Kalma Villa
A Kalma Villa egy patinás hévízi villában kapott helyet, mely külső megjelenésében még ma is a XIX. század eleji gyógyfürdőváros hangulatát idézi. A Hotel Kalma bővítményeként funkcionáló Kalma Villa alig egy perces sétára található a hoteltől (kb. 100 m-re, részben lépcsőn), így a szálloda szolgáltatásai a Villa vendégei számára is kényelmesen elérhetők. Elhelyezkedését tekintve ez az Abbázia-ház is központi fekvésű: kb. 5 percre van a Tófürdőtől, és két utcányira a sétálóutcától.
A Villában 17 romantikus hangulatú, modern apartman található, melyek mindegyike légkondicionált, és egy háromcsillagos szállodai színvonalnak felel meg: telefonnal, televízióval, főzősarokkal, tűzhellyel, hűtőgéppel, mikrohullámú sütővel, kávéfőzővel és kenyérpirítóval felszereltek.
A Hotel Kalma „Gyöngyvirág” étterme és kávézója a Villa vendégeit is szeretettel várja: az a’la cart étlap kínálata mellett reggeli, kedvező áron déli menü vagy félpanzió is rendelhető, sőt érdemes megkóstolni a kávé-, és süteménykülönlegességeket is.
A Hotel gyógyászati részlegének minden kezelését jó szívvel ajánljuk a Villa vendégeinek figyelmébe, hiszen szakavatott kollégáink a hagyományos hévízi kúra mellett kényeztető masszázsokkal teszik teljessé a pihenést.
Forrás: A szállás honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Magánegészségügyi szolgáltatások Hévízen, a Vitalium Medical Centre kiváló szakorvosi gárdájával 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Még több egészség az Európafitben! 2023-tól széleskörű magánegészségügyi szolgáltatásokkal bővült a szálloda szolgáltatási köre. Vitalium Medical Centre néven exkluzív környezetben, magas színvonalú, személyre szabott szolgáltatásokkal, kiváló szakorvosi gárdával, ultrahang-diagnosztikával és egynapos ...
Lézeres kezelések Hévízen, exkluzív lézerkezelések a Vitalium Medical Centre egészségközpontban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Hazánkban egyedüli szállodaként azzal a céllal indítottuk el többfunkciós lézerközpontunkat, hogy a tradicionális gyógyászati és szépészeti kezeléseink mellett magas színvonalú nőgyógyászati intimlézer, illetve bőrgyógyászati lézerkezeléseket is nyújtsunk vendégeink számára. A kezelések nem okoznak felszíni ...
Wellness & szaunavilág Hévízen külsős vendégek számára, jöjjön el hozzánk, próbálja ki Ön is! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Romantikus wellness kettesben, vagy családi kikapcsolódás? A Hotel Európa Fit****superior wellness világában nyolcféle kül- és beltéri medence, gőzfürdő, finn szaunák, infraszauna, sókamra és herbárium fogadja a vendégeket. Jöjjön el, próbálja ki Ön is wellness szolgáltatásainkat!
Elektromos kerékpár bérlés Hévízen szállóvendégeknek a Bonvital felnőttbarát szállodában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Fedezze fel Hévíz környékét két-keréken! A Bonvital Wellness & Gasztro felnőttbarát szállodában mér elektromos biciklit is lehet bérelni, így már a dombok sem okozhatnak gondot!
Hévízi kezelések, orvosi vizsgálattal egybekötött gyógyászati programok külső vendégeknek is 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Látogasson el hozzánk és legyen részese kulináris élményeknek vagy gyógyászati és kényeztető kezeléseknek. Ezek nemcsak szállóvendégeink, hanem a környéken élő érdeklődők számára is elérhetőek. Válogasson kínálatunkból, próbálja ki szolgáltatásainkat!
Hévíz wellness kezelések a Bonvitalban, masszázsok, arckezelések, mezoterápia, gyógykezelések 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Bonvital Gastro & Wellness felnőttbarát szállodában különböző wellness kezeléseket lehet igénybe venni Hévízen. Pihenése alatt használja ki wellness-, spa- és gyógyszolgáltatásainkat. Válasszon a különböző masszázs- és arckezelések közül. Ismerje meg a mezoterápia jótékony hatásait és ...
Balneoterápia Hévíz, kezelés a gyógyvíz gyógyító hatásával Bonvital felnőttbarát szállodában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Fáj a háta, mozgásszervi panaszai vannak? Jöjjön el a hévízi Bonvital felnőttbarát szállodában és vegye igénybe a hotel balneoterápiás kezeléseinek egyikét. Gyógyászati részlegünkön számos fürdő kezelés közül lehet választani. Továbbá 80 kényelmes szoba, 10 minden igényt kielégítő lakosztály, wellness ...
Hévízi városnézés wellness szállással a Bonvital felnőttbarát szállodában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Hévíz legfőbb látnivalója Hévízi-tó, amely Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. A városban a Tófürdő mellett számos nevezesség tekinthető meg egy hévízi wellness pihenés során. Ha szívesen fedezné fel a várost vezetett túra során, akkor javasoljuk, hogy töltse le okostelefonjára Pocket Guide ...
Szigligeti kirándulás wellness pihenéssel a hévízi Bonvital felnőttbarát szállodában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A hévíz Bonvital felnőttbarát szálloda kiváló kiindulópont egy szigligeti kiránduláshoz. A hotel gasztronómiai és wellness élményei mellett fedezze fel a Szigligeti várat, kóstolja meg a finom borokat itt tartózkodása alatt. A túrázás és borkóstolás mellett további nevezetesség, a nyári időszakban ...
Céges rendezvényhelyszín Hévízen, konferencia, csapatépítés, tréning BonVital módra 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Tegye egyedivé rendezvényét és tartsa különleges, elegáns környezetben céges eseményét. A Bonvital Wellness & Gastro Hotel konferenciák, csapatépítő tréningek, üzleti rendezvények és családi események ideális helyszíne Hévízen. A külön részekre is szekcionálható, modern, 21. századi technikával ...
Egregyi Múzeum Hévíz
A múzeum állandó kiállítása: Hévíz évezredei - régészeti kiállítás. A római hadsereg évszázadai címmel tekinthető meg időszaki kiállítás.
Helytörténeti Gyűjtemény Hévíz
A Belvárosi Múzeum a Helytörténeti és Balneológiai állandó kiállítást mutatja be.
Hévízi Muzeális Gyűjtemény
A Fontana Filmszínház emeletén található a Hévízi Muzeális Gyűjtemény.
Jézus Szíve Templom
Hévíz Egregy településrészén, a borozósor felé vezető út mellett látható a sokak által „zöld templomnak” is nevezett Jézus Szíve Templom. A templomot Bocskai János építész tervei alapján építették. A harangtorony a 20. század elején, a templomhajó 1994-95-ben épült fel.