Fészek Művészklub programok 2024
A Fészek Művészklub összművészeti közművelődési központ és befogadó színház. A Fészek a különböző kortárs művészeti ágakban tevékenykedő hivatásos művészek kölcsönös szakmai tájékozódását elősegítve a kötetlen, kulturált társas élet színtere, az értelmiséggel, Budapest és az ország polgáraival, a nagyközönséggel történő, klubkeretek közötti nyitott szellemi kapcsolattartás kulturális bázisa legyen, ahol a művészek a házigazdák. Ezért előadásokat, vitákat, ankétokat, bemutatókat, műsoros esteket, kiállításokat, film- és videovetítéseket rendez.
Fészek Művészklub programajánló 2024
Jézus menyasszonya - Freeszfe Egyesület előadása
MÁJUS 22. SZERDA, 20:00
Hajnóczy Péter Jézus menyasszonya című kisregénye nyomán írta: Gaál Anna és Sahin-Tóth Sára.
- a napsugár a dögöt megcsókolja -
Egy alternatív Budapesten, egy olyan világban, ahol az emberölés rendszerszinten elfogadott forma, egy szerelemre emlékeztető érzelem bontakozik ki egy fiú és egy nő között. A totálisan értékvesztett, megfélemlítésre épülő, rémálomszerű környezetben nem válhat megélt élményükké a kötődés, a fiú elhatalmasodó delíriumos látomásaiban megmutatkoznak azok az emberi vonások, amiktől a legjobban félünk.
Játsszák:
- Fiú - Katona Péter Dániel
- Csilla, Lány1, Angyal - Juniki Noémi
- Nővér, Mari, Szűzanya - Major Irma
- Vadász, Kisfiú, Lány2, Apa - Koller Krisztián
dramaturg: Gaál Anna
fénytechnika: Macsuka Patrik
orgonabokor-készítő: Nádor Sára
rendező: Sahin-Tóth Sára
Az előadás Sahin-Tóth Sára diplomarendezése.
Minden jó, ha vége...!
MÁJUS 24. PÉNTEK, 19:00
komédia 2 részben
Shakespeare kevésbé ismert remekműve (eredeti címe: Minden jó, ha vége jó) -mint darabjainak többsége- a zsarnokság és az értelmetlen háborúk, a társadalmakra gyakorolt romboló hatásáról szól. Mindennek elszenvedői leginkább az eleve hátrányos helyzetbe kényszerített nők, akik itt is azért küzdenek (mint a szerző legtöbb darabjában), hogy saját élet-helyzetükről ők maguk dönthessenek.
Egy háborús korszakban, nyomasztó zsarnokság alatt, fiatalok keresik a boldogulás útját. A szenvedélyes szerelmi történet – amely bővelkedik romantikus, olykor fantasztikus, de főként mulatságos kalandokban és fordulatokban– meggyőz bennünket arról, hogy ahol háború és zsarnokság van, ott a legtisztább emberi érzések is kudarcra vannak ítélve.
Szereplők
- A francia király........................................................ Sági Kristóf
- Firenze hercege..................................................... xxx
- Bertram, Rousillon grófja....................................... Töpler Tamás
- Lafeu, idősebb nemesúr........................................ Vári Kálmán
- Parolles, Bertram kísérője..................................... Csík Csongor
- Roussillon grófnő udvarmestere............................ Somodi István
- Lavache, Roussillon grófnő bolondja..................... Geszti András
- Roussillon grófnő, Bertram anyja........................... Nyári Beáta
- Helena, a grófnő nevelt lánya................................ Csüllög Anna
- Hermione - Mariann............................................... Harmat Milla
- Paulina................................................................... Faltusz Alexandra
- Diana, a lánya........................................................ Lanczki Eszter Zsófia
- Első Nemesúr......................................................... Mohay András
- Második Nemesúr................................................... Ecsedi Zoltán
- Első Tiszt, tolmács, pap.......................................... Somodi István
- Udvarhölgyek – katonák......................................... Laura, Dóri, Hajnal
Alkotók
- Látvány: Lanczki Eszter Zsófia
- Jelmez: Huros Annamária
- Fény-Hang: Paddi Balázs
Rendező: Vas-Zoltán Iván
2024.05.22. | |
2024.05.24. |
További ajánlataink
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.12. - 2024.08.18. | |
2024.08.19. - 2024.08.25. | |
2024.08.26. - 2024.09.01. | |
2024.09.02. - 2024.09.08. | |
2024.09.09. - 2024.09.15. | |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.30. - 2024.10.06. | |
2024.10.07. - 2024.10.13. | |
2024.10.14. - 2024.10.20. | |
2024.10.21. - 2024.10.27. | |
2024.10.28. - 2024.11.03. | |
2024.11.04. - 2024.11.10. | |
2024.11.09. | |
2024.11.11. - 2024.11.17. | |
2024.11.18. - 2024.11.24. | |
2024.11.25. - 2024.12.01. | |
2024.12.02. - 2024.12.08. | |
2024.12.09. - 2024.12.15. | |
2024.12.16. - 2024.12.22. | |
2024.12.23. - 2024.12.29. | |
2024.12.30. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Ramada by Wyndham Budapest City Center
A legújabb Ramada hotel Budapest központjában. Modern környezet történelmi miliőben, néhány lépésre Dunától és a főbb pesti látványosságoktól. Konferenciatermek, roof restaurant, első osztályú szállodai szolgáltatások.
Rita Panzió Budapest
Szobáink fürdőszobával vagy zuhanyozóval rendelkeznek, saját kertünkben pihenhet a vendég. Minden szoba televízióval felszerelt. A panzióhoz zárt parkoló tartozik. Állatbarát panziónkban lehetőség van arra, hogy vendégeink a házi kedvenceiket is magukkal hozhassák. Szívesen látjuk a család kedvenceit, a ...
Rotter Lajos Turistaház Budapest
Az Országos Kéktúra mentén lévő szálláshely 50 férőhellyel, 14 szobával, amelyek franciaágyas, 2 ágyas, valamint 6, illetve 8 ágyas kivitelben érhetők el. A turistaház nagyméretű közösségi térrel és felszerelt konyhával rendelkezik.
Roxane Café Panzió Étterem Budapest
Panziónkban színes tv-s, franciaágyas, klímás szobák várják a vendégeket. A szobákhoz külön fürdőszoba sarokkáddal, satelit tv, (50-60 csatorna) telefon, WIFI (ingyen internet elérhetőség) szolgálja a vendégek kényelmét. Panziónk közelében uszoda és sportlétesítmények találhatók. Hangulatos éttermünk 50 fő ...
Rudolf Apartments Budapest
A szállás a Rudolf Segélyegyesület budapesti székházában található. Az egyesület tagjait, belföldi és külföldi vendégeket is egyaránt szívesen fogadnak.
Sashalom Hotel Budapest
A szálloda 21 szobával rendelkezik, amiket szállóvendégek és albérlők egyaránt kivesznek Ezen felül 5 helyiségből álló munkásszálló, diákszálló, illetve sportszálló várja a pihenni vágyó vendégeit.
Shantee House Budapest
Vendégház elérhető áron, a belvároshoz közel, mégis nyugodt, zöldövezeti környezetben. Kiadó szobák kedves kertes házban rövid -vagy hosszútávú tartózkodásra. A különböző igények kiszolgálására többféle szobatípus áll rendelkezésre, a kétágyas összkomfortostól a nagy baráti társaságok fogadására alkalmas ...
Soho Boutique Hotel**** Budapest
A Soho Boutique Hotel Budapest szívében, a színes és nyüzsgő város közepén, a Keleti és a Nyugati pályaudvar között, történelmi helyszínek közelében található. A minden igényt kielégítő hotel kiváló lehetőséget nyújt a stílus és az elegancia kedvelőinek, valamint azok számára, akiknek fontos, hogy a ...
Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház Budapest
A budatétényi lelki központba hívjuk mindazokat, akik lelki frissülésükre helyet és új programot keresnek. Egyéni személyek vagy csoportok, idősek és fiatalok, katolikusok és nem katolikusok felé irányítjuk a figyelmünket. Verbita misszionáriusi lelkiségünk nem engedi meg, hogy bezárjuk a kapuinkat ...
The Ritz-Carlton Budapest
Ritz-Carlton Budapest, kultúra és hagyomány találkozása a modern eleganciával.
Angelo Café & Cukrászat Budapest
Különleges olasz desszertek, süteményekkel készítésével foglalkozunk, melyeket saját kezűleg hozunk létre a teljesen felszerelt üzemünkben, a hét minden napján. kézműves süteményeink mindig frissen, kizárólag a legjobb minőségű olasz, magyar és belga alapanyagokból készülnek, semmiféle tartósítószert, ...
Anonymus Bar & More
Anonymus Bar & More - több mint egy kávézó! Minőségi kézműves sajt választék, magyaros burgerek, tradícionális sonka és kolbász kínálat, kiváló kávék. Keress fel minket a Városligetben, a Vajdahunyad vár tövében!
Antalya Kebab Budapest
A nyüzsgő Szent István körúton várja az arab konyha kedvelőit az Antalya Kebab gyorsétterem.
Anyám Szerint Budapest
Reggeli,brunch,kávé,tea,turmixok,rétes,tojásételek,melegszendvicsek,különlegességek,sütemények,vegán kínálat és még sok más. Az egészség jegyében munkálkodunk, superfood-okat ajánlunk és mindent frissen készítünk el adalékok és tartósítószer mentesen.
Apicius Étterem Budapest
Az Aquincum Hotel Budapest Apicius étterme hagyományos magyar ételeket kínál újragondolva. Igazi gasztronómiai élmény lehet a magyar és nemzetközi konyha kedvelőinek is. Tökéletes választás üzleti vagy privát ebédek, vacsorák lebonyolításához. Ételeink mellé kiváló magyar borokat ajánlunk az ország ...
Apostolok Étterem Budapest
A nagy múltú, műemlék jellegű vendéglátóhely kuriózumnak minősül, vendégeink a régi kor hangulatát idéző falak között fogyaszthatnak az igazi magyar konyha ízeit felvonultató ételeket.
Aranyhíd Étterem Pub Budapest
Kifogástalan konyhájú, barátságos, teraszos hely a BAH csomópontnál. Sportközvetítések óriás kivetítőn és plazmatévéken nézhetők.
Aranypinty Budapest
A Palotanegyed atmoszférájába illő, különlegességeket és hagyományos minőségi ételeket, italokat kínáló boutique kávézó, reggeliző.
Arriba Taqueira Budapest
Az Arriba Taqueira a Teréz körúton, az Oktogonnál várja a mexikói konyha kedvelőit.
Art Bistrobar
A Bem rakparton, a nemzetközi konyha és tradicionális bistro & bár fogások széles választékával várja vendégeit az art bistrobar.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!