RS9 Színház Budapest
Évente 400-420 előadás zajlik a 70 nézőt befogadó RS9 Színházban és a teátrumhoz tartozó Vallai Kertben. Az RS9 Színház közhasznú egyesületi formában működik a kerületben. Közművelődési feladatokat is ellátnak, nemcsak művészieket. Lehetőséget adnak fiatal színjátszóknak, hogy bemutatkozhassanak. Befogadó színházként is működnek.
A színház története
Az Astoria Színházi Közművelődési Egyesületet Lábán Katalin és Dobay Dezső alapította 1990-ben. Az azóta is a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatt, RS9 Színház néven működő kulturális intézmény – külföldön is – ismertté és elismertté vált, hiszen alapítása után szinte azonnal nemzetközi sikereket ért el, még a tengerentúlon is: Lengyelország, Skócia, Románia, USA, hogy csak ország, kontinens szinten tegyünk említést vendégjátékainkról, meghívásainkról. Színháztermünk mellett, 2013-ban megnyitottuk RS9+ Vallai kert elnevezésű termünket az utca túloldalán – a Rumbach S. u. 10. szám alatt. Ezzel duplájára nőtt előadásszámunk.
Gombrowitz, Kafka, Wyspianski, Kraus, Pirandello, Beckett, Csehov, Shakespeare, hogy néhány külföldi szerzőt említsünk, Móra Ferenc, Weöres Sándor, Örkény István, Szabó Magda, Nádas Péter, Esterházy Péter pedig a magyar szerzők – a teljesség igénye nélkül -, akik darabjait színpadra állítottuk. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy előadásaink főleg kortárs magyar szerzők műveit vonultassa fel, így kerültek repertoárunkra Podmaniczky Szilárd, Falussy Lilla, Csáki Rita, Karátson Gábor, Braun Barna, Tóth Tamás, Baksa Imre, Egressy Zoltán, Németh Ákos által írt művek színpadi adaptációi.
2015-ben tartottuk Vallai Péter színművész emlékére szervezett Vallai Fesztiválunkat. A kortárs előadóművészeti fesztivál akkora siker volt, hogy további két Vallai Fesztivál szervezése, lebonyolítása, sikere fűződik színházunk nevéhez.
Szervezetünk nagy hangsúlyt fektet a „színházi nevelésre”. Nemcsak gyerekelőadásainkra gondolunk, hanem a fiatalok kulturális, művészeti felzárkóztatására. A Hernád utcai Iskolával évek óta olyan megállapodásunk van, hogy színészeink, drámapedagógusaink rendszeres – heti – foglalkozásokat tartanak, az alsósok osztályait kísérik végig tulajdonképpen az iskolaváltásig. Év végén előadás formájában mutatják be az évi próbáik gyümölcsét.
Forrás: A színház honlapja és közösségi odala
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.05.13. - 2024.05.14. | |
2024.05.16. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.27. - 2024.05.28. | |
2024.05.29. - 2024.05.30. | |
2024.06.08. | |
2024.06.12. |
Habakuk Bár Budapest
Minden nap várjuk Kedves Vendégeinket déltől remek italokkal. Ha ez nem lenne elég akkor minden nap valamilyen programmal is készülünk Nektek!
Halkakas Halbisztró Budapest
A Halkakas Magyarország első, csak friss, hazai halakat alapanyagul használó étterme. A tradicionális magyar halételek mellett rengeteg különleges fogást kísérleteztünk ki, hogy új helyet találjunk az édesvízi halaknak a hazai gasztronómiában. Halételeinket szálkamentesen és könnyen fogyasztható ...
Hanna Étterem - Orthodox Kosher Étterem Budapest
A Hanna orthodox kóser étterem a Kazinczy utcai templom udvarában. A méltán híres étterem konyhája ma is a hagyományos magyar- zsidó ételeket és ízvilágot képviseli. A heksert, vagyis a kóserságot bizonyító igazolást, pecsétet Menachem Meir HaKohen Adler rabbi adja. Az udvar egy része a nyári ...
Havana Salsa Bar & Restaurant
Az étterem különleges kialakításának köszönhetően páratlan élményt nyújt az idelátogató vendégek számára. Az 1901-ben firenzei ihletéssel épült varázslatos enteriőrt sikerült megtölteni autentikus karibi hangulattal, amelyet kubai zenekarunk, a La Movida és a kubai táncosok tesznek felejthetetlenné. ...
HellóAnyu családbarát közösségi tér és ökokávézó Budapest
A Hellóanyu! Budapest első anyaközpontja, azaz mama- és bababarát, nyitott, befogadó közösségi teret biztosít kisgyermekes családoknak, másfelől babákkal is látogatható rendezvényeknek, beszélgetőköröknek, munkaerőpiaci visszatérést vagy vállalkozásindítást támogató tréningeknek ad helyet, akár ...
Horizont Étterem Budapest
Brunch mindig jó ötlet, reggeltől délutánig. Úgy gondoljuk, hogy a villásreggelinek izgalmasnak kell lennie, ezért minden hónapban új ételeket készítünk. Újragondoljuk a klasszikusokat és követjük alapanyagainkkal a szezon változásait. A kávé egy gyümölcs, és a legjobb és legérettebbek remek ízeket adnak ...
Hotsy Totsy Budapest
Hangulatos koktélbár finom italokkal, programokkal.
IKON Piano Bar & Bistro Budapest
Élőzenés bisztro élmény finom ételekkel és italokkal. Az IKON missziója nem kevesebb, mint hogy visszahozza a régi zongorás bárok hangulatát.
Il terzo Cerchio, Olasz Étterem & Pizzeria Budapest
A Budapesti olasz éttermek között mára fogalommá vált Il Terzo Cerchio (jelentése: a Harmadik Kör, Dante “poklában”) a Dohány utca sarkán várja kedves Vendégeit néhány méterre a Rákóczi úttól. Az étterem kifinomult eleganciát tükröz, de mégis megtartotta barátságos és otthonos jellegét. Hatalmas ...
InGame Gamer Bar Budapest
Az InGame Gamer Bar és Vr Arcade a Budapesti parti negyed szívében vár titeket egyedülálló gépparkkal, italkínálattal és rengeteg sok programmal. Játssz PC-n, Konzolon, vagy VR-ben, legyél gamer vagy akár nem, nálunk jól fogod érezni magad.
Borvacsora Budapest ARAZ Étterem 2024 2024. május 24. (péntek)
Figula borvacsora
Az ARAZ Étterem havi egy alkalommal borvacsorát szervez neves pincészetek borászainak a részvételével, Budapesten. Tehetséges borászok, zseniális borok és mennyei fogások sorakoztak fel az elmúlt években, és idén sem lesz ez másként. Hat fogás és hat bor a gasztronómia szerelmeseinek. A pincészetet és ...
Déli menü Budapesten, két- vagy három fogásos ebéd hétköznapokon a belvárosi ARAZ Étteremben 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 17. (péntek)
Tartson egy szünetet, ebédeljen Budapest belvárosában! Az Araz Étterem gasztronómiai és kulináris élményekkel várja a főváros szívében! A közkedvelt Araz Étterem déli menüajánlata hétköznapokon 12:00 és 14:30 között érhető el. Állítsa össze kettő- vagy háromfogásos ebédjét a saját ízlése szerint. Ízletes ...
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. május 13. (hétfő)
Nápolyi pizza készítő workshop
A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...
Borvacsora programok 2024. Borkóstoló programok vacsorával 2024. május 24. (péntek)
Figula borvacsora
Éttermek és borászatok találkozása, ínyenc gasztronómiai élvezetek. Borvidékek és borok, a legjobb borászok és éttermek borvacsorái. Gasztronómiai kalandozások Magyarország történelmi borvidékein.
Borvacsora Budapesten, a Figula Pincészet boraival az Araz Étteremben 2024. május 24. (péntek)
A program már régóta közkedvelt és keresett esemény az ARAZ életében, mégsem tudunk megemlíteni két ugyanolyan borvacsorát. Tehetséges borászok, zseniális borok és mennyei fogások sorakoztak fel az elmúlt években, és ez idén sem lesz ez másként. Öt fogás és hat bor a gasztronómia szerelmeseinek. A ...
Városligeti Gyermeknap 2024 Budapest 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Idén is sok ingyenes program lesz azért, hogy a hátrányos helyzetű, rosszabb anyagi körülmények között élő gyermekek is jól érezhessék magukat és önfeledten szórakozhassanak, sportolhassanak, tanulhassanak. A népszerű rendezvényre tavaly több tízezer gyermek és felnőtt látogatott ki a Városligetbe.
Budapest Sup Fesztivál 2024. Evezz velünk végig Budapest szívén! 2024. június 29. (szombat)
2024. június 29-én jön a IX. Budapest SUP fesztivál, melynek keretein belül hosszában szeljük át a Dunát. Az út során a Római parttól a Kopaszi-gátig evezünk a Duna kellemes sodrásának segítségével. Átsiklunk az összes fővárosi híd alatt, és közben selfie-zünk a Parlamenttel a háttérben.
Budapest Pride Felvonulás 2024 2024. június 22. (szombat)
2024-ben is lesz Budapest Pride Felvonulás 2024. június 22-én. A szlogen változatlanul “Vedd vissza a jövőd!”, mely rámutat a társadalomban jelenlévő különböző hatású, ám hasonló gyökerekből táplálkozó és egymást erősítő, rendszerszintű problémákra (rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a ...
Kiállításmegnyitók Budapest 2024 2024. május 15. (szerda) 10:00
Kaesz otthonok 1925-1960. Kaesz Gyula és Lukáts Kató tervezőházaspár otthonai - Kiállításmegnyitó
Állandó és időszaki kiállításmegnyitó események Budapesten művészeti, kulturális intézményekben 2024-ben.
Pál Ferenc atya előadásai 2024 2024. május 31. (péntek)
Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. A fiatalok számára érzékeny témaválasztás és a sajátos előadásmód következtében a kezdetben többnyire csak katolikus fiatalokat vonzó előadásai rövid idő alatt igen népszerűek lettek. A hallgatósága mára életkor és vallás tekintetben is ...
Budapesti játékterem a Stifler32-ben, csocsózz, flipperezz, játékgépezz nálunk akár minden nap! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Stifler 32-ben rengeteg játék várja a vendégeket, péntekenként és szombatonként pedig hajnalig tartó bulik, karaoke estek, házibulik és retro partik szórakoztatják a közönséget. Kalandozz be az éjszaka rejtelmeibe, és légy részese egy felejthetetlen élménynek!
Játékterem Budapesten a Stifler Házban, játssz nálunk minden nap akár reggelig is! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Stifler Ház nem csak bulihely remek zenei élményekkel, hanem játékterem is. Különböző játékokat is játszhatsz, mint a biliárd, csocsó, flipper és kosárlabda gépek. Foglalj asztalt és szórakozz nálunk akár egész nap!
Budapest karaoke, szórakozz barátaiddal, ismerőseiddel! Bulik minden este a Stifler32-ben 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Karaoke est akár minden este a Stifler32-ben, Budapest egyik legsokoldalúbb szórakozóhelyén. A Stifler 32-ben rengeteg játék várja a vendégeket, péntekenként és szombatonként pedig hajnalig tartó bulik, karaoke estek, házibulik és retro partik szórakoztatják a közönséget. Kalandozz be az éjszaka ...
Buli Budapesten a Stifler Házban minden nap több tánctérrel és ingyenes belépéssel 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Nézzetek be hozzánk egy italra, lazítsatok kerthelyiségünkben, vegyétek birtokba tánctereinket! Várunk reggelig rezidens DJ-inkkel, akik kezeskednek a hangulatról! Az egyetlen több táncteres Stifler, ami MINDEN NAP vár titeket a Gozsdu udvarnál! A belépés ingyenes. Hogy mit találtok még nálunk a STIFLER ...
Karaoke Budapesten a Stifler Házban, foglalj asztalt és szórakozz nálunk akár egész nap! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Stifler Ház nem csak bulihely remek zenei élményekkel, hanem karaokézni is lehet. Készen állsz egy felejthetetlen éjszakára Budapesten? A hét minden napján vár Budapest legmenőbb amerikai stílusú, romkocsma hangulatú szórakozóhelye a belvárosban. Az 1.300 férőhelyes Stifler Ház három tánctérrel, öt ...
Spárgás ételek Budapesten, spárgaszezon a belvárosi Araz Étteremben 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Az Araz Étterem minden tavasszal spárgás ételekkel bővíti az étlapját Budapesten. Különleges spárgás fogások nem csak az a`la carte étlapon, de a déli menü fogásai között is megtalálhatóak.
Doblo Bor Bár programok Budapest 2024 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Doblo Budapest szívében, a régi zsidónegyedben, a Deák tértől és az Astoriától percekre, a Gozsdu udvarral egy háztömbben, a Dob és a Holló utca sarkán működik. Borkínálata magyar pincészetek válogatott boraiból áll össze, s közel 180 féle különböző borból áll. A Doblo mára egy kultikus hely lett ...
Szabadulószoba Budapest - Időcsapda: Varázsvilág szabadulószoba, varázslótanoncoknak kötelező! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Szabadulószoba Budapest - Ha szereted a Harry Potter filmeket, akkor ez a szabadulószoba biztosan elvarázsol majd. Az Időcsapda legnépszerűbb pályái a Varázsvilág szobák, egy szabadulós játék, ahol a varázslók világába csöppenhetsz, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhatsz, vagy épp Varázslóbörtönben ...
Tárgyalóterem bérlés Budapesten, a 7. kerületi Continental Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Tárgyalóterem bérlési lehetőség Budapesten, a 7. kerületben a Continental Hotelben. Valamennyi terem természetes fénnyel, klímaberendezéssel, modern audiovizuális technikával rendelkezik, ezáltal ideális helyszínt biztosít üzleti megbeszélések vagy más jellegű céges rendezvények lebonyolítására.
Romantikus vacsora Budapesten, az ARAZ Étteremben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Randevú az ARAZ Étteremben Budapesten. Látogasson el hozzánk kedvesével, ahol romantikus hangulatban élvezheti partnere társaságát és az éttermünk különleges fogásait. Gasztronómiai élmények, kellemes hangulat, igazi páros kikapcsolódás az ARAZ Étteremben!