Gárdonyi Géza Színház Eger
Állandó kőszínháza 1904 óta van Egernek. Az egész színház 920 m2 területen épült fel. A színházavató díszelőadásra 1904. augusztus 20-án került sor. Az est díszvendége Gárdonyi Géza volt, aki külön erre az alkalomra írta a `Dobó István szelleme` című előjátékot. A jelenet bemutatását követően került sor Dobsa Lajos: István, első magyar király című szomorújátékának előadására.
1908-ban az épületbe költözött az első egri mozgófénykép vállalat,a mozi, amely a színházban tartotta előadásait.1948-ban államosították a színház épületében üzemeltetett Palota mozit, majd 1949-ben a színház épületét is államosították.
1955-ben Eger végre önálló társulattal rendelkező színházat kapott. Az épület ekkor vette fel a Gárdonyi Géza nevet.
1964. december 14-én a felújítást követően, megnyílt az új épület. Az ünnepi alkalomra az Egri csillagokat tűzték műsorra. Az önálló társulattal rendelkező egri színház életében már végjáték az 1965/66-os évad. Már régóta sejteni lehetett az önállóság megszüntetését. 1967-től az egri színház befogadó színház lett.
1996-ban pályázatot írtak ki a színház igazgatói posztjára. Az öt pályázó közül a Megyei Közgyűlés Beke Sándort választja a Gárdonyi Géza Színház vezetőjének. Az új igazgató-főrendező a családra és a morálra épülő művészi elveit igyekezett mihamarabb valóra váltani.
Ennek jegyében mutatták be Ratkó József: Segítsd a királyt című drámáját 1996. augusztus 12-én. Az első egri évad műsorterve egyaránt tartalmazott klasszikusokat és külföldi szerzőket, zenés vígjátékot és fajsúlyos drámákat.
2000-ben a rekonstrukció és bővítés megvalósulásával lényegesen javultak a színház működési körülményei, és mintegy 1500 m2-rel növekedett a színházépület alapterülete.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.09.21. | |
2024.09.24. | |
2024.09.25. - 2024.09.28. | |
2024.09.28. | |
2024.10.01. | |
2024.10.04. - 2024.10.05. | |
2024.10.04. - 2024.10.05. | |
2024.10.11. - 2024.10.12. | |
2024.10.11. - 2024.10.13. | |
2024.10.19. | |
2024.10.19. | |
2024.10.24. | |
2024.10.24. | |
2024.10.26. | |
2024.10.26. | |
2024.10.30. | |
2024.10.30. | |
2024.11.10. | |
2024.11.15. | |
2024.12.02. | |
2024.12.15. | |
2024.12.15. | |
2025.01.12. | |
2025.01.12. |
Holló Vendégház Eger
Vendégházunk Eger történelmi belvárosában, az ország egyik leglátogatottabb turisztikai központjában, a Dobó tér és a Vár közelében, mégis csendes családias környezetben található.
Hotel Eger & Park Konferencia és Wellness Szálloda****
Eger patinás belvárosi szállodakomplexuma, a Gárdonyi Géza Színház mellett található. A Hotel Eger & Park**** egy szállodaként, két különböző stílusban kínál szállás lehetőséget a városi pihenésre, az egri programokra, wellness hétvégére vagy éppen konferenciára érkező vendégek számára.
Hotel Korona Eger Wellness, Rendezvény és Borszálloda
Eger történelmi belvárosának legcsendesebb részén, zöld övezetben található Eger első magán wellness, rendezvény és bor szállodája. A város török kori emlékeivel, fürdőkultúrájával, híres boraival, gasztronómiájával, látnivalóival tartalmas kikapcsolódást ígér.
Hotel Villa Völgy****Wellness & Konferencia
A Hotel Villa Völgy **** a borospincéiről híres egri Szépasszonyvölgyben található. A környezet nagyon csendes, így a szálloda tökéletesen alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A szállodakomplexum épületeit egy rendezett 2 hektáros park öleli körül. A kedvelt borospincék, szórakozóhelyek pár perces ...
Hungária Vendégház Eger
Ha Egerben, csendes, szép környezetben szeretne néhány emlékezetes napot eltölteni, akkor a Hungária Vendégház a legmegfelelőbb szállás Önnek. Kapcsolódjon ki a kemencében pattogó tűz melege mellett a népiesen berendezett Hungária Vendégházban, Egri szálláshelyünkön! A kemencés Hungária Vendégház a ...
Imola Hotel Platán Eger
Magyarország első felnőttbarát szállodája, így kizárólag 16 éven felüli vendégeket fogad. A város szívében, az Egri Termál Fürdő szomszédságában, exkluzív környezetben várjuk Vendégeinket.
István Vendégház***
Eger történelmi belvárosától mindössze 10 percre, csendes és festői környezetben áll a három csillagos István Vendégház. Öt kétágyas szobánk fürdőszobával, televízióval, hűtőszekrénnyel van felszerelve. Mindegyik szinten rendelkezünk felszerelt közös konyhával (hűtőszekrény, mikrohullámú sütő), ezen ...
Kiss-Vándor Vendégház
Vendégházunk a történelmi belváros, termálfürdő közelében található, könnyen megközelíthető. Kényelmes, tágas szobák, jól felszerelt konyha áll vendégeink rendelkezésére. A szobák TV-vel, rádióval, hűtővel és külön fürdőszobával felszereltek. Vendégházunk 3 tágas szobával és egy négy fős apartmannal várja egész ...
Kulacs Csárda és Panzió
A Kulacs Csárda Panzió Egerben, a tufába vájt borospincék sokaságáról híres Szépasszonyvölgy szívében helyezkedik el. Történelmi hangulatú csárdánkat 1986-ban nyitottuk meg, befogadóképessége 350 fő. Öt boltíves terme légkondicionált, hagyományőrzően, ízlésesen berendezett, kitűnően alkalmas egyéni ...
Lőbe Vendégház Eger
A város híres helyén a Szépasszony-völgyben található a vendégház. 8 kényelmesen berendezett stúdió szobával várja a vendégeket.
Park Hotel Étterem
A barokk stílusú éttermünk 5 különböző helyiségből tevődik össze, melyek összes befogadó képessége 530 fő. Ételeink között nemcsak a hagyományos, magyaros ízvilág, hanem a nemzetközi konyha remekei is megtalálhatóak. Igény szerint speciális étrendet követő Vendégeink részére - előzetes egyeztetést ...
Simon Pincészet Eger
A pincészet alapítójának Simon József okleveles szőlész - borásznak a nevét viseli. Első generációs családi gazdaság. A pincészet az egri nagy kőporos vulkáni eredetű riolit tufába vájt két pincében érleli a legjobb minőségű borokat. A 2003-as év egri borászának, Simon Józsefnek a specialitása inkább ...
Tangó Étterem
Konyhánkra a házias ízek jellemzőek, étlapunk naponta változik, amely garantálja ételeink frissességét. Emellett sütemény kínálatunk és kitűnő kávénk várja vendégeinket nap mint nap.
Tarjányi Pince
A Tarjányi Pince Eger egyik legmodernebb technológiával rendelkező, legszebb kis pincéje, ami az egri Kistályai úti pincesor fölötti szép helyen fekszik, gyönyörű panorámával. Büszkeségünk a 35 fős kóstolóterem, a kemence, a sparhelt, a szőlőlugas 25 főre és persze a Naplemente Néző Pad a nagy diófa ...
Wanda Borház Eger
Azért kell egy borozó, hogy vendégeinknek bemutathassuk borainkat, és találkozhassanak velünk is, akik készítjük őket. A Wanda Borházban alapfilozófia a vendégközpontúság. Magunk sütjük a kenyeret, a pogácsát, magunk készítjük a sonkát, a kolbászt, amiket boraink mellé kínálunk.
Bikavér Borház Eger
Egerben a borok bástyájának számít, a borászat kultikus központja a Dobó téren található Bikavér Borház. Borkóstoló és kávéház is, melyet az Ország Első Borbárjának neveztek el. Itt mintegy 50 különböző borászat boraival és kávéházi különlegességekkel találkozhat a betérő vendég. A téli időszakban pedig a ...
Bikavér Borozó Eger
Az Egri borvidék minden kétséget kizáróan az egyik legismertebb bortermő területe Magyarországnak, itthon és külföldön egyaránt. Főleg vörösboraival, azon belül is a bikavérrel azonosítják. A Bikavér Borozó Egerben középkori hangulatot idéző Lovagtermében az év bármely szakában lehetőség nyílik a ...
Demeter Borászat Eger
Demeter Csaba borászata 7,5 ha-on gazdálkodik Eger határában, teljesen kézi módszerrel. Természettel együtt élő borászat kiépítésén dolgoznak. Évek óta csak természetes anyagokat használnak a borkészítés során. Kezdetben natúr borok készítésével foglalkoztak, majd áttértek a bio termelésre. A ...
Desszert Kávézó és Cukrászda Eger
Kávézó Cukrászdánk 2010. augusztus 1-én nyitott azzal a céllal, hogy családias, barátságos környezetben finomakat kínáljon vendégeinek.
Eger Város Hegyközsége
Eger Város Hegyközsége alapfeladatain túl rendezvények szervezését is bonyolítja, mint az Egri Bikavér Ünnep.
Egri programok 2024 / 2025. Események, rendezvények, fesztiválok, jeles napok, ünnepek Egerben 2024. szeptember 12. (csütörtök) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Csíksomlyó és a Kárpát-medencei keresztény értékek - fotókiállítás
2024-ben is bőséges a programkínálat Egerben! Ha Eger, akkor egész éves programkavalkád, az ezeréves történelem, barokk környezet, finom borok, vendégszeretet télen-nyáron várják a városlakókat és az Egerbe érkező vendégeket. Igényes kulturális programok, koncertek, színházi előadások, fesztiválok, ...
Egri Érseki Palota programok 2024 2024. szeptember 17. (kedd) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Eger legújabb idegenforgalmi és kulturális látványossága különleges élményt kínál! Az Egri Érseki Palota egész évben különleges programokkal várja látogatóit. Vendégeink bepillanthatnak a főpapi élet mindennapjaiba: a könyvtárba, ruhatárba, dolgozószobába és kincstárba. Mindezt 21. századi köntösben, ...
Eger Török Fürdő programok 2024. Hétvégi szauna szertartások 2024. szeptember 20. (péntek) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Az északi régióban egyedülálló, nemzetközi szinten is ritkaságszámba menő török fürdő egész évben várja vendégeit Egerben. A fürdő egyediségét a török hangulatú, relaxációt nyújtó fürdőzés és masszázs jelenti. A vendégek számára az építészeti kialakításokkal az eredeti török kor hangulatát idézzük ...
Egri fürdő programok 2024 2024. szeptember 20. (péntek) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Az 5 hektáron elterülő parkfürdő a gyógyulni, sportolni és szórakozni vágyók Paradicsoma. A fedett-nyitott vízi élménysziget 13 medencével, sportpályákkal, játszótérrel és a Török Fürdőbe közvetlen átjárási lehetőséggel rendelkezik. A Vendégek egész évben modern körülmények között élvezhetik a ...
Eger Szépasszony-völgy programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok, jeles napok, ünnepek 2024. szeptember 21. (szombat)
OSSIAN koncert
2024. évi programok Egerben a Szépasszony-völgyben. A Szépasszony-völgy Eger bornegyede, borgasztronómiai és kulináris központja szezonális és tematikus boros rendezvényekkel, ahol mind a fehér, a rozé és a vörösbor, valamint a hungarikum minősítést nyert Egri Bikavér is kiemelt figyelmet kap.
Harlekin Bábszínház előadások Eger 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 21. (szombat)
A Harlekin Bábszínház előadásai Egerben online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A Harlekin Bábszínház Eger és a régió kulturális életének egyik legfontosabb intézménye, a magyar bábművészet egyik legizgalmasabb műhelye, ahol a legkisebbektől a felnőttekig a nézők minden korosztálya magas ...
Jegyvásárlás Eger 2024. Koncertek, rendezvények, színházi előadások 2024. szeptember 21. (szombat)
Programajánló Eger 2024. Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Egerben. A város a környék kulturális központja, ahol a színházak, művészeti központok egész évben változatos programkínálattal várják az Egerbe ellátogató vendégeket.
Színház Eger 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 21. (szombat)
Színházi előadások, rendezvények Egerben. A Gárdonyi Géza Színház és a nyaranta megrendezésre kerülő előadássorozatok az Agria Nyári Játékok és az Egri Érsekkerti Nyári Játékok garantálják a színvonalas szórakozást egész évben Egerben.
Ossian koncertek 2024 2024. szeptember 21. (szombat)
Ossian koncertek. A magyar rockzene egyik legsikeresebb képviselője. Népszerűségük évtizedek óta töretlen. Évente több koncertet is adnak nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Lemezeik megjelenésükkor nagy példányszámban kelnek el.
Kisasszony Piac Eger 2024 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Általános élménypiac Egerben vasárnapi napokon egész évben, reggel 7-től 13 óráig. A vasárnap délelőttök mellett 2024. június 5-től az egri Kisasszony Piacon minden szerdán délutáni vásárra kerül sor, 13-tól 20 óráig!
Egri Érseki Palota időszaki kiállítások 2024 2024. szeptember 12. (csütörtök) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
Csíksomlyó és a Kárpát-medencei keresztény értékek - fotókiállítás
Időszaki kiállítások az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban.
Napok 2024. Programok, események, rendezvények 2024. október 18. (péntek) - 2024. október 28. (hétfő)
Egri Bikavér Ünnepi Napok
A települések, közösségek, intézmények és vállalkozások számos olyan eseményt szerveznek, amelyek egy-egy témát dolgoznak fel. köré . Ezek lehetnek szakmai napok, bemutató napok, műhelynapok, családi napok, falunapok, városnapok, kézműves napok, autós napok, motoros napoki, egyetemi napok, iskolai ...
Hungarikum fesztiválok 2024 2024. október 18. (péntek) - 2024. október 28. (hétfő)
Egri Bikavér Ünnepi Napok
A `hungarikum` a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző különlegesség és minőség. A hungarikummá nyilvánítást bárki kezdeményezheti. Hungarikumnak minősített fesztivál események országszerte.
Egri kiállítások - Ismerje meg az egri érsekek világát az Érseki Palotában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Egri kiállítások - A Széchenyi utca 5. sz. alatt található az Érseki palota, amely 1740-től az egri érsek rezidenciája. Művészet, impozáns környezet, különleges kiállítások várják a minőségi kikapcsolódás kedvelőit. Ebben az épületben nyílt meg 2016-ban az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont, ahol ...
Idegenvezetés Egerben csoportoknak az Egri Érseki Palotában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az Egri Érseki Palota Kulturális Turisztikai Látogatóközpontban csoportok részére lehetőség van idegenvezetést kérni előzetes bejelentkezéssel nyitva tartási időben!
Belvárosi Piac Eger 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A piaccsarnok Eger belvárosában, jól megközelíthető helyen, a Katona István téren található. A piaccsarnok napi élelmiszer, zöldség, gyümölcs és virágpiacként üzemel, helyet adva hús, baromfi, hal, pékáru, sütemény, édesség, savanyúság, gyógynövény, büfé, tejtermék és vegyes üzleteknek is. A ...
Egri Csillagok panoptikum kiállítás Egerben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Hippolit-kapu tőszomszédságában található Fegyvertárban kapott új helyet a Panoptikum az Egri várban. Itt tekinthető meg a Gárdonyi Géza regényének alakjait bemutató kiállítás. A vendégek az életnagyságú szobrok között sétálva nem csak a regényből ismert alakokat, de korabeli használati eszközöket is ...
Egri kazamaták, tárlatvezetés az aknafigyelő folyosókba 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az erődítmény föld alatti folyosórendszerének bemutatása. Az aknafigyelő folyosó egy speciális, zárt műemléki tér. A föld alatt húzódó, szűk járatokban általában +9-20 fokos a hőmérséklet, így tanácsos a nyári melegben is egy vékony pulóver és a lábat megfelelően tartó lábbeli viselete.
Érseki pincerendszer látogatás vezetéssel, a város alatti egykori érseki pincében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Érseki pincerendszer. Pincelátogatás vezetéssel, a város alatti egykori egri érseki pincerendszerben. Föld alatti séta a város alatti pincevárosban Egerben. A pincét 2007-ben a 7 legismertebb magyar `építészeti csoda` közé választották. A túra csak a megjelölt időpontokban, idegenvezető vezetésével ...
Babszem Jankó Gyermekszínház programok Eger 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az egri Babszem Jankó Gyermekszínház műsora. Színes repertoárral, szórakoztató, játékos gyermek előadásokkal várják a gyerekeket, családokat egész évben. Minden műsor alkalmával arra törekszik a színház, hogy nézőik igényesen kialakított és humorral átszőtt történetekben gyönyörködhessenek, színpadon, ...