Visegrádi-hegység
A Visegrádi-hegység kis tájegység a Közép-Magyarország régióban, Pest megyében. Közvetlenül a Dunakanyarban található. Földrajzilag az Északi-középhegység része, egyéb szempontból a Dunántúli-középhegységhez sorolják. Folyója a Duna. A térség legjelentősebb települése Visegrád, mely az ország egyik legkisebb, de egyben egyik legrégebbi városa. Kiemelkedő régészeti és történelmi értékei valamint páratlan panorámája miatt kedvelt kirándulóhely.
ESEMÉNYEK
Budakalász piac 2024. Mentáskert Kalászi Termelői Piac 2024. május 16. (csütörtök)
Budakalászi termelői piac minden csütörtök délután 14:00 és 18:00 óra között a művelődési ház udvarán. A piacon kizárólag őstermelők és kistermelők árusíthatnak, kézművesek és más árusok külön megállapodással vehetnek részt portékáikkal a vásáron. A szervezők nem csupán friss és jó minőségű élelmiszert ...
Budakalász programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 16. (csütörtök)
Mentáskert Kalászi Termelői Piac
Budakalász programajánló. Budakalász a Dunakanyar egyik festői települése, számos érdekes programot kínál a látogatóknak és a helyieknek is. A városban rendszeresen szerveznek kulturális eseményeket, koncerteket, ünnepségeket, kézműves vásárokat és egyéb rendezvényeket. A Duna partja remek hely a pihenésre, ...
Lábatlan programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 16. (csütörtök)
Moziklub: Te rongyos élet!
Lábatlani programajánló. Táncház, koncertek, fesztivál, családi és közösségi rendezvények egész évben. Lábatlan és a vele egyesített Piszke területe az újkőkortól lakott hely, mely Nyugat-Gerecse peremén helyezkedik el. Az arborétum és a legendákról ismert Szépasszony-kút és a Pisznice barlang mellett számos ...
Visegrád mozi műsor 2024 2024. május 16. (csütörtök) 18:00
Vincentnek meg kell halnia
Jobbnál jobb filmekkel vár mindenkit a visegrádi Duna Mozi. Minden héten csütörtöktől szombatig a legújabb filmekkel várjuk a mozi szerelmeseit a Dunakanyar egyik legszebb városába, Visegrádra. Belépőjegy: 1.300,- Ft, kedvezményes jegy: 900,- Ft (18 év alattiak és nyugdíjasok részére). Kérjük a jegyeket az ...
Visegrádi programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Visegrádon 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 18. (szombat)
Mozi műsor
Visegrádi programajánló hagyományőrző- és színes kulturális programokkal egész évben. A visegrádi vár, a királyi palota, kiállítások, koncertek, fesztiválok, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja a ...
Esztergomi programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 17. (péntek)
Angyal Rock - Jótékonysági Rendezvény
Esztergomi programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, fesztiválok, múzeumi foglalkozások, gasztronómiai rendezvények, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az ...
Szentendrei programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények 2024. május 17. (péntek)
Hammond-klub: Premecz Mátyás Organ Trio
Szentendrei programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. A Dunakanyar népszerű városában kiállítások, koncertek, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, fesztiválok, gasztronómiai és szabadtéri rendezvények, sportesemények és még számos ...
Csányi Sándor előadásai 2024 2024. május 17. (péntek)
Csányi Sándor önálló estjeinek programajánlója több településen és helyszínen 2024-ben. Csányi Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntettet, Jászai Mari-díjas színész. A Színház - és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 2001-ben a Krétakör Színházhoz csatlakozott. 2002 és 2012 ...
Kaleidoszkóp Ház programok 2024 Esztergom 2024. május 17. (péntek)
A különleges missziójú Ház köré olyan közösség csoportosult, akik hasonlóan gondolkodtak a város helyzetéről, és a művészet, illetve a közösség tisztító erejéről. Festőművészek, szobrászok, iparművészek, fotográfusok, ruha- és ékszertervezők, grafikusok, bölcsészek és pedagógusok, ...
Szentendrei Kulturális Központ programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 17. (péntek)
Koncertek, klubok, előadások, színes programok kicsiknek és nagyoknak a Szentendrei Kulturális Központ kínálatában 2024-ben. A központ több éve szervezi a város nagyrendezvényeit. A programkínálat gazdagsága biztosítja, hogy minden korosztály megtalálhatja az őt érdeklő programot.
PROGRAMOK
Borkóstoló program Esztergomban, felejthetetlen kulináris élmények a Prímás Pince boralagútjában 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Borkóstoló programra hívjuk és várjuk családjával, barátaival, munkatársaival a Prímás Pincébe Esztergomban. A Prímás Pince borkínálatával emlékezetes kulináris élmény nyújt. A boralagútban a Kárpát-medence borvidékeiről nem csak információhoz juthatnak a hozzánk látogatók, hanem kóstolhatnak is. Közel 100 ...
Pünkösdi hosszú hétvége wellness Esztegomban a Bellevue Hotelben páratlan környezetben 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Pünkösdi hosszú hétvégi wellness pihenésre várja vendégeit Esztegomban a Duna-parton páratlan környezetben 2024. május 17-20. között a Bellevue Hotel. Fedezze fel a varázslatos Pünkösdi ünnep hangulatát a Hotel Belleveu szállodában! Bámulatos kilátás, kényelem és exkluzív szolgáltatások várják az Ön és ...
Wellness hétvége Esztergomban a Duna-parton a Bellevue Hotelben 2024. május 24. (péntek) - 2024. május 26. (vasárnap)
Welllness hétvége várjuk vendégeinket Esztergomba a Duna-parti Bellevue Hotelbe. Kedvező árú online ajánlatunk félpanziós ellátással és wellness részleg használattal foglalható egész évben.
Vasárnapi wellness kikapcsolódás a Dunakanyarban, 1 éjszaka az esztergomi Bellevue Hotelben 2024. május 26. (vasárnap)
Vasárnapi wellness csobbanás Esztergomban a Bellevue Hotelben. 1 éjszakás csomagajánlatunk félpanziós ellátást és korlátlan wellness részleg használatot tartalmaz. Sőt, hogy a feltöltődés teljes legyen, szállóvendégeink díjmentesen használhatják wellness részlegünket a szoba elfoglalása előtt vagy elhagyása ...
Cháj Galéria és Kávézó programok 2024 Szentendre 2024. május 12. (vasárnap) - 2024. május 31. (péntek)
Vásárhelyi Antal Szent terek című kiállítása
A CHÁJ GALÉRIA kóser kávézó és művészeti galéria Szentendrén. A kávézó kóser ételeket kínál a testnek, és kulturális programokat a léleknek. A Cháj Galéria kulturális és gasztronómiai programokkal várja az érdeklődőket. Tájékoztatni titeket, hogy egyelőre a táras esteket felfüggesztettük!
Kispalotajátékok Visegrád 2024. Osztálykirándulás, csoportos kirándulás Mátyás király korába 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 17. (péntek)
Visegrádi iskolai kirándulás immár 26. esztendeje, tartalmas, színes programokkal, májusban és júniusban mindazoknak, akik ellátogatnak a festői szépségű Dunakanyarba. A Kispalota Játékok során kézműves programok, lovasviadal, középkori gyerekjátékok, solymászat, íjászat, táncoktatás, színes, tartalmas, új ...
Kós Károly Művelődési Ház programok 2024 Budakalász 2024.05.10. (péntek) - 2024.06.01. (szombat)
Budakalász meghatározó, impozáns épülete a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár, amely az egykori Lenfonó Kultúrház helyén épült, a régi épületet újjáépítve jött létre. Az 1600 négyzetméteres létesítmény a tízezres lélekszámú városka egyik legszebb épülete, kulturális- és közösségi életének színtere. ...
Esztergomi Bazilika programok 2024 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Az Esztergomi Bazilika és Főszékesegyházi Kincstár a szentmisék és szentségszolgáltatás mellett egész évben különböző programoknak ad otthont. Koncertek, ünnepnapokhoz kapcsolódó rendezvények várják a látogatókat.
Szentendrei Kisállatkert látogatás 2024 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 15. (szerda)
Szentendrei Kisállatkert programajánló.
Augusztus 20-i wellness Esztergomban, ünnepi hétvége a Bellevue Hotelben a Duna-parton 2024. augusztus 16. (péntek) - 2024. augusztus 20. (kedd)
Augusztus 20-i wellness pihenésre várja vendégeit Esztergomban, a Bellevue Hotel. Töltse az ünnepi hétvégét a Duna-parti szállodában. Ha pihenni és feltöltődni vágyik az ünnepi hétvége alatt, ne habozzon a Bellevue Hotelt választani. A szálloda wellness részlege lehetővé teszi, hogy elmerüljön a pihentető ...
JEGYEK ONLINE
Szentendrei programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények 2024. május 17. (péntek)
Hammond-klub: Premecz Mátyás Organ Trio
Szentendrei programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. A Dunakanyar népszerű városában kiállítások, koncertek, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, fesztiválok, gasztronómiai és szabadtéri rendezvények, sportesemények és még számos ...
Szentendrei Kulturális Központ programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 17. (péntek)
Koncertek, klubok, előadások, színes programok kicsiknek és nagyoknak a Szentendrei Kulturális Központ kínálatában 2024-ben. A központ több éve szervezi a város nagyrendezvényeit. A programkínálat gazdagsága biztosítja, hogy minden korosztály megtalálhatja az őt érdeklő programot.
Szentendrei koncertek 2024 2024. május 17. (péntek)
Koncertek, hangversenyek felnőtteknek és gyerekeknek Szentendrén. Programajánlónkkal azt szeretnénk elérni, hogy megérezd, átéld, megtapasztald, mitől jó dolog Szentendrén időt tölteni, vagy akár itt élni. Az élmények összekötnek és építenek. Bizalmat teremtenek és az összetartozást erősítik. Azon vagyunk, ...
Szentendre jegyvásárlás 2024 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 18. (szombat)
Programajánló Szentendrén. Online jegyvásárlási lehetőség szentendrei programokra 2024-ben. A város nem csak hangulatos utcáival és tereivel csalogatja a vendégeket, hanem gazdag programkínálatával is, ami egész évben tartalmas szórakozást ígér az ide ellátogató embereknek.
Szentendre kulturális programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 18. (szombat)
Kulturális programajánló Szentendrén 2024-ben. Egész évben változatos programkínálat várja a Szentendrére ellátogató vendégeket. Koncertek, színházi előadások mellett a már hagyományosnak tekinthető nyári fesztiválok is szórakoztatják a közönséget.
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár programok 2024 2024. május 18. (szombat)
A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár változatos programokkal, irodalmi estekkel, előadásokkal várja a látogatóit Szentendrén 2024-ben. Könyvtári funkciója mellett közösségi térként is üzemel.
Szentendrei Teátrum jegyek és műsor 2024 2024. május 18. (szombat)
A Szentendrei Teátrum műsora online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben.
Színház Szentendre 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 18. (szombat)
Színházi előadásokra hívjuk Szentendrén. Programajánlónkkal azt szeretnénk elérni, hogy megérezd, átéld, megtapasztald, mitől jó dolog Szentendrén időt tölteni, vagy akár itt élni. Az élmények összekötnek és építenek. Bizalmat teremtenek és az összetartozást erősítik. Azon vagyunk, hogy a Szentendrén megélt ...
Gryllus Vilmos koncertek 2024 2024. május 25. (szombat)
SZENTGYÖRGYMEZŐ
Gryllus Vilmos Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző. 1996-tól ismét elsősorban gitárosként muzsikál a Kalákával, részt vesz a felnőtteknek szóló koncerteken, a lemezfelvételeken, a külföldi turnékon szerte a világban, de gyerekelőadásait, melyeknek elsődleges célja a közönséggel való ...
Dumaszínház Szentendre 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 14. (péntek)
Dumaszínház előadások Szentendrén online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben.
PROGRAMHELYEK
Budakalászi Sportcsarnok Budakalász
A Budakalászi Sportcsarnok Budakalász határában, a Megyeri híd felhajtója mellett, az Omszki-tó partján található. A sportcsarnok elsősorban teremsportágak számára nyújt otthont, a kézilabdától a labdarúgáson át a ritmikus gimnasztikáig. Emellett azonban találhatóak nálunk professzionális ...
Budakalászi Tenisz Club
Pályát bérelni 10 alkalomra szóló bérlettel lehet. Ezzel a bérlettel délelőtt illetve délután 16.00 óráig lehet a pályán játszani. Alkalomszerű pályahasználat előzetes regisztráció esetén. Mivel a pályabeosztást az aktuális heti pályabeosztás hétfőn készítjük el így minden hét HÉTFŐJÉN reggel 08.00 és ...
Bányatető-kilátó
A kilátó Visegrádtól, az Apát-kúti-völgyből közelíthető meg, ahonnan a visegrádi vár és a környék hegyei is jól láthatóak. A Mátyás-hegy (280 m) közelében, mintegy 320 méteres tengerszint feletti magasságban 2015-ben emelték a kilátót. A faszerkezetű, drótkötelekkel rögzített, minden szintjén ...
Báró Eötvös Loránd Menedékház és Étterem Dobogókő
Pihend ki magad nálunk a fárasztó túra után, töltődj fel a friss levegőn! Beszállítóink termesztik a környékben szüretelt zöldségeket, ezért mindig friss az általunk elkészített ételek alapanyagai. Vegetáriánus ételek: grillezett, és rántott zöldségek, gombák.
Caffe Grante Étterem Esztergom
Barátságos, mediterrán hangulatú étterem, nemzetközi fogások és helyi specialitások kínálják magukat széles borválasztékkal. Étlapunkról a hét minden napján lehet rendelni hagyományos, olaszos és street-food jellegű ételeket. Pizzériánk vasárnap kivételével minden nap ontja magából a legnagyobb szeretettel és ...
Café Christine Szentendre
A mindenki által kedvelt szentendrei Dunakorzó frekventált részén található étterem-kávézó várja minden kedves vendégét. A festők városának szívében a reggeli, az ebéd és a vacsora mellé romantikus panorámát is biztosítunk. A folyamatosan ellenőrzött alapanyagainkat gondos elkészítéssel fűszerezzük. ...
Cakumpakk Bisztró Esztergom
Cakumpakk. Minden együtt - valahogy így használjuk mostanság ezt a fura, német eredetű kifejezést. A legjobb és legfontosabb ételeket válogattuk össze főztünkhöz - szíves vendéglátást, tiszta és egészséges alapanyagokat, hozzáértést, ínycsiklandó ízeket, barátságos környezetet, sok mosolyt.
Centrum Hotel & Cafe Szentendre
A Centrum Hotel ideális családbarát szálloda Szentendre központjában. A Duna-parton található pár méterre a hajóállomástól. A szálláshely légkondicionált, minden szoba fürdőszobával és elegáns bútorzattal felszerelt. Közvetlen rálátás van a Dunára, ingyen parkolás, éjjel-nappal recepciós ...
Cilantro Tropical Bistro Esztergom
American, TEX MEX, STEAK, SEAFOOD streetfood.
Cirpi Borház
Kínálatunkban szereplő borokat a helyszínen is a kóstoló helységünkben megízlelhetik kedves vendégeink. Kollégáink segítenek a választásban és bevezeti Önöket a magyar borkultúra rejtelmibe. Előzetes egyeztetéssel kisebb társaságoknak is tartunk borkóstolót igény szerint.