Hegyköz
Magyarország legészakibb fekvésű tája a Hegyköz, a Zempléni hegység keleti oldalán. A hegyközi medencét 400-700 méteres magas hegyek veszik körül, északon legmagasabb pontjával a Nagy-Milic csúcsával. A Hegyköz 21 középkori eredetű kistelepülést ölel magába. A középkor történetében egyik legfontosabb települése, vára volt Füzér, melynek romjai magasan kiemelkednek a tájból. A Hegyközben Alsóregmecen született Kazinczy Ferenc, kinek egykori lakóhelyén található emlékcsarnoka Sátoraljaújhely melletti Széphalmon.
ESEMÉNYEK
Mogács Dániel Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 23. (csütörtök)
Mogács Dániel fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.
Sátoraljaújhelyi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok 2024. május 25. (szombat)
Gyereknap
Sátoraljaújhelyi programajánló érdekes és értékes programokkal. A Zemplén kapujaként is ismert Sátoraljaújhely színes kulturális programokat kínál egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, kalandpark, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és ...
Sátoraljaújhely Gyereknap 2024 2024. május 25. (szombat)
Városi Gyermeknap 2024. május 25-én a Rendezvénytéren. A belépés díjtalan! Mozi 10 órától, majd 2 órától folytatódnak a programok. Óvodás és iskolás csoportok műsora, interaktív mesefoglalkozás, Halihó Gyermekkoncert, kézműves tehetségműhelyek, arcfestés, játszóház, ugrálóvár. Sztárvendég: Happy Gang X ...
Vigasságok 2024. Programok, események, rendezvények 2024. június 22. (szombat)
Szent Iván-éji vigasságok Füzér várában
Vigasságok programajánló. Vidámság, zene, tánc több településen és helyszínen.
Füzérradvány programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 19. (vasárnap) - 2024. május 20. (hétfő)
Pünkösdi vigasságok a Károlyi-kastélyban
Füzérradvány programajánló. A Károlyi-kastély, az arborétum, a Tuzinka-forrás és még számos turisztikai látnivaló várja az ideérkezőket. Füzérradvány büszkesége a Károlyi-kastély, ahol 6 km sétaútvonalat járhat be gigantikus platánok között, vagy a fenyves alléban gyönyörködve, közel 150 féle fa árnyékában is ...
Károlyi-kastély programok 2024 Füzérradvány 2024. május 19. (vasárnap) - 2024. május 20. (hétfő)
Pünkösdi vigasságok
Füzérradványi Károlyi-kastély programajánló. A kastély rendezvényhelyszínként is számos lehetőségeket rejt magában. Esküvők, komolyzenei koncertek, konferenciák, találkozók, bemutatók egyedi tereként szolgálhat. A modern és tradicionális elemeket is felvonultató elegáns kávézó belépőjegy nélkül is nyitva áll a ...
Füzérradvány Pünkösd 2024. Pünkösdi vigasságok a Károlyi-kastélyban 2024. május 19. (vasárnap) - 2024. május 20. (hétfő)
Pünkösdi vigasságok a füzérradványi Károlyi-kastélyban 2024. május 19-20-án.
NOX koncertek 2024 2024. május 19. (vasárnap)
NOX koncertajánló 2024. A Csendes II. felvonás turné után több hazai helyszínen is fellép az együttes.
Péter Szabó Szilvia koncertek 2024 2024. május 19. (vasárnap)
Péter Szabó Szilvia koncertek, fellépések 2024. Szilvia zenei karrierje 2002-ben indult a NOX zenekar énekesnőjeként. Miután szerződött a Universal Music kiadóval, zenekarával a Nox-al Magyarország egyik legsikeresebb és legelismertebb előadó művészévé vált. 10 kiadott stúdió album, 3 dupla platina ...
Hollóháza programok 2024. Események, jeles napok, rendezvények 2024. május 25. (szombat)
Gyereknap
Hollóháza programajánló. Hollóháza hazánk északi részén a Zempléni-hegységben, egy hegyekkel teljesen körülzárt kis völgy közepén fekszik. A hollóházi kőedény- és porcelángyártásról átfogó képet ad a Porcelánmúzeum. Érdemes megnézni a hagyományőrző település református és modern római katolikus templomát, ...
PROGRAMOK
Sátoraljaújhely kistérség programok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Programajánló
Sátoraljaújhely kistérség programok 2024. Kulturális fesztiválok, események, rendezvények várják a Hegyköz és a Bodrogköz kapujában, a Zemplén fővárosában a látogatókat. A természeti szépségekben gazdag település finom borokkal, várral, történelmi pincesorral, kalandparkkal és számos turisztikai látnivalóval vár ...
Pálháza kisvasút programok 2024 2024.04.27. (szombat) - 2024.08.20. (kedd)
A Pálházi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti járatai tavasztól őszig közlekednek a Zemplén szívében fekvő Pálháza Város központjából a kőkapui üdülőövezeten át Rostalló végállomásig. Természeti szépségek, kirándulás, látnivalók minden korosztálynak a Zemplén páratlan festői vidékein!
Sárospatak piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Termelői piac Sárospatakon szerdán és szombaton 6:00 és 12:00 óra között.
Abaújszántó piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Piac Abaújszántón szerdán és pénteken 6:00 és 13:00 óra között a város központjában. Őstermelők, kistermelők, családi gazdaságok által előállított élelmiszerek, kézműves termékek közvetlenül a termelőktől.
Tolcsva Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Termelői piac Tolcsván. A piac minden héten csütörtökön és szombaton tart nyitva 6:00 és 15:00 óra között.
Gönci piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Gönci termelői piac szombatonként 7:00 és 16:00 óra között.
Börtönmúzeum látogatás Sátoraljaújhelyen 2024.01.08. (hétfő) - 2024.12.20. (péntek)
Sátoraljaújhely központjában, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön mellett működik a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye. A tárlat bemutatja a büntetés-végrehajtás átfogó történeti és szakmai fejlődését, a magyar büntetési rendszereket, a büntetésüket töltők helyzetét. A látogatók megismerhetik a ...
Füzéri Várhegy séta, tekintse meg Magyarország egyik természeti csodáját! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A füzéri várhegy Magyarország természeti csodája. A füzéri vár, a Várhegy 2007-ben Magyarország természeti csodája címet nyerte el. Ennek nyomán formálódó fejlesztés, a Várhegy oldalában tervezett sziklagyep látogató ösvény, amely lehetővé teszi a ritka látnivalók megtekintését, bemutatását anélkül, ...
Keresztelő helyszín Füzér Várának várkápolnájában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Nagyboldogasszony tiszteletére újjáépült Várkápolna ünnepi megáldására 2020-ban került sor az ökumené jegyében a helyi történelmi egyházak részéről. A szertatásokat követően a Kápolna újra egyházi és liturgikus események használatára alkalmas, így a füzéri és hegyközi hívek és az ide látogatók – ...
Esküvői fotózás a várban, gyönyörű helyszínek Füzér Várában a legszebb pillanatok megörökítéséhez 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Zempléni-hegységben, varázslatos természeti környezetben fekvő füzéri várhegy tagja Magyarország 7 természeti csodájának. Füzér Vára egyedi lehetőségeket és különlegesen szép és vonzó helyszíneket kínál az esküvői fotózáshoz.
JEGYEK ONLINE
Mogács Dániel Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 23. (csütörtök)
Mogács Dániel fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.
Cserháti Zsuzsa emlékkoncert 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 7. (péntek)
Cserháti Zsuzsa emlékkoncertek, emlékestek 2024. Online jegyvásárlás. Cserháti Zsuzsát, mint a második popgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka” volt az övé. A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ...
Spirit Színház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 7. (péntek)
Spirit Színház előadások országszerte 2024. Online jegyvásárlás. A Spirit Színház megalakulása óta számtalan művészt és egyedi darabot vonultatott fel repertoárjában. A Színház célkitűzése, hogy olyan darabokat tartson színen, melyek az emberi lelkekkel, az emberek közötti kapcsolatokkal és egyéb, az ...
Szécsi Pál emlékestek 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 7. (péntek)
Szécsi Pál emlékkoncertek, előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A hazai zenei élet meghatározó alakja volt. Napjainkig kedveltek dalai. Az emlékére tartott estek népszerűsége töretlen, sok együttes dolgozza fel dalait.
Illúzió Mesterei 2024 / 2025. Előadások és online jegyvásárlás 2024. november 8. (péntek)
Az Illúzió Mesterei előadások országszerte 2024 / 2025-ben! Világhírű bűvészek és az ország legjobb illuzionistái most együtt! Las Vegas, New York, Peking, Dubaj, Párizs és Monte Carlo színpadai után készek arra, hogy a hazai közönséget is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a ...
PROGRAMHELYEK
Hasdát Hagyományőrző Vendégház
A Hasdát Hagyományőrző Vendégház egész évben várja a kikapcsolódni és pihenni vágyókat.
Hegyipatak Vendégház
A Hegyipatak Vendégház összkomfortosan felújított kőház, ahol öt vendégszobában tizenöt vendég kényelmesen pihenhet.
Highlander Music Hall
Sárospatakon várja a bulizni vágyó fiatalokat a zempléni régió egyik legnagyobb szórakozóhelye a Highlander Music Hall a 37-es számú főút mellett.
Háromforrás Étterem Kőkapu Nagyhuta
Háromforrás Éttermünkben kiváló alapanyagokból készülnek a legízletesebb tájjellegű ételek, melyeket helyi szakácsok készítenek évszázados tradíció alapján. Vendégeinket éttermünkben is hamisítatlan erdei hangulat várja, meghatározók a faburkolatok, díszítések és faragott bútorok, melyek remekül harmonizálnak ...
János vára kilátó Kovácsvágás
A Zempléni-hegységben fekvő Kovácsvágás melletti 283 m magasan fekvő János Vára hegytetőn áll a 20 méter magas, fa szerkezetű, régi időket idéző formájú kilátótorony. A kilátóhoz meredek emelkedőn lehet eljutni 1050 db falépcsőn lépkedve. A magasból pazar kilátás nyílik a páratlan szépségű hegyközi ...
Kincsem Kastély Tolcsva
A Kincsem Kastély Szőlőbirtok egy kézműves borászat több hektár szőlőterülettel, ahol évente néhány ezer palack magas minőségű Tokaji bor születik. A felújított kastély egyedülálló lehetőséget nyújt, hogy a város zajától távol, a történelmi Tokaji Borvidék szívében legyen együtt barátaival, ...
Kincső Vendégház Sárospatak
Kincső Vendégház Sárospatak. Családok, nagyobb baráti társaságok fogadására alkalmas vendégház, amihez jól felszerelt konyha, étkező, fürdőszoba tartozik. Szobáink 2-4 ágyasak.
Kis-Milici Károlyi-kilátó Füzér
A Károlyi-kilátó a Kis-Milicben a határ mellett található 880 méter magasan. Az Országos Kéktúra a torony közelében halad, a határ menti zöld turistajelzést követve lehet feljutni a kilátóba. A csodálatos körpanoráma Füzér várát, a Zempléni térséget és Tátrát is megmutatja.
Kvaszinger Borászat Olaszliszka
Családi gazdaságunk mérete több mint 8,5 hektár. Fő termesztett fajta a furmint, de sárgamuskotály és hárslevelű ültetvényekkel is rendelkezünk. Egyedi elhelyezkedésünknek köszönhetően, az olaszliszkai Bodrog kanyar gyönyörű panorámája tárul elénk teraszunkról. A jó idő beálltával, egész szezonban várjuk ...
Lorántffy Zsuzsanna Borrend
Tagjaink olyan hölgyek, akik elkötelezték magukat a jó magyar bor megismertetése, hírnevének növelése és a kulturált borfogyasztás népszerűsítése mellett.