Szer mezőváros monostora Ópusztaszer

Szer monostora

A középkor folyamán a térségnek igazi rangot a – valószínűleg – bencés monostor és templom adott, melynek legkorábbi elődje körül, a Tisza magas partján már a XI. században település virágzott. Minthogy királyi út mentén feküdt – mely a Balkánról Szegeden át Budára vezetett – erős gazdasággal bírhatott. Szer a XV. századra vámszedési és vásártartási joggal rendelkező, központi mezőváros lett. A törökök 1526-os átvonulását még átvészelte a település, ám a tizenötéves háború megpecsételte sorsát. A lakosság elmenekült, a törökök helyőrséget telepítettek a monostor maradványaiba. A XVI-XVII. század fordulójától már Puszta Szerként emlegették a területet. 1832-ben még biztosan állt a templom nyugati homlokzata és északi falmaradványa, amiről Pallavicini Ede festménye tanúskodik. A 19. század elején Katona József még egy zömök román kori tornyot is látott a lerombolt monostorból, „de mivel abba zsiványok és útonállók fészkelték magokat, és e temérdek síkságon, mintegy messze látó Hegy gyanánt szolgált, az emberi bátorságra való ügyelés a tornyot lerántatta.”

Az 1233-as beregi egyezmény az első hiteles írott forrásunk, amely az Ond vezértől származó Bor-Kalán nemzetség jelentős monostorát is megemlíti. Mivel a XII-XIII. század fordulóján élt e nemzetség talán legkiemelkedőbb alakja, Kalán pécsi püspök, aki III. Béla esztergomi udvarában a királyi kancellária vezetője és a kancellária megszervezője volt 1181 és 1183 között, ezért feltételezhető, hogy a XII. századi monostor jelentős építészeti változásai is neki köszönhetőek. Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy a néhány, megmaradt faragványon felismerhető a királyi udvar építőmestereinek keze nyoma. Elképzelhető, hogy Kalán Párizsban tanult, ugyanis tudományosan képzett férfi volt. Diplomáciai feladatokat is ellátott, amiért a pápa érseki palliummal tüntette ki, amely kizárólag személyének szólt. 1186-ban került a pécsi püspökség élére, 1193-tól pedig Béla király Dalmácia és Horvátország kormányzójává nevezte ki őt. 1204-ben esztergomi érsekké választották, de ezt a hivatalt csak egy évig töltötte be. 1205. augusztus 1-je után már újra Pécsett találjuk, amit egy 1205-ben kelt királyi oklevél bizonyít, ahol a méltóságnévsor Kalánt már csak pécsi püspökként említi. 1214-ben fogadalmat tett ugyan keresztes had vezetésére, de valószínűleg idős kora miatt – ekkorra már a hatvanadik évét is betöltötte – nem teljesíthette azt. Püspökségében 1218 végén bekövetkezett haláláig maradt. Anonymus, aki a boldogemlékű Béla király jegyzője, közvetlen kapcsolatot tarthatott fenn a pécsi püspökkel. Így válik érthetővé az is, hogy az általa írt Gesta Hungarorum 40. fejezetében kiemelt szerepet kapott (Puszta)Szer.

1882-ben Göndöcs Benedek címzetes pusztaszeri apát felkérte kora legnevesebb régészét, Rómer Flóris bencés szerzetest, hogy az akkor még hét méter magasra emelkedő romok területén folytasson ásatást. Ennek eredményeit már 1883-ban kiadta Pusztaszer és az évezredes ünnepély címmel. Az 1970 és 1976 között, Trogmayer Ottó vezetésével végzett kutatások idején a monostor felszíni maradványai az 50-es évek tudatos pusztításai miatt már nem voltak láthatók. A régészeti ásatások nyomán azonban feltárult a monostor több periódusban megépített temploma, amely leginkább a Borsod megyében található boldvai templomhoz hasonlíthatott. Az első templom egyhajós volt, kőből készült, melyet később homlokzati toronnyal és sekrestyével bővítettek. A XI. század végén a szeri egyházat csaknem kétszeresére bővítették, valószínűleg az itt megtelepedő bencés szerzeteseknek köszönhetően. A templomnak ekkor nyugati szentélye is volt, amilyet Magyarországon eddig csak Pannonhalmán tártak fel. A kerek, pillérszerű emelvény a templom közepén az egykori keresztelőmedence alapja lehetett. Később, Kalán püspök idejében a templom háromhajós bazilikává bővült, amelyet freskókkal díszítettek és márványpadozattal láttak el. Ekkor újjáépült a szerzetesi kerengő is: U-alakja zárt, belső udvart fogott körül. Ez az időszak a monostor fénykora. A tatárjárás után a monostor megújult, de épületei szerényebbek lettek, a védőfalat pedig mély árok övezte. A monostortól délre húzódó sávban feltárt mezőváros leletei azt igazolják, hogy a település a XVI. század végéig lakott volt.