Nine musical operettszínház előadások 2024. online jegyvásárlás
Nine című musical előadások a Budapesti Operettszínházban online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
Arthur Kopit - Maury Yeston: Nine
musical
Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is: a Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták, többek között a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is.
Szereposztás:
- Guido Contini - filmrendező............................... Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Szomor György
- Luisa Contini - Guido felesége.......................... Széles Flóra, Szendy Szilvi, Nádasi Veronika
- Carla Albanese - Guido szeretője...................... Gubik Petra, Kékkovács Mara, Dancs Annamari
- Claudia Nardi - Guido múzsája.......................... Füredi Nikolett, Polyák Lilla, Janza Kata
- Guido anyja........................................................ Ullmann Zsuzsa, Kalocsai Zsuzsa, Bánsági Ildikó
- Liliane La Fleur - Guido producere.................... Siménfalvy Ágota, Szulák Andrea, Szilágyi Enikő
- Stephanie Necrophorus - újságíró..................... Vágó Bernadett, Auksz Éva, Benedekffy Katalin
- Sarraghina - prostituált....................................... Peller Anna, Papadimitriu Athina, Keresztes Ildikó, Vásári Mónika
- A fürdő tulajdonosa............................................ György-Rózsa Sándor, Földes Tamás
- A bíboros........................................................... Pálfalvy Attila, Petridisz Hrisztosz, Dézsy Szabó Gábor
Karmester: Bolba Tamás - Makláry László
Alkotók
- Szövegkönyv: Arthur Kopit
- Zene és dalszövegek: Maury Yeston
- Olaszból adaptálta: Mario Fratti
- Magyar nyelvű dalszövegek: Szomor György
- Dramaturg: Balázs Zoltán
- Zenei vezető: Bolba Tamás
- Karigazgató: Szabó Mónika
- Koreográfus-asszisztens: Kocsis Tamás
- Rendezőasszisztens: Lenchés Márton
- Játékmester: Angyal Márta
- Világítástervező: Dreiszker József
- Díszlettervező: Szendrényi Éva
- Jelmeztervező: Németh Anikó
- Koreográfus: Szőllősi András
Rendező: Balázs Zoltán
2024.05.31. - 2024.06.03. |
További ajánlataink
2024.05.08. | |
2024.05.08. | |
2024.05.08. - 2024.05.12. | |
2024.05.09. - 2024.05.12. | |
2024.05.11. | |
2024.05.16. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. | |
2024.05.20. - 2024.05.21. | |
2024.05.20. - 2024.05.21. | |
2024.05.23. - 2024.05.26. | |
2024.05.23. - 2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.28. - 2024.05.29. | |
2024.05.28. - 2024.05.29. | |
2024.05.31. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.03. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.11. - 2024.06.16. | |
2024.06.11. - 2024.06.16. | |
2024.06.19. - 2024.06.23. | |
2024.06.19. - 2024.06.23. | |
2024.06.26. - 2024.06.30. | |
2024.06.26. - 2024.06.30. | |
2024.08.01. |
Marica grófnő operett előadások 2024. Online jegyvásárlás
Marica grófnő-különleges előadás lóháton |
2024.09.05. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Alfa Art Hotel*** Budapest
Az Alfa Art Hotel*** Superior Budapest közvetlenül a Duna parton, csendes környezetben található. Galéria, időszaki képzőművészeti kiállítások, hangversenyek teszik színesebbé a szálloda ajánlatát.
Beatrix Hotel*** Budapest
A Beatrix Hotel 16 szobája 40 vendég számára biztosít kényelmes és nyugodt pihenést Budapest zöldövezeti részén a centrumtól mindössze 10 percre. A szálloda ízlésesen berendezett szobáiban a kényelemről a saját fürdőszoba, minibár és telefon gondoskodik.
Bo18 Hotel***Superior Budapest
A Bo18 Hotel***Superior a Corvin sétány és Corvin bevásárlóközpont közvetlen szomszédságában, a nyüzsgő belvároshoz közel helyezkedik el, így garantálva a csendes, zavartalan kikapcsolódást vendégei számára. Barátságos és kényelmes szobái, a belső kert és a nap 24 órájában nyitva tartó bár hangulata, ...
Hotel Thomas***
A Hotel Thomas 43 kényelmesen berendezett, tágas szobával várja Vendégeit. Családok vagy nagyobb baráti társaságok számára 5 db apartman áll rendelkezésre. A szobák alapfelszereltségéhez tartozik a saját zuhanyozós fürdőszoba, telefon, TV készülék műholdas csatornákkal, szobai széf és minibár. Az ...
Modern Cicapanzió
Modern Cicapanzió, ahol az Ön kedvence nem csak tiszta szállást és finom ételt kap, hanem biztonság és szeretet veszi körül
Belle Fleur Panzió
A Belle Fleur Panzió barátságos, családi panzió Budapest dél-budai részén, nyugalmas zöldövezetben, távol a város zajától, mégis közel a centrumhoz (7 km), jó tömegközlekedéssel. A panzióban szépségszalon működik. 500 m-re étterem, lovaglás, tenisz, uszoda lehetőség van. A 8 szoba mindegyike saját ...
Carolina Apartman Budapest
A Carolina Budapesten található, 200 méterre a Karolina villamosmegállótól, apartman típusú szállást kínálva, ingyenes Wi-Fi használattal. 24 órás recepcióval rendelkezik, valamint egy terasszal, ahol a vendégek pihenhetnek.
Duna Apartman Budapest
A Duna Apartman Budapest a Petőfi híd pesti hídfőjénél, a Ferenc körúton található igényesen felújított lakás. Kiválóan alkalmas azok számára akik központi fekvésű, mégis csendes környezetben szeretnének néhány napot, vagy akár hosszabb időt eltölteni Budapesten.
Elite Apartments Budapest
: Az Elite Stúdiók egy új épület komplexumban helyezkednek el Budapest szívében. A legjobb bárok, éttermek, kávézók, borozók, romkocsmák, és a híres Gozsdu udvar egyedülálló éjszakai életével. A Szimpla Kert, amit a világ egyik legkülönlegesebb romkocsmájának választottak, a Nagy Zsinagóga, a Váci ...
Hotel Kálvin Ház Budapest
A polgári hangulatú Kálvin Ház Budapest belvárosában található a Kálvin tér közelében. A XIX. századi épületben 36 tágas, parkettás, a századforduló hangulatát idéző szoba várja vendégeinket. Valamennyi szobához modern, hajszárítóval felszerelt, fürdőszoba tartozik. A szobákban LCD televíziót, ...
Babka Deli Budapest
A Babka Deli a Babka csoport legújabb szerelemprojektje Újlipótvárosban. Nappali kávézó, sütiző, ebédelőhely, közösségi találkozópont.
Babérlevél Ételbár
A Babérlevél Ételbár grillételekkel és főzelékekkel, heti menüajánlattal várja vendégeit.
Bacardi Original Bar Budapest
A kubai hangulatú Bacardi Original Bar amellett, hogy koktélokkal, alkoholos italokkal és könnyű ételekkel várja látogatóit, táncos szórakozóhelyként is üzemel.
Badabing Bar Budapest
A Badabing egyaránt baráti találkozók és nagy bulik helyszíne, hatalmas italválasztékkal!
Bajai Halászcsárda Budapest
Kóstolja meg ön is a dunai halászlét a Bajai Halászcsárda éttermében! Italkínálatuk az ország legkitűnőbb boraival teremt kellemes perceket a svábhegyi kirándulok ebédjéhez, vacsorájához. Hétfő kivételével minden nap élőzene gazdagítja a hangulatot.
Bakegér Borozó Budapest
A Bakegér Borozó a belváros egyik kedvelt kocsmája az Oktogonnál. Nappal igazi kis kocsma, éjszaka kellemes szórakozóhely.
BalloonBar Budapest
BalloonBar, ahol élvezheted a Városliget nyújtotta zöld környezetet és kilátást finom italok és sütemények társaságában, de programjaink is érdekelhetnek.
Bamba Marha Burger Bár
Éttermeink alapkövei a friss, lokálisan beszerzett alapanyagok, az extravagáns burger kombinációk, és a házilag készülő speciális mártogatós szószok. Folyamatosan fejlődünk mind minőségben (prémium magyar Hortobágy Angus húspogácsa, teljes kiőrlésű zsömle), mind pedig kínálatban (folyamatosan megújuló havi ...
Bangkok Thai Étterem Budapest
Gazdag ebéd menü kínálatunkból szabadon választhatja ki az előételek és főételek közül az Ön által kívánt ételt déltől egészen délután három óráig. Újításunk, hogy a két főre készült gazdag és ízletes menüsorunkban, mind a vegetáriánusok mind pedig a tengeri ételek szerelmesei is megtalálhatják ...
BarCraft Corvin Budapest
A bárban az alsó szinten található a társasok polca, amin különböző de annál izgalmasabb és szórakoztatóbb játékokat próbálhatnak ki. Rögtön mellette a pultnál ismerkedhetnek koktél kínálatuk széles választékával.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!