Bécsi kapu séta a Budai várban
A Bécsi kapu a Budai várban található. A téren található még az Magyar Országos Levéltár épülete, a budavári evangélikus templom valamint a Bécsi kapu téri szőlőtőke.
A Bécsi kapu története
A középkori hangulat jellemző a Várra, ezt szolgálják a régi, megőrzött lakóházrészletek, az újjáépített Halászbástya és a Mátyás-templom, amelyek felidézik a XIII. századi román kor és a XV. századi gótika építészeti világát. Ezért döntött úgy a város vezetése, hogy egy kaput felépítenek, részben az idelátogatók kedvéért, mert mit ér egy vár várkapu nélkül?
Remek alkalom volt erre 1936-ban Buda törököktől való visszafoglalásának 250. évfordulója. A kor ismert építésze, Kismarty-Lechner Jenő (Lechner Ödön unokaöccse) a lebontott kapuról fennmaradt képek alapján tervezte meg az új átjárót.
A kapun belépve bal oldalon egy emléktábla és emlékmécses utal 1686-ra, Buda felszabadításának évére. Jobbra látható egy szobor, amelynek alkotója Ohmann Béla. A 350 centiméter magas, fehér mészkő talpazaton álló szobor egy lendületesen lépő angyalt ábrázol, kezében a kettős kereszttel.
A kapu falán emléktábla utal 1686-ra, Buda felszabadításának évére
Bécsi kapu téri szőlőtőke:
Bécsi kapu tér 8. szám alatti ház udvarán található, egyike Budapest védett természeti értékeinek. Védettségét hatalmas mérete és egészsége indokolja. Egész évben látogatható.
A lenyűgöző méretű amerikai Izabella fajtájú szőlőtő tövénél 46 cm, egy méter magasságban 23 cm kerületű. Vesszőinek hosszúsága mára biztosan meghaladja a száz métert. Május végén, június elején virágzik, későn, októberben beérő szőlőfürtjei sötétkék színű, vastag héjú, nagy magvú szemeket teremnek, melyből nem készítenek bort, a ház lakói csemegeszőlőként fogyasztják.
A szőlő, a szemtanúk állítása szerint, 1945 tavaszán bújt elő az udvar északnyugati oldalán, 6-os szám udvarától elválasztó fal mellett, a háborús törmelék alól, és 1947-ben fordult termőre.
A szőlőtő a Bécsi kapu tér 8. aprócska udvarán él, egymaga alkotván lugast a középkori eredetű, klasszicista stílusban átépített, zárt sarokerkélyes Esterházy-palota pergoláján.
A palota utolsó lakója Esterházy Móric volt. A dísznövényekkel teli udvar másik figyelemre méltó jelensége egy hatalmas, 1963-ban sarjadzott agavé, ami egy jókora, középkori eredetű malomkövön trónol az udvar közepén. Mellette még felfedezhető az egykori kocsifordító korong helye.
Jelentősebb épületek a téren:
1. szám - Copf stílusú ház, mely 1795 körül épült.
2-4. szám - A Magyar Országos Levéltár neoromán stílusú palotája, mely 1924-re készült el.
5. szám - 1780 környékén épült ház. Udvari függőfolyosója vasrácskorlátos, lépcsőháza copf stílusjegyeket őriz.
6. szám - 1730 táján épült, barokk és copf stílus keveredik benne, homlokzatán gótikus falzárványok is láthatóak. Nepomuki Szent János szobra található az emeleti ablakok közti fülkében.
7. szám - A ház homlokzatán domborművek állnak, melyek Vergilius, Cicero, Szókratész, Quintilianus valamint Seneca festett medalionokba zárt alakjait ábrázolják. A ház 1807 környékén épült, Grigely József a latin és az irodalom professzora számára. Híres vendégként megfordult itt az 1930-as években Thomas Mann is, mint az akkori tulajdonos, Hatvany Lajos báró meghívottja.
8. szám - Az Esterházy család tulajdonában állt egykor ez a zárt félkörívű sarokerkélyes ház, legutolsó lakója gróf Esterházy Móric volt. Udvarán védett szőlőtőke terem, mely 1947-ben bújt elő a romok alól.
Kazinczy-emlékkút
Az emlékkút egy kis parkban áll. A keleti oldalán, az író, költő, műfordító domborművű bal profilja alatt - Kazinczy Ferenc emlékének 1831-1931 - a nyugati oldalán pedig - Kazinczy Ferenc halála évfordulójára emelte a Székesfőváros közönsége - felirat olvasható.
A mécsest tartó sudár nőalak és a költő bal profiljának domborműve Pásztor János szobrászművész alkotása.
Forrás: Wikipédia
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.05.15. | |
2024.05.15. | |
2024.05.15. | |
2024.05.15. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A szemtanú és a kurátor | Hegyi Lóránd és Kolozsváry Marianna tárlatvezetése |
2024.05.15. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Kreatív szakkör gyerekeknek |
2024.05.15. | |
2024.05.16. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Anna Margit különleges világa - tárlatvezetés |
2024.05.16. | |
2024.05.16. | |
2024.05.17. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Pillanatképek a felfoghatatlanról | Csősz László történész tárlatvezetése |
2024.05.17. | |
2024.05.17. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Remekműveink – A múzeumok világnapja alkalmából |
2024.05.18. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Anna Margit különleges világa - tárlatvezetés |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Visita guidata in italiano |
2024.05.18. | |
2024.05.22. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Kreatív szakkör gyerekeknek |
2024.05.22. | |
2024.05.22. | |
2024.05.22. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Szellemi fitnesz: A bábu megszólal |
2024.05.22. | |
2024.05.23. | |
2024.05.23. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Műtárgyak Éjszakája – Csontváry művészete |
2024.05.23. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Mama, nézd! - Anyák, mamák, babák |
2024.05.23. | |
2024.05.23. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Anna Margit különleges világa - tárlatvezetés |
2024.05.23. | |
2024.05.23. - 2024.05.25. | |
2024.05.24. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A bábu megszólal – Anna Margit művészete I Kurátori tárlatvezetés |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Műtárgyak Éjszakája – Anna Margit művészete |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Anna Margit különleges világa - tárlatvezetés |
2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.26. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain | Kurátori tárlatvezetés |
2024.05.28. | |
2024.05.28. | |
2024.05.28. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain |
2024.05.29. | |
2024.05.29. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Kreatív szakkör gyerekeknek |
2024.05.29. | |
2024.05.30. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Anna Margit különleges világa - tárlatvezetés |
2024.05.30. | |
2024.05.30. | |
2024.06.07. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Tükör és maszk – Anna Margit tárgyai | Sedlmayer Krisztina művészettörténész rendhagyó tárlatvezetése |
2024.06.07. | |
2024.06.08. | |
2024.06.08. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Kaland a Galériában! - Maszkok, bábuk, tükrök – Egy festőnő különleges világa |
2024.06.08. | |
2024.06.14. | |
2024.06.14. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A bábu megszólal – Anna Margit művészete I Kurátori tárlatvezetés |
2024.06.15. | |
2024.06.20. | |
2024.06.20. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A bábu megszólal – Anna Margit művészete I Kurátori tárlatvezetés |
2024.06.24. - 2024.06.28. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Ismeretlen tájakon | Dráma- és alkotótábor |
2024.06.24. - 2024.06.28. | |
2024.07.01. - 2024.07.05. |
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Varázslatos utazás | Alkotótábor |
2024.07.01. - 2024.07.05. | |
2024.07.20. | |
2024.08.17. | |
2024.08.20. | |
2024.09.21. | |
2024.10.19. | |
2024.10.22. | |
2024.10.23. | |
2024.11.16. | |
2024.12.11. | |
2024.12.21. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Programok a Budai Várnegyedben 2024
Programok a Budai Várnegyedben |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.04.10. - 2024.09.01. | |
2024.04.10. - 2024.09.01. | |
2024.04.17. - 2024.07.21. | |
2024.04.17. - 2024.07.21. |
Bigfish Seafood Bistro Budapest
Budapest első tengeri bisztrója a város közepén. Válaszd ki a jégágyon felhalmozott halak, rákok, kagylók közül a kedvenceidet, és rendeld meg. Minden fogást frissen készítenek el, közvetlenül a rendelés után.
Biodevega Cafe & Restaurant
Üdvözlünk Magyarország első, ízig-vérig BIO ételműhelyében. Vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban dús, tápláló ételek kerülnek ki szakácsaink kezei közül, akik olyan főzési technológiákat használnak, amivel ezek az aranyat érő zöldségek és gyümölcsök vajmi keveset veszítenek tápértékükből. Ha ...
Bistro 17 -Egy falat belváros Budapest
Frissensültek, pizzák, hamburgerek, gyrosok, saláták, desszertek, üdítők, sörök, borok. Ételeinket kérheted elvitelre, valamint házhoz szállítva is.
Black Cab Burger
A marhahús mellett kétféle csirkével dolgozunk, saját kínálatunk mellett a vendégeink is összeállíthatnak saját ízlésük szerinti burgert. Giga Double Decker szendvicset és más finomságokat is kínálunk.
Black Swan Budapest
A Black Swan egy csipetnyi életre kelt történelem, egy igazi artdeco bár Budapest belvárosában. Célja, hogy a gasztronómiára és a magas szintű koktélkultúrára nyitott emberek számára biztosítson egy helyet.
Blue Fox The Bar
Ideális helyszín egy vacsora előtti vagy késő esti koktél elfogyasztásához. A Blue Fox The Bar izgalmas koktéljait a legjobb DJ-k kedvenc zenéjére és népszerű zenekarok élő koncertjeire mixeljük minden pénteken és szombaton.
BobPizza Restaurant
Étlapunkon a több generációt átívelő receptúrák alapján a tradicionális magyar ételektől, egészen a vegetáriánus, illetve halételekig minden megtalálható. Éttermünk híres a házi készítésű pizzáiról és a helyben sütött édességeiről. Borlapunk választékos kínálatát magyar pincészetekből válogattuk össze. ...
Bocanova Olasz Étterem és Pizzéria Budapest
Célunk, hogy vendégeink nagyon kellemes, igényes környezetben kóstolhassák meg a tradicionális olasz régiók konyháinak ízeit.
Bocelli Pizzeria Italia Budapest
Hamisítatlan Itália Buda szívében. Családias hangulat, udvarias kiszolgálás, eredeti olasz alapanyagok, autentikus receptek páratlan élményről biztosítják a hozzánk betérőket. Tavasztól késő őszig a meghitt belső hangulat a teraszon folytatódik még vonzóbb külsőt adva ezáltal a Bocellinek, amely éppúgy ideális ...
Bock Bisztró Budapest
Kellemes hangulatú a hely, a heti kínálat a pultnál táblára van felírva, a falakon képek és oklevelek sorakoznak és két hatalmas fakanál.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!