Lovarda látogatás 2024 Budai Vár. Hauszmann paripái vezetett séta
A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda egyedül a Budai Várséták tematikus vezetésével látogatható! Helyszíne, a Csikós udvar a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–60-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották.
Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újjáépült Lovarda épületében
A Lovardát a Hauszmann paripái című vezetett séta keretében lehet meglátogatni.
Sétánkon megismerhetjük az egykori Királyi Palota most visszaépített kiszolgáló épületeit, így betekintést nyerhetünk a századforduló világába. Körbesétáljuk a királyi testőrség hivatali épületéül szolgáló Főőrséget, majd a korábban a lovak le- és felvezetésére szolgáló rámpán keresztül megközelítjük a Lovardát. Az impozáns épületbe lépve feltárul előttünk a márvány előcsarnok, a grandiózus lovaglócsarnok, annak korhű, ugyanakkor technikai felszereltségével a jelenkori igényeket is kielégítő ácsolt díszmennyezete, az egyedi „hauszmannzöld” üvegablakok, valamint a zenekari és királyi páholy is.
Elérhető időpontok az online jegyvásárlás résznél!
Program:
- Indulás: Palota Info Palace – A Budavári Palota megújítását bemutató látogatóközpont
- Érkezés: Csikós udvar
- Időtartam: 90 perc
Jó tudni
- Sétánkat rossz időjárás (például esőzés) esetén is megtartjuk.
- Programunk a meghirdetett időpontban pontosan indul, a későn érkezőket nem áll módunkban megvárni.
- Gyakran közlekedünk macskaköves utakon, lépcsőkön, szűk folyosókon. Az akadálymentességről az Információs pontjaink elérhetőségein tudunk részletes tájékoztatást adni. Megértésüket köszönjük!
- Sétánkat 12 éves kor felett ajánljuk.
Autóval érkezőknek parkolási lehetőséget nyújt a Várgarázs 1. (Apród utca 1-3.) és a Várgarázs 2. (Palota út), korlátozott befogadóképességgel.
2024.05.19. | |
2024.06.09. | |
2024.06.23. |
További ajánlataink
2024.05.17. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.19. | |
2024.05.21. | |
2024.05.21. | |
2024.05.21. - 2024.05.22. | |
2024.05.21. - 2024.05.22. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.26. | |
2024.05.28. | |
2024.05.31. | |
2024.05.31. | |
2024.05.31. | |
2024.05.31. | |
2024.05.31. | |
2024.05.31. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.02. | |
2024.06.03. | |
2024.06.03. | |
2024.06.04. | |
2024.06.05. | |
2024.06.07. - 2024.06.09. | |
2024.06.08. | |
2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.11. | |
2024.06.11. | |
2024.06.11. | |
2024.06.14. - 2024.06.16. | |
2024.06.15. | |
2024.06.18. | |
2024.06.18. | |
2024.06.18. | |
2024.06.21. - 2024.06.23. | |
2024.06.22. | |
2024.06.28. - 2024.06.30. | |
2024.06.30. | |
2024.08.17. - 2024.08.20. | |
2024.11.16. | |
2025.01.18. | |
2025.03.16. | |
2023.10.14. - 2024.06.22. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Programok a Budai Várnegyedben 2024
Programok a Budai Várnegyedben |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Sessions Étterem
Modern bisztró Budapest színházi negyedének közepén, mindössze pár perc sétára az Andrássy úttól, a legjobb magyar és nemzetközi tradíciók inspirálta fogásokkal. A Sessions a Hard Rock Hotel Budapest étterme.
Szabad Bisztró Budapest
A Szabad Bisztró Budapest első, kizárólag növényi alapanyagokat használó gasztrokocsmája. Vegán bárételekkel, a`la cart étlappal, változatos séf ajánlatokkal és hétköznapokon vegán napi ebédmenüvel várunk. Itallapukon prémium röviditalokat, kisüzemi cseh és lengyel import söröket, magyar ...
The Box Donut Budapest
Receptjeik kidolgozása során nagy hangsúlyt fektetnek az egyedi, de természetes ízek és az egészség harmóniájára. Minden fánk egyedi, kézzel készített finomság, amelyet szeretettel készítenek.
The Planteen Étterem Budapest
Küldetésük, hogy őrülten finom ételeket kínáljanak, amelyek egészségesek vásárlóik számára, és fenntarthatóak bolygónkon. Naponta változó menü, heti indiai ételek, a rajongók kedvenc heti ajánlatai, gluténmentes opciók, szezonális alapanyagok. Házi készítésű desszerteket, különleges kávékat, teákat is ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!