Kisfaludy Színház Balatonfüred
A Kisfaludy Színházat egy közös akarat hívta létre Balatonfüreden, hogy a település színházi kultúráját felélessze és fejlessze. A színházi élet sokszínű. A Kisfaludy Színház feladata - a színházi élet sokszínű felvonultatása mellett - felkelteni a diákok érdeklődését a művészeti produkciók iránt.
Azt a szellemi örökséget, amit Kisfaludy Sándor hagyott ránk, ápolni kell és továbbvinni. Nem engedhetjük meg, hogy feledésbe merüljön mindaz, amit az itt élő írók, művészek, gondolkodók képviseltek. Balatonfüred különleges város. Épületei, falai, utcái, a sétány, a Balaton-part ma is visszhangozzák a reformkor szellemi vezéreinek szavait. Kötelességünk a ránk bízott szellemi, művészi örökséget a legmagasabb, a városhoz és elődeinkhez méltó módon továbbvinni. A megelevenedett történelem, a múlt tudatos felidézése ugyanakkor új formákat is követel ma.
A legapróbbak és a fiatalok megszólítását különösen fontosnak tartjuk. Interaktív mesedélutánokkal, sokszínű, összművészeti programokkal, színházi,filmes táborral várjuk őket, felkutatjuk és gondozzuk az ifjú és a már nem annyira fiatal tehetségeket. Velük együtt gondolkodva, nekik is szeretnénk lehetőséget adni a bemutatkozásra, segítséget nyújtani a tovább lépéshez, hogy ők is gyarapíthassák városunk kulturális örökségét.
Kedves Néző! Ha idelátogat és keresi a Kisfaludy Színház kőépületét, bizony hiába teszi. Nem találja meg. Mégis belebotlik majd mindenhol, ott is, ahol nem számítana rá. Parton, templom romban, kertben, moziban, múzeumokban, éttermekben és természetesen a színpadokon.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.17. - 2024.09.21. | |
2024.09.18. - 2024.09.21. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
A Balaton fényei időszaki kiállítás |
2024.09.21. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
ENSZ Béke Nemzetközi Napja - Nők ecsettel és tollal a békéért |
2024.09.21. 10:30 | |
2024.09.21. 11:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Széchenyi emlékünnepség |
2024.09.21. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Utak - kapcsolatok -hálózatok! - Helytörténeti séta P. Miklós Tamás vezetésével |
2024.09.21. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Ljudmilja Ulickaja Autopszia és Szerpentin című novelláit felolvassa Balog Judit `Malacka` / Bergmann Cukrászda |
2024.09.21. 17:45 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Tárlatvezetés a Modern Műtár-ban! Kedvenc történetmesélőm, Vera Molnar - Prieger Zsolt szubjektív zenés tárlatvezetése az In memoriam Vera Molnar kiállításban / Modern Műtár |
2024.09.22. 15:00 | |
2024.09.22. 16:00 | |
2024.09.22. 16:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Szent Mihály-napi búcsú / Papsoka templomrom |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.24. 20:00 | |
2024.09.24. - 2024.09.28. | |
2024.09.25. 16:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatonfüred régen és most – Fotósok csoportos tárlata / Folyosó Galéria |
2024.09.27. 15:00 | |
2024.09.27. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Fábián Janka: Történelem és regény – író-olvasó találkozó / Esterházy-kastély |
2024.09.28. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Füredi Murcifesztivál |
2024.09.28. | |
2024.09.28. 10:30 | |
2024.09.28. - 2024.09.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Romantikus Reformkor Fesztivál |
2024.09.29. 10:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Gyermekhangok a Békért - 150 balatonfüredi gyermek énekel békedalokat |
2024.09.29. 15:00 | |
2024.09.30. - 2024.10.06. | |
2024.09.30. - 2024.10.06. | |
2024.10.01. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Spanyol utazás 47+6 húron: Anastasia Razvalyaeva hárfaművész és Környei Miklós gitárművész koncertje / Ferencsik János Zeneiskola |
2024.10.01. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Találkozás Tóth Krisztinával a Lipták Gábor Városi Könyvtárban |
2024.10.01. - 2024.10.05. | |
2024.10.01. - 2024.10.06. | |
2024.10.02. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Összezárva - Keserédes komédia Oszvald Marikával és Fodor Zsókával |
2024.10.02. 10:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Író-olvasó találkozó Kordos Szabolccsal és Huszár Dáviddal a Lipták Gábor Városi Könyvtárban |
2024.10.02. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Összezárva - keserédes komédia / Balatonfüred Kongresszusi Központ |
2024.10.02. - 2024.10.05. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
A Balaton fényei időszaki kiállítás |
2024.10.03. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Író-olvasó találkozó Schmöltz Margittal a Lipták Gábor Városi Könyvtárban |
2024.10.05. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Valentin Nap - Krimi-bohózat két részben |
2024.10.05. | |
2024.10.05. 17:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Csányi Vilmos előadása / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.10.07. - 2024.10.13. | |
2024.10.07. - 2024.10.13. | |
2024.10.08. - 2024.10.12. | |
2024.10.14. - 2024.10.20. | |
2024.10.15. - 2024.10.19. | |
2024.10.16. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Generációk Harmóniája - Önismereti Beszélgetések a Balatonfüred Kongresszusi Központban |
2024.10.17. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Gyöngyhajú Lány Balladája - Omega Musical |
2024.10.19. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
CSAK ÉN - Falusi Mariann |
2024.10.19. - 2024.10.20. | |
2024.10.21. - 2024.10.27. | |
2024.10.22. - 2024.10.26. | |
2024.10.23. | |
2024.10.28. - 2024.11.03. | |
2024.10.29. - 2024.11.02. | |
2024.11.04. - 2024.11.10. | |
2024.11.05. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Filmklub Balaton Mozi: Federico Fellini: Amarcord (1973) |
2024.11.05. - 2024.11.09. | |
2024.11.11. - 2024.11.17. | |
2024.11.12. - 2024.11.16. | |
2024.11.18. - 2024.11.24. | |
2024.11.19. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
IQ, EQ, AI – mire megyünk az intelligenciá(n)kkal? |
2024.11.19. - 2024.11.23. | |
2024.11.22. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Nagyot dobbant az acélszív - Ossian koncert Balatonfüred |
2024.11.25. - 2024.12.01. | |
2024.11.26. - 2024.11.30. | |
2024.11.29. | |
2024.11.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Az élet egy kabaré - az Éless-Szín előadása |
2024.12.02. - 2024.12.08. | |
2024.12.03. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Filmklub Balaton Mozi: Kuroszava Akira: Derszu Uzala (1975) |
2024.12.03. - 2024.12.07. | |
2024.12.09. - 2024.12.15. | |
2024.12.10. - 2024.12.14. | |
2024.12.13. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Sorsfordító életesemények - Prof. Dr. Bagdy Emőke |
2024.12.15. | |
2024.12.16. - 2024.12.22. | |
2024.12.17. - 2024.12.21. | |
2024.12.23. - 2024.12.29. | |
2024.12.24. - 2024.12.28. | |
2024.12.27. | |
2024.12.28. | |
2024.12.28. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Különben jól vagyok - egy este Popper Péter írásaiból / Perjés János motivációs színháza |
2024.12.30. - 2025.01.05. | |
2025.01.07. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Filmklub Balaton Mozi: Stanley Kubrick: Ragyogás (1980) |
2025.02.04. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Filmklub Balaton Mozi: Kirk Jones: Lottózsonglőrök (1998) |
2025.03.02. | |
2025.03.02. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Ray Cooney: A miniszter félrelép |
2025.03.04. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Filmklub Balaton Mozi: Nyikita Mihalkov: Csalóka napfény (1994) |
2025.04.01. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Filmklub Balaton Mozi: Tímár Péter: Csapd le, csacsi! (1992) |
2025.04.12. | |
2025.04.12. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Ray Cooney: Funny Money |
2025.05.06. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024 / 2025. Programok, rendezvények, fesztiválok
Filmklub Balaton Mozi: Woody Allen: A rádió aranykora (1987) |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek.
Balatonfüredi fesztiválok 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
Murcifesztivál
Balatonfüredi kiemelt rendezvények, programok, események egész évben. Balatonfüred színes kulturális és gasztronómiai programokkal, fesztiválokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja az érdeklődőket, páratlan természeti környezetben, a Balaton északi partján.Történelmi és kulturális hagyományok, évtizedekre ...
Murcifesztivál Balatonfüred 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
Az őszi időszak legjobban várt eseményéhez érkeztünk - Füredi Murcifesztivál 2024! Az idén 5 helyszínen várunk titeket szuper családi programokkal, rengeteg murcival, zamatos ó- és újborokkal és remek hangulattal szeptember 28-án.
Történelmi fesztiválok 2024 2024. szeptember 28. (szombat) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Romantikus Reformkor Fesztivál
Kalandozás a korok között, kalandozás a múltban. Hagyományőrző és történelmi témájú fesztiválok programajánlója. Várjátékok, hadibemutatók, korabeli ruhák és fegyverek, várurak, apródok, katonák. Mindenkinek, aki szeretne egy kicsit visszarepülni az időben, ajánljuk történelmi fesztivál programjainkat ...
Gyerekprogram Balatonfüreden, játszószoba keddtől szombatig kisebb és nagyobb gyerekeknek 2024. szeptember 17. (kedd) - 2024. szeptember 21. (szombat)
A balatonfüredi játszószobában a gyerekek minden nap készíthetnek kézműves tárgyakat, ajándékokat, festhetnek, rajzolhatnak, bütykölhetnek, társasjátékozhatnak, kártyázhatnak barátaikkal. A Játszószoba szolgáltatásait nyitvatartási időben 6 éves korig szülői felügyelettel, 6-tól 14 éves korig ...
Balatonfüredi színházi előadások 2024 / 2025 2024. október 5. (szombat)
Színházi előadások Balatonfüreden 2024 / 2025-ben.
Dr. Bagdy Emőke előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. december 13. (péntek)
Dr. Bagdy Emőke előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Dr. Bagdy Emőke mindig is fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását.
Gasztronómiai programok Balatonfüred 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
Füredi Murcifesztivál
Balatonfüred egész évben kulturális és gasztronómiai programokkal, rendezvényekkel várja a Balaton északi partján az érdeklődőket. Családi programok, fesztiválok, különleges borok, ételek, hagyományos és új ízek várják az itt nyaralókat és a helyi lakosokat. Változatos események minden korosztálynak, minden ...
Balatonfüred Játszóház 2024 2024. szeptember 22. (vasárnap)
MEGA Játszóház Füreden évente 2-3 alkalommal a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. 2024. március 16-án 10.00 – 18.00 várjuk a családokat a játszóházba!
Balatonfüredi koncertek 2024 2024. október 19. (szombat)
Balatonfüreden koncertek minden műfajban, egész évben, 2024-ben is! A Balaton északi partján színes kulturális és zenei programok, koncertek és fesztiválok minden korosztálynak. Több helyszínen, felnőtt- és gyermekkoncertek, zenés rendezvények várják az érdeklődőket. A város pezsgő hangulattal, páratlan ...
Illúzió Mesterei 2024 / 2025. Előadások és online jegyvásárlás 2024. december 27. (péntek)
Az Illúzió Mesterei előadások országszerte 2024 / 2025-ben! Világhírű bűvészek és az ország legjobb illuzionistái most együtt! Las Vegas, New York, Peking, Dubaj, Párizs és Monte Carlo színpadai után készek arra, hogy a hazai közönséget is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a ...
Arácsi Népház és Kiállítóház programok 2024 2024.09.12. (csütörtök) - 2024.10.10. (csütörtök)
Balatonfüreden, az Arácsi Népház és Kiállítóház színes kulturális programkínálattal, rendezvényekkel, kiállításokkal várja az érdeklődőket. Előadások, játszóház, könyvbemutatók, beszélgetések, szervezett túrák és számos értékes és érdekes program a Balaton északi partján, Balatonfüreden, az Arácsi Népház és ...
Folyosó Galéria kiállítások 2024. Várjuk Balatonfüreden a Polgármesteri Hivatalban 2024.09.25. (szerda) - 2024.11.27. (szerda)
Balatonfüred Város pezsgő kulturális életének szerves részei az egyes kiállítóhelyek, ilyen a Folyosó Galéria is a város Polgármesteri Hivatalában. A kiállítóhely rendszeresen lehetőséget biztosít a helyi és városkörnyéki művészek bemutatkozására.
Balatonfüredi őszi programok 2024 2024.09.01. (vasárnap) - 2024.11.30. (szombat)
Őszi programajánló Balatonfüred
Balatonfüredi őszi programok, őszi fesztiválok, kulturális, művészeti és sportesemények, gasztronómiai programok. Ősszel is napi szinten kínál érdekes programokat a helyi lakosoknak, a rendszeresen a városban tartózkodó üdülőtulajdonosoknak, és természetesen a nyaraló és hétvégi pihenő vendégeknek is. A helyi ...
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban 2024.09.14. (szombat) - 2024.10.05. (szombat)
A Balaton fényei - Balatonfüredi kollektív tárlat 2024
Balatonfüreden kiállításokkal várják a művészet kedvelőit több helyszínen. Időszakos és állandó kiállítások az alábbi kiállítóhelyeken látogathatók: Vaszary Galéria, Kisfaludy Galéria, Városi Múzeum, Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Arácsi Népház és Kiállítóház, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Lipták ...
Jókai Mór Emlékház látogatás Balatonfüred 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit a Jókai Mór Emlékház. Az országban szinte egyedülálló író-ház bepillantást enged a Jókai család füredi mindennapjaiba, felidézi társasági életük hangulatát. Jókai Mór az 1870-ben épült villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, Az Arany embert, és más, a ...
Kisfaludy Galéria programok 2024 Balatonfüred 2024.09.14. (szombat) - 2024.10.05. (szombat)
A Kisfaludy Galéria a reformkori városrészben, a Tagore sétány és a hajókikötő mellett várja a művészetek barátait. A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi ...
Akciós wellness pihenés ősszel is Balatonfüreden, extra kedvezményekkel az Aura Hotelben 2024.09.01. (vasárnap) - 2024.11.30. (szombat)
Akciós pihenés Balatonfüreden az Aura felnőttbarát szállodában az őszi szezonban már akár 1 éjszakától is. Félpanziós ellátással és wellness részleg használattal várjuk a Balaton partján! Pihenjen luxuskörnyezetben, és vegye igénybe különleges csomagajánlatainkat, amelyek tökéletes kikapcsolódást ...
Balatonfüredi wellness akciós szállás ősszel az Akadémia Sporthotelben 2024.09.01. (vasárnap) - 2024.11.30. (szombat)
Foglaljon szállást a legjobb árakon Balatonfüreden az őszi időszakban! Az Akadémia Hotel központi elhelyezkedéssel, kényelmes szobákkal, finom ételekkel és a városi uszoda szolgáltatásaival várja vendégeit! Válogasson aktuális csomagajánlatainkból!
Augusztusi esküvői ebéd történelmi környezetben Balatonfüreden, a gyönyörű Astoria Hotel éttermében 2025. augusztus 1. (péntek) - 2025. augusztus 31. (vasárnap)
Augusztusi esküvői ebéd helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, a romantikus műemlék Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, ...
Olcsó szilveszteri ajánlat, ünnepi programok az Astoria Hotelben Balatonfüreden 2024.12.27. (péntek) - 2025.01.02. (csütörtök)
Búcsúztassuk együtt az óévet Balatonfüreden, hogy mindenki felejthetetlen élményben részesüljön! Balatonfüred, az Anna-bálokról híres város ideális helyszín az óév búcsúztatásához. A reformkori városrészben található Astoria Hotel szilveszterezni hívja vendégeit. A szálloda patinás épülete a Dőry-család ...
Vaszary Galéria Balatonfüred
Vaszary Kolos egykori hercegprímás, gyönyörűen felújított villájában működik a Vaszary Galéria, Balatonfüred fontos kulturális intézménye. A Galéria mellett a Villa falai között működik a változatos programokat nyújtó Alkotóház, a Vaszary Könyvesbolt sokszínű kiadvány- és ajándék-kínálatával és a ...
Kisfaludy Galéria Balatonfüred
A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi és színi előadások céljára építették át ruhatárral, cukrászdával. 2004-ben a Balaton-part Ékköve projekt keretében ...