A Tiszántúl nagytáj az Alföld keleti részén, melyet a Tisza, a Maros és az Erdély-széli hegyek vesznek közre. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye teljes területe, illetve Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megye keleti fele tartozik ide. Bács-Kiskun megye egy településsel, Tiszauggal képviselteti magát. Praktikus okból gyakran a Tiszántúlhoz sorolják a beregi településeket is, amelyek a Tisza jobb partján fekszenek.
A 2025. évi augusztus 20-i debreceni virágkarneváli felvonulás híres országos esemény, amely a határon túlról érkezők számára is izgalmasnak ígérkezik. A virágkocsik mellett idén is kiemelt szerepet kapnak a táncegyüttesek, civil szervezetek, alkotóközösségek. Német, török, olasz, spanyol, francia, kínai, brazil és görög tánccsoportok is színesítik idén a karneváli felvonulást. Közösségi virágkocsi készül a város lakóinak bevonásával!

Kunhegyes alföldi város a a Tisza-tótól, Abádszalóktól 15 km-re. Számos nevezetessége van. Ilyen a Hild József tervei alapján készült kéttornyú református temploma, a szélmalom, a városban még ma is fennmaradt kunsági épületek, a felújított termálfürdő vagy maga a műemlék jellegű városháza, illetve a városközpontban található gyönyörű rózsakert. Rangos sporteseményeknek és hagyományőrző programoknak ad otthont. Kunhegyesi programajánló.

I. Kunhegyesi Traktoros Felvonulás és Ügyességi Verseny
Kunhegyes alföldi város a a Tisza-tótól, Abádszalóktól 15 km-re. Számos nevezetessége van. Ilyen a Hild József tervei alapján készült kéttornyú református temploma, a szélmalom, a városban még ma is fennmaradt kunsági épületek, a felújított termálfürdő vagy maga a műemlék jellegű városháza, illetve a városközpontban található gyönyörű rózsakert. Rangos sporteseményeknek és hagyományőrző programoknak ad otthont. Kunhegyesi programajánló.
Hajdúnánási programajánló. Fesztiválok, kulturális rendezvények, előadások, szórakoztató műsorok várják a látogatókat. A Hajdúnánási Gyógyfürdő minőségi szolgáltatásokkal, kikapcsolódási és pihenési lehetőségekkel évről évre egyre több gyógyulni vágyót vonz. Érdemes a környékbeli kirándulóhelyeket is felkeresni, szabadidős és szórakozási lehetőségekben is bővelkedik a település.

Dumaszínház előadások Szegeden a stand up műfaj sztárjaival 2025-ben! Online jegyvásárlási lehetőség! A Dumaszínház társulatával a szórakozás, nevetés, kikapcsolódás garantált! A közel telt házas és telt házas előadások mutatják, hogy a helyiek is a stand up rajongói közé tartoznak. Az alapító tagok előadásain kívül a fiatalabb előadók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra az előadások alkalmával.

Jazz koncertek Magyarországon online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A jazz hazánkban is a népszerű műfajok közé tartozik. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint a megannyi koncert és zenei program. A külföldi és hazai előadók széles repertoárjából válogathat a műfaj iránt érdeklődő koncertlátogató. Vidéken és a fővárosban is több helyszín kínál színvonalas koncertet.