélkedhet. A város számos lenyűgöző múzeummal, impozáns templomokkal és a híres Nagytemplommal várja az látogatókat, valamint kellemes parkokkal és ...
CSAK Design Vásár 2024 Debrecen 2024. szeptember 21. (szombat)
CSAK Design a debreceni dizájn szerelmeseinek. Egyedi, igényes, modern termékek és minőségi, kulturális program egy helyen hazai dizájnerektől. A CSAK Design Vásár nem pusztán egy vásár, hanem egy olyan közösség, ahol a tervezők és a vásárlók között fontos párbeszédet szeretnénk kialakítani tudatos ...
Nagyerdei Víztorony programok Debrecen 2024. Események, rendezvények 2024. szeptember 21. (szombat)
Nagyerdei Víztorony programok Debrecen 2024. A Nagyerdei Víztorony magasabb lett, mint eddig – ahogyan az élmény is égig érőbb, mint bármikor a Nagyerdőn: 34 méter magas kilátó, művészeti galéria, mászófal, kávézó és fröccsbár- programok egész évben. After Partyk, koncertek kedvelt helyszíne. A hazai előadók ...
Bababörze 2024 Országszerte 2024. szeptember 21. (szombat)
Gyermekruha börze
Bababörzék országszerte, programajánló. Baba- és gyerekruhák, cipők, játékok, könyvek és sok más egy helyen! Várják az édesanyákat, nagymamákat, barátnőket igazi vásárkavalkáddal, gyermekholmik széles termékválasztékával!
Bolhapiac Debrecen 2024 2024. szeptember 21. (szombat)
V. Batthyány Kirakodóvásár és Gyermek Bolhapiac
Gyerek bolhapiac Debrecenben, ahol el lehet adni vagy cserélni a már nem használt játékokat, ruhákat.
Egyháztáji vásár Debrecen 2024 2024. szeptember 21. (szombat)
Leány utcai Egyháztáji Vásár
Az Egyháztáji vásáron helyi termelők és kézművesek termékeit vásárolhatják meg az érdeklődők kedvező áron a belváros szívében, a Nagytemplomi Gyülekezeti Központ belső udvarán minden hónap 3. szombatján és minden hónap 4. szombatján Kerekestelepen a Somlyai utcai közösségi téren. Mindkét helyen ...
Gyermekruhabörze és Családi Vásár 2024 Debrecen 2024. szeptember 21. (szombat)
Szeptemberi tanévnyitó ruhabörze
Gyermekruha börze a Beregszászi Pál Technikumban. Hozd el kinőtt-átnőtt, vagy épp nem használt dolgaid, ez lehet ruha, cipő, kabát, játék, könyv, stb. és szerezz be újabbakat . A lehetőség adott, használd ki, add el itt, és vedd meg itt.
Debreceni gyermekprogramok 2024 / 2025 2024. szeptember 8. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
A Vojtina Bábszínház műsora
Debrecenben jó gyereknek lenni! A város kiváló úti cél családos utazók számára, hiszen számos programlehetőség, szállás- és vendéglátóhely várja a történelmi városba érkező kisgyerekes családokat. Nemcsak gyereknapon, egész évben jó gyereknek lenni Debrecenben. Hétköznap és hétvégén, télen és nyáron, ...
Csokonai Színház műsor Debrecen 2024 2024. szeptember 11. (szerda) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
A Csokonai Nemzeti Színház előadásai Debrecenben.
Fórum Debrecen programok 2024 2024. szeptember 13. (péntek) - 2024. szeptember 28. (szombat)
A lehetőségek FÓRUM-a! Találkozópont mindenki számára, ahol sikk vásárolni, ahol mindig tartogatunk valami különlegeset, látványosat a látogatók számára. Családi rendezvények is várják az érdeklődőket, melyekkel a Bevásárló Központ arra törekszik, hogy mindenki jól érezze magát és kellemes ...
Bowling Debrecenben minden nap, szórakozás, aktív kikapcsolódás, sport, csapatépítés 2024. szeptember 16. (hétfő) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Debrecen kedvelt szórakoztató központjában 8 sávos, professzionális bowling pályával várunk.
Csapatépítés Debrecen csodálatos környezetben a Kerekerdő Rendezvényházban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A csodálatos kilátással, természetes megvilágítással rendelkező, különleges elhelyezkedésű Kerekerdő Rendezvényház technikai eszközeivel, légkondicionált, elegáns és jól felszerelt rendezvénytermével kiváló csapaépítő rendezvényhelyszín Debrecenben. Várjuk csapatával, kérje ajánlatunkat!
Erdei esküvő helyszín csodálatos környezetben, álomesküvőjét tartsa a Kerekerdő Rendezvényházban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Gyönyörű esküvői helyszín, mely hangulatával elfeledteti a nagyvárosok zsúfolt épületeinek lehangoltságát és vendégeink friss levegőn, páratlan, nyugodt környezetben oszthatják meg örömüket szeretteikkel. A párok saját igényeik szerint választhatnak a hozzájuk legközelebb álló stílusok és színvilágok ...
Debreceni repülőtér látogatás élménytúrák a repülőtér kulisszái mögött 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Látvány, élmény, ismeretterjesztés a repülőtér kulisszái mögött, testközelben a légiközlekedés titokzatos világa. 2021-ben Debrecenben is indulnak a szervezett reptérlátogatások. Élménycentrikus programok, szakavatott túravezetők, dedikált Ikarus nosztalgiabusz. Amint a járvány utáni helyzet lehetővé teszi, ...
Japán kultúra - Hátizsákkal a Déri Múzeumban, Utazz a felkelő nap országába! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
HÁTIZSÁKKAL A MÚZEUMBAN - Utazz a felkelő nap országába! A Déri Múzeum felfedező hátizsákját családok számára ajánlja. A benne lapuló füzet segítségével a látogatók játékosan ismerkedhetnek meg a múzeum japán gyűjteményével, a japán kultúrával.
Felfedező múzeumi hátizsákok családoknak Debrecenben, a Déri Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
HÁTIZSÁKKAL A MÚZEUMBAN - Éld át a szabadulószobák hangulatát a Déri Múzeum egyiptomi sírkamrájában! Kalandos felfedezés az egyiptomi szabaduló hátizsákkal. A programot családoknak, fiatal felnőtteknek ajánljuk. Kisgyermekes családoknak a Hátizsákkal a felkelő nap országába felfedező hátizsákunkat ajánljuk, ...
Bioudvar Debrecen 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Minden szombaton a régió biotermelői árusítják az ellenőrzött zöldséget, gyümölcsöt, tej -és húsféléket. Rendszeres kóstolók, családias hangulat, előrendelés, házhoz szállítás, gyerekprogramok. A Bioudvar csak szombaton tart nyitva 7-12 óra között.
Holló László Emlékmúzeum Debrecen
A Kiskunfélegyházán született Holló László művészete Debrecenben bontakozott ki. A valamikori Hrabéczy-villában helyet kapott Holló László Emlékmúzeum anyagának nagyobbik részét az 1887-től 1976-ig élt festőművész alkotásai teszik ki.
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ egy olyan nemzetközi kapcsolódású kulturális intézmény, amelynek két fő profilja van: a XX. század legjelentősebb hazai és nemzetközi képzőművészeti teljesítményeinek bemutatása, valamint a kortárs képzőművészet és vizuális kultúra aktuális irányzatainak, ...
Nagycserei Kőrises arborétum Debrecen
A „Nagycserei Kőrises” arborétum Debrecentől keletre, a 48-as út északi oldalán, Nagycsere településrésztől északra található. Az erdő lelkét egy idős tölgy-kőris-szil ligeterdő állomány alkotja, melynek mélyebb, tavasszal vízben álló részein a magyar kőris került túlsúlyba. Ez az állomány a Nyírség ...
Nagyerdei Kultúrpark Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark
A debreceni Nagyerdő varázslatos fái közé megálmodott intézmény 1958 óta várja vendégeit. A vidéki kertek sorában elsőként alapított állatkert 17 hektáron mutatja be öt földrész 165 fajának mintegy 1500 példányát.
Nagyerdei Víztorony Debrecen
A debreceni Nagyerdő egyik legszebb épülete 1912-ben épült fel Fried és Adorján építőmesterek tervei alapján. A 42 méter magas Víztorony a hatvanas évek óta a Debreceni Egyetem klinikáinak biztonsági vízbázisa, e feladatát a rekonstrukciót követően is zavartalanul ellátja. Az épület vízterében ...
Nagytemplom Debrecen
A Debreceni Református Kollégium a Nagytemplommal együtt Nemzeti Emlékhely.
Sesztina Galéria Debrecen
Az egykori vaskereskedés helyén működő Sesztina Galéria ma – folytatva az értékteremtő és -védő Sesztina-hagyományt – kortárs képzőművészek kiállításainak ad helyet.
Szabó Magda Emlékház
Lenyűgöző ház őrzi Szabó Magda emlékét. Szabó Magda születésének századik évfordulója előtt tisztelegve emlékházat és kiállítást nyitottak meg az írónő egykori iskolájában, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának épületében. Az emlékház – amelyben helyet kapott a tárlat is – tervezéssel, teljes ...
Villás Galéria és Aukciósház
Villás Galéria és Aukciósház, mely egy régi álom megvalósulásaként 1999-ben nyitotta meg kapuit az 1826-ban épült egykori serházban. Az első árverés 1999 április 16-án került megrendezésre. Családi hobbiból nőtte ki magát a vállalkozás, a tulajdonosok Villás János és Villás Jánosné Bagdi Ilona 1990 nyarán ...
Bényi Galéria Debrecen
A Bényi Galéria meghatározó szerepet tölt be Debrecen és a régió képzőművészeti életében. A galéria identitásának meghatározó része, hogy a jövőben is gondozza és bemutassa a megbecsült helyi alkotók munkásságát, együttműködéseket alakítson ki a hazai elismert művészekkel, és a kortárs művészetet ...