Kisfaludy Színház Balatonfüred
A Kisfaludy Színházat egy közös akarat hívta létre Balatonfüreden, hogy a település színházi kultúráját felélessze és fejlessze. A színházi élet sokszínű. A Kisfaludy Színház feladata - a színházi élet sokszínű felvonultatása mellett - felkelteni a diákok érdeklődését a művészeti produkciók iránt.
Azt a szellemi örökséget, amit Kisfaludy Sándor hagyott ránk, ápolni kell és továbbvinni. Nem engedhetjük meg, hogy feledésbe merüljön mindaz, amit az itt élő írók, művészek, gondolkodók képviseltek. Balatonfüred különleges város. Épületei, falai, utcái, a sétány, a Balaton-part ma is visszhangozzák a reformkor szellemi vezéreinek szavait. Kötelességünk a ránk bízott szellemi, művészi örökséget a legmagasabb, a városhoz és elődeinkhez méltó módon továbbvinni. A megelevenedett történelem, a múlt tudatos felidézése ugyanakkor új formákat is követel ma.
A legapróbbak és a fiatalok megszólítását különösen fontosnak tartjuk. Interaktív mesedélutánokkal, sokszínű, összművészeti programokkal, színházi,filmes táborral várjuk őket, felkutatjuk és gondozzuk az ifjú és a már nem annyira fiatal tehetségeket. Velük együtt gondolkodva, nekik is szeretnénk lehetőséget adni a bemutatkozásra, segítséget nyújtani a tovább lépéshez, hogy ők is gyarapíthassák városunk kulturális örökségét.
Kedves Néző! Ha idelátogat és keresi a Kisfaludy Színház kőépületét, bizony hiába teszi. Nem találja meg. Mégis belebotlik majd mindenhol, ott is, ahol nem számítana rá. Parton, templom romban, kertben, moziban, múzeumokban, éttermekben és természetesen a színpadokon.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.05.13. - 2024.05.17. | |
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.18. | |
2024.05.15. 16:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Rábaközi Ilona Tiffany üveg-készítő és festőművész „Ez is Én vagyok” című kiállításának megnyitója a Folyosó Galériában |
2024.05.15. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.15. | |
2024.05.16. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
A fekete hattyú - balett thriller. A Szegedi Kortárs Balett előadása |
2024.05.17. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.17. - 2024.05.20. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep |
2024.05.18. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.18. 09:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Relaxációs hangutazás „lélekbalzsam” - relaxációs, gyógyító energiákkal feltöltő hangfürdő a Lipták Gábor Városi Könyvtárban |
2024.05.18. 11:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Az Esterházy-kastély – Nyaralástörténeti Látogatóközpont és a Nyár a Balatonon - Fürdőidény Füreden (1825–1914) című kiállítás megnyitóünnepsége |
2024.05.18. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Hanghullám – Szilágyi Keresztény Harangegyüttes koncertje a Hajóállomáson |
2024.05.18. 19:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Szeretlek Balaton / Brázay park |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.19. | |
2024.05.19. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.19. 15:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Prihoda Judit festő és grafikusművész kiállításmegnyitója / Huray villák |
2024.05.19. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Halász Judit koncert - Csiribiri |
2024.05.19. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Albina – monodráma / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.05.20. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.25. | |
2024.05.22. | |
2024.05.22. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.25. | |
2024.05.25. 18:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Operaelőadások- Verdi: A végzet hatalma / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.05.25. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Ölelj át! - romantikus vígjáték két részben |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Gyermeknapi hétvége |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
66. Magyar Fodrászverseny a Balaton Szabadidő Központban |
2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Madárlátta gyereknap - A honfoglalók nyomában / Gapa Terasz & Parkerdő |
2024.05.26. 10:00 - 2024.05.26. 12:00 | |
2024.05.27. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / unplugged sorselemző előadóest |
2024.05.27. - 2024.05.31. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.28. - 2024.06.01. | |
2024.05.29. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Könyvbemutató - Burka Tibor: A balatonfüredi labdarúgás története / Balaton Szabadidő Központ |
2024.05.29. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Kiállításmegnyitó – 100 éves a BFC / Balaton Szabadidő Központ |
2024.05.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.29. | |
2024.05.30. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
A Bem Emlékkórus Nyárköszöntő hangversenye / Kisfaludy Galéria |
2024.05.31. 15:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
GROW du Monde. Grow After – Európa legjobb olaszrizlingjei sétálókóstoló / Balatonfüred Kongresszusi Központ |
2024.05.31. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Májusfa-kitáncolás / Arácsi Tájház |
2024.05.31. - 2024.06.02. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
GOMU 48H Ultrafutó Világbajnokság |
2024.05.31. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. | |
2024.06.02. | |
2024.06.03. - 2024.06.07. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.04. - 2024.06.08. | |
2024.06.07. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
I. Hazai Űrkongresszus a Kongresszusi Központban |
2024.06.08. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.10. - 2024.06.14. | |
2024.06.10. - 2024.06.15. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Könyv-Bor-Jazz Fesztivál. Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyv napok |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.11. - 2024.06.15. | |
2024.06.12. - 2024.06.15. | |
2024.06.15. | |
2024.06.16. | |
2024.06.17. - 2024.06.20. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.18. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje |
2024.06.18. | |
2024.06.18. - 2024.06.22. | |
2024.06.21. - 2024.06.22. | |
2024.06.22. | |
2024.06.22. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zsinagóga bejárás - városi séta - Zsidó Kiválóságok Háza megtekintése autentikus vezetővel |
2024.06.22. - 2024.06.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Nemzetközi Gitárfesztivál |
2024.06.23. | |
2024.06.24. - 2024.06.27. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.25. - 2024.06.29. | |
2024.06.28. - 2024.06.29. | |
2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.07.04. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.01. - 2024.07.31. | |
2024.07.02. - 2024.07.06. | |
2024.07.05. - 2024.07.07. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.09. | |
2024.07.09. - 2024.07.13. | |
2024.07.10. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Made in Hungaria Musical |
2024.07.11. 20:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Vándor zenekar és Zártosztály koncert |
2024.07.15. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Charlie 77 Koncert |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.15. - 2024.08.17. | |
2024.07.16. | |
2024.07.16. | |
2024.07.16. - 2024.07.20. | |
2024.07.18. - 2024.07.28. | |
2024.07.19. | |
2024.07.19. | |
2024.07.20. 18:00 | |
2024.07.20. 20:00 |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek.
Advent Balatonfüred 2024. Füredi Advent 2024.11.29. (péntek) - 2024.12.21. (szombat)
Adventi programajánló Balatonfüred. Karácsonyvárás a Balaton északi partján ünnepi programokkal. Betlehem állítás, táncgála, koncertek, gyermekfoglalkozások, családi rendezvények, hangversenyek széles választéka hangol rá a közelgő szép ünnepre Balatonfüreden. Az ünnepváró események, rendezvények a város ...
Balatonfüredi Pünkösd 2024 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 20. (hétfő)
Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén. Balatonfüredről 1 órás sétahajó járatok indulnak a pünkösdi hosszú hétvégén. A kellemes egyórás hajóút alatt utasaink megcsodálhatják a Balaton szemet gyönyörködtető világát és a part menti látnivalókat egyaránt. A sétahajózás keretében ...
Magyar Nagyhajós Országos Bajnokság 2024 Balatonfüred 2024. augusztus 8. (csütörtök) - 2024. augusztus 11. (vasárnap)
Nagyhajós Országos Bajnokság Balatonfüreden.
Túra Balatonfüred 2024. Füredi ősz teljesítménytúrák 2024. szeptember 28. (szombat)
Ismerkedjünk az őszi Balatonnal! Füredi Ősz teljesítménytúrák 2024. szeptember 28-án.
Fenyő Miklós koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. augusztus 3. (szombat)
Fenyő Miklós koncertek, fellépések országszerte 2024-ben. A zenei pályán eltöltött több mint 50 év, több mint 400 dal, több mint egy szerző, több mint egy előadó: egy kultusz: FENYŐ MIKLÓS
Romantikus Reformkor Fesztivál Balatonfüred 2024 2024. szeptember 27. (péntek) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Időutazásra invitálnak minden kedves érdeklődőt Balatonfüreden a Romantikus Reformkor programjai! A Romantikus Reformkor fesztivál három eseménydús nappal várja az időutazás szerelmeseit. A Tagore sétányon minden nap népi és iparművészeti vásár várja a látogatókat, a rendezvény leglátványosabb programjának ...
Könyv Bor Jazz Fesztivál, Ünnepi Könyvhét 2024 Balatonfüred 2024. június 10. (hétfő) - 2024. június 15. (szombat)
A Könyv-Bor-Jazz Fesztivál a Magyar Ünnepi Könyvhét Balatonfüreden, június 10-15-ig. Író-olvasó beszélgetések, dedikálások és könyvbemutatók várják az irodalomrajongókat, na és persze nívós borkostolók, illetve jazz zene minden mennyiségben! Balatonfüred tradicionális kulturális rendezvényére ...
Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 19. (péntek) - 2024. július 28. (vasárnap)
Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás. Már több, mint 60 klubban nevettetik a hálás közönséget egész évben, országszerte a humor nagyágyúi, a Dumaszínház művészei. Fellépéseik népszerűsége máig töretlen, előadásaik gyakran telt házzal kerülnek megrendezésre helyszíntől függetlenül.
Dumaszínház All Stars, a humor nagyágyúi egy színpadon 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 20. (szombat) - 2024. július 21. (vasárnap)
Dumaszínház All Stars előadások több helyszínen 2024-ben. Online jegyvásárlási lehetőség. A humor nagyágyúi egy színpadon. A Dumaszínház legjava! Alkalmanként a társulat több tagja szórakoztatja a közönséget. A fellépések különböző összeállításban kerülnek megrendezésre.
Duma aktuál, az elmúlt hónapban történtek Dumaszínház szemmel 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 25. (csütörtök)
DUMA AKTUÁL. A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel, közélet, politika, súlytalan bulvár események, művészet és kultúra 2*40 percben (néha több), szünettel. Vetítések, videók és váratlan színpadi elemek keverednek helyszíni tudósításokkal és indokolatlan táncbetétekkel. A ...
Balatoni nyaralás hétköznapokon Balatonfüreden, uszodahasználattal az Akadémia Sporthotelben 2024.06.14. (péntek) - 2024.08.31. (szombat)
Balatoni nyaralás Balatonfüreden az Akadémia Sporthotelben a nyári hétköznapokon büféreggelivel és vacsorával, valamint a Városi Uszoda és Szaunavilág használatával. Ne maradjon le az élményekről, Önt is várja a balatoni nyár!
Balatonfüred kiállítás 2024. Időszaki kiállítások a Vaszary Galériában és a Modern Műtárban 2024.03.16. (szombat) - 2024.06.30. (vasárnap)
Balatonfüredi kiállítás programajánló.
Kisfaludy Galéria programok 2024 Balatonfüred 2024. május 8. (szerda) - 2024. május 26. (vasárnap)
A Kisfaludy Galéria a reformkori városrészben, a Tagore sétány és a hajókikötő mellett várja a művészetek barátait. A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi ...
Napok 2024. Programok, események, rendezvények 2024. szeptember 5. (csütörtök) - 2024. szeptember 11. (szerda)
Quasimodo Költőverseny és Nemzetközi Költőtalálkozó
A települések, közösségek, intézmények és vállalkozások számos olyan eseményt szerveznek, amelyek egy-egy témát dolgoznak fel. köré . Ezek lehetnek szakmai napok, bemutató napok, műhelynapok, családi napok, falunapok, városnapok, kézműves napok, autós napok, motoros napoki, egyetemi napok, iskolai ...
Quasimodo Költőverseny és Nemzetközi Költőtalálkozó Balatonfüred 2024. Balatonfüredi Irodalmi Napok 2024. szeptember 5. (csütörtök) - 2024. szeptember 11. (szerda)
Balatonfüred ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo Költőversenyt. A több mint harmincéves múltra visszatekintő költőversenyhez hasonló kezdeményezést Európában nem nagyon találni, a rendezvény az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát. Idén szeptemberben ismét a ...
Arácsi Népház és Kiállítóház programok 2024 2024.03.28. (csütörtök) - 2024.05.27. (hétfő)
Balatonfüreden, az Arácsi Népház és Kiállítóház színes kulturális programkínálattal, rendezvényekkel, kiállításokkal várja az érdeklődőket. Előadások, játszóház, könyvbemutatók, beszélgetések, szervezett túrák és számos értékes és érdekes program a Balaton északi partján, Balatonfüreden, az Arácsi Népház és ...
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban 2024. május 8. (szerda) - 2024. május 26. (vasárnap)
Irázi-Ökrös Géza: Visszaemlékezés című kiállítása
Balatonfüreden kiállításokkal várják a művészet kedvelőit több helyszínen. Időszakos és állandó kiállítások az alábbi kiállítóhelyeken látogathatók: Vaszary Galéria, Kisfaludy Galéria, Városi Múzeum, Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Arácsi Népház és Kiállítóház, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Lipták ...
Folyosó Galéria kiállítások 2024. Várjuk Balatonfüreden a Polgármesteri Hivatalban 2024.05.15. (szerda) - 2024.06.19. (szerda)
Balatonfüred Város pezsgő kulturális életének szerves részei az egyes kiállítóhelyek, ilyen a Folyosó Galéria is a város Polgármesteri Hivatalában. A kiállítóhely rendszeresen lehetőséget biztosít a helyi és városkörnyéki művészek bemutatkozására.
Gasztro hétvége Balatonfüred, Pünkösdi gasztro hétvége a felnőttbarát Aura Hotelben 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 20. (hétfő)
Gasztro hétvége Balatonfüreden - Pünkösdi gasztro és wellness pihenés 2024. május 16-20. között az Aura Hotelben. Ez a tavaszi ünnep egy remek alkalom arra, hogy élményeket gyűjtsön Balatonfüreden, az Aura Hotelben. Gyermekmentes szállodánkban garantált a wellness feltöltődés. A balatonfüredi BALATONI HAL- ...
Tóparti pihenés Balatonfüreden, Relax napok uszodahasználattal az Akadémia Sporthotelben 2024.04.01. (hétfő) - 2024.08.31. (szombat)
Tóparti pihenés Balatonfüreden - Relax napok büféreggelivel, büfévacsorával, városi uszoda használattal az Akadémia Sporthotelben. Kedvezményes ajánlatunk minimum 2 éjszaka foglalásától érvényes.
Vaszary Galéria Balatonfüred
Vaszary Kolos egykori hercegprímás, gyönyörűen felújított villájában működik a Vaszary Galéria, Balatonfüred fontos kulturális intézménye. A Galéria mellett a Villa falai között működik a változatos programokat nyújtó Alkotóház, a Vaszary Könyvesbolt sokszínű kiadvány- és ajándék-kínálatával és a ...
Kisfaludy Galéria Balatonfüred
A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi és színi előadások céljára építették át ruhatárral, cukrászdával. 2004-ben a Balaton-part Ékköve projekt keretében ...