Eperfesztivál Tahitótfaluban
Eperfesztivál Tahitótfaluban
Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Wellness pihenés Hévíz felnőttbarát szállodájában  - BONVITAL WELLNESS & GASTRO HOTEL
Wellness pihenés Hévíz felnőttbarát szállodájában  - BONVITAL WELLNESS & GASTRO HOTEL

Triangulum Galéria Győr

9000 Győr , Gutenberg tér 2.

A „triangulum” szó latin jelentéséből kiindulva utalhat a galéria Gutenberg téren belüli elhelyezkedésére, emellett az egyházi művészet szempontjából is kiemelt szimbólum: a háromszög legerőteljesebben a Szentháromságra utaló jelkép. Ezáltal megidézi a művészettörténetben gyakran használt motívumot, amellyel a hármas-egy Istent ábrázolták. A hármasság ugyanakkor utalhat a Könnyező Szűz Mária kegyképre, a Szent László hermára, valamint az Apor-emlékhelyre, hangsúlyozva azt a „spirituális hálót”, amit a Káptalandomb rejt magában.

A galéria célkitűzése, hogy az egyház művészetének bemutatásával közelebb hozhassa a látogatókhoz az evangéliumok örömteli üzenetét.

Ugyanakkor elhelyezkedését tekintve a galéria mint a „székesegyház előszobája”, a párbeszéd helye kíván lenni, hogy a művészet számos területének képviselőit megszólítva közös gondolkodásra invitálja az arra fogékony közönséget.

Az egyházmegye és vele együttműködve a Szent László Látogatóközpont célja, hogy minél szélesebb közönséget tudjon megszólítani, s nemcsak Győrben és a régióban, hanem országos szinten is vonzó kulturális helyszínné váljon.

Forrás: Szent László Látogatóközpont honlapja

2024.01.01 - 2024.12.31
Hétfő: 10:00 - 18:00
Kedd: 10:00 - 18:00
Szerda: 10:00 - 18:00
Csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 10:00 - 18:00
Szombat: 10:00 - 18:00
Vasárnap: 10:00 - 18:00

Találatok száma: 41
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Árpád-házi Szent Margit Evangelizációs Centrum Győr -- Ménfőcsanak

Árpád-házi Szent Margit Evangelizációs Centrum Győr -- Ménfőcsanak

A Kisalföldön, Győr kertvárosában a belvárostól 8 km-re fekvő ifjúsági szállás, tiszta levegőjével és a vidéki táj természetes üdeségével kiváló lehetőséget nyújt pihenésre, kikapcsolódásra. A kétszárnyas épület 1994-ben épült, mindkét szintjén kápolna található. A 45 férőhelyes épület, előzetes ...

   1 2 3 4 5
Találatok száma: 43
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Torony. Orlando`s Bar Győr

Torony. Orlando`s Bar Győr

Torony Orlando’s bar Győr elsőszámú Latin/Retro discója, és Karaoke bárja, az igényes partik helyszíne. Nálunk minden héten különböző tematikájú buliba csöppenthetsz! A mi szórakozóhelyünk a Kubai Rítmus Éjszakája, ahol a forró zenék és a trópusi hangulat találkozik. Látogass el exklúzív VIP részlegünkre ...

Zöld Elefánt Vendéglő Győr

Zöld Elefánt Vendéglő Győr

Az étterem 1993 óta áll a vendégeik szolgálatában Győr-Marcalvárosban. Térj be hozzánk bármely hétköznapon, a magyar konyha legjobb fogásaival várunk. Ragaszkodunk a hagyományos receptekhez, miközben ötvözzük azt a modern konyhatechnológiával. Étel és italválasztékunkat kiegészítettük új elemekkel, de ...

Zöldfa Étterem Győr

Zöldfa Étterem Győr

A Zöldfa éttermet mindig a finom házias ízek és az udvarias kiszolgálás jellemezte. A „Zöldfában” sok olyan fiatal tartotta esküvőjét, akiknek szüleik is nálunk ünnepelték házasságkötésüket. Reméljük, hamarosan Önt is kedves vendégeink között üdvözölhetjük és a nálunk elköltött ebéd vagy vacsora után ...

   1 2 3 4 5
Találatok száma: 79
Győri programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események

Győri programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024.05.30. (csütörtök) - 2024.06.02. (vasárnap)

Sörfeszt

Győri programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Ebben a műemlékekben gazdag városban, kiállítások, koncertek, színházi előadások, fesztiválok, múzeumi foglalkozások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség ...

Ár: 1 000 Ft -tól
19 990 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Országos Diákszínházi Fesztivál 2024 Győr

Országos Diákszínházi Fesztivál 2024 Győr 2024.05.31. (péntek) - 2024.06.01. (szombat)

Az Országos Diákszínházi Fesztivál találkozási platformot ad az ország fiatal – zömében középiskolás – színjátszóinak. Egy olyan összművészeti kulturális esemény, amely méltó a diákszínjátszás ünnepére. A VI. Országos Diákszínházi Fesztivált (ODF) Győrben két helyszínen, a Győri Nemzeti Színházban ...

Macaron workshop 2024 Győr. Tanuld meg a macaronsütés csínját-bínját egy profitól!

Macaron workshop 2024 Győr. Tanuld meg a macaronsütés csínját-bínját egy profitól! 2024. június 1. (szombat)

Macaron kurzus

A cukrászat világában a francia stílus hódítani kezd Magyarországon is. Könnyed, csábító és frappáns ízvilágával egyre többeket rabul ejt, és mára már divattá váltak a francia sütemények. Ezek királynője a jól ismert, ám annál összetettebb macaron. Sütése nem egyszerű, tele van titkokkal és ...

Kiemelt ajánlat
Sütemény workshop 2024 Győr. Süss, alkoss, sütemény készítő kurzusok

Sütemény workshop 2024 Győr. Süss, alkoss, sütemény készítő kurzusok 2024. június 1. (szombat)

Macaron kurzus

Sütemény készítő workshop a sütés szerelmeseinek! Tanfolyamainkon különféle stílusok és ízek között lehet válogatni: torták, hagyományos rétesek, vegán, klasszikus és monodesszertek, sütemények. Változatos tanfolyamaink között minden gyermek és felnőtt megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt.

Kiemelt ajánlat
Büchl Félmaraton 2024 Győr. Gyere és fuss velünk a Győri Éjszakába!

Büchl Félmaraton 2024 Győr. Gyere és fuss velünk a Győri Éjszakába! 2024. június 1. (szombat)

Gyere és fuss velünk a győri éjszakába! 2024-ben már a 22. alkalommal rajtol el a Büchl Félmaraton, ahol a tavalyival megegyező útvonalon járhatjuk végig Győr legszebb részeit és csodálhatjuk meg a város éjszakai fényeit.

Regisztráció
Kiemelt ajánlat
Nordic walking program 2024. Események, rendezvények

Nordic walking program 2024. Események, rendezvények 2024. június 1. (szombat)

Büchl Félmaraton

Nordic walking programok országszerte. A nordic walking népszerű sport, amely vitalitást és kikapcsolódást, a fittség érzetét adja, valamint társas élményeket biztosít valamennyi korosztály számára. A nordic walking előnyei: nem terheli az ízületeket, nincsenek káros mellékhatásai, így bárki élhet vele! ...

Társasjátékok éjszakája 2024

Társasjátékok éjszakája 2024 2024. június 1. (szombat)

Társasjátékok Éjszakája - Győr

A társasjátékozásnak 2013 óta van nemzetközi ünnepnapja International Tabletop Day néven. Szeretnénk a világnaphoz csatlakozva saját hagyományt teremteni itthon. Tartson ez az esemény egész hajnalig és szóljon az egész nap és az éjszaka is a közös társasjátékozásról! A Társasjátékok éjszakája ...

Valahol Európában musical előadások 2024

Valahol Európában musical előadások 2024 2024. június 1. (szombat)

Valahol Európában

Valahol Európában musical előadások 2024. A világhírű film alapján készült színpadi játék hűen követi az eredeti mű cselekményét, a II. világháború után utcára került, árván maradt gyerekek kálváriáját. A kivetettekkel, a hátrányos helyzetűekkel, az etnikailag másokkal, a megváltozott világban önmagukat ...

Ár: 5 800 Ft -tól
9 000 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények

Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. június 1. (szombat)

Macaron kurzus

A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...

Győri Nemzeti Színház előadások és programok 2024. Online jegyvásárlás

Győri Nemzeti Színház előadások és programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 2. (vasárnap)

Győri Nemzeti Színház előadások 2024-ben. Színházi előadások színes repertoárjával, műfaji sokszínűséggel várják a minőségi kultúra kedvelőit Győrben. Szórakozást, kikapcsolódást, értékes programokat kínál a népszerű győri színház minden korosztálynak. Napjainkban a színháznak új kihívások elé kell ...

Ár: 2 900 Ft -tól
9 900 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
1 2 3 4 ... 8   
Találatok száma: 8
Bridge Hallgatói és Oktatói Klub programok 2024 Győr

Bridge Hallgatói és Oktatói Klub programok 2024 Győr 2024.06.21. (péntek) - 2024.07.19. (péntek)

Bridge Hallgatói és Oktatói Klub programajánló. Győr közkedvelt rendezvényhelyszínén koncertek, bulik, jó hangulat várja az érdeklődőket. A klubban a könnyűzenei koncertek, egyetemi bulik mellett lehetőség van céges rendezvények, csapatépítők megtartására is.

Dunakapu téri piac Győr 2024

Dunakapu téri piac Győr 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Dunakapu téren, megújult formában, egységes, igényes megjelenésű árusítóhelyeken fogadják a vásárlókat a kereskedők. Az őstermelők standjai a tér középső részén helyezkednek el, míg a Széchenyi tér felőli oldalon a nem élelmiszer jellegű kereskedések kaptak helyet, a Mosoni-Duna felőli oldalon ...

Galgóczi Erzsébet Emlékszoba látogatás

Galgóczi Erzsébet Emlékszoba látogatás 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Galgóczi Erzsébet Emlékszobában látható az írónő budapesti lakásából származó dolgozószobája és az úgynevezett parasztszobája. Középen a tárlókban a rövid, de termékeny évek eredményei: különféle dokumentumok, kéziratok, a megbecsülés tárgyi bizonyítékai, kitüntetések, az író kedves tárgyai és a ...

Győri Vásárcsarnok és Piactér 2024

Győri Vásárcsarnok és Piactér 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Látogasson el a győri Vásárcsarnokba és a csarnok előtti piactérre. Családias hangulatban fogadjuk kedves Vásárlóinkat és látogatóinkat. A teljes felújításon átesett épületben a korábbinál lényeges jobb körülmények között, komfortos környezetben kínálják portékáikat a termelők, kereskedők és vásárolhatnak a ...

Győri fesztiválok 2024

Győri fesztiválok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Győri fesziválok

Kulturális, művészeti, zenei, sport, barokk fesztivál programok Győrben.

Virágpiac Győr 2024. Őstermelők, kistermelők, kereskedők piaca minden nap

Virágpiac Győr 2024. Őstermelők, kistermelők, kereskedők piaca minden nap 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Győr történelmi belvárosának egyik színfoltja a Virágpiac. Őstermelők, kistermelők, kereskedők várják zöldséggel, gyümölccsel, saját termesztésű palántákkal, friss virágokkal, azokat, akik szeretik a frisset, szépet, az egyedit. Nyitva mindennap 6:00 és 14:00 óra között.

Gyárlátogatás az Audi Hungária motor- és járműgyárában Győrben

Gyárlátogatás az Audi Hungária motor- és járműgyárában Győrben 2024.01.02. (kedd) - 2024.12.30. (hétfő)

Az Audi Hungaria Látogatói Központja gyárlátogatás programján a járműgyár prés – karosszéria – és összeszerelő üzemébe valamint motorgyártási folyamatába nyerhetnek bepillantást. Kísérje figyelemmel a préselési folyamat fázisait, mélyedjen el a karosszériaüzem futurisztikus világában és legyen ...

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum programok 2024 Győr

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum programok 2024 Győr 2024.05.26. (vasárnap) - 2024.12.29. (vasárnap)

Az intézmény szlogenje mindet elárul: „nyitott, színes, eleven”. Várjuk programjainkra!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Hasonló ajánlatok

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program

Érdekelnek a hirdetési lehetőségeink ?
Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!