Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és Nagy Balogh János Kiállítóterem
A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállítása mellett időszaki kiállítások rendezésével, helytörténeti kiadványok megjelentetésével vetélkedők támogatásával segíti a lakóhelyhez kötödést. A gyűjtemény szakmai munkájának keretében segítséget nyújt a helytörténeti kutatóknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak, szakdolgozatuk elkészítéséhez. Széles kapcsolatai vannak más kerületi helytörténeti gyűjteményekkel, galériákkal.
A gyűjteményben fellelhetőek a Kispest történetére vonatkozó legfontosabb forrásmunkák, korabeli újságok, aprónyomtatványok, levelezőlapok, fényképek, térképek, képzőművészeti, iparművészeti alkotások. Nem szűkölködik a gyűjtemény olyan emlékekben sem, melyek az életmódkutatást segítik. Tárgyi anyaga, jelentősnek mondható.
A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény fontosnak tartja, hogy a nyugat-európai kismúzeumok trendjéhez igazodva, tematikus gyűjteményét egy nagyobb volumenű profillal egészítse ki. A gyűjtő munka középpontjába a kerület életét egykor meghatározó, azóta megszűnt ipari üzemek anyagának felkutatása, megőrzése került. Az egykori Porcellán- Kőedény- és Kályhagyár, azaz a Gránit, a magyar kerámia- és porcelángyártás történetében meghatározó jelentősséggel bír. Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény célja, hogy a közismertebb háztartási, használati tárgyak mellett felkutassa a gyár termékeinek korai időszakából származó, figurális és díszműtárgyait, hogy kutathassa és felhívhassa figyelmet a kevéssé ismert, ám annál jellemzőbb magas-művészeti alkotásaira.
A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény 2004 óta történeti kiállításai mellett a Nagy Balogh János Kiállítóterem kiállításait is szervezi és rendezi. Célunk hogy a helytörténet képzőművészeti vonulatát (XX. századi és kortárs művészet) megismertesse és bemutassa.
Nyitvatartás:
- Kedd-péntek: 14-18 óráig
- Szombaton: 10-14 óráig
- Vasárnap és hétfőn zárva
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Chesscom Hotel Budapest
A Hotel Chesscom Budapest XIX. kerületében, a Kőbánya-Kispest Metró végállomástól (KÖKI Terminál) pár méterre fekszik. A szálloda 40 szobával rendelkezik, melynek mindegyike légkondicionált, rendelkezik kábel tv, telefon, és ingyenes WIFI-vel. Emellett Hűtőszekrény és széf is található a szobákban.
Hotel Sunshine*** Budapest
A Hotel Sunshine a zöld-energia projekt szellemében épült, amely a XXI. század legkorszerűbb technológiáját, a geotermikus energiával működő falhűtő-fűtő rendszert alkalmazza a kellemes klíma fenntartására télen-nyáron. Ezt a környezetbarát módon üzemeltetett szállodát, a modern design elemeiből ...
Hunyadi Panzió
Családias környezetben, zárt parkolóval és kedvező árakkal várja Önöket a Hunyadi Panzió.
Boczkó Étterem és Pizzéria Budapest
Klasszikus magyar konyha, családias hangulat.
Bújdosó Székely Vendéglő Budapest
Finom székely ételek, jó sörök, kellemes zene és kikapcsolódás szép környezetben. Mindezt megtalálja a Bújdosó Székely Vendéglőben.
Kispesti Halásztanya Étterem Budapest
A Halásztanyát 1938-ban, az utolsó békeévben építtette Dréher Antal, a híres sörgyáros, Koós Károly tervei alapján. Belső különlegessége a több száz éves erdélyi vörösfenyő oszlopok és gerendák beépítése, melyek a mai napig viselik az épület terhét. A Papp-féle szálkamentes halászlék és halételek ...
Nótafa Vendéglő
Házias ételek, családias hangulatban. Kispesten az egyik legjobb választás, de még messzebbről is érdemes idelátogatni.
Pizzoli Pizzéria Budapest
Kispesten, az Üllői úton várja vendégeit a Pizzoli Pizzéria. Pizzáinkat olasz recept alapján, de kívánságra teljes kiőrlésű lisztből is, óriás hamburgerünket pedig a nosztalgia, retro jegyében készítjük. Az otthoni ízeket kedvelőknek konyhánk hagyományos ételeit, frissen készült leveseit, húsételeit, ...
Életmód Expo Budapest 2024. Életmód és ásvány kiállítás és vásár 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Életmód Expo kiállítás és vásár a Lurdy házban. A közel 2500 nm területű Életmód Expo rendezvényen ÁsványSziget várja kedves látogatóinkat, ahol szemezgethetnek nyers/csiszolt ásványok, ékszerek, drágakövek, ősmaradványok válogatásából. A vásáron kiállítóink várják számtalan izgalmas és érdekes termékkel ...
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Felnőtt és U23 Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024-ben.
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Tarot tanfolyam
A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...
Atlétika versenyek 2024 2024. május 27. (hétfő)
Diákolimpia® - Egyéni és Váltófutó pályabajnokság - III. Korcsoport
Atlétikai versenyek programajánló. A 2024-es események tervezett időpontjai.
Kiállításmegnyitók Budapest 2024 2024. május 28. (kedd) 17:00
Kiállításmegnyitó: Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes
Állandó és időszaki kiállításmegnyitó események Budapesten művészeti, kulturális intézményekben 2024-ben.
Puskás Aréna programok 2024 2024. június 1. (szombat)
A Puskás Aréna kiváló adottságainak köszönhetően a főváros és az ország ikonikus rendezvény- és koncerthelyszíne. A Puskás Aréna a magyar labdarúgó válogatott elsődleges hazai pályája is egyben, amely innovatív, modern építészeti megoldásaival új szintre emeli a szurkolói élményt. Maximális névleges ...
Curtis koncert 2024. Helyszínek és időpontok 2024. június 2. (vasárnap)
Curtis koncertek 2024-ben. Zenei stílusa változatos, különböző műfajokat ötvöz, beleértve a hiphopot, poppot és a rapet. Számos slágert jegyez, több magyar ismert előadóval is együttműködött karrierje során. Hamar népszerűvé vált a hazai könnyűzenei szcénában. Koncertjeit mindig nagy érdeklődés övezi. ...
Kincses Sziget 2024. Kispesti Gyerek Bolhapiac 2024. június 2. (vasárnap)
Kulturált körülmények, jó hangulat, új barátok! Hozd magaddal régi könyved, játékod, sportszered, vagy találj rá álmaid kincsére! Helyszínként a kispesti Városháza díszterme szolgál, jó idő esetén a Városháza előtti tér, ahol biztosítjuk az eladó gyerekeknek az asztalokat, a nézelődőknek pedig a válogatás, ...
Pápai Joci koncertek 2024 2024. június 2. (vasárnap)
Kék Rózsák turné
Pápai Joci koncertek 2024-ben. Ajánló.
Wekerlei Kultúrház és Könyvtár programok Budapest 2024 2024. június 8. (szombat)
Kuckakaó Mesesátor
A Wekerlei Kultúrház és Könyvtár programjai, eseményei, rendezvényei 2024-ben. Fő célközönségünket a kisgyermekes családok és az óvodás és iskoláskorú gyermekek alkotják, emellett számos felnőtt tanfolyam és klub is működik. A Wekerlei Kultúrház hétvégenként gyerekeknek szóló koncerteket, kézműves ...
Kispesti programok 2024. Események, rendezvények Budapest 19. kerületében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kispesti programajánló
Kispesti programajánló 2024. A kerületben számos esemény és program várja a lakosokat és a látogatókat. Egész évben színes programkínálat gondoskodik a szórakozásról. A koncertek, kiállítások mellett színházi előadások is megtalálhatók a kispesti helyszínek műsorán.
Ecseri piaci látogatás 2024 Budapest 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Budapest legnagyobb használtcikk-piaca - az Ecseri úti bolhapiac - izgalmas, forgatagos hely, ahol minden árucikknek hosszú története van. A piac méreteiben és hangulatában a londoni Portobello Road-ra és a párizsi bolhapiacra emlékeztet. Az alkalmi árusok mellett a komoly belvárosi régiségboltok ...
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Kispesti Piac Budapest 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kispesti piac a Kossuth téren.
Wekerle Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Wekerlei piac. Kedden és pénteken délelőtt hagyományos piac nap, csütörtök délutánonként 16.00-19.00 között és szombat reggel, délelőtt 7-12.00-ig őstermelői illetve biopiac van a Gutenberg körúti “kispiacon”. Ekkor van nyitva a húshentes is. Az állandó üzletekben vegyes élelmiszert, vágott baromfit, ...
Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és Nagy Balogh János Kiállítóterem
A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállítása mellett időszaki kiállítások rendezésével, helytörténeti kiadványok megjelentetésével vetélkedők támogatásával segíti a lakóhelyhez kötödést. A gyűjtemény szakmai munkájának keretében segítséget nyújt a helytörténeti kutatóknak, főiskolásoknak, ...
Fodrász Múzeum Budapest
Magyarország első és egyetlen olyan múzeuma, ahol a fodrászat történetével, a szakma kellékeivel ismerkedhetsz meg. Hogy nézett ki egy 19. századi fodrászat? Mi a különbség a fodrász és a borbély között? Hogy húztak fogat egy fogkulccsal? Hogy készült a dauer? Ezekre és még sok más érdekes kérdésre kaphatsz ...