Vígszínház
A Vígszínház célkitűzése, hogy megőrizze és hangsúlyossá tegye a modern, 21. századi népszínházi jelleget, azt, amelyre az érték és népszerűség folyamatos egyensúlya a jellemző. Olyan teátrum kíván lenni, ahol a gyerekkortól a kamasz-felnőtt és idős korig, nemzedékváltásokon át megmarad a színház és a nézők aktív kapcsolata. A gyerekközönség, akik Halász Judit dalain, A Padlás, Óz, Hamupipőke, A dzsungel könyve előadásain nőttek fel, reményeink szerint a későbbiekben is hűségesek maradnak a színházhoz.
KÖZÉP-EURÓPA EGYIK LEGSZEBB SZÍNHÁZA: A 122 ÉVES VÍGSZÍNHÁZ
Két zseniális építész, az osztrák származású Ferdinand Fellner és a porosz Hermann Helmer a századforduló évtizedeiben megtervezte és megalkotta az európai polgárság színházideálját, és Odesszától Prágáig, Bécstől Budapestig 47 gyönyörűséges színházépület hirdeti azóta is e két nagyszerű tervező emlékét.
A századfordulón Budapest szinte évek alatt vált világvárossá, s dinamikusan fejlődő polgársága egy saját ízlésének és igényeinek megfelelő színházat akart. 1896-ban egy év alatt felépült az impozáns Vígszínház, aztán pillanatok alatt kiépült körülötte a világszép Budapest, illetve a polgárság új központja: a Lipótváros. A budapesti polgárság ünnepelte színészeit, utánozta a színpadon látott jelmezeket, ruhákat, díszleteket, berendezéseket. Vígszínház előadásaink és művészeinek kultusza volt. Szépséget és eleganciát sugárzó nézőterére több mint ezer ember fér be, mégis ritkán kellett üres széksorok előtt játszani a színészeknek: az első pillanattól kezdve telt házakat vonzott ez a színház.
Itt született meg a huszadik századi korszerű magyar színjátszás. Első igazgatója az európai formátumú Ditrói Mór, akit Kolozsvárról hívtak az új színház élére, és aki magával hozta „csikócsapatát", fiatal kolozsvári társulatának nagy részét, a fővárosban akkor még teljesen ismeretlen neveket. Ők így, együtt Ditróival rövid idő alatt igazi modern együttest hoztak létre, ma úgy mondanánk: kiemelkedő ensemble-játékkal, hitelességgel, természetességgel és a színpadi igazság megteremtésével. Ignotus, a nagytekintélyű kritikus írta Ditróiról: ő volt a magyar Sztanyiszlavszkij, „aki e színházat Budapest első színházává emelte." Ez a hiteles játékstílus nemcsak markánsan megkülönböztette az akkor már erősen retorikus, konzervatív Nemzeti Színháztól, hanem a társulat e stílus birtokában képes volt a modern, huszadik századi drámák korszerű és pontos eljátszására is.
A Vígszínház már a kezdetekben is megmutatta a színjátszás több arcát: játszott klasszikusokat, irodalmi rangú kortárs szerzőket, és színészei mindenkor sikerre tudták vinni az elegáns francia vígjátékokat, bohózatokat, a „jól megcsinált darabokat.” (A legenda szerint ezeknek a daraboknak a fordítása közben tanulta meg a drámaírást Molnár Ferenc, Heltai Jenő.) Mindezek a törekvések szerves, egységes, európai szellemiségű programmá álltak össze.
Ditrói Mórt Jób Dániel követte igazgatóként, aki folytatta és megújította a vígszínházi szellemet, és ugyanolyan színházteremtő szigorral és megújító készséggel dolgozott, mint elődje. Mindketten két megkerülhetetlen törvényt ismertek: mindig korszerűnek lenni és a közönséget – a legnemesebb értelemben – szolgálni. E két nagy művész szerves folytonosságot teremtett, és munkásságuk legendás színházi alkotók sorát nevelte ki.
E színháztörténeti fénykorból megemlíthetjük – a teljesség igénye nélkül – Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Fenyvesi Emil, Góth Sándor és Góthné Kertész Ella, Csortos Gyula, Tanay Frigyes, Gombaszögi Ella és Frida, majd a későbbiekben Jávor Pál, Gaál Franciska, Darvas Lili, Muráti Lili, Somlay Artur, Tolnay Klári, Kabos Gyula, Ráday Imre, Ajtay Andor, Páger Antal színművészeket.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.05.13. - 2024.05.18. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.22. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.06.05. - 2024.06.10. | |
2024.06.12. - 2024.06.13. | |
2024.06.21. - 2024.06.23. | |
2024.06.21. - 2024.06.23. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
JM6 Sütiző Bakery & Café Budapest
Természetes minőségi alapanyagokból helyben készítjük péksüteményeinket, tortáinkat, szendvicseinket, és sok finomságot.
Kastner Budapest
Közösségi munkatér speciális felszereltséggel, mely a kényelmedet szolgálja. Te döntesz, hogy asztalnál, pultnál, a könyvtárban, vagy puha lounge bútorokon dolgozol – mi gondoskodunk róla, hogy csak a munkádra koncentrálhass. Jól megközelíthető, napfényes és zöld parkra néző helyünkön ha akarod, elvonulsz, ...
Kiskakukk Étterem
Időt szentelni. E kifejezés kihalóban van a modern nagyvárosokban. Eltűnnek a pihenős parkocskák, a merengésre alkalmas ligetek és átadják helyüket az üzletileg sokkal kifizetődőbb plázáknak és bevásárlóközpontoknak. Fogynak az `igazi` éttermek is, ahol a vendég még megbecsült személy volt, és nem ...
Kánaán Bisztró & Café Étterem Budapest
Az étterem neve tükrözi filozófiánkat. Célunk, hogy vendégeinknek minél több örömet és gasztronómiai élvezetet tudjunk nyújtani. Éttermünk az 1989-es nyitás óta családi tulajdonban van, és Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő részén található, a Szent István körúttal párhuzamos, Pannónia és ...
Lecsó Gyorsétterem Budapest
A Lecsó Gyorsétterem magyaros ételek bőséges választékával, olcsó árakkal várja vendégeit a belváros szívében. Ebéd, vacsora elvitelre is a hét minden napján. Napközben magyaros önkiszolgáló étterem, este magyaros vendéglő - söröző, felszolgálással.
Lecsó Magyaros Gyorsétterem Budapest
Magyaros önkiszolgáló gyorsétterem és étterem egyben. Magyaros önkiszolgáló étterem délben, este hangulatos magyaros étterem házias ízekkel, hatalmas adagokkal, barátságos árakkal.
Marangona Desszertpark Cukrászda Budapest
Budapest legcsajosabb cukrászdája. Desszertek, torták, sós és édes sütemények csodaszép környezetben. A Marangona desszertpark az a cukrászda Budapesten, ahol desszertjeink íze nem csupán különleges, hanem a látványa is tökéletes. Szenvedélyünk a szépség és a minőség mindenben, itt az összhang és a ...
Melba Panoráma Étterem és Bár Budapest
A Melba Panoráma Étterem és Bár a Marina parton. Kétségkívül egyedi hely ez egy elegáns étterem számára - egyik oldalról a csodás Duna-öböl és a kikötő, a másikon modern toronyházak veszik körül. Az étterem belső kialakítása art deco stílusú, elegánsan bútorozott, kiválóan alkalmas üzleti ebédek, ...
Nemsüti - a vega konyha Budapest
A kínálatukban vegetáriánus finomságok. mindig friss, változatos ételek, levesek, saláták szerepelnek. A nemsüti minden nap friss alapanyagok felhasználásával készít ízletes és finom ételeket.
Okay Itália Olasz Étterem Budapest
Az első igazi olasz étterem Budapesten! Legjobb minőségű alapanyagokkal a legjobb olasz konyhai tradíciókkal.
REPUBLIC koncertek 2024 / 2025. Turné állomások és fellépések naptára 2024. augusztus 13. (kedd)
Republic koncert a Sirona hajón
A Republic 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes. „100 százalékban MAGYAR TERMÉK - magyaroktól, magyaroknak. Az együttes a magyar könnyűzene meghatározó alakja lett az elmúlt évtizedekben, rendszeresen koncertezik Magyarországon és a határokon túl is. Naptárunkban figyelemmel követheti a ...
Pinokkió előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 26. (vasárnap) - 2024. május 28. (kedd)
Pinokkió előadások jegyvásárlással Budapesten és vidéken 2024-ben. A világ egyik legismertebb meséje egy ezermesterről, aki semmire sem vágyik jobban, mint egy gyerekre, akit szerethet, akivel megoszthatja mindennapjait, akit taníthat szépre-jóra; és egy báburól, akinek leghőbb vágya, hogy igazi kisfiú ...
Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház programok 2024 Budapest 2024. május 26. (vasárnap)
Megújult, modern intézményünkben minden korosztály megtalálhatja az ízlésének és érdeklődésének megfelelő programot! Palettánkon koncertek, színházi darabok, táncházak, kiállítások, konferenciák, nyugdíjas programok, bálok és ünnepi és művészeti események egyaránt megtalálhatók.
Rubint Réka alakreform edzés 2024 2024. május 14. (kedd)
Alakreform edzés a Rozsnyay utcában
Mozogj Rékával Alakreform edzéseken, az egészséget és a fittséget népszerűsítő rendezvényeken országszerte.
MERKAZ - Héber és Izraeli Kulturális Központ programok 2024 2024. május 16. (csütörtök)
A MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ a világ első, és eddig egyetlen izraeli kulturális intézete, fő célja a sokarcú izraeli kultúra bemutatása és népszerűsítése Magyarországon, változatos szolgáltatásokkal, oktató és szórakoztató foglalkozásokkal, közösségépítő programok szervezésével.
Szép nyári nap musical előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 14. (kedd)
Szép nyári nap - Neoton musical | Veres 1 Színház
Szép nyári nap - Neoton-musical előadások országszerte 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel.
Filharmonikus koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. június 4. (kedd)
Filharmonikus koncertek országszerte online jegyvásárlási lehetőséggel 2024 / 2025-ben. A filharmonikus együttesek színvonalas műsorral várják a komolyzene szerelmeseit. Magyarország több nagy múlttal rendelkező együttessel büszkélkedhet. A hazai komolyzenei élet meghatározó alakjai többek között a Nemzeti ...
Balázs János koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. június 4. (kedd)
Balázs János fiatalos lendülete kiemelkedő technikai kvalitással és mély zenei megértéssel párosul. Művészi ösztönei biztonsággal vezetik a profizmus legmagasabb fokára. Egyéni zenei látásmód jellemzi előadásait, mely során hangot mer és tud adni saját elképzeléseinek. Hitvallása, hogy a zene csakis a ...
Kórustalálkozó 2024 2024. június 8. (szombat)
Kórustalálkozó
Kórusok, karvezetők találkozója, versenye, kurzusok és tanfolyamok országszerte. Nagyszerű közösségi és zenei élmény, az együtténeklés öröme. Kórustalálkozók országszerte. Programajánló.
Budapest Jazz Club programok 2024 2024. május 14. (kedd)
AZ INFORÁDIÓ BEMUTATJA: KISS ATTILA BAND
A Budapest Jazz Clubban változatos programokkal, élőzenével, magyar és világsztárokat felvonultató koncertekkel, csúcstechnikával felszerelt koncertteremben várják a minőségi zene kedvelőit. A békebeli, nosztalgikus hangulatú budapesti kávézóba és a modern bistro étterembe nemcsak az esti zenei ...
Zenélő szökőkút 2024 Budapest. Várjuk a Margitszigeten minden nap 2024.04.26. (péntek) - 2024.10.31. (csütörtök)
Zenélő szökőkút ingyenes élményprogram várja a Margitszigetre látogatókat májustól októberig. Az elmúlt évhez hasonlóan, gyerekeknek és felnőtteknek is készülünk zenei blokkokkal, várjuk a komolyzene és a könnyebb műfajok szerelmeseit is, és ismét külön blokkot kaptak a Budapestről szóló dalok. A zenei ...
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Margitszigeti séta 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Margitsziget egy nagy, zöld park árnyas sétányokkal és padokkal. Mindenkinek ajánlott aki sportolni vagy épp pihenni, lazítani, sétálni szeretne pár órát.
Röplabda gyerekeknek Budapesten 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Vasas SC szeretettel várja a röplabdázni vágyó, sportot szerető lányok jelentkezését! Csatlakozz te is Magyarország legeredményesebb röplabda-szakosztályához, ahol a sportág legjobb utánpótlás edzői várnak téged. Jelentkezni minden hétköznap 15:30-tól 18-óráig lehet a Folyondár utcai sporttelepen.
13. kerületi partner kártya Budapest, kedvezményes szolgáltatások és olcsóbb vásárlási lehetőség 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A XIII. Kerületi Partner Kártya a kerület összetartását erősíti azzal, hogy tulajdonosai azokban az üzletekben, amelyek csatlakoztak a programhoz, kedvezményeket vehetnek igénybe a XIII. kerület üzleteiben, a kerületi szociális boltokban és a megjelölt önkormányzati szolgáltatásoknál. A kedvezmény ...