Orfeum a Pesti Mulató Budapest
Az Orfeum Mulató falai között újra éled egy letűnt világ, a hiánypótló helyszín süppedő foteleivel, kávé- és italkülönlegességeivel a régi kávéházakat, hangulatos pódiumával pedig az egykori mulatókat idézi. Csodás enteriőr, változatos ételek, egyedülálló programok, zenei és színházi estek, klub koncertek, revü műsorok várják az Orfeum Mulató látogatóit.
Az orfeumok a pezsgő társasági élet fényes központjai voltak, ahova sikk volt járni, ahol a szépség, a szórakozás, a művelődés rokonfogalmakként fonódtak össze, ahol a kor neves művészeinek előadását több fogásos vacsora mellől, kényelmes fotelekben ülve élvezhette a publikum. Ennek az elfeledett csodálatos hagyománynak a modern keretbe szerkesztett feltámasztását álmodta meg és tűzte zászlajára évekkel ezelőtt az Orfeum igazgatója, Sziklai Ildikó. Az Ő és csapata munkája nyomán lett az Orfeum a kultúra és a gasztronómia olvasztótégelye.
Az Orfeumban mindig történik valami. Premier előadások, új fogások, újítások és újdonságok sora várja azt, aki az Orfeumba érkezik. Hagyja maga mögött a szürke hétköznapok gondjait, az Orfeumban felhőtlen kikapcsolódás várja!
Az Orfeum minden tekintetben egyedülálló. Előadóinkat nem választja el magas színpad vagy több méter távolság a közönségtől. Máshol nem tapasztalható személyes kapcsolat alakul ki a művész publikuma között. Az énekesek és a színészek testközelbe kerülnek, és ez tesz az Orfeumban minden estet rendkívülivé.
Programok
Az Orfeum saját programokkal büszkélkedhet, amelyek máshol nem, vagy nem ebben a formában láthatók. Zenés-táncos estek, klubkoncertek, vacsoraszínházi előadások, partyk és showműsorok színesítik a folyamatosan változó programkínálatot. Ez az a hely, ahol jól érezhetik magukat azok a 30 év felettiek is, akik eddig „nem találták a helyüket”.
Gasztronómia
A könnyed szórakozás elengedhetetlen elemei az egyedülálló programok és a minőségi vendéglátás. A legismertebb hazai előadók máshol nem látható estjei alatt gazdag étel- és italkínálat kényezteti minden műsorszám alatt vendégeink ízlelőbimbóit. A konyhánk nemzetközi fogások mellett ínyenc falatokkal, bárunk pedig klasszikus alkoholmentes és szeszes italokkal, egyedi kreációkkal kedveskedik.
Rendezvényhelyszín
Az Orfeum nem konferenciaterem, az Orfeum nem étterem, az Orfeum valami más.
Egyedi kialakítása, hangulatos elrendezése, elegáns színei, egyben és külön is használható 350 fő befogadására alkalmas termei sokféle esemény megtartását teszik lehetővé.
És persze az Orfeum abban is különleges, ahogy a rendezvényszervezésről gondolkodunk…
A saját konyha és gazdag bár választék mellett a széles műsorkínálatunk a várja az érdeklődőket. Szorgalmas személyzete gondoskodik a rendezvény minden pillanatáról, amelynek lebonyolítására akár a Pódium és Bankett termek együttesen is használhatók.
Az Orfeum intim közege tökéletesen alkalmas arra, hogy akár dolgozói rendezvényt, akár partner-találkozót tartsanak, a termek elhelyezkedése, a berendezések, a színpad, a catering, a saját műsorok együttes élménye garantálja azt az egyedi hangulatot, amelyre a megrendelőnk vágyik.
Termeink
Pódium terem
A helyszín hangulatát leginkább meghatározó helyiségben, a helyi kávéházi asztalok mellett 150 főt tudunk kényelmesen leültetni.
A T-alakú teremben található, elegáns íves színpaddal (mérete: 6,10 m x 3,10 m) szemben helyezkedik el a gazdag kínálattal rendelkező, látványos bárpult.
A középső térben, valamint a két oldalhajóban 2-, 4-, illetve 6-fős asztaloknál tudnak a vendégek helyet foglalni. A színpaddal szemben tánctér található.
Bankett terem
Szemközt található a Pódium Teremmel. 2 bejárata is van, így könnyen megközelíthető. Céges rendezvények esetén itt kerül tálalásra a svédasztal kínálata, a helyi körasztalokra felkészítve, néhány könyöklővel körülötte; ám akár kiegészítő programoknak is helyet adhat.
Állófogadás esetén a fal mentén, táblaasztalokból épített svédasztal mellett még több könyöklő elhelyezésére van lehetőség, így – mindkét termet igénybe véve – akár több száz fő egyidejű kiszolgálását is megoldva. Nagyobb létszám esetén az ebben a teremben külön beépített bárpult szintén igénybe vehető csakúgy, mint a Pódium Teremtől függetleníthető, beépített hang- és fénytechnika.
Vacsoraszínház
Vacsora és színház egy helyen, igazi színpaddal, igazi színészekkel – a kultúra és gasztronómia kellemes elegye pénztárcabarát módon!
Kényelmes rendezvénytermék azoknak a szervezőknek, akik a céges keretet költséghatékonyan szeretnék felhasználni, és partnerkörük számára egyszerűen szeretnének emlékezetesebb eseményt szervezni, mint egy éttermi vacsora feledhető pillanatai.
Nincs szükség hosszas egyeztetésre a program és a catering tekintetében, az egyes esték programjai előre összeállítva, kész csomagként állnak rendelkezésre megrendelő dolga csak, annyi, hogy kiválassza a kívánt hangulatú előadást.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.05.15. - 2024.06.25. |
FIRST Local Craft Beer and Kitchen Budapest
A magyar konyha legspécibb finomságait és a nemzetközi gasztrovonulatok ismerős ízeit is megtalálhatják a vendégek a rendszeresen frissülő étlapon, a hetente változó napi menü kínálatban. Kraft sör a csapon. A magyar kraft élvonalába tartozó first legfrissebb, legigazibb tételeit és nemzetközi ...
Fanka Budapest - Coffee Shop
Legnagyobb kedvenceinkkel és persze újdonságokkal is várunk szeretettel. Ajánlatunkban többek között szerepel sajttorta, brutál csokis mentes csokitorta, bagelek, házi lekvárok, finom italok. Lélekkel és emberközeli, személyes hangulattal megtöltött légkör fogad.
Fat Mama Budapest
A Fat Mama Eatery egy laza, klasszikus bisztróétterem. A séfünk gondosan kiválasztott alapanyagok valódi ízeinek kiemelésére koncentrál. Specialitásunk a grill és a BBQ. Ezek a fogások, a belvárosban egyedülállóan, faszéntüzelésű Bertha grillkemencében illetve valódi szmókerben készülnek.
Feris`s Kitchen & Bar
Családunkban négy generációra visszatekintve mindkét ágon kiváló zenészek voltak, ezért hozzánk is nagyon közel áll a zene és ételeink készítésénél a legtöbb inspirációt ez adja. A családfőnk, Feri által kitalált ételek harmóniába helyezése egy szimfonikus zenekarhoz hasonlít, az alkotóelemek a zenészek (az ...
Feri’s Étterem
Az étterem színvonalas zsidó konyhával várja az ínyenceket a zsidó negyed szívében, a Dob utcában. A klasszikus zsidó ételek mellett a világ konyha is felkerült az étlapra.
Frici Papa Kifőzdéje Budapest
Frici Papa Kifőzdéje a Király utca forgatagában, egyedi, házias, nagyanyáink főztjét idéző ízvilággal, ám alacsony árakkal, baráti légkörrel várja régi és új vendégeit. A frissensültek, főzelékek, pecsenyék és házi sütemények mellett a modem konyha készítményei is megtalálhatóak a naponta frissülő, ...
Füge Udvar Budapest
Hamisítatlan kocsma hangulat a tipikus romos-körgangos-bérház környezetben. 1200 négyzetméternyi buli, játék és lazulás a belvárosban. 3 népszerű romkocsma egybenyitásával új csillag született a budapesti vendéglátásban. Tágas, több száz fő befogadására alkalmas vendégtér, 3 csocsóasztal, flipper, és igazi ...
Gong Café 2 presszó
Gong Café 2 presszó Budapest. Az Erzsébet körúton található kávézó 120 m2-es vendégtérrel, 6 asztalos, járható üvegpadlós galériával várja vendégeit.
GreenGorilla Vegan Pizzeria Budapest
Helyben fogyasztásra és elvitelre is ajánlunk igazi olasz, vékony tésztás, pizzakemence kövén sült, enyhén roppanós pizzát, de wrap és quasadilla is szerepel az étlapunkon. Érdemes ellátogatni a GreenGorillába és nem csak azoknak, akik vegánok, hanem a klasszikus pizzaélményt keresőknek is.
Grumpy Budapest
A Brasserie és bár, francia, olasz, magyar és fúziós ételekkel találkozik aki betér hozzánk. Eklektikus stílus, lezser hétköznapi hely, nem hétköznapi fejeknek.
Pünkösdi ebéd Budapesten, a belvárosi ARAZ Étteremben 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
Pünkösd hétvégén is várjuk a különleges ízeket és fogásokat kedvelő vendégeket egy ízletes menü ebédre Budapest belvárosában, a 7. kerületben található ARAZ Étterembe. Ízletes kibővített déli menüvel várjuk a gasztronómia szerelmeseit az ünnepi hétvégén.
Orfeum programok 2024 Budapest 2024.05.15. (szerda) - 2024.06.25. (kedd)
Az Orfeum falai között újra éled egy letűnt világ, a hiánypótló helyszín süppedő foteleivel, kávé- és italkülönlegességeivel a régi kávéházakat, hangulatos pódiumával pedig az egykori mulatókat idézi. Csodás enteriőr, változatos ételek, egyedülálló programok, zenei és színházi estek, klub koncertek, ...
Rómeó és Júlia előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 29. (szerda) - 2024. május 30. (csütörtök)
A varázslatos szerelmi történetet különböző feldolgozásokban ismerheti meg a közönség. A műfajok között megtalálhatjuk a balett, tánc és színházi előadásokat egyaránt.
Családi ebéd Budapest, két vagy három fogásos ebéd hétvégén az ARAZ Étteremben 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
Családi ebéd Budapesten - Ne bajlódjon a főzéssel, ebédeljenek az ARAZ Étteremben a belvárosban, ahol szombaton és vasárnap is 12:00-14:30 között az étterem hétvégi menüajánlatából szabadon állíthatják össze 2 vagy 3 fogásos, bőséges ebédjüket a család minden tagja számára. Ízletes kibővített déli menüvel ...
Vasárnapi ebéd Budapesten, 2 vagy 3 fogásos menüajánlat élő zene kíséretében az ARAZ Étteremben 2024. május 19. (vasárnap)
Vasárnapi ebéd Budapesten az ARAZ Étteremben. Vendégeink saját ízlésüknek megfelelően állíthatják össze kettő- vagy háromfogásos ebédjüket. Barka Áron, Chef de Cuisine és csapata hétről hétre újabb izgalmas menüsorral készülnek, így vendégeink három ínycsiklandó levesből, öt isteni főételből és három mennyei ...
Szombati ebéd Budapesten, két- vagy háromfogásos ebéd ajándék itallal és kávéval az ARAZ Étteremben 2024. május 18. (szombat)
Szombati ebéd Budapesten - Hétvégi ebédajánlat kibővített menüvel a belvárosi ARAZ Étteremben. Ebéd a közelben? Ízletes déli menüvel várjuk hétvégén is a gasztronómia szerelmeseit és mindazokat, akik egy kellemes pihenővel szeretnék megtörni a vágtázó hétköznapokat.
A nyomorultak, musical előadások a Madách Színházban 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 20. (péntek) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
A nyomorultak, musical előadások a Madách Színházban 2024. Online jegyvásárlás! Victor Hugo másfél évszázada született, hatalmas ívű, megrendítő regényének méltó zenés színpadi adaptációja Boublil és Schönberg világhírű szerzeménye, amelynek ma már szintén jelentős a múltja és világszerte óriási a ...
Borvacsora Budapest ARAZ Étterem 2024 2024. május 24. (péntek)
Figula borvacsora
Az ARAZ Étterem havi egy alkalommal borvacsorát szervez neves pincészetek borászainak a részvételével, Budapesten. Tehetséges borászok, zseniális borok és mennyei fogások sorakoztak fel az elmúlt években, és idén sem lesz ez másként. Hat fogás és hat bor a gasztronómia szerelmeseinek. A pincészetet és ...
Déli menü Budapesten, két- vagy három fogásos ebéd hétköznapokon a belvárosi ARAZ Étteremben 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 17. (péntek)
Tartson egy szünetet, ebédeljen Budapest belvárosában! Az Araz Étterem gasztronómiai és kulináris élményekkel várja a főváros szívében! A közkedvelt Araz Étterem déli menüajánlata hétköznapokon 12:00 és 14:30 között érhető el. Állítsa össze kettő- vagy háromfogásos ebédjét a saját ízlése szerint. Ízletes ...
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. május 14. (kedd)
Montessori játékműhely
A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...
Spárgás ételek Budapesten, spárgaszezon a belvárosi Araz Étteremben 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Az Araz Étterem minden tavasszal spárgás ételekkel bővíti az étlapját Budapesten. Különleges spárgás fogások nem csak az a`la carte étlapon, de a déli menü fogásai között is megtalálhatóak.
Doblo Bor Bár programok Budapest 2024 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Doblo Budapest szívében, a régi zsidónegyedben, a Deák tértől és az Astoriától percekre, a Gozsdu udvarral egy háztömbben, a Dob és a Holló utca sarkán működik. Borkínálata magyar pincészetek válogatott boraiból áll össze, s közel 180 féle különböző borból áll. A Doblo mára egy kultikus hely lett ...
Romantikus vacsora Budapesten, az ARAZ Étteremben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Randevú az ARAZ Étteremben Budapesten. Látogasson el hozzánk kedvesével, ahol romantikus hangulatban élvezheti partnere társaságát és az éttermünk különleges fogásait. Gasztronómiai élmények, kellemes hangulat, igazi páros kikapcsolódás az ARAZ Étteremben!
Bélyegmúzeum programok 2024 Budapest 2024.01.13. (szombat) - 2024.08.31. (szombat)
A Bélyegmúzeum Budapest VII. kerületében, a Dob utca és a Hársfa utca sarkán található. A mintegy 13 millió bélyeg mellett és az időszaki kiállításokon túl bélyegvázlatok, bélyeg-nyomóeszközök, alkalmi bélyegzők, okiratok, hazai és nemzetközi kiállításokon nyert díjak is megtekinthetők. A ...
Tárgyalóterem bérlés Budapesten, a 7. kerületi Continental Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Tárgyalóterem bérlési lehetőség Budapesten, a 7. kerületben a Continental Hotelben. Valamennyi terem természetes fénnyel, klímaberendezéssel, modern audiovizuális technikával rendelkezik, ezáltal ideális helyszínt biztosít üzleti megbeszélések vagy más jellegű céges rendezvények lebonyolítására.
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Budapest karaoke, szórakozz barátaiddal, ismerőseiddel! Bulik minden este a Stifler32-ben 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Karaoke est akár minden este a Stifler32-ben, Budapest egyik legsokoldalúbb szórakozóhelyén. A Stifler 32-ben rengeteg játék várja a vendégeket, péntekenként és szombatonként pedig hajnalig tartó bulik, karaoke estek, házibulik és retro partik szórakoztatják a közönséget. Kalandozz be az éjszaka ...
Budapesti játékterem a Stifler32-ben, csocsózz, flipperezz, játékgépezz nálunk akár minden nap! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Stifler 32-ben rengeteg játék várja a vendégeket, péntekenként és szombatonként pedig hajnalig tartó bulik, karaoke estek, házibulik és retro partik szórakoztatják a közönséget. Kalandozz be az éjszaka rejtelmeibe, és légy részese egy felejthetetlen élménynek!
Szimpla Háztáji Piac 2024 Budapest 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Termelői Piac minden vasárnap 9:00-től 15:00 óráig a Kazinczy utca 14-ben. Termelői piac, közösségi főzés, kávézó, vitamin bár, gyermekfoglalkozás, élőzene... A Szimplakerti Háztáji Piac már szinte fogalommá vált. A piac és heti 30-40 termelője minden vasárnap 1500-2000 vásárlót vonz. Mindenki, aki a ...
Antik Placc 2024. Régiség és dizájn piac Budapesten 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az Antik PLACC egy sokszínű piac és egyben egy élménypont vasárnaponként, ahol izgalmas antik, dizájn és retro termékek óriási választéka kap helyet. Minden vasárnap Antikplacc. Régiségek és retró tárgyak piaca a Klauzál téri vásárcsarnokban. 8.00-16.00 óráig. Kutyabarát hely vagyunk, kifejezetten ...