Kiskulacs Vendéglő Székesfehérvár
A Kiskulacs Vendéglő 1999-ben nyitotta meg kapuit Székesfehérvár központjában, a városon áthaladó 7-es út mentén, a Budai úton. A vendéglő stílusát a régi polgári hagyományok határozzák meg. A környezet, a berendezés és a kitűnő konyha, Krúdy korának hangulatát idézi. A vendéglőben - a környéken egyedülállóan - Magyarország 10 borvidékéről mintegy 50 fajta bor kóstolható meg, melyek nagy része egyenesen a termelőtől jut az igényes borkóstolók asztalára.
Egyedülálló borszéfünk a vendégeknek lehetőséget kínál kedvenc borainak tárolására, melyből vacsorájukhoz szerint választhatnak "nemes nedűt".
A nyáresti kellemes kikapcsolódást az udvarban felépített kerthelyiség teszi teljessé, virágaival, fabútoraival.
A gasztronómiai élményt az étteremben felépített búbos kemence teszi teljessé, melynek már látványa is fantasztikus, ugyanakkor a működése is figyelemmel kísérhető, hiszen télen és nyáron is az ételek elkészítésénél használják, beavatva az itt vendégeskedőket konyhai titkokba, ezáltal varázslatos hangulatot teremtve.
Nyitva tartás
Hétfőtől vasárnapig: 11 órától (konyha 11:30-tól)
Szolgáltatások
- Esküvők rendezése
- Osztálytalálkozók, bankettek rendezése
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Castrum Hotel**** Székesfehérvár
A Castrum Hotel**** Székesfehérvár a történelmi belváros szélén található, 300 méterre a barokk főutcától, ahol a város főbb nevezetességei rövid sétával elérhetőek. Széleskörű szolgáltatásaink révén tökéletes környezetet garantálunk üzletemberek, turisták és a többgyermekes családok részére ...
Best Western Plus Lakeside Hotel**** Székesfehérvár
Modern stílus és nemzetközileg garantált, négycsillagos minőség Székesfehérvár központjában, egyedi, tóparti környezetben, 86 fantasztikus szobával. Letisztult formák, visszafogott és elegáns megjelenés, gondosan válogatott hangulatok garantálják, hogy szállodánkban harmonikusan érezze magát. Kényelmét ...
Jancsár Motel Székesfehérvár
A szálloda Székesfehérvár belvárosától néhány percre helyezkedik el. Legyen szó akár családi nyaralásról, néhány napos üzleti útról, vagy csak átutazásról, szívesen látjuk vendégül és készséggel állunk rendelkezésére. Az épület 60 szobával rendelkezik. 24 db egyágyas szobával, 24 db kétágyas ...
Platán Hotel*** Székesfehérvár
A királyok városában, Székesfehérváron mindössze öt perc sétára a központtól, mégis csendes, zöldövezeti környezetben vár a Hotel Platán. A teljesen felújított szállodában a vendég az első.
Szent Gellért Hotel Székesfehérvár
A Szent Gellért Hotel a kiemelkedő szépségű történelmi belvárosban helyezkedik el. Néhány perc sétával elérhetőek a város legnevezetesebb kulturális értékei, épületei, múzeumai, éppen úgy mint a szórakozási, kikapcsolódási és bevásárlási lehetőségek.
Szárcsa Hotel és Étterem Székesfehérvár
Székesfehérváron, a 63-as főút mellett található a békebeli hangulatban berendezett Szárcsa Hotel. Szállodánk különlegessége, hogy valamennyi szobánk és éttermi termünk más hangulatú, bútorzatú és színvilágú. Étterem, kerthelyiség, szabadtéri és beltéri wellness részleg medencékkel, szaunákkal, edzőterem, ...
Vadászkürt Hotel Székesfehérvár
A Hotel Vadászkürt vonzó környezetet kínál mindössze 500 méterre Székesfehérvár központjától. A terrakotta meleg árnyalataival díszített szálloda ingyenes wifivel várja vendégeit.
Hotel Magyar Király****
Megnyitotta kapuit Székesfehérvár legújabb és egyben legrégibb szállodája. A négycsillagos Hotel Magyar Király**** a közel 200 éves patinás műemlék épületben kívül-belül megújulva várja vendégeit. A `királyi` vendégeket 79 szoba és négy lakosztály, közel 400 fő befogadására alkalmas konferenciaterem, egy három ...
Kulturális Örökség Napjai 2024 Székesfehérvár 2024. szeptember 21. (szombat) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várja az épített örökség szépségeire fogékonyakat. Olyan épületek kapui nyílnak ki ilyenkor, amelyekbe egyébként csak ritkán juthatunk be.
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024 2024. szeptember 21. (szombat) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
U16 Atlétikai Magyar Bajnokság
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024-ben.
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség programok 2024. Túrák, rendezvények, találkozók, versenyek 2024.09.21. (szombat) - 2024.10.12. (szombat)
Túrák, rendezvények, találkozók, versenyek programajánló. Gyalogos, kerékpáros és buszos túrák egész évben. Az ország természeti szépségekben gazdag térségeinek felfedezése, kirándulások, látnivalók, hegyek, völgyek, tavak, erdők túravezetőkkel. Várnak minden korosztályt, az élmények és az értékes ...
Nyílt napok 2024 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Sítanpálya nyílt nap és beiratkozás
Nyílt nap ajánlatok országszerte. Ezeken az alkalmakon az érdeklődők megismerhetik az adott intézményt, az intézmény profilját, az ott dolgozókat. Így közvetlen élményeket szerezhetnek: megkóstolhatják, kipróbálhatják, és el is mondhatják élményeiket, így visszajelzést adva a szervezőknek.
Igéző programok 2024 Székesfehérvár 2024. szeptember 22. (vasárnap)
EduShow - Mágikus és mulatságos - Zsiga Edwárd bűvész műsora gyermekeknek
Az Igézőben magyar és idegen nyelvű kamaraszínházi előadásokkal, bábszínházzal, dia és filmvetítésekkel, audio-vizuális estekkel, interaktív családi foglalkozásokkal, gyermekfoglalkozásokkal, hangszerbemutatóval egybekötött zenés programokkal, és kortárs képzőművészeti kulisszatitkokkal várják a ...
Komolyzenei koncertek Székesfehérvár 2024 / 2025 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Komolyzenei koncertek Székesfehérváron 2024 / 2025-ben.
Alba Regia Sportcsarnok Székesfehérvár programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Alba Regia Sportcsarnok Székesfehérvár programok 2024. Online jegyvásárlás! A sportcsarnok sportesemények mellett koncertek, színházi előadásoknak is helyt ad. Adottságainak köszönhetően nagyobb, látványosabb produkciók is bemutatásra kerülnek a falai között.A sportcentrum Székesfehérvár történelmi ...
Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Zenés estek, koncertek az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral 2024 / 2025-ben. Online jegyvásárlási lehetőség. A zenekar története évszázados múltra tekint vissza. A zenekar fontos szerepet tölt be Székesfehérvár életében, színvonalas koncertjeivel a helyben és környéken élő zenerajongóknak nyújtanak ...
Dumaszínház Székesfehérvár 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Dumaszínház este, előadások Székesfehérváron 2024-ben. Online jegyvásárlás! A társulat megalakulása óta töretlen népszerűségnek örvend minden tagjuk. A városban is már több telt házas fellépést tartottak a különböző helyszíneken. A régi kedvencek mellett az új arcok is bemutatkoznak az előadásokon.
Ráskó Eszter előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Ráskó Eszter előadásai, fellépései online jegyvásárlási lehetőséggel. Pszichológus, Szexuálpszichológus, HR Manager, Szabolcs megye önjelölt üdvöskéje, megrögzött élménykereső, enyhén narcisztikus és szociálisan túl kompatibilis személy. Stresszhelyzetben számos esetben mutatja Tourette szindróma jeleit, ...
Kalandjáték gyerekeknek és családoknak, lovagi kaland az elveszett kódex nyomában a Titkok Parkjában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A játék egy lovag kalandjait meséli el. Lesznek benne más lovagok is, kalandozás mocsárban, erdőben, vár pincéjében. Itt-ott még sárkányok is előfordulhatnak, különös emberek, és persze a Park Tündére, aki segíti útján a vándort. A Titkok Parkjában egy irányított útvonalon az egyes játékterek mellett ...
Koronás Park programok Székesfehérvár 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A történelmi játszóparkban a legkisebbek és a legnagyobbak is kipróbálhatják a legősibb és a legújabb játékokat. A Rózsaliget és a csodálatos Csónakázó-tó szomszédságában, közel kéthektáros fás, ligetes területen várja a kis királyfiakat és királylányokat ez a vidám park a régi Vidámpark területén.
Szabadulós kincskereső játék: A kapitány titkai 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A forró nyár kedvelt, hűsítő programjának ígérkezik a Hiemer-ház pincéjében kialakított történelmi tematikájú szabadulószoba, amely június közepétől várja a látogatókat.
Székesfehérvári történelem, városnéző felfedező belvárosi séták idegenvezetővel 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Mi az, amit Székesfehérváron mindenképpen látni kell? Amit nem hagyhat ki egyetlen látogató sem? Programunk során megismerheti a legfontosabb helyszíneket, a legszebb látnivalókat, és a legizgalmasabb legendákat!
Történelmi programok, megelevenedik a középkor világa Székesfehérvár történelmi játszóparkjában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A középkor rejtelmes világába pillanthatnak be azok, akik ellátogatnak Székesfehérvár történelmi játszóparkjába. A Koronás Park sikerének az a legfőbb titka, hogy a gyermekek egyedi és rendkívül változatos játékokkal, a modern technika vívmányait is alkalmazva ismerhetik meg az egykori koronázó város ...
Órajáték és óramúzeum látogatás belvárosi sétával, idegenvezetés Székesfehérváron csoportok számára 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az órajáték figurái a magyar történelem legendás királyait és jól ismert alakjait ábrázolják. A történelmi alakok először délelőtt tíz órakor, és azt követően kétóránként jelennek meg zenei kísérettel.
Lovagi hétpróba, lovagi torna ügyességi verseny gyerekeknek 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A lovagi tornák a középkorban fényes ünnepségek voltak. Próbatételeink során a gyerekek elsajátíthatnak minden olyan készséget, melyeknek a lovagok abban az időben birtokában voltak – természetesen a játék keretein belül. A Ritterspiegel hét ügyességben számol be a tökéletes lovag képességeiről, így ...
Székesfehérvári skanzen látogatás, felelevenednek az elfeledett néphagyományok 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az elfeledett néphagyományok felelevenednek. Megtudhatjuk, hogyan élt a varga, mivel dolgozott a tobak, és megismerkedhetünk a sétálóutcán kiskocsiját toló fertályos asszonnyal is.
Szép kutak, ismerje meg Székesfehérvár belvárosának művészi kútjai egy vezetett sétán 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Csatlakozzon hozzánk és kutassa fel velünk Székesfehérvár belvárosának művészi kútjait! Készítsünk fotót együtt az Országalmánál és oltsuk szomjunkat a Török kút vízéből vagy a Retorika kútjából! Sétánk során ellátogatunk az egykor nagy forgalmat lebonyolító Petőfi mozi előtti térre is, ahol a karmelita templom ...
Templomok Székesfehérváron, templomtúra a belvárosban a barokk művészet gyöngyszemei között 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A program megrendelhető.
Templomok kincsei tematikus városnéző túra rendelhető Székesfehérváron alap és extra csomag változatban. A középkori Székesfehérváron több, mint 30 templom állt. Túránk során a ma álló 4 belvárosi templomot látogatjuk meg, melyek a barokk művészet gyöngyszemei.
Bory-vár Székesfehérvár
Kevés olyan művészt ismerünk, aki még életében felépítette saját emlékművét és múzeumát, közéjük tartozik Bory Jenő. A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt acélból, hogy ...
Budenz Ház - Ybl Gyűjtemény
A korábban lakóházként szolgáló épületben 1969-ben nyílt meg Ybl Ervin művészettörténész hagyatékából az állandó kiállítás. A hagyaték egyrészt a család 18–19. századi bútoraiból, családi képeiből és dísztárgyaiból áll, másrészt Ybl Ervin képző- és iparművészeti magángyűjteményéből.
Csók István Képtár
Az elmúlt fél évszázad alatt a Csók Képtár sok jelentős, magas művészi értékű képzőművészeti esemény színhelye volt, mellyel országos és nemzetközi hírnevet szerzett. Kulturális hatása messze túlsugárzik a város határain. Kiállításai hosszú sorában különleges, ma már művészettörténeti jelentősége van ...
Fekete Sas Patikamúzeum Székesfehérvár
A Fekete Sas Patika 1971-ben szűnt meg gyógyszertárként működni. 1975-ben, az épület és a berendezés szakszerű restaurálását követően, már múzeumként nyitotta meg ajtaját a közönség előtt. A több mint kétszáz esztendő eseményei, tulajdonos- és ízlésváltozásai mind nyomot hagytak a bútorzaton és a ...
Hetedhét Játékmúzeum
A Hetedhét Játékmúzeum Székesfehérvár történelmi belvárosában, a Hiemer-Font-Caraffa épülettömbben található. Állandó kiállítása két gyűjteményből jött létre: Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet páratlan értékű, Európa-szerte elismert polgári játékgyűjteményéből és Réber László grafikai ...
MMKM Alumíniumipari Múzeuma Székesfehérvár
Európa egyetlen alumíniumipari múzeumának állandó kiállításain nem csak a magyar alumíniumipar százéves történetével ismerkedhetünk meg, de a múzeum gyűjteményéből összeállított látványtárban az alumínium hétköznapi életben történő felhasználásába is bepillantást nyerhetünk. A múzeum műszaki és technikai ...
Moskovszky Gyűjtemény ( volt Fehérvári Babaház )
A Moskovszky-gyűjtemény 1998-ban került Székesfehérvárra és 2011-ig Fehérvári Babaház néven működött a Szent István Király Múzeum részeként. Az első állandó kiállítást Illyésné Ötvös Tünde, a Szent István Király Múzeum restaurátora rendezte, s az ő érdeme, hogy Moskovszky Évának a gyűjtemény ...
Országzászló tér állandó néprajzi kiállítás - Marosi Arnold régiség és látványtár, könyvtár
A Fejér megye és Székesfehérvár néprajzát bemutató kiállításon a hagyományos paraszti kultúrában használatos tárgyak útját követhetjük nyomon megalkotásuktól az árucserén át használatba kerülésükig.
Pelikán Galéria
A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeként működik a Pelikán Galéria, amelynek kiállítási programját a Székesfehérvári Művészek Társaságával alakítjuk. Évente 8-11 időszaki kiállítást rendezünk, köztük egy-két hét szünettel. A tárlatokon a fehérvári alkotók egyéni és kollektív szereplése mellett ...
Szent István Király Múzeum Székesfehérvár
A múzeum négy tudományterület leletanyagait gyűjti, rendszerezi, kutatja és mutatja be az érdeklődő látogatóknak. Küldetése a régészet, a néprajz, a képző- és iparművészet, a helytörténet tárgyi és szellemi örökségének gyűjtése, feldolgozása, kutatása, konzerválása, megőrzése és bemutatása.