Zsidó Kiválóságok Háza Balatonfüred
A Zsidó Kiválóságok Háza ad állandó helyszínt az „Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika” című kiállításnak. Ezen a tárlaton több mint 130, világhírű, zsidó származású tudós életével és munkásságával ismerkedhet meg a legújabb digitális eszközök segítségével. E kutatók nélkül más lenne ma az emberiség, és talán Földünk is máshogy nézne ki. Ahogy a küldetés nyilatkozatunkban is olvasható, ezeket az embereket is elpusztította volna a Holokauszt során a gyűlölet, de ők megmenekültek és „gondolatokból építettek palotát”. Jöjjön, szeretettel várjuk!
A tapasztalatok szerint egy látogatás során 5 tudós életét és eredményeit lehet teljességében befogadni. Ezért lehetőséget adunk arra, hogy a kiállítás bejáratánál összeállítsa a saját érdeklődését tükröző programot, válogasson a 132 tudós közül. Ezt segíti, hogy a tudósokról és a mai életünkre hatással levő munkájukról több szempont szerint válogathat és kényelmesen állíthat össze látogatási programot.
Kiválóságok
Orvostudomány
Sigmund Freud
Albert Bruce Sabin
Bárány Róbert
Baruch Samuel Blumberg
Ferenczi Sándor
Gottsegen György
György Pál
Hollán Zsuzsa
Kaposi Mór
Korányi Frigyes
Litmann Imre
Nádas Sándor
Otto Loewi
Paul Ehrlich
Pető András
Szondi Lipót
Biológia
Arthur Kornberg
Bernard Katz
David Baltimore
George David Wald
Gerty Theresa Cori
Gregory Goodwin Pincus
Hermann Joseph Muller
Howard Martin Temin
Howard Robert Horvitz
John Robert Vane
Joseph Leonard Goldstein
Joshua Lederberg
Karl Landsteiner
Klein Éva
Klein György
Konrad Emil Bloch
Marshall Warren Nirenberg
Michael Stuart Brown
Otto Fritz Meyerhof
Otto Heinrich Warburg
Paul Greengard
Rita Levi-Montalcini
Salvador Edward Luria
Selman Abraham Waksman
Stanley Cohen
Ada E. Yonath
Fizika
Gábor Dénes
Albert Abraham Michelson
Arno Allan Penzias
Bánki Donát
Bíró László József
Bródy Imre
Heinrich Rudolf Hertz
Jonas F. G. Lippmann
Kármán Tódor
Lánczos Kornél
Selényi Pál
Steiner Lajos
Stephen Wolfram
Steven Weinberg
Részecskefizika
Brian David Josephson
Felix Bloch
Gustav Ludwig Hertz
Hans Albrecht Bethe
Isidor Isaac Rabi
James Franck
Leon Max Lederman
Lev Davidovics Landau
Lise Meitner
Max Born
Murray Gell-Mann
Niels Henrik David Bohr
Otto Stern
Richard Phillips Feynman
Szilárd Leó
Teller Ede
Wigner Jenő Pál
Wolfgang Ernst Pauli
Albert Einstein
Informatika
Mark Elliot Zuckerberg
Barbara Liskov
Benedek Pál
Edward Albert Feigenbaum
Ehud Shabtai
Gróf András István
Jan Koum
Kemény János György
Lawrence Edward Page
Lawrence Joseph Ellison
Manuel Blum
Martin Edward Hellman
Marvin Lee Minsky
Michael Saul Dell
Raymond Kurzweil
Robert Elliot Kahn
Shafrira Goldwasser
Szergej Mihajlovics Brin
Matematika
Benoit B. Mandelbrot
Carl Gustav Jacob Jacobi
Erdős Pál
Fejér Lipót
Grigorij Jakovlevics Perelman
Harsányi János Károly
Hermann Minkowski
Kőnig Dénes
Leonyid Vitaljevics Kantorovics
Pólya György
Rényi Alfréd
Riesz Frigyes
Turán Pál
Neumann János Lajos
Kémia
Richter Gedeon
Aaron Klug
Fritz Haber
Gertrude Belle Elion
Goldberger Leó
Háim Ázriel Weizmann
Harry Walter Kroto
Herskó Ferenc
Hevesy György
Johann F. W. A. von Baeyer
Kőrösy Ferenc
Max Ferdinand Perutz
Oláh György
Polányi János Károly
Polányi Mihály
Roald Hoffmann
Rudolph Arthur Marcus
Somorjai A. Gábor
Walter Gilbert
William Howard Stein
Műszaki tudományok
Aschner Lipót
Daniel Libeskind
Moholy-Nagy László
Zvi Hecker
Hajós Alfréd
Mit tudnak még megtekinteni nálunk?
Egy rövid tárlatvezetés keretein belül körbevezetjük a templomtérben, hallhatnak az épület fordulatos múltjáról, valamint olvashatnak a valaha itt élt zsidó hitközségről.
Büféterünkben, jó idő esetén a kertben is kényelmesen leülhetnek egy kávé mellett.
Nyitvatartás
- Hétfő: ZÁRVA
- Kedd: 10.00 – 18.00
- Szerda: 10.00 – 18.00
- Csütörtök: 10.00 – 18.00
- Péntek: 10.00 – 18.00
- Szombat: 10.00 – 18.00
- Vasárnap: 10.00 – 18.00
Áraink
Interaktív kiállításra vonatkozó jegyáraink
- Teljes árú: 1.200 Ft/fő
- Kedvezményes (nyugdíjas, diák, füredi lakos, pedagógus): 700 Ft/fő
- Csoportos teljes árú (min. 10 fő): 1.080 Ft/fő
- Csoportos kedvezményes (min. 10 fő): 630 Ft/fő
- Családos jegy (2 felnőtt + 2 gyermek): 2.500 Ft
- Támogatói jegy: 3 000.- Ft-tól
8 év alatt ingyenes!
Belépőjegy kedvezmények
Ingyenes belépés:
- Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Magyar Levéltárosok Egyesülete
- Fogyatékkal élő személyek:
- A fogyatékkal élő személyek, valamint kísérőik (jogosultanként max. 1 fő) díjtalan belépésre jogosultak minden kiállításra a következők szerint:
- a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
- a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének (MACIE) érvényes tagsági kártyájával rendelkezők fényképes személyazonosító okmánnyal együtt,
- a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
- a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
- a Magyar Államkincstár (MÁK) által fogyatékossági támogatásban való részesülésről kibocsátott hatósági igazolvánnyal rendelkezők (a személyazonosság egyidejű igazolása mellett),
- ÉFOÉSZ tagsági kártyával rendelkező fogyatékkal élő tagok, személyazonosság egyidejű igazolása mellett (pártoló tagokra nem vonatkozó kedvezmény)
- valamint más olyan dokumentummal (pl. MÁK számára kért, vagy egyéb célú orvosi igazolással) rendelkezők, melyben a fogyatékosság ténye egyértelműen szerepel, (a személyazonosság egyidejű igazolása mellett)
- nemzetközi szerződések alapján érvényes igazolvánnyal rendelkezők: ICOM, és ICOMOS kártyával
- fényképes újságíró igazolvánnyal rendelkezők
- idegenvezetők minimum 10 fős előre bejelentett csoportot kísérve
2024.01.01 - 2024.12.31 | |
Hétfő: | - |
Kedd: | 10:00 - 18:00 |
Szerda: | 10:00 - 18:00 |
Csütörtök: | 10:00 - 18:00 |
Péntek: | 10:00 - 18:00 |
Szombat: | 10:00 - 18:00 |
Vasárnap: | 10:00 - 18:00 |
2024.05.25. | |
2024.06.01. | |
2024.06.22. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek.
L’AURA Étterem Balatonfüred
L’AURA Étterem Balatonfüred - Kóstolj bele a hotel gasztronómiába úgy, ahogy eddig még sohasem! Légy részese egy különleges ízutazásnak és engedd, hogy kényeztessük érzékeidet reggel és este egyaránt!
Zafír Étterem Balatonfüred
Balatonfüred egyik legcsendesebb fekvésű szállodájának, az Akadémia Hotel**** Balatonfüred Zafír étterme szeretettel várja vendégeit egy finom ebédre vagy vacsorára. Balaton északi partjának egyik legszebb kilátását kínáló panoráma teraszon és az étteremhez közvetlenül kapcsolódó teraszon nyári estéken kerti ...
Astoria Étterem Balatonfüred
Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital ...
Anna Café Balatonfüred
Anna Grand Kávéház - Tartson velünk egy kulináris időutazásra és kóstolja meg – eredeti reformkori receptek alapján készített – házisüteményeinket: Blaha Lujza, Laborfalvi Róza desszertjét, Jókai Mór kedvencét…
Bergmann Cukrászda Balatonfüred
Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi ...
Bistro Sparhelt Balatonfüred
Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a ...
Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred
Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely. A Hotel Blaha Lujza a Balatontól 200 m-re, a reformkori Füred belvárosában található. A klasszicista stílusú épületrészből alakítottuk ki az éttermet, a hozzá csatlakozó ...
Borcsa Étterem
Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról ...
Brada Faloda Balatonfüred
Éttermünk tálcás rendszerű, önkiszolgáló jellegű, ahol a választott ételt kényelmes barátságos környezetben fogyaszthatják el. Amennyiben vendégeink nem a helyszínen kívánnak ebédelni, lehetőség van a választott ételt jól zárható műanyag edényben elvinni. Az étlapon változatos, a tradicionális , és a reform ...
Bökő Pince
Pincénk Balatonfüreden, a Bocsár dűlőn található. Minden borunk tartályos és reduktív kivéve a vörösek, melyek spontán, fahordóban erjednek, valamint szűretlenül, derítetlenül kerülnek a palackokba. A többi bornál bentonitos derítést és szűrést alkalmazunk, más beavatkozás nincs a borokba.
Kiss Ádám előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 22. (szombat)
Kiss Ádám előadások online jegyvásárlási lehetőséggel. A Dumaszínház egyik legfiatalabb tagja, aki már akkoriban stand-upolt, amikor még nem is sejtette, hogy ez a műfaj létezik. Szalagavató-forradalmár, az iskolarádió fenegyereke. Gyerekkorában Fábry Sándor szeretett volna lenni. Tőle tudjuk, hogyan ...
Zsidó közösségek hétköznapjai 2024. Balatonfüredi séta a régi zsinagógától egy rabbi nyomában 2024. június 22. (szombat)
A füredi rabbi címmel a Zsidó Kiválóságok Háza sétára invitál Balatonfüreden, mely alkalommal a felújított régi zsinagógából indulva bejárjuk egy klasszikus vidéki zsidó közösség hétköznapjainak helyszíneit. Autentikus kalauzunk a füredi zsidó hitközség utolsó vezetőjének fia. Szeretettel várunk ...
Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál 2024 2024. június 22. (szombat) - 2024. június 29. (szombat)
Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál, június 22-29-ig. Négy este, négy koncert, zene a legjavából. Neves hazai és külföldi fellépők, a klasszikus gitározás legjobb előadói, minden nap koncertek és mesterkurzusok. Immár 18. alkalommal várja a klasszikus gitárzene kedvelőit a Balatonfüredi Nemzetközi ...
Könyvtári táborok 2024. Szeretettel vár a balatonfüredi Lipták Gábor Városi Könyvtár 2024. június 24. (hétfő) - 2024. június 28. (péntek)
Balatoni mesetábor
A Lipták Gábor Városi Könyvtár nyári napközis táborokat szervez, melyre szeretettel hívja és várja a kalandra, új ismeretekre vágyó gyermekeket. Gyertek el, hozzátok a barátokat, nagyon jó lesz, színes, nyári programokkal várunk benneteket!
Summer Salsa Fesztivál 2024 Balatonfüred 2024. július 2. (kedd) - 2024. július 8. (hétfő)
Egyedülálló hangulat a Balatonparton, 7 nap a tánc szerelmeseinek Balatonfüreden.
Pintér Aukció Vaszary Villa 2024 Balatonfüred. Balaton, nyár, szerelem aukció kiállítás a galériában 2024.07.05. (péntek) - 2024.08.17. (szombat)
Pintér Aukció a Vaszary Galériában, Balatonfüreden! Nyár, szerelem…immár 15. alkalommal! Az aukciós kiállítás július 5-től augusztus 17-ig látogatható. Az aukció időpontja 2024. augusztus 17. szombat, 18 óra. A füredi aukciók története azt mutatja, hogy évről évre egyre több művészet és kultúra iránt ...
Balatoni nyári koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 9. (kedd)
Balatoni nyári koncertek 2024. A balatoni koncertek szervezői egész nyáron több komolyzenei és könnyűzenei koncerttel várják a helyi lakosokat, az üdülőtulajdonosokat és a Balatonnál megszálló vendégeket. Mindenki kedvére válogathat a felnőtt és gyermek koncertek közül.
Füredi Szabadtéri Színház 2024. Balaton Szabadidőközpont, online jegyek 2024. július 9. (kedd)
Balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központ szabadtéri színpad programok online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Kulturális rendezvények, Dumaszínház előadások, zenés színházi darabok, koncertek, pódiumbeszélgetések várják az érdeklődőket Balatonfüreden egész nyáron.
Szécsi Pál emlékestek 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 9. (kedd)
Szécsi Pál emlékkoncertek, előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A hazai zenei élet meghatározó alakja volt. Napjainkig kedveltek dalai. Az emlékére tartott estek népszerűsége töretlen, sok együttes dolgozza fel dalait.
Balatonfüredi koncertek 2024 2024. július 11. (csütörtök)
Balatonfüreden koncertek minden műfajban, egész évben, 2024-ben is! A Balaton északi partján színes kulturális és zenei programok, koncertek és fesztiválok minden korosztálynak. Több helyszínen, felnőtt- és gyermekkoncertek, zenés rendezvények várják az érdeklődőket. A város pezsgő hangulattal, páratlan ...
Vitorlázeum programok Balatonfüred 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Egyedülálló vitorlástörténeti interaktív kiállítótér Balatonfüred egyik legpatinásabb épületében. Egy modern technikai felszereltséggel, több elemében innovatív és egyedi megoldású látogatóbarát kilátótérrel kíván emléket állítani a balatoni vitorlássportnak, a vízen közlekedett egykori nagyhírű hajóknak és ...
60 fős esküvő balatonfüredi gyönyörű szállodánkban a reformkori városrészben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
60 fős esküvő megrendezését vállaljuk Balatonfüreden. Álomesküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, a romantikus balatonfüredi műemlék Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A ...
70 fős esküvő Balatonfüred szívében, a gyönyörű Astoria Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
70 fős esküvő megrendezését vállaljuk Balatonfüreden. Álomesküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, a romantikus balatonfüredi műemlék Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A ...
80 fős esküvő történelmi környezetben, Balatonfüred reformkori városrészében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
80 fős esküvő megrendezését vállaljuk balatonfüredi szállodánkban és éttermünkben. A romantikus műemlék Astória Hotel Étteremben mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas ...
Balatonfüredi Szívkórház rehabilitációra érkező vendégeknek kedvezményes szállás az Astoriában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Hotel Astoria kedvezményes szálláslehetőséget kínál a balatonfüredi Szívkórházba gyógykúrára vagy kardiológiai kivizsgálásra érkező vendégeknek. A szállodához a Szívkórház nagyon közel van, gyalogosan rövid és kellemes sétával elérhető. A balatonfüredi Szívkórházban rehabilitációs kezeléseket ...
Balatonfüredi látnivalók, városnéző pihenés történelmi szállodánkban, az Astoria Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Balatonfüred számos nevezetességet kínál a városba látogató vendégeinek. A város népszerű turisztikai központ Veszprém megyében és a Balaton parti települések között egyedülálló természeti és épített környezetének köszönhetően. A patinás Astoria Hotel, amely önmagában is a város egyik látnivalója - a szálloda ...
Balatoni rendezvényhelyszín a reformkori városrész szívében található műemlék szállodánkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A balatonfüredi Astoria Hotelben kiváló rendezvényhelyszín várja vendégeit. A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred ideális helyszínt kínál rendezvényeinek megrendezéséhez. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas ünnepi ebédek, vacsorák lebonyolítására. A patinás épület a Dőry család ...
Csapatépítés Balatonfüred reformkori városrészében található gyönyörű szállodánkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred ideális helyszínt kínál rendezvényeinek megrendezéséhez. Csapatépítő tréningek megszervezésére is lehetőség van, mind az Astoria Hotelben, mind Balatonfüreden és környékén.
Eljegyzés helyszín történelmi környezetben, Balatonfüred reformkori városrészében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred ideális helyszínt kínál rendezvényeinek megrendezéséhez. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas ünnepi ebédek, vacsorák lebonyolítására. A patinás épület a Dőry család idejében számos táncos mulatságnak adott otthont, ahol a Reformkor hírességei is ...
Kalandpark és bobpálya látogatás balatonfüredi pihenéssel műemlék jellegű szállodánkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az erdei környezetben megépített bobpályán átélheted a szabad de biztonságos száguldás élményét. A hétvégi pihenést pedig az Astoria Hotel kényelme garantálja. A hotel a Balaton északi partján, Balatonfüred központjában, a reformkori városrészben található. Szállodánk családias jellegű, mindösszesen ...
Zsidó Kiválóságok Háza Balatonfüred
A Zsidó Kiválóságok Háza ad állandó helyszínt az „Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika” című kiállításnak. Ezen a tárlaton több mint 130, világhírű, zsidó származású tudós életével és munkásságával ismerkedhet meg a legújabb digitális eszközök segítségével. E kutatók nélkül más lenne ma ...