Hadtörténeti Intézet és Múzeum Budapest
Tájékoztatjuk Tisztelt Látogatóinkat, hogy a HM HIM Hadtörténeti Múzeum 2023. május 22-től a Kapisztrán téri épületben látogatókat nem fogad. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Kapisztrán téri épületében megszokott kiállítása 2023. május 21-től bezárja kapuit, majd 2023. augusztusától időszakos kiállítással a magyar történelem egyik legfontosabb városában és egyben kiemelkedő katonavárosában, Székesfehérváron nyílik meg újra a nagyközönség előtt.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES NYITVATARTÁSI IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt információk már lehet, hogy NEM AKTUÁLISAK! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A Szent István Király Múzeum Rendház épületének földszintjén, öt teremben megrendezésre kerülő, „Hadi múltunk kincsestára” című tárlat a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2024-ben nyíló nagyszabású székesfehérvári kiállításának előfutára lesz. A mintegy százötven műtárgyat bemutató tárlat igazi hadtörténeti kuriózumnak ígérkezik.
A Magyar Honvédség múltra épülő jelenével és jövőjével, a honvédségnél rendszeresített, XXI. századi, high-tech eszközökkel és a katonai mindennapok ismereteivel továbbra is a Bálnában találkozhatnak az érdeklődők. Az új közösségi tér elsődleges feladata a honvédelem ügyének népszerűsítése a modern muzeológia eszközeivel. Ahogyan azt már korábban a Honvédelmi Minisztérium kommunikálta, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum megüresedett épülete a továbbiakban a Honvédelmi Minisztérium egyes szervezeti egységeinek ad otthont.
Boutique Hotel Victoria Budapest****
A Budai Vár lábánál, közvetlenül a Duna partján fekvő, 4 csillagos butikhotel 27 panorámás szobát kínál Budapest szívében. A szálloda mindössze 10 perces sétára található a Budai Vártól, a Mátyás-templomtól és a Halászbástyától, melyek nem csak a város legnépszerűbb látványosságai, hanem az UNESCO ...
Buda Castle Hotel****
A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és ...
Budavár Panzió
A Budavár Panzió Buda szívében, a történelmi Várnegyedben fekszik exkluzív, csendes, de központi helyen. Panziónkban Ön az UNESCO világörökség területén lakik a Halászbástya lábánál, csak néhány lépésre a Mátyás templomtól.
Exe Carlton Budapest
A Budapest szívében helyet kapott Exe Carlton Budapest barátságos és békés szállást biztosít a vendégek számára – ideális választás kikapcsolódni vágyók és üzleti úton lévők számára egyaránt.
Gold Hotel Budapest
Ha Ön kedvező ár-érték arányú szállás ajánlatot keres Budapest centrumában, akkor a legjobb helyen jár. A Gold Hotel Budapest otthonos, elegáns, minőségi szobái klímával, LCD TV-vel, minibárral, hajszárítóval és ingyenes WiFi internet kapcsolattal felszereltek.
Hilton Budapest
Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő Hilton Budapest első osztályú szolgáltatásokkal és exkluzív felszereltséggel várja a Budapestre látogatókat. A szálloda épülete egyedülálló építészeti bravúr: ...
Hotel Castle Garden**** Budapest
Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) ...
Hotel Charles*** Budapest
Ha egy kis kikapcsolódásra vágyik, kedveli a zöld környezetet, az ízletes ételeket és a kényelmes szobákat, a legmegfelelőbb választás az Ön számára a Hotel Charles.
Hotel Clark Budapest*****
A Hotel Clark Budapest boutique hotel a főváros szívében, a Duna-part budai oldalán, az ikonikus Széchényi Lánchíd szomszédságában helyezkedik el, páratlan kilátást nyújtva a folyóra, a Budai Várra és a főváros további nevezetességeire.
Hotel Orion Várkert Budapest
Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban ...
Aranybástya Függőkert Étterem Budapest
Megnyílt az Aranybástya Függőkert! Tapasztalja meg az igazi olasz életérzést a Budai vár szívében, ahol autentikus nápolyi pizza, prosecco és Budapest egyik legszebb panorámája vár Önre!
Aranybástya Étterem - Kávéház Budapest
Szeretettel várjuk önt és kedves vendégeit elegáns környezetben, történelmi helyszínen, Budapest egyik legszebb panorámájával. Tőlünk nem mehet el éhesen! Páratlan ízű finom ételekkel, desszertekkel és hozzájuk illő, különleges italokkal várjuk.
21 Magyar Vendéglő
A 21 A Magyar Vendéglő tulajdonosainak célja volt egy olyan magyar éttermet létrehozása, mely visszaadja a rég elfeledett és hiányzó Szindbádos gasztronómiai élményt. Békebeli magyar konyha 21. századi módon, minden eredeti hagyományos ízt koncentráltan megőrizve, ételeik mégis könnyebbek a régimódi ...
Adrienne Deluxe Budapest
Üdvözlet az exkluzív különlegességek birodalmában! Borok, pezsgők, gin, vodka és egyéb kézműves termékek kizárólag magyar termelőktől egy helyen.
Alabárdos Étterem
Hagyományos magyar ételek újragondolt formában, minőségi borok kíséretében. Ezt kínáljuk Önnek történelmi falak között a Budai Várnegyed szívében. Legyen a vendégünk!
Arany Hordó Étterem
Az Arany Hordó Étterem egykor a király főpohárnokának rezidenciája volt a Budai Várnegyed szívében. Terméskövekből kirakott pinceborozónkat a már 500 éves épület alatt húzódó Budai Labirintus egyik ágából alakítottuk ki, ahol borbemutatókkal, vacsorákkal és kóstolókkal várjuk Vendégeinket. A ...
Arany Kaviár Étterem
Az Arany Kaviár több mint húsz éve van jelen a magyar gasztronómia palettáján. A legjobb fine dining éttermek között tartanak minket számon, a robosztus cári pompát ötvözzük a modern elegancia könnyedségével. A Gault Millau Étteremkalauz 2010 óta egy szakács sapkával jutalmazza az Arany Kaviárt, a ...
Arriba Taqueria Széna tér
Az Arriba Taqueria egy ínyenc mexikói étteremlánc Budapesten, friss, gyorsan elkészülő ételekkel. Az amerikai-magyar alapítók elkötelezettek az udvarias ügyfélkiszolgálás iránt, és célunk, hogy a fenséges mexikói ételeinket családias, barátságos környezetben szolgáljuk fel vendégeinknek. Mi lehet ...
Corvin Kávézó Budapest
A Budai Vigadó és a Kapucinus-templom között fekvő hangulatos kis tér Budapest legrégebben lakott városrésze címet is elnyerhetné. Ezen a gyönyörű helyen, a tér közepén nyitotta meg kapuit a Corvin Kávézó 2006-ban. Kávézónk belső kialakítása a klasszikus kávéházi vonalat képviseli, összhangban a tér ...
Csészényi Kávézó Budapest
Kávézónk 2005. decembere óta várja kedves vendégeit Buda szívében, a Krisztinavárosban, a régi Rill órásműhely helyén.
Séta a Budai Várban, ismerje meg a Budavári Palota történelmét! 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Sokan jártunk már a Budavári Palotában, de vajon minden titkát ismerjük? A „Várból Palota” című sétán a középkortól napjainkig követjük nyomon a királyok és államfők lakhelyének változatos történetét.
Lovarda látogatás 2024 Budai Vár. Hauszmann paripái vezetett séta 2024. szeptember 29. (vasárnap)
A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda egyedül a Budai Várséták tematikus vezetésével látogatható! Helyszíne, a Csikós udvar a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–60-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső ...
Az ALHAMBRA. A Művészet templomai sorozat a középkori muzulmán palotavárost mutatja be 2024. szeptember 24. (kedd)
Az Alhambra – a legjobb állapotban fennmaradt középkori muzulmán palotaváros – Naszrid-dinasztia kori építői olyan igényesek voltak, hogy technikájuk egy részét egészen a fraktálgeometria feltalálásáig nem tudták teljesen megmagyarázni. Mivel szinte az összes levéltári anyag megsemmisült, tervezési ...
Habsburgok története. Séta József nádor nyomában a királyi kertekben és a nádori kriptában 2024. október 27. (vasárnap)
Ismerd meg velünk a főherceg és családjának életét, és járjuk be együtt a Habsburgok magyar ágának budavári temetkezőhelyét!
Aprók tánca péntekenként a Hagyományok Házában Budapesten 2024 2024. szeptember 27. (péntek)
Aprók Tánca gyermektáncház a Hagyományok Házában 2024-ben. Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza kb. 1,5 óra.
Szövés - fonás előadás és workshop 2024 Budapest. A twining minta fonása 2024. szeptember 21. (szombat)
A csavart díszítés, vagy csavart szálú alap fonására alkalmas technikák egyike a TWINING. A kereten fonott textil készítése közben a mintázó fonalakat két oldalról, ellentétes irányba fordulva körécsavarjuk az alap fonalainak, ott ahová a mintát szeretnénk. Ez az általában átlós irányú, eltérő színű ...
Kortárs magyar jazz koncertek 2024. Jazzmester sorozat 2024. szeptember 26. (csütörtök)
A Jazzmester őszi évadának házigazdája a Sárik Péter Trió. Első alkalommal a trió 2018-ban megjelent Bartók-feldolgozásokat tartalmazó lemezéről és a 2023-ban kiadott X2 Bartók albumról hoznak válogatást, amelyet már a világ 15 országában játszottak, óriási sikereket aratva.
Szeder koncertek 2024 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Szeder koncertek, fellépések 2024. Szeder-Szabó Krisztina, a Junior Artisjus díjas énekes-dalszerző 2013 óta meghatározó része és egyedi színfoltja a hazai könnyűzenei életnek. Újdonság még, hogy Szeder a gitár mellett már szintetizátoron is játszik, zenésztársai pedig hol kellő érzékenységgel, hol dögös ...
Budai Vár séta, A Budavári Palotanegyed és a polgárváros világhírű látnivalói 2024. szeptember 28. (szombat)
Buda Vára című programunkon körbesétáljuk a Várhegy leghíresebb látnivalóit, mint a Budavári Palota, a Sándor-palota, a Karmelita épületegyüttes, a Mátyás-templom, vagy a Halászbástya, miközben lélegzetelállító panorámában gyönyörködünk.
Pszichológiai programok, előadások Budapest 2024 2024. október 12. (szombat) - 2024. október 13. (vasárnap)
MindFlow alapképzés
Pszichológiai témájú előadások, programok Budapesten. Gondolatébresztő, gyógyító, ismeretterjesztő előadások, mindfulness csoportok, workshopok, tréningek, könyvbemutatók várják a fővárosban több helyszínen az érdeklődőket. Inspirációs, tematikus beszélgetések, szakpszichológusi vezetéssel, minden korosztálynak ...
Hagyományok Háza programok 2024 / 2025 Budapest. Események, rendezvények online jegyvásárlás 2024. szeptember 21. (szombat) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Hagyományok Háza programajánló 2024 / 2025. A Hagyományok Háza a Kárpát-medence néphagyományának ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény, három nagy egysége a Magyar Állami Népi Együttes, a Népművészeti Módszertani Műhely és a Martin György Médiatár. Az intézmény táncelőadások, koncertek, ...
Virág Benedek Ház programok Budapest 2024 2024.09.21. (szombat) - 2024.10.14. (hétfő)
A Virág Benedek Ház rendezvényházként üzemel, a Budavári Önkormányzat kiállítótere és kulturális-közösségi központja. A gyönyörű tabáni épület hangulatos belső udvarán felejthetetlen hangulattal és programokkal várjuk közönségünket! A magyar underground könnyűzene legjobb előadói adnak itt koncertet, ...
Várkert Bazár kiállítások 2024 2024.09.18. (szerda) - 2024.11.30. (szombat)
A Várkert Bazár a főváros különleges ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él. Olyan egyedülálló építészeti alkotás, amely egyidejűleg képes történelmi, kulturális és természet közeli élményt nyújtani, és így a szórakozás, kikapcsolódás és művelődés színterévé válni. A ...
Tabán ArtMozi programok 2024 2024. szeptember 19. (csütörtök) - 2024. szeptember 25. (szerda)
Buda egyetlen művészmozija várja a filmkedvelő közönséget. MOZIMENÜ Csak a Corvin, Művész, Puskin, Kino Cafe és Tabán mozikban! Mozimenü kedvezmény vásárlása esetén Ön egy mozijegyet és egy a mozi büféjében levásárolható kedvezményt vásárol. A büfékedvezmény kizárólag az előadás napján és helyszínén ...
Festmény kiállítás Budapest 2024. Galimberti Sándor és Dénes Valéria életmű-kiállítása 2024.10.10. (csütörtök) - 2025.01.26. (vasárnap)
2024 őszén Galimberti Sándor és második felesége, Dénes Valéria műveiből látható kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Galimberti házaspár a 20. századi magyar képzőművészet meghatározó szereplője. A Liszt Ünnep – Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló nagyszabású kiállítás nemcsak ...
Magyar Nemzeti Galéria kiállítások 2024 2024.10.10. (csütörtök) - 2025.01.26. (vasárnap)
Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítások.
Magyar Mezőgazdasági Könyvtár programok 2024 Budapest 2024.09.05. (csütörtök) - 2024.10.03. (csütörtök)
Az én művészetem - Modern üvegfestészeti kiállítás
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár szervezetébe tartozó Agrártudományi szakkönyvtár a magyar nyelvű agrárszakirodalom egyik leggazdagabb gyűjteménye. A hivatalos névváltozás után is használható az 1951 óta bevett `Mezőgazdasági Könyvtár` elnevezés. A könyvtár épületében és szervezetében ...
Szünidei múzeumi programok 2024 Magyar Nemzeti Galéria 2024. október 29. (kedd) - 2024. október 31. (csütörtök)
Tudtátok, hogy nálunk nem kell csendben lenni a múzeumban és hogy bármilyen kérdésre választ kaphattok? Gyertek el a gyerekeknek szóló kalandos tárlatvezetéseinkre, és járjuk be együtt a Galéria zegzugos tereit!
Jókai Anna Szalon programok 2024 2024.09.19. (csütörtök) - 2024.10.11. (péntek)
A Jókai Anna Szalon egy romantikus épületben helyet foglaló egyedülálló kulturális helyszín. Programkínálatában szerepelnek irodalmi és zenei előadások, kiállítások, könyvbemutatók, beszélgetések, komolyzenei koncertek, találkozások különleges emberekkel.
Magyar Emlékekért a Világban Egyesület programok 2024 2024.09.24. (kedd) - 2024.10.15. (kedd)
A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület a határon túli magyar területek, Európa és a nagyvilág magyar vonatkozású emlékeit, emlékhelyeit, más népekkel közös emlék-örökségét kutatja és mutatja be. Programtervét elsősorban az aktuális évfordulók határozzák meg.
Magyar Nemzeti Galéria
A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény.
A Budavári Palota Kupolája
Budapest egyik jelképe a Duna-parti panorámát meghatározó, jellegzetes kupolájáról messziről felismerhető Budavári Palota. A palota legmagasabb pontjáról, a Magyar Nemzeti Galéria kupolájából gyönyörű panoráma nyílik a városra. A kupola az állandó kiállításokra szóló belépőjeggyel, az időjárás függvényében ...
Arany Sas Patikamúzeum Budapest
A budai Várnegyedben, szinte a Mátyás templommal szemben található Budapest gyógyszerészet történeti múzeuma. A Budai Várnegyed 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökség Listán. Az Arany Sas patika épülete a 15. század első felében épült kereskedőház. Többször átalakították: 1526-1541 között készült ...
Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum
A Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményei három fontos csoportból tevődnek össze: régészeti leletekből, a várostörténet tárgyi anyagából és képzőművészeti alkotásokból. Több mint negyvenezer évesek a legrégebbi leletek. Egy újkőkori edény a termékenység-istennő képmását hordozza, egy bronzkori harang ...
Budavári Mátyás-templom
A Budavári Nagyboldogasszony templom kezdettől fogva kiemelkedő helye a magyar Mária-tiszteletnek és történelmi nagyjaink hódolatának, de kegyhellyé csak az 1686-ban, Buda visszafoglalásakor történt csoda után vált. A Budai várnegyed 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján, a várnegyeden ...
De la Motte - Beer-palota Budapest
Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti, a budai polgári életmódot megismertető kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykorvolt patika- és lakóházra a budai Várnegyed polgárvárosában, a Dísz téren.
Főőrség és Lovarda Budavári Palota
A Budavári Palotanegyed szívében, a Nemzeti Hauszmann Program keretében korhűen újjáépített Főőrség megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Örömmel és barátsággal osztjuk meg minden turistával, és hagyományaira kíváncsi magyarral, hogy a történelem adta élményeket személyes történetként élhessék meg, ...
Hercules Villa Budapest
Az aquincumi helytartóság nem csak a helytartói palota egyetlen reprezentatív épületéből állt, hanem ide sorolhatók mindazok a díszes paloták, fürdők, szentélyek és gazdag lakóházak, amelyek a Duna-ág óbudai oldalán a helytartói palotával szemközt, az egykori katonaváros északkeleti és északi sávjában ...
Houdini-múzeum
A magyar származású világhírű szabadulóművész, Harry Houdini relikviáit, többek között bilincseit, zubbonyát és könyveit mutatja be a The House of Houdini múzeum, amely 2016. júniusában nyílt meg a Budai Várban. David Merlini szabadulóművész, a múzeum megálmodója és létrehozója. Harry Houdini ...
Kiskép Galéria Budapest
Ismert kortárs mesterek és ígéretes fiatalok festményei, grafikái kisméretben, valamint stúdió üvegek nagy választékban.