Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház
Ez az első olyan gyermekszínház Budapesten, ahol minden gyermek-korosztály megtalálja az érdeklődésének, szellemi és lelki fejlődésének megfelelő előadást.
A Kolibri Színház 1992-ben az Állami Bábszínház kettéválásakor alternatív bábszínházként kezdte meg működését a Jókai téren. A társulat - mely tizennégy éve szinte állandónak mondható, az induláskor pedig Kemény Henrik neve fémjelezte - jórészt bábszínészekből verbuválódott, de a repertoár már a kezdetekkor sem csak a bábra épített.
Három színhelyük, a Kolibri Színház (Jókai tér 10.), a Fészek (Andrássy út 74.) és a Pince (Andrássy út 77.) egymást kiegészítve, sajátos arculattal és önálló művészi programmal várja nézőiket. Gazdag repertoárjukat a műfaji változatosság, az új iránti fogékonyság jellemzi.
Az évek során kialakult az a tanárokból, szülőkből álló baráti társaság, amelyik rendszeresen és örömmel hozza el gyermekeit a Kolibri Színházba. Ők azok, akik várják, hogy újra megnézhessék a régi sikereket, mivel azok már beépültek nevelési tervükbe, és ugyanők szívesen veszik a formai, tartalmi meglepetéseket, az újdonságokat is.
A Kolibri Színházban elfogadottá váltak a gyerekszínháznak azok az új kamaraszínházi formái, amelyekben - kitörve a nagyszínházi gyerekelőadások formai béklyóiból - ez a műfaj végre megmutathatja igazi erejét. Leggyakrabban 5-12 éves korú gyerekeknek játszanak, de egyre több ifjúsági darab is műsorra került az utóbbi években, és érdeklődéssel vágnak bele a 0-3 éves gyerekeknek szóló művészeti programok létrehozásában.
Nézőik megszokták, hogy a bábjátéktól az élőszínházi előadásig, az interaktív költői játéktól a kalandos meséig, a monodrámától a musicalig a változatosság, a művészi eszközök sokszínűsége jellemzi repertoárjukat. Ezek a formajegyek csak egy olyan, mindenre nyitott, az áldozatos munkát vállaló, az új technikák iránti érdeklődést és fogékonyságot önmagukban folyamatosan ébren tartó gárdával valósulhatnak meg, mint amilyen a Kolibri Színház társulata.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.05.22. - 2024.05.23. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.27. | |
2024.05.28. | |
2024.05.29. | |
2024.06.06. | |
2024.06.07. | |
2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.11. | |
2024.06.12. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Zichy Apartman Budapest
Az Zichy Apartman egy hangulatos, modern stílusban berendezett apartman Budapest központjában, a 6. kerületben. Ingyenes szélessávú WiFi internet a lakásban, Budapest látnivalói, nevezetességei és fontos helyei gyalogszerrel is könnyen megközelíthetők. Modern, ízléses bútorokkal felszerelt, hangulatos ...
Chez Daniel Étterem
A francia ízlésvilág széles választékát kínáljuk, melyet családias környezetben fogyasztat el, akár szabadtéri asztalainknál! Étlapunkon nem csak az étterem alapvető összeállításait, de a napi menüt és a séf ajánlatát is megtalálja. Hétfőtől vasárnapig minden nap 12-15 óráig és 19-23 óráig vagyunk ...
Corvinus Café Nyugati Budapest
Minőségi koktélok, prémium röviditalok baráti áron, egy percre a Nyugatitól, a Jókai utcában.
Crazy Cafe Budapest
Bisztró ételek és kézműves csapolt és üveges sörök a világ minden tájáról? Crazy Cafe a Jókai utcában, pár percre a Nyugati pályaudvartól.
Dzsungel Kávézó és Étterem Budapest
Ha különleges élménnyel egybekötött ebédre, vacsorára vágysz, mindenképpen a Dzsungel Kávézó és Étteremben a helyed, ahol 4 terem közül választhatsz, melyek az óceán, szavanna, kalóz és dzsungel hangulatot hozzák el neked.
Ecocafe Budapest
Bio kávézó és pékség az Andrássy úton. Az Ecocafe kávézó kiváló minőségű kávét, teát, szendvicseket kínál vendégei számára, kizárólag bio- és natúr alapanyagok felhasználásával, barátságos környezetben, etikus és környezettudatos szolgáltatással kombinálva.
Falafel Fusion Étterem Budapest
Ételeinken keresztül szeretnék megmutatni a közel-keleti piacok csodálatos világát,
Ferdinánd Monarchia Étterem és Cseh Sörház Budapest
Ételeink és italaink bevezetik a nagyérdemű étterembe járó közönséget a boldog békeidők világába. Bécs, Budapest, Prága, Pozsony, Erdély és Partium, a Délvidék, egy csepp Itália. Ezer színű világ tele ételcsodákkal és italkülönlegességekkel.
Fleischer Restobar Budapest
Egy sarokháznyi New York a budapesti Nagymező utcában.
Flow Specialty Coffee Bar & Bistro Budapest
A Flow-t azért hozták létre, mert szerették volna a specialty kávézást és a teljes értékű, növényi alapú táplálkozást egy helyen belül megvalósítani. Ételeiket kizárólag friss, szezonális, hazai, növényi alapanyagokból készítik. A számtalan új és rég elfeledett csodálatos alapanyagból készülő fogások ...
Gödör Budapest
Kortárs kocsma, befogadó, közösségi tér, szubkulturális találkozási pont, élőzenei, klubkoncertes helyszín, kiállítás, zöld progamok, filmklub, jóga, barátkozás.
Vasvári Pál utcai Zsinagóga programok 2024 2024. június 2. (vasárnap)
Zsidó történelem és Biblia régészete - Ruth útja a zsidóságban
Programok, események a Vasvári Zsinagógában. “Ez az épület az Istentiszteletre épült, és a Tóra tiszteletére a budapesti Sász Chevra által az egylet vezetői által. A Sász Chevra azt jelenti: Talmud Egylet, ezért nagyon fontos hangsúly van itt a tanuláson.” – mondja Oberlander Báruch rabbi, a Vasvári vezetője ...
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum programok 2024 2024. május 22. (szerda)
INDUS 100 | KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
Programok a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban Budapesten, mely Magyarország egyetlen keleti művészeti múzeuma. Ázsia Budapest szívében – karnyújtásnyira tőled. Mi a Hopp Múzeum? Egy ódon, szerethető műemlék épület, rejtőzködő japánkert úti emlékekkel díszítve, s több száz kiállítás az elmúlt ...
Kreatív workshop Budapest 2024. Dharma Workshop a Hopp Múzeumban 2024. május 30. (csütörtök)
A Dharma Workshop egy idén először induló eseménysorozat a múzeumban, ahol közösen alkotva fedezhetjük fel a buddhizmus olykor ismerős, olykor ismeretlen szemléletét. A meghívott képzőművészek vezette programokon az iskolapadban megszokott hallgató-szerep helyett kísérletező, minden érzékszervet ...
Japán teaszertartás 2024. Autentikus program a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban 2024. június 13. (csütörtök)
A japán teaművészet, mint a hagyományos japán művészetek döntő többségét magában foglaló művészeti ág alkalmas arra, hogy mélyebben megértsük a japán kultúrát, vallást, történelmet, életfelfogást.
Felnőtt úszásoktatás Budapest 2024. Úszás tanfolyamok kezdőknek, középhaladóknak, haladóknak 2024. május 23. (csütörtök)
Felnőtt fejjel könnyebb megtanulni úszni, hiszen felnőttként az ember az ész-érveket, magyarázatokat jobban megérti, mint ahogy azt gyerekkorban. Te is hamar és magabiztosan úszhatsz mellúszásban, gyorsúszásban vagy háton. Felnőtt úszásoktatás 120 és 240 perces kurzusok formájában exkluzív környezetben a ...
Thália Színház műsora Budapest 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 19. (vasárnap)
Thália Színház műsora 2024. Online jegyvásárlási lehetőség! A kultúrakedvelő vendégek három játszóhely előadásai közül válogathatnak a Thália Színházban: Nagyszínpad, Új Stúdió, Arizona Stúdió, Télikert. A Thália Színházban a felhőtlen szórakozásé a főszerep, de a komolyabb művek is helyt kapnak a ...
Minipolisz Budapest 2024 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 19. (vasárnap)
Kreatív, látványos és élvezetes interaktív kiállítás gyerekeknek és családoknak Budapest szívében, a Király utcában! A MiniPolisz Budapest központjában található, a Deák tértől 100 méterre a Király utca elején. Könnyen és gyorsan elérhető autóval és többféle tömegközlekedési eszközzel. Kényelmes parkolás az ...
Budapesti Operettszínház műsor 2024. Előadások és online jegyvásárlás 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Budapesti Operettszínház műsora online jegyvásárlási lehetőséggel. A Budapesti Operettszínház modern, európai, kéttagozatú zenés színház lett, ahol a tradicionális értékeket a megújult operettjátszás, a modernitást pedig az irodalmi és történelmi alapú musicalek jelentik. Az örökzöld slágerek és az ...
Budapest Bábszínház műsor 2024. Előadások és online jegyvásárlás 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Budapest Bábszínház műsor 2024. Online jegyvásárlás! A Budapest Bábszínház színvonalas gyermekműsorai mellett főleg felnőtt előadásairól vált híressé bel- és külföldön. A Budapest Bábszínház következetesen munkálkodik azon, hogy minden gyermekkorosztály számára nekik szóló, maradandó, komplex esztétikai ...
János Vitéz előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
János vitéz előadások 2024. Online jegyvásárlás. A János vitéz az első népmese, amelyből zenés színpadi játék készült, története igazi mese arról, hogyan is lehet az árva fiúból Tündérország királya. Színházi változatának 1904-es bemutatása a magyar öntudat ápolására való igényt elégítette ki, amit a ...
AETHER Club programok 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 25. (szombat)
AETHER Club programok, koncertek, rendezvények. Budapesten, a Király utcában, a belváros szívében várja a bulihelyszín a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat!
Operaház látogatás 2024 Budapest 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Az Operaház várja az építészet és a kultúra iránt fogékony látogatóit vezetett túrák keretében. Ismerje meg, miként született újjá az opera- és balettjátszás fellegvára, hogyan nyerték vissza eredeti fényüket az épület csodás terei, és milyen korszerű újítások várják az előadásokra érkező közönséget! ...
Írók Boltja programok 2024 Budapest 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 31. (péntek)
Az Írók Boltja Budapesten több, mint egy könyvesbolt. Elsődleges feladatának a kortárs és klasszikus magyar irodalom teljességre törekvő bemutatását és terjesztését tekinti. E célt szolgálják a könyvbemutatói, az irodalmi programjai. A boltban hangulatos teázó működik, amelyben lehetőség nyílik a ...
Capa Központ programok 2024 Budapest 2024.05.17. (péntek) - 2024.06.04. (kedd)
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ korszerű kortárs vizuális intézmény. Megalakulása óta a fotográfus szakma és a fotográfia iránt érdeklődő nagyközönség érdekeit és igényeit hivatott szolgálni. A vizuális intézmény feladatrendszerébe tartozik hazai és nemzetközi kiállítások, szakmai ...
Banksy Budapest 2024. The World of Banksy - Az utca a festővásznam 2024.05.03. (péntek) - 2024.09.22. (vasárnap)
A világhírű brit street art művész, Banksy máig sikeresen titkolja kilétét. A világ egyik legbefolyásosabb embereként tartják számon, egyedülálló alkotásai beépülnek a városképekbe, akcióinak, tetteinek híre bejárja a világot. Május 3-án Budapesten nyílik a “The World of Banksy – Az utca a ...
Mai Manó Ház programok 2024 2024.05.18. (szombat) - 2024.08.19. (hétfő)
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház fotóművészeti kiállításai, programjai Budapesten. Kortárs és történeti, hazai és nemzetközi trendeket bemutató, egyéni és csoportos fotográfiai kiállítások, tárlatok várják a látogatókat.
3D képek, 3D interaktív művészeti kiállítás tárlatvezetéssel és fotózás őrült és vicces beállásokban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A 3D Gallery Budapest Magyarország jelenleg egyetlen vizuális szelfi galériája. Igen népszerű, hisz abszolút egyedi és újfajta szórakozási lehetőséget kínál a látogatóknak. Az interaktív galéria kiállításán a 3D hatású képek segítségével játszva megismerhetik a térhatás, fény és árnyékolási technikák ...
Csajos program Budapest egyik legtrendibb szelfi paradicsomában, élményfotózás 3D műalkotások között 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A 3D Galéria már önmagában hatalmas élményt nyújt, hisz interaktivitása révén kivételes és egyedi csajos program. Igazi barátnős, vagy anya-lánya, nagymama-unokája program. Az egyetlen galéria, ahol kötelező okos telefont, fényképezőgépet vagy bármilyen multimédiás eszközt használni, na meg a ...
Családi élmény program, felhőtlen szórakozás 3D fotózással a végtelen kalandok világában Budapesten 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A 3D Galéria megadja a lehetőséget Önnek és családjának a felhőtlen szórakozásra. Ahogy a mondás tartja: Egyszerű, de nagyszerű. Egy családi program keretében, legyenek részei a galéria festményinek csupán azzal, hogy eléjük állnak. Különleges technikával készült képeink bebizonyítják, milyen sokat ...
Kreatív csapatépítő program, 3D élményfotózás őrült és vicces beállásokban 3D galériánkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Ráférne az alkalmazottakra egy kis kikapcsolódás? A 3D Galéria ideális csapatépítő helyszín minden csoport számára! Hagyja, hogy alkalmazottai vagy kollégái szórakozás útján ismerjék meg egymást, egy olyan környezetben, ahol képzeletük mozgatása elengedhetetlen.