Gokart pálya Debrecen - Arboring Gokart
ARBORING GOKART, GYEREKGOKART PÁLYA ÉS SEGWAY Debrecenben - Az Arboring gokart felejthetetlen élményt nyújt a száguldás szerelmeseinek. Különleges atmoszférájú pályánk az Arbo tanya hátsó területén található, amit körbevesz a tanya legelője.
Gokart pálya Debrecen
250 fős lelátónkon helyet foglaló szurkolók óriás kivetítőnkön nyomon követhetik a futamokat, miközben a speciális üvegfalnak köszönhetőn láthatják a pálya körül legelésző tanyán élő állatokat.
Gokartjaink mindegyike elektromos, így szinte teljesen hangtalanul száguldhatjuk körbe a pályát. A ring saját büfével is rendelkezik, így minden adott a tökéletes szórakozáshoz.
Úgy hisszük, hogy a tudatossággal és fokozatossággal elsajátított tudás megszerzése a legfontosabb ennél a sportnál is, éppen ezért mindenki a saját felkészültségének megfelelően tehet szert tanusítványainkra. Ezen tanusítványok hozzájárulnak munkánk megkönnyítéséhez és meggyorsításához, illetve a sportolók, szórakozni vágyók felkészültségüknek megfelelően kaphatnak gokártot a számukra legmegfelelőbb pályán, miközben az adminisztráció és felmérés ideje a lehető legrövidebbre csökken! Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy mindenki csak a vele hasonló képességű versenyzőkkel léphessen pályára, így mindenki biztonságban érezheti magát, miközben a szórakozás is garantált!
Gyerekpálya HAMAROSAN
Arboring közvetlen szomszédságában található egy kifejezetten gyermekekre tervezett gokartpálya, melyen teljesen zavartalanul és biztonságban gyakorolhatnak a legkisebb autósport rajongók is!
Felnőtt és Junior Pálya adatai:
Felnőtt pályánkon egyszerre maximum 8 gokart tud rajtvonalhoz állni.
Hossza: 640 m
Szélessége: 6m
Kanyarok száma 15
Gyerek pálya adatai: HAMAROSAN
Gyermek pályánkon egyszerre maximum 4 jármű tud rajtvonalhoz állni.
Hossza: 250m
Szélessége: 4 m
Géppark:
12 db felnőtt blue shock race electric leisure kart bsr 2.0 30kw
8 db junior blue shock race electric leisure kart bsr 2.0 30kw
5 db gyerek elektromos gokart
2 db gyerek elektromos élmény autó ami 427 Shelby Cobra kinézetű
1 db gyerek elektromos automata váltós Jeep
Nyitvatartás:
Hétfőtől Vasárnapig: 10:00 – 20:00 (előzetes foglalás ajánlott!)
Esős időben nem indítjuk be gokartjainkat a biztonságos versenyzés érdekében. Érkezésük előtt pedig érdemes tájékoztatást kérni a pályafoglaltságról, melyben állunk szíves rendelkezésükre elérhetőségeinken!
Go-kartozás feltételei:
Minden futam előfeltétele a regisztráció, felelősségvállalási nyilatkozat kitöltése és a szerződési feltételek elfogadása. 18.év alatti versenyzőinknek szülői beleegyezői nyilatkozat kitöltése is szükséges. A könnyed és gyors adminisztrációban készséggel segítenek kollégáink a ringnél található toronyban!
Felnőtt gokart: legalább 14 év / minimum 165 cm
Junior gokart: legalább 9 év / minimum 125 cm
Gyerek gokart: legalább 6 év / minimum 110 cm
Shelby Cobra autóhoz legalább 10 éves kor javasolt
Elektromos Jeep használatához legalább 10 éves kor javasolt (a jeep 4 személyes, így családok is használhatják)
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Amulett Panzió
Vendégházunk Debrecen óvárosában a Lovarda, a Főnix Csarnok és a Debreceni Sportuszoda közelében található.
Aquaticum Debrecen Termál- és Wellness Hotel****
Felejthetetlen élmények kicsiknek és nagyoknak! Nagyvárosi, de mégis zöldövezeti - Az Aquaticum Hotel az ország első természetvédelmi területén, Debrecen pihenőövezetében, a Nagyerdő szívében helyezkedik el. A komplexumban egyszerre élvezheti a vendégünk egy erdei szálloda pihentető nyugalmát és egy városi ...
Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló Debrecen
Debrecen zöldövezetében, a Nagyerdő szívében a Debreceni Klinika területén található az Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló. A Debreceni Egyetem Orvos Egészségtudományi Centruma és a Hunép Universal között létrejött szerződés értelmében a komplexum a külföldi orvostanhallgatók hosszú távú ...
Blue Dreams Panzió Debrecen
Családias hangulatú panziónkat 2002. augusztus 16.-án nyitottuk. Jelenleg 7 szobával várjuk vendégeinket, Debrecen kervárosi részén a centrumtól és a Nagyerdőtől 20 percre gyalogosan és kb. 5 percre autóval. A panzió tömegközlekedési eszközökkel is kiválóan megközelíthető.
Centrum Hotel*** Debrecen
A Centrum Hotel Debrecen *** Superior 65 szobás szálloda, ami Debrecen óvárosának központjában várja kedves vendégeit, a Református Nagytemplom és a Kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló Főtértől mindössze 50 méterre, nem messze Debrecen legfontosabb nevezetességeitől, irodáitól és ...
Centrum Panzió Debrecen
A három csillagos minősítést elnyert Centrum Panzió Debrecen belvárosában - csendes, családias, szabadtéri gyerekjátszóteres, parkosított környezetben, a Nagytemplomtól 500 méterre található.
Debreceni Egyetem Kollégiumai
A Debreceni Egyetem jelenleg 4.983 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 922 Magyarország egyik legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1.700 férőhelyet az elmúlt öt évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben ...
Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecen
Az Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecentől alig 6 kilométerre, vadregényes fenyőerdő közepén, festői szépségű természeti környezetben fekszik. A club hotel és annak környezete a passzív és az aktív pihenésre egyaránt alkalmas. A város zajától távol, mégis a látnivalóktól és a színes programoktól alig ...
Euro Panzió Debrecen
Akár kikapcsolódni, akár dogozni jön Debrecenbe, panziónk a programok és teendők között a nyugalom szigeteként fog szolgálni, ahol zavartalanul pihenheti ki az aznapi városnézést vagy konferenciát. Az EURO PANZIÓ közel a belvároshoz, egy csendes kis utcában helyezkedik el. Néhány percnyi sétával ...
Határ Úti Vendégház Debrecen
A Határ Úti Vendégház közel a város centrumához, mégis csendes nyugodt környezetben várja vendégeit. Debrecen belvárosától autóval 5 perc alatt elérhető.
Fenyves Vendéglő és Rendezvényterem Debrecen
Az Erdőspuszta Club Hotel**** 100 férőhelyes a`la carte Fenyves Vendéglőjének étlapján elsősorban a hagyományos, magyaros ízek dominálnak, de a kínálatban szép számban megtalálhatóak az európai konyha remekei is. A palettánkon szereplő ételeket az esetek túlnyomó többségében a szálloda tanyáján ...
Tárlatvezetés Debrecen 2024 Déri Múzeum 2024. május 16. (csütörtök) 16:30
Korompai Balázs történész főmuzeológus tárlatvezetése a 175 év - 175 tárgy - 1849 - Huszárok, a szabadság katonái című időszaki kiállításban
Kurátori tárlatvezetések a debreceni Déri Múzeum aktuális időszaki kiállításaiban.
Közösségek Hete Debrecen 2024 Déri Múzeum 2024. május 17. (péntek)
2024-ben a Déri Múzeum is csatlakozott egy országos rendezvényhez, a Közösségek Hete programsorozathoz. Vetített képes előadásokkal és helytörténeti sétával várják az érdeklődőket.
Könyvbemutató a Déri Múzeumban 2024 Debrecen 2024. május 30. (csütörtök) 16:30
Szabó Antónia: „Délibábos ég alatt” című könyvének bemutatója
Könyvbemutatók Debrecenben a Déri Múzeumban.
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Debrecen programok, kiállítások 2024 2024.04.28. (vasárnap) - 2024.05.12. (vasárnap)
Debrecen belvárosában nehéz elkerülni a már monumentális külseje miatt is feltűnő MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ épületét. A 2006-ban megnyitott képzőművészeti központ a régió legnagyobb és legmodernebb művészeti galériáját is magába foglalja. A MODEM időszaki kiállításai mellett rendszeresen ...
Vojtina Bábszínház műsora Debrecen 2024 2024. május 2. (csütörtök) - 2024. május 31. (péntek)
A Vojtina Bábszínház műsora elsősorban a magyar népmesékre, mondákra és a magyar klasszikusok alkotásaira épül, de válogatnak világirodalom nagy meseíróinak alkotásaiból is.
Apolló Mozi programok Debrecen 2024 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 18. (szombat)
Debrecen egyetlen art mozija, az Apolló Mozi 100 éve várja a mozirajongókat. Filmek, közönségtalálkozók, épületbejárások, tematikus programok várják a debreceni kulturális élet egyik központjában az érdeklődőket.
Aquaticum SPA Debrecen programok 2024 2024. május 4. (szombat) - 2024. május 16. (csütörtök)
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő több medencével és egyéb szórakozási lehetőséggel, valamint különböző programokkal várja vendégeit Debrecenben.
Hall Debrecen programok 2024 2024. május 8. (szerda)
A HALL hallgatói klub Debrecenben, a Nagyerdőn várja a bulizni vágyókat.
Jegyek Debrecen 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 8. (szerda)
Koncertjegyek, színházjegyek, mozijegyek és jegyek különböző programokra Debrecenben. Az egész éves szórakozást a fesztiválok és egyéb rendszeresen megrendezésre kerülő események garantálják. A teljeség igénye nélkül ide tartozik a nagy múlttal rendelkező Virágkarnevál, a sokak által várt Debrecziner Gourmet ...
Udvaros Dorottya koncertek, fellépések 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 8. (szerda)
Udvaros Dorottya koncertek, fellépések 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. UDVAROS DOROTTYA 1978-ban kapta kézhez diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után. Még ebben az évben a Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, majd 1981-ben a Nemzeti Színház tagja lett. Ebben az ...
Debreceni repülőtér látogatás élménytúrák a repülőtér kulisszái mögött 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Látvány, élmény, ismeretterjesztés a repülőtér kulisszái mögött, testközelben a légiközlekedés titokzatos világa. 2021-ben Debrecenben is indulnak a szervezett reptérlátogatások. Élménycentrikus programok, szakavatott túravezetők, dedikált Ikarus nosztalgiabusz. Amint a járvány utáni helyzet lehetővé teszi, ...
Japán kultúra - Hátizsákkal a Déri Múzeumban, Utazz a felkelő nap országába! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
HÁTIZSÁKKAL A MÚZEUMBAN - Utazz a felkelő nap országába! A Déri Múzeum felfedező hátizsákját családok számára ajánlja. A benne lapuló füzet segítségével a látogatók játékosan ismerkedhetnek meg a múzeum japán gyűjteményével, a japán kultúrával.
Felfedező múzeumi hátizsákok családoknak Debrecenben, a Déri Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
HÁTIZSÁKKAL A MÚZEUMBAN - Éld át a szabadulószobák hangulatát a Déri Múzeum egyiptomi sírkamrájában! Kalandos felfedezés az egyiptomi szabaduló hátizsákkal. A programot családoknak, fiatal felnőtteknek ajánljuk. Kisgyermekes családoknak a Hátizsákkal a felkelő nap országába felfedező hátizsákunkat ajánljuk, ...
Bioudvar Debrecen 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Minden szombaton a régió biotermelői árusítják az ellenőrzött zöldséget, gyümölcsöt, tej -és húsféléket. Rendszeres kóstolók, családias hangulat, előrendelés, házhoz szállítás, gyerekprogramok. A Bioudvar csak szombaton tart nyitva 7-12 óra között.
Debreceni Nagypiac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Állandó napi élelmiszer- és napi cikk piac a hét minden napján: 06.00 – 18.00 óra között Debrecenben, a Vár utcában.
Debreceni Református Kollégium Múzeuma állandó kiállítás látogatás 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Debreceni Református Kollégium Múzeumában egyidejűleg 7 állandó kiállítás látogatható.
Szabó Magda kiállítás Debrecen 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Lenyűgöző ház őrzi Szabó Magda emlékét - Debrecen – Szabó Magda születésének századik évfordulója előtt tisztelegve emlékházat és kiállítást nyitottak meg az írónő egykori iskolájában, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának épületében. Az álladó kiállítás az emlékház nyitva tartási idejében ...
Termelői piac Debrecen 2024. Minőségi magyar termékek a termelőktől, termelői áron 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Termelői piac napok Debrecenben. Vásároljon minőségi, magyar kézműves termékeket, termelői áron, rövid ellátási láncban.
Trópusi ház, pálmaház, terrárium, vízilóház, gibbonház. Látogatás a debreceni Állat és Növénykertben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Trópusi ház, pálmaház, terrárium, vízilóház, gibbonház. Látogatás a debreceni állatkertben és növénykertben.
Tárlatvezetés, idegenvezetés Debrecenben, a Református Kollégium Múzeumában csoportoknak 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Debreceni Református Kollégium Múzeuma egész évben várja a csoportokat tárlatvezetésre, idegenvezetésre előzetes bejelentkezéssel. A múzeumban egyidejűleg 6 különböző állandó kiállítás látogatható, amelyhez igényelhető a vezetés. A látogatókat filmekkel, interaktív elemekkel, a modern technikát is ...
Erdőspuszta Élménypark és Állatpark Debrecen
Felejthetetlen és élményekben gazdag kaland vár az egész családra az Erdőspuszta Élményparkban és Állatparkban. Nálunk kicsiktől a nagyokig mindenki megtalálja a számára kedves elfoglaltságot, legyen szó sportról, szórakozásról, kikapcsolódásról, tanulásról vagy akár kirándulásról. A meseszép környezet és a park ...