Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó 2024
XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó 2024. szeptember 13-16. között. A rendezvény a táncművészet elismert és fontos fesztiválja, a professzionális együttesek bemutatkozási és szakmai találkozási lehetősége.
XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
2024. szeptember 13-16.
A Tánctalálkozó célja, hogy megmutassa a hazai és a nemzetközi táncművészet végtelenül sokféle árnyalatát és emellett a ’A Határtalan város’ eredendően sokszínű tánckultúráját. A találkozó neves hazai és - lehetőség szerint - külföldi társulatok meghívása mellett lehetőséget biztosít a helyi táncegyüttesek bemutatkozására. A fő irányvonal a modern balett, a kortárs tánc, de helyet kap a néptánc és más műfajok is.
Törekszünk arra, hogy minden generációt megszólítsunk. Hagyományosan olyan professzionális előadásokat válogatunk, melyek egyike sem volt még látható Pécsett, illetve az adott társulat legfrissebb produkcióinak egyike. Szándékoltan törekszünk a tánc különböző műfajainak együttes megjelenésére, mert – ahogy ez a Tánctalálkozó nevében is megmutatkozik – nem balettfesztiválban gondolkodunk.
A tánc műfaját szeretnénk egy héten át ünnepelni, együtt a táncszerető közönséggel, a nagy táncos hagyományokkal rendelkező városunkban. A fesztivál alapvetően a professzionális táncegyüttesekre épít, azonban lehetőségeink szerint a helyi tánciskolák, amatőr együtteseknek is helyt adunk bemutatkozásra.
2024.09.13. - 2024.09.16. |
További ajánlataink
2024.05.02. - 2024.05.31. | |
2024.05.14. | |
2024.05.14. - 2024.05.18. | |
2024.05.16. | |
2024.05.16. | |
2024.05.18. |
Fizikai kísérletek gyerekeknek, Varázsóra foglalkozások a Zsolnay Negyedben
Varázsóra – Legkedvesebb kísérletek |
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.19. |
Fizikai kísérletek gyerekeknek, Varázsóra foglalkozások a Zsolnay Negyedben
Varázsóra – Legkedvesebb kísérletek |
2024.05.19. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.24. |
Pécs táncház programok 2024
Zsolnay táncházak: Vizin táncház |
2024.05.25. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.28. - 2024.06.02. | |
2024.05.30. | |
2024.05.30. |
Pécsi koncertek 2024
Metronóm Jazz Klub: Barabás Lőrinc Solo c. lemezbemutató koncertje |
2024.05.31. - 2024.06.01. | |
2024.06.01. - 2024.06.02. | |
2024.06.02. |
Pécsi koncertek 2024
Imagine - Horgas Eszter, Falusi Mariann és a ClassJazz Band koncertje |
2024.06.02. | |
2024.06.04. - 2024.06.07. | |
2024.06.07. |
Pécsi koncertek 2024
Lord zenekar |
2024.06.08. | |
2024.06.08. | |
2024.06.09. | |
2024.06.16. | |
2024.06.20. |
Pécsi koncertek 2024
Metronóm Jazz Klub: Vörös Niki New Project |
2024.06.27. - 2024.06.30. | |
2024.07.04. - 2024.07.07. | |
2024.07.18. |
Pécsi koncertek 2024
Metronóm Jazz Klub: Szőke Nikoletta Jazzplosion |
2024.08.08. |
Pécsi koncertek 2024
Balkan Union Quintet |
2024.08.16. - 2024.08.18. | |
2024.09.09. - 2024.09.14. | |
2024.09.19. - 2024.09.21. | |
2024.09.24. - 2024.09.25. | |
2024.09.26. | |
2024.10.16. |
Pécsi koncertek 2024
Charlie 77 Koncert |
2024.11.02. - 2024.11.03. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Arborétum Táborház
Zarándokszállás a Mecsek egyik legszebb zugában. Összesen 33 férőhely két szinten, 2-6- ágyas szobákban. A zarándokok mellett várjuk az elcsendesedésre és a pihenésre vágyókat, családokat, közösségeket, iskolai osztályokat.
Batvölgyi Vendégház Cserkút
Vendégházunk és környéke kiemelkedő kikapcsolódási lehetőségeket biztosít Önnek. Fél órányi autóúttal olyan turisztikai célpontok érhetőek el, mint a Villányi borvidék, Európa kultúrális fővárosa, Pécs vagy épp az Orfűi tavak. A hozzánk látogató vendégek nem csak nyugalmat találhatnak vendégházunk csodálatos ...
Berg Toboz Panzió
Pécs belvárosa felett a Mecsek-oldal csendes villanegyedében található családias panziónk. Egyszerre vagyunk közel és távol a várostól. 5 percen belül gyönyörű erdei ösvényeken sétálhatunk, de ennél több idő nem kell a belváros eléréséhez sem. A közelben az Állatkert és a Da Vinci magánklinika. Pár ...
Citrom Vendégház
A Citrom Vendégház Orfű legszebb részén, a központban található a Pécsi tótól 200 m-re. A Citrom Vendégház legfelső szintjén három 2 ágyas szoba (egy szoba pótágyazható), fürdő-szoba, előtér hűtővel a vendégek kényelmét szolgálja. A bejárati középső szinten található a jól felszerelt közös konyha. ...
Club Orfű**
Pécstől 15 km-re a Megyek-Hegyháton lévő tórendszer első tava az Orfűi-tó, melyet a környékbeliek Kistó-ként ismernek. A2 hektáros Kistó partján egy óriási platános területén rengeteg szolgáltatással várja pihenni és üdülni vágyó vendégeit a Club Orfű, melynek egységei: Kistó panzió, Kistó étterem, Kistó ...
Csendes Vendégház
A családi vállalkozásként működő, otthonos hangulatú Csendes Vendégház Orfű üdülőfaluban várja vendégeit. A Csendes Vendégház teljesen felszerelt, egyszerre csak egy család használja.
Cseppkő Panzió Abaliget
A parkosított kert és közösségi helységek, valamint a két tó és az erdő közelsége biztosítja a nyugodt pihenés lehetőségét. A faluban – a szállástól csupán 200m-re – található az Abaligeti cseppkőbarlang, mely nem csak gyönyörű, de gyógyhatása is egyedülálló. A közelben található a déli régió ...
Csipke Lovaspanzió Orfű
Saját parkolóval rendelkező 12 személyes panziónkba 4 önálló, teljesen felszerelt minikonyhás apartman található. A lovardánkban jelenleg nincsen lovaglási lehetőség.
Diás Panzió
A Mecsek szívében lévő tíz szobás panzió konferenciateremmel, hangulatos étteremmel, festői környezetben.
Diófa Vendégház
Orfű tekeresi falurészén, a Pécsi tó északi partjától 250 méterre található a Diófa vendégház. A parton kiszolgáló egységekkel ellátott szabadstrand működik. A vendégház 900 m² parkosított, füves, zárt területen fekszik.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!