Lóczy-barlang Látogatóközpont Balatonfüred
Látványos mészkőrétegek, szakvezetés, a közelben kilátó és tanösvények. A látogatóközpontban interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit. A látogatóközpont közelében geológiai tanösvényt alakítottak ki. A látogatókat ajándékbolt és büfé várja.
A Tamás-hegy nyugati oldalában 1882-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a helyenként még megtalálható borsókövek is utalnak a barlang kialakulásának körülményeire.
A város központjától autóval 5 perc alatt, gyalog 1 órás sétával elérhető barlang megtekintése érdekes kiegészítője lehet Balaton környéki programunknak. A fokozottan védett barlanghoz turistajelzés vezet a vasútállomástól (zöld sáv) és a Jókai-kilátótól (zöld háromszög). A barlangot szép és változatos oldásformák, a hegy felépítését bemutató vékonyréteges mészkőfalak jellemzik.
A barlang utcai ruhában, villanyvilágítással és szakszerű vezetés mellett látogatható.
A barlangban a hőmérséklet kb. 12 °C.
A barlang megtekintése: kb. fél óra. Egyszerre maximum 25 fő tekintheti meg a barlangot. A 25 főt meghaladó létszámú csoportok kisebb csoportokra bontva, több turnusban látogathatják a barlangot. Előzetesen időpontot egyeztető, 25 főt meghaladó létszámú csoportok elsőbbséget élveznek a barlang látogatásakor.
Állatot bevinni a Lóczy-barlangba tilos!
Nyitvatartás:
2021. július 17-től naponta 10.00-18.00 óráig.
Jegyárak:
2021
Gyermek 3 éves korig: ingyenes
Gyermek jegy (3-14 év): 600 Ft/fő
Gyermek jegy (15-18 év): 1.000 Ft/fő
Felnőtt jegy: 1.200 Ft/fő
Családi csomag (2 fő felnőtt, max. 3 fő 3-14 éves): 3.500 Ft/csomag
Kiegészítő gyermekjegy családi csomag vásárlása esetén: 400 Ft/fő
Kedvezményes* jegy: 1.000 Ft/fő
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.06.01. - 2024.08.31. |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek.
L’AURA Étterem Balatonfüred
L’AURA Étterem Balatonfüred - Kóstolj bele a hotel gasztronómiába úgy, ahogy eddig még sohasem! Légy részese egy különleges ízutazásnak és engedd, hogy kényeztessük érzékeidet reggel és este egyaránt!
Zafír Étterem Balatonfüred
Balatonfüred egyik legcsendesebb fekvésű szállodájának, az Akadémia Hotel**** Balatonfüred Zafír étterme szeretettel várja vendégeit egy finom ebédre vagy vacsorára. Balaton északi partjának egyik legszebb kilátását kínáló panoráma teraszon és az étteremhez közvetlenül kapcsolódó teraszon nyári estéken kerti ...
Astoria Étterem Balatonfüred
Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital ...
Anna Café Balatonfüred
Anna Grand Kávéház - Tartson velünk egy kulináris időutazásra és kóstolja meg – eredeti reformkori receptek alapján készített – házisüteményeinket: Blaha Lujza, Laborfalvi Róza desszertjét, Jókai Mór kedvencét…
Bergmann Cukrászda Balatonfüred
Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi ...
Bistro Sparhelt Balatonfüred
Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a ...
Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred
Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely. A Hotel Blaha Lujza a Balatontól 200 m-re, a reformkori Füred belvárosában található. A klasszicista stílusú épületrészből alakítottuk ki az éttermet, a hozzá csatlakozó ...
Borcsa Étterem
Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról ...
Brada Faloda Balatonfüred
Éttermünk tálcás rendszerű, önkiszolgáló jellegű, ahol a választott ételt kényelmes barátságos környezetben fogyaszthatják el. Amennyiben vendégeink nem a helyszínen kívánnak ebédelni, lehetőség van a választott ételt jól zárható műanyag edényben elvinni. Az étlapon változatos, a tradicionális , és a reform ...
Bökő Pince
Pincénk Balatonfüreden, a Bocsár dűlőn található. Minden borunk tartályos és reduktív kivéve a vörösek, melyek spontán, fahordóban erjednek, valamint szűretlenül, derítetlenül kerülnek a palackokba. A többi bornál bentonitos derítést és szűrést alkalmazunk, más beavatkozás nincs a borokba.
Balatonfüredi hajózás 2024. Menetrendi hajók és sétahajók 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 17. (péntek)
Menetrendi hajók és Sétahajók
Hajókirándulás menetrendi járatokkal Balatonfüredről. A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén összekötő szerepet tölt be a régió turisztikai életében. A települések között közlekedő menetrendi hajóink igénybevételével ugyanis utasaink nem csupán egy kellemes utazáson vehetnek részt, hanem egyúttal ...
Balatonfüredi hajózás 2024. Sétahajózás és hajókirándulás 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 17. (péntek)
Sétahajók
Programok a Balaton közepén. A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. Romantikus sétahajózás a ...
Gyerekhajó Balatonfüred 2024. Gyereknapi Hajó a Balatonon 2024.05.26 (vasárnap) 10:00 - 12:00
Gyereknapi Hajó a Balatonon! Május 26-án (vasárnap) Balatonfüreden egy szuper cirkuszi gyerekműsorral készülünk a legkisebbek számára, méghozzá az új hajónkon. Ezen a napon a Balaton katamarán fedélzete átalakul egy igazi gyerekparadicsommá. A műsor címe Cirkuszkavalkád, mely tele lesz varázslattal, ...
Balatonfüredi naplemente hajózás 2024 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
1 órás sétahajózás a naplementében. A nap kora esti szakaszában, a tavon hajózva gyönyörködhetnek a káprázatos naplemente látványában. A romantikus egyórás hajóút során pezsgővel és üdítővel kedveskedünk utasainknak. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat ...
Balatonarácsi programok 2024 2024.04.27. (szombat) - 2024.05.27. (hétfő)
Vágó Ilona ,,Az Én Világom` című kiállítása látogatható az Arácsi Népházban
Balatonarács (Arács) a mai Balatonfüredhez 1954-ben kapcsolt ősi magyar település. Balatonarács jelenleg is Balatonfüred településrésze, a füredi városközpont (Vörös-templom) és Csopak között félúton fekszik, a Tamás-hegy, illetve a Péter-hegy lábánál. Arács történelmi faluközpontja a két hegy közti ...
Gyereknapi programok Balatonfüred 2024. Gyermeknapi Hétvége 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Balatonfüredi gyereknapi programajánló; Városi gyermeknap május 25-26-án.
Balatoni Hal- és Borünnep Balatonfüred 2024. A város szezonnyitó gasztronómiai fesztiválja 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Májusban újra Balatoni Hal- és Borünnep a balatonfüredi sétányon, ahol ezúttal is minőségi helyi borok kóstolhatók majd, köztük a legjobb szőlősgazda nedűivel. Pünkösdkor igazi fesztiváli hangulat lesz a parton. Idén május 17-20. között rendezik meg a Balatoni Hal- és Borünnepet, amely a város szezonnyitó ...
Charlie koncertek 2024 2024. július 15. (hétfő)
Charlie hazánk talán legnépszerűbb különleges, jellegzetesen rekedt hangú zenész énekese. Nézz, nézz az ég felé, Száguldás, Porsche-szerelem és New York és még hosszan sorolhatnánk megunhatatlan slágereit.
Gyereknap Balatonfüred 2024 Gapa Terasz és Parkerdő. Madárlátta gyereknap - A honfoglalók nyomában 2024. május 26. (vasárnap)
Ha valódi közös, családi élményre és egy felejthetetlen időutazásra vágytok, akkor május 26-án tartsatok velünk a Gapa Terasz és Parkerdőben! A honfoglalás kori őseink világába kalauzolunk el benneteket, ahol lovas íjásszá változhattok, ügyességi és izgalmas kézműves feladatokban jeleskedhettek, és ...
Csepregi Éva koncertek 2024 2024. augusztus 9. (péntek)
Csepregi Éva koncertek, fellépések 2024. Csepregi Éva a Kócbabák nevű trióban tűnt fel először az 1972-es Ki Mit Tud?-on, a Neoton Famíliához 1973 végén társult. A Neoton Família 1990-es kettészakadása után Végvári Ádámmal és Baracs Jánossal Éva-Neoton néven folytattuk 1992-ig. Manapság a Neoton Família ...
80 fős esküvő történelmi környezetben, Balatonfüred reformkori városrészében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
80 fős esküvő megrendezését vállaljuk balatonfüredi szállodánkban és éttermünkben. A romantikus műemlék Astória Hotel Étteremben mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas ...
Augusztusi esküvői ebéd történelmi környezetben Balatonfüreden, a gyönyörű Astoria Hotel éttermében 2024. augusztus 1. (csütörtök) - 2024. augusztus 31. (szombat)
Augusztusi esküvői ebéd helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, a romantikus műemlék Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, ...
Májusi esküvő Balatonfüred történelmi városrészében található romantikus szállodánkban 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Májusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. ...
Júniusi esküvő balatoni szállodánkban, Balatonfüred történelmi városrészében 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 30. (vasárnap)
Júniusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője ...
Esküvő júliusban Balatonfüred reformkori városrészében található gyönyörű szállodánkban 2024. július 1. (hétfő) - 2024. július 31. (szerda)
Júliusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat, Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani a júliusi esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos ...
Tökéletes esküvő, mondja ki az Igent a Balaton-parton, a műemlék Astoria Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Álomesküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, a romantikus balatonfüredi műemlék Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, ...
Balatonfüredi Szívkórház rehabilitációra érkező vendégeknek kedvezményes szállás az Astoriában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Hotel Astoria kedvezményes szálláslehetőséget kínál a balatonfüredi Szívkórházba gyógykúrára vagy kardiológiai kivizsgálásra érkező vendégeknek. A szállodához a Szívkórház nagyon közel van, gyalogosan rövid és kellemes sétával elérhető. A balatonfüredi Szívkórházban rehabilitációs kezeléseket ...
Konferencia Balatonfüreden, reformkori konferencia helyszín a hangulatos, patinás Astoria Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred, az Anna-bálokról híres város ideális helyszínt kínál konferencia megrendezéséhez. Az Astoria Hotel a reformkori történelmi városrészben található, annak egy volt híres épülete, a Dőry-villa. A hotel alkalmas 30-40 fős konferenciák lebonyolítására is. A ...
Eljegyzés helyszín történelmi környezetben, Balatonfüred reformkori városrészében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred ideális helyszínt kínál rendezvényeinek megrendezéséhez. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas ünnepi ebédek, vacsorák lebonyolítására. A patinás épület a Dőry család idejében számos táncos mulatságnak adott otthont, ahol a Reformkor hírességei is ...
Balatoni rendezvényhelyszín a reformkori városrész szívében található műemlék szállodánkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A balatonfüredi Astoria Hotelben kiváló rendezvényhelyszín várja vendégeit. A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred ideális helyszínt kínál rendezvényeinek megrendezéséhez. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas ünnepi ebédek, vacsorák lebonyolítására. A patinás épület a Dőry család ...
Lóczy-barlang Látogatóközpont Balatonfüred
Látványos mészkőrétegek, szakvezetés, a közelben kilátó és tanösvények. A látogatóközpontban interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit. A látogatóközpont közelében geológiai tanösvényt alakítottak ki. A látogatókat ajándékbolt és büfé várja.