Márai Sándor Művelődési Ház
Igényes szórakozás, minőségi időtöltés, értékes kapcsolatok és barátságos fogadtatás. Ez vár rád a Krisztina téren, a Márai Sándor Művelődési Házban. A tervezett programszerkezet a legszélesebb korosztály és érdeklődési kör igényeit kívánja kielégíteni a kisgyermekek számára szervezett szórakoztató színházi programokon, valamint készségfejlesztő foglalkozásokon át az esti könnyű- és komolyzenei koncerteken keresztül a nyugdíjasok kisközösségei számára létrehozott hagyományápoló, ismeretterjesztő, városvédő vagy irodalmi tematikájú találkozóinak létrehozásáig. Az intézmény a közművelődési tevékenység mellett megújult terembérleti és egyéb szolgáltatásokat biztosít üzleti partnerek számára.
Márai Sándor Művelődési Ház
A felújított Budai Polgári Casino impozáns Krisztina téri épülete ad otthont a Budavári Művelődési Ház utódintézményének, a Máraikultnak. Míg az intézmény célja, hogy folytassa a bemrockpart hagyományos, ’70-es években gyökerező tradicionális programjainak szervezését, mégis, a kerület kulturális életének egyik motorjaként a „megújítva megőrizni” mottóját követve egyszerre igyekszik értékteremtő, innovatív, ugyanakkor a kerületi hagyományokat ápoló kulturális tevékenységet megvalósítani: értékeinkből, hagyományainkból építkezve, gyökereinkből táplálkozva megújulni.
Tagintézmények
Virág Benedek Ház
Az épület kortárs kulturális centrumként működik, ahol a kiállítások mellett a belső udvaron és az emeleti teremsor XIX. századi festett tereiben minden korosztályt megszólító programok kerülnek megrendezésre. Könnyű- és komolyzenei koncertek, családi programok és nyáresti kertmozi vetítések várják a látogatókat.
Nyitvatartás
H-K: Zárva
Sze-Cs-P: 14:00-18:00
Szo: 10:00-18:00
Cím: 1013 Budapest, Döbrentei u. 9.
Jókai Anna Szalon
A kulturális szalon irodalmi estekkel, komolyzenei koncertekkel, pódium-előadásokkal és könyvbemutatókkal várja az érdeklődőket.
Nyitvatartás
H-K: Zárva
Sze-Cs-P-Szo: 10:00-14:00
Cím: 1011 Budapest, Iskola u. 28,
Tér-Kép Galéria
A Tér-Kép Galéria egy kortárs művészeti galéria, ahol helyet kapnak a képzőművészeti alkotások, fotóművészek, szobrászok és az iparművészek kiemelkedő munkái egyaránt. A galéria által képviselt, különböző generációkhoz tartozó művészek tevékenységének közös jellemzője a médiumtól független jelenkori eszme, a pillanat ábrázolása. A galéria alapvető törekvése a kortárs művészet és közönségének összekapcsolása.
Nyitvatartás
H-K: Zárva
Sze-Cs-P: 14:00-18:00
Szo: 10:00-18:00
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 83-85,
Várnegyed Galéria
A grafikustól és a szobrásztól a textilművészig számos alkotó otthonra talált a Vízivárosban található kiállítótérben, amely a helyi, budai művészek számára is egy stabil pont lett a művészeti életben. A rangos díjakkal elismert mesterek mellett a pályakezdők számára is nyitott a lehetőség a képzőművészet mellett a design területén is.
Nyitvatartás
H-K: Zárva
Sze-Cs-P: 14:00-18:00
Szo: 14:00-18:00
Cím: 1015 Budapest, Batthyány u. 67,
Vízivárosi Klub
A Vizivárosi Klub szívesen biztosít teret civil szervezetek összejöveteleihez, kártya-klubhoz, közös beszélgetésekhez vagy bármilyen más közösségi programhoz.
Nyitvatartás
H-Szo: 9:00-17:00
Cím: 1015 Budapest, Batthyány u. 26,
Forrás: a Művelődési Ház honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 | |
Hétfő: | 09:00 - 17:00 |
Kedd: | 09:00 - 17:00 |
Szerda: | 09:00 - 17:00 |
Csütörtök: | 09:00 - 17:00 |
Péntek: | 09:00 - 17:00 |
Szombat: | 10:00 - 13:00 |
Vasárnap: | - |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.21. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.26. | |
2024.09.30. - 2024.10.06. | |
2024.10.07. - 2024.10.13. | |
2024.10.14. - 2024.10.20. | |
2024.10.21. - 2024.10.27. | |
2024.10.28. - 2024.11.03. | |
2024.11.04. - 2024.11.10. | |
2024.11.11. - 2024.11.17. | |
2024.11.18. - 2024.11.24. | |
2024.11.25. - 2024.12.01. |
Boutique Hotel Victoria Budapest****
A Budai Vár lábánál, közvetlenül a Duna partján fekvő, 4 csillagos butikhotel 27 panorámás szobát kínál Budapest szívében. A szálloda mindössze 10 perces sétára található a Budai Vártól, a Mátyás-templomtól és a Halászbástyától, melyek nem csak a város legnépszerűbb látványosságai, hanem az UNESCO ...
Buda Castle Hotel****
A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és ...
Budavár Panzió
A Budavár Panzió Buda szívében, a történelmi Várnegyedben fekszik exkluzív, csendes, de központi helyen. Panziónkban Ön az UNESCO világörökség területén lakik a Halászbástya lábánál, csak néhány lépésre a Mátyás templomtól.
Exe Carlton Budapest
A Budapest szívében helyet kapott Exe Carlton Budapest barátságos és békés szállást biztosít a vendégek számára – ideális választás kikapcsolódni vágyók és üzleti úton lévők számára egyaránt.
Gold Hotel Budapest
Ha Ön kedvező ár-érték arányú szállás ajánlatot keres Budapest centrumában, akkor a legjobb helyen jár. A Gold Hotel Budapest otthonos, elegáns, minőségi szobái klímával, LCD TV-vel, minibárral, hajszárítóval és ingyenes WiFi internet kapcsolattal felszereltek.
Hilton Budapest
Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő Hilton Budapest első osztályú szolgáltatásokkal és exkluzív felszereltséggel várja a Budapestre látogatókat. A szálloda épülete egyedülálló építészeti bravúr: ...
Hotel Castle Garden**** Budapest
Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) ...
Hotel Charles*** Budapest
Ha egy kis kikapcsolódásra vágyik, kedveli a zöld környezetet, az ízletes ételeket és a kényelmes szobákat, a legmegfelelőbb választás az Ön számára a Hotel Charles.
Hotel Clark Budapest*****
A Hotel Clark Budapest boutique hotel a főváros szívében, a Duna-part budai oldalán, az ikonikus Széchényi Lánchíd szomszédságában helyezkedik el, páratlan kilátást nyújtva a folyóra, a Budai Várra és a főváros további nevezetességeire.
Hotel Orion Várkert Budapest
Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban ...
Aranybástya Függőkert Étterem Budapest
Megnyílt az Aranybástya Függőkert! Tapasztalja meg az igazi olasz életérzést a Budai vár szívében, ahol autentikus nápolyi pizza, prosecco és Budapest egyik legszebb panorámája vár Önre!
Aranybástya Étterem - Kávéház Budapest
Szeretettel várjuk önt és kedves vendégeit elegáns környezetben, történelmi helyszínen, Budapest egyik legszebb panorámájával. Tőlünk nem mehet el éhesen! Páratlan ízű finom ételekkel, desszertekkel és hozzájuk illő, különleges italokkal várjuk.
21 Magyar Vendéglő
A 21 A Magyar Vendéglő tulajdonosainak célja volt egy olyan magyar éttermet létrehozása, mely visszaadja a rég elfeledett és hiányzó Szindbádos gasztronómiai élményt. Békebeli magyar konyha 21. századi módon, minden eredeti hagyományos ízt koncentráltan megőrizve, ételeik mégis könnyebbek a régimódi ...
Adrienne Deluxe Budapest
Üdvözlet az exkluzív különlegességek birodalmában! Borok, pezsgők, gin, vodka és egyéb kézműves termékek kizárólag magyar termelőktől egy helyen.
Alabárdos Étterem
Hagyományos magyar ételek újragondolt formában, minőségi borok kíséretében. Ezt kínáljuk Önnek történelmi falak között a Budai Várnegyed szívében. Legyen a vendégünk!
Arany Hordó Étterem
Az Arany Hordó Étterem egykor a király főpohárnokának rezidenciája volt a Budai Várnegyed szívében. Terméskövekből kirakott pinceborozónkat a már 500 éves épület alatt húzódó Budai Labirintus egyik ágából alakítottuk ki, ahol borbemutatókkal, vacsorákkal és kóstolókkal várjuk Vendégeinket. A ...
Arany Kaviár Étterem
Az Arany Kaviár több mint húsz éve van jelen a magyar gasztronómia palettáján. A legjobb fine dining éttermek között tartanak minket számon, a robosztus cári pompát ötvözzük a modern elegancia könnyedségével. A Gault Millau Étteremkalauz 2010 óta egy szakács sapkával jutalmazza az Arany Kaviárt, a ...
Arriba Taqueria Széna tér
Az Arriba Taqueria egy ínyenc mexikói étteremlánc Budapesten, friss, gyorsan elkészülő ételekkel. Az amerikai-magyar alapítók elkötelezettek az udvarias ügyfélkiszolgálás iránt, és célunk, hogy a fenséges mexikói ételeinket családias, barátságos környezetben szolgáljuk fel vendégeinknek. Mi lehet ...
Corvin Kávézó Budapest
A Budai Vigadó és a Kapucinus-templom között fekvő hangulatos kis tér Budapest legrégebben lakott városrésze címet is elnyerhetné. Ezen a gyönyörű helyen, a tér közepén nyitotta meg kapuit a Corvin Kávézó 2006-ban. Kávézónk belső kialakítása a klasszikus kávéházi vonalat képviseli, összhangban a tér ...
Csészényi Kávézó Budapest
Kávézónk 2005. decembere óta várja kedves vendégeit Buda szívében, a Krisztinavárosban, a régi Rill órásműhely helyén.
Mesemúzeum Budapest programok 2024 2024. szeptember 21. (szombat)
A Mesemúzeum és Meseműhely Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete alapján jött létre. A fővárosi, múzeumi fogadótér egyrészt a gyerekek által létrehozott vagy befogadott színházi- és bábelőadásoknak, árnyjátékoknak, vetítéseknek a színtere, valamint itt tartjuk a drámapedagógiai és a kreatív ...
Kulturális Örökség Napok Budapest, Országos Széchényi Könyvtár 2024 2024. szeptember 21. (szombat) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
A nemzeti könyvtár idén is részt vesz a Kulturális Örökség Napokon. Épület- és raktársétáinkkal, szabadulószobákkal, kézműves foglalkozással és számos színes programokkal várjuk az érdeklődőket.
Góbé zenekar koncertek 2024 2024. szeptember 27. (péntek)
A Góbé zenekar könnyeden kalandozik a különféle zenei stílusok között. Akusztikus hangszereken játszanak népzenét, miközben kalandoznak a különféle könnyűzenei műfajok között. Céljuk, hogy közelebb hozzák a népzenét, valamint hidat építsenek a különböző zenei színterek közé.
Hétvégi családi programok a Várkert Bazárban 2024 2024. szeptember 21. (szombat)
A Várkert Bazár a főváros különleges ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él. A területén található kiállító terek, multifunkciós rendezvénytér, neoreneszánsz kert, az éttermek és a kávéház mind azt a célt szolgálja, hogy az ide látogatók az év minden időszakában ...
Budai Vár programok 2024. Események, rendezvények, jeles napok, ünnepek 2024.08.31. (szombat) - 2024.09.28. (szombat)
Mesterművek panorámával - Tematikus séta a Magyar Nemzeti Galériában a kupola látogatásával
A Budai Vár és környéke egész évben változatos programokkal várja a látogatókat. Kultúra, impozáns környezet, rendezvények, programok, koncertek, zene, irodalmi estek, tematikus események minden korosztálynak a Budai Várnegyedben, Budapest első kerületében.
Vincent Van Gogh élete és művei 2024. Művészeti ismertetterjesztő filmek 2024. október 19. (szombat)
Ebben a művészeti ismertetterjesztő filmben Vincent Van Gogh munkássága egy egészen új nézőpontból kerül megközelítésre: a holland festőzseni műveinek legnagyobb magángyűjteményével rendelkező személy, Helene Kröller-Müller (1869–1939) szemszögéből, aki a festő közel háromszáz alkotását vásárolta fel a ...
Rejtélyes történelem 2024. Művelődéstörténeti előadások a Várkert Bazárban, online jegyvásárlás 2024. október 8. (kedd)
Izgalmas történelmi sorozatunk kevésbé ismert, vagy sokszor ismertnek vélt, ám tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt válogatott témáit. Házigazdánk Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden különleges kérdéskört ...
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem programok 2024 2024. október 3. (csütörtök)
MOME Fashion Show
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem letéteményese a teljes körű egyetemi szintű, tradicionális iparművészet-oktatás mellett az egyetemi szintű designer, építész és vizuális kommunikáció tervező képzésnek. A MOME oktatási tevékenysége arra irányul, hogy a művészi tehetséggel bíró hallgatókban kialakuljon ...
Országos Széchényi Könyvtár programok 2024 2024. szeptember 27. (péntek)
Kutatók éjszakája
Az Országos Széchényi Könyvtár változatos programokat kínáló közösségi tér is. Kiállítások, ismeretterjesztő- és színházi előadások, előadássorozatok, konferenciák, koncertek, fesztiválok, tematikus programok és családi napok szerepelnek a nemzeti könyvtár programkínálatában. Az Országos Széchényi ...
Kutatók Éjszakája Országos Széchenyi Könyvtár 2024 Budapest 2024. szeptember 27. (péntek)
Kutatók Éjszakája az Országos Széchényi Könyvtárban 2024. szeptember 27-én. 17:00 órától Szentkereszti Máté tart előadást a digitális forráskiadás kalandos útjáról „Ne féltse levelét, nem veszett el” címmel. A program regisztrációköteles!
Neoreneszánsz kert a Budai VárKert Bazárban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Várkert Bazár neoreneszánsz kertjével egy impozáns közkertet kapott a főváros. A több mint ötezer négyzetméteres kert építője Steffler István táj- és kertépítész.
Halászbástya látogatás Budapest 2024. Várjuk a Budai Várnegyedben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Halászbástya Budapest egyik legismertebb műemléke, amely a budai várban, Budapest első kerületében található. A neoromán kilátóteraszokról látható páratlan budapesti panoráma miatt a legjelentősebb idegenforgalmi látványosságok közé tartozik. A régi budai várfalak helyén a Mátyás-templom ...
Programok a Budai Várnegyedben 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Programok a Budai Várnegyedben
A Budai Várnegyed Budapest I. kerületének egyik városrésze Vár néven. 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján Budai Várnegyed néven szerepel. Területén számos középkori eredetű műemlék, valamint 17–18. századbeli lakóházak és középületek található. A Budai Várnegyed három fő része a Budavári Palota, ...
Családi társasjáték a Magyar Nemzeti Galériában 2024. Színpompás Galéria gyerekbőrönd 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Fedezzétek fel együtt a Nemzeti Galéria gyűjteményét a színek, a fények, a formák és az izgalmas feladatok segítségével! Bújjatok a művészek bőrébe, figyeljétek a titokzatos árnyékokat, keressétek meg az elveszett képeket és keverjétek a színeket! Az önálló felfedezést lehetővé tevő társasjátékot az ...
Családi rendezvényhelyszín Budapesten a város felett, történelmi helyszínen, elegáns környezetben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Családi rendezvényét felejthetetlenné fogjuk tenni csodálatos helyszíneinkkel, gasztronómiai különlegességeinkkel és gondoskodásunkkal. Termeink és teraszaink között garantáltan megtalálja a tökéletes választást.
Gasztrotúra-társasjáték a Magyar Nemzeti Galériában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Nemzeti Galéria gyűjteménye egy különleges megközelítésből – gasztronómiai feltöltődés a festészet világában.
Esküvő a Budai Várban, Budapest egyik legszebb panorámájának ölelésében a város felett 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Ha a város egyik legszebb helyszínén szeretnél örök hűséget fogadni szerelmednek, vedd fel velünk a kapcsolatot és mi segítünk álmaid megvalósításában! Szeretnéd a város felett ünnepelni életed egyik legszebb napját? Az Aranybástya tökéletes választás, ha egy igazán fenséges esküvőre vágysz!
Konferencia helyszín Budapesten elegáns környezetben, történelmi helyszínen a Budai Várban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Konferenciarendezvényét felejthetetlenné fogjuk tenni csodálatos helyszínekkel, gasztronómiai különlegességekkel és gondoskodásunkkal. Termeink és teraszaink között garantáltan megtalálja a tökéletes választást.
Eljegyzési buli a város felett történelmi helyszínen, elegáns környezetben, gyönyörű panorámával 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Eljegyzési buliját felejthetetlenné fogjuk tenni csodálatos helyszíneinkkel, gasztronómiai különlegességeinkkel és gondoskodásunkkal. Termeink és teraszaink között garantáltan megtalálja a tökéletes választást.
Születésnap Budapest egyik legszebb panorámájával, várjuk ünnepelni a Budai Várban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Születésnapi rendezvényét felejthetetlenné fogjuk tenni csodálatos helyszíneinkkel, gasztronómiai különlegességeinkkel és gondoskodásunkkal. Termeink és teraszaink között garantáltan megtalálja a tökéletes választást.
Magyar Nemzeti Galéria
A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény.
A Budavári Palota Kupolája
Budapest egyik jelképe a Duna-parti panorámát meghatározó, jellegzetes kupolájáról messziről felismerhető Budavári Palota. A palota legmagasabb pontjáról, a Magyar Nemzeti Galéria kupolájából gyönyörű panoráma nyílik a városra. A kupola az állandó kiállításokra szóló belépőjeggyel, az időjárás függvényében ...
Arany Sas Patikamúzeum Budapest
A budai Várnegyedben, szinte a Mátyás templommal szemben található Budapest gyógyszerészet történeti múzeuma. A Budai Várnegyed 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökség Listán. Az Arany Sas patika épülete a 15. század első felében épült kereskedőház. Többször átalakították: 1526-1541 között készült ...
Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum
A Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményei három fontos csoportból tevődnek össze: régészeti leletekből, a várostörténet tárgyi anyagából és képzőművészeti alkotásokból. Több mint negyvenezer évesek a legrégebbi leletek. Egy újkőkori edény a termékenység-istennő képmását hordozza, egy bronzkori harang ...
Budavári Mátyás-templom
A Budavári Nagyboldogasszony templom kezdettől fogva kiemelkedő helye a magyar Mária-tiszteletnek és történelmi nagyjaink hódolatának, de kegyhellyé csak az 1686-ban, Buda visszafoglalásakor történt csoda után vált. A Budai várnegyed 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján, a várnegyeden ...
De la Motte - Beer-palota Budapest
Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti, a budai polgári életmódot megismertető kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykorvolt patika- és lakóházra a budai Várnegyed polgárvárosában, a Dísz téren.
Főőrség és Lovarda Budavári Palota
A Budavári Palotanegyed szívében, a Nemzeti Hauszmann Program keretében korhűen újjáépített Főőrség megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Örömmel és barátsággal osztjuk meg minden turistával, és hagyományaira kíváncsi magyarral, hogy a történelem adta élményeket személyes történetként élhessék meg, ...
Hercules Villa Budapest
Az aquincumi helytartóság nem csak a helytartói palota egyetlen reprezentatív épületéből állt, hanem ide sorolhatók mindazok a díszes paloták, fürdők, szentélyek és gazdag lakóházak, amelyek a Duna-ág óbudai oldalán a helytartói palotával szemközt, az egykori katonaváros északkeleti és északi sávjában ...
Houdini-múzeum
A magyar származású világhírű szabadulóművész, Harry Houdini relikviáit, többek között bilincseit, zubbonyát és könyveit mutatja be a The House of Houdini múzeum, amely 2016. júniusában nyílt meg a Budai Várban. David Merlini szabadulóművész, a múzeum megálmodója és létrehozója. Harry Houdini ...
Kiskép Galéria Budapest
Ismert kortárs mesterek és ígéretes fiatalok festményei, grafikái kisméretben, valamint stúdió üvegek nagy választékban.