Gejzírmező túra a Tihanyi-félszigeten, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban
A Lóczy-gejzír sétaút az első bemutató sétaút az országban, mely elsősorban a félsziget különleges geológiai képződményeire hívja fel a figyelmet, de az útvonal mentén megismerkedhetünk a botanikai, zoológiai és tájképi értékekkel is a Tihanyi Önkormányzat `Tihany` füzete segítségével. Az összességében 18 km hosszú, több kisebb és nagyobb körúttal hálózza be a félszigetet. A szabadon látogatható tanösvény megtekintéséhez szakvezetés igényelhető.
A félsziget természeti értékei közül elsősorban a geológiai látnivalók, valamint a táj megkapóan változatos formái egész évben vonzzák a látogatókat. A megannyi erdővel, szőlővel borított hegykúp és domb között még két sajátos tó is fűszerezi a látványt. A szabad vízfelületű, a faluhoz közelebb eső Belső-tavat (amely 25 m-rel van a Balaton vízszintje felett) délről határoló területen számos forráskúp található. Keletkezésük a félsziget zömét kialakító vulkáni tevékenység utánra tehető, az időszakosan feltörő forró vizű források száznál is több helyen forrásmészkőből és hidrokvarcitból álló sziklaalakzatokat hagytak maguk után. Közülük is legszebb az Aranyház nevű forráskúp, amely a rajta lévő sárga zuzmóról kapta a nevét. Különösen szép forrásbarlang látható az Apátság épülete alatti részen, valamint a Csúcs-hegyen. A bazalttufa változatos lepusztulási formáit a Kiserdő-tetőn tanulmányozhatjuk.
A Tihanyi-félsziget különleges geológiai értéke a teljes és rendkívül kövületgazdag felső-pannóniai üledéksor. Ennek leghíresebb ősmaradványa, a tihanyi kecskeköröm néven közismert, megkövesedett Congeria-kagyló, melyhez Fáy András regéje és Garay János költeménye is kapcsolódik, ma már csak ritkán kerül a felszínre.
A növény- és állatvilág ritka értékei a viszonylag enyhe, mediterrán jellegű tihanyi klímának köszönhetik jelenlétüket. A száraz, molyhostölgyes- virágoskőrises- cserszömörcés erdők különösen ősszel festőiek. A félsziget ritka fészkelő madara a délies elterjedésű füles kuvik, de a nyári tihanyi esték hangoskodó énekes és manna kabócái is ezekben az erdőkben élnek.
A száraz pusztafüves lejtősztyeppekben több szubmediterrán ritka, védett növény található (vetővirág, őszi csillagvirág, borzas szulák, hártyás galambhegy). A hajdan jobban legeltetett pannon ősgyepek mára kezdenek spontán visszaerdősülni, például az Óvár oldalában. Az aktív tájkezelés módszereként, a Csúcs-hegy alatt 1990-ben létesített, tájba illő nádfedeles birkahodály lakóival (fekete rackák és merinók) tartja karban a természetvédelem az elhanyagolt tihanyi legelőket.
Különlegesen gazdag a félsziget melegkedvelő rovarfaunája is (közel 1000 faj). A lepkék közel 800 faja él Tihanyban, köztük több igen ritka faj (szürke medvelepke, pusztai piros bagolylepke, lápi araszoló lepke). Érdekes a félsziget Balatonra letörő meredek homokos-agyagos partjainak földi méh- és darázsfaunája (óriás kürtös darázs, lopódarázs, falu bundásméh) is.
A félsziget történeti emlékei is kimagaslóak. Az 1055-ben I. Endre király által alapított Bencés Apátság barokk-kori épület-együttese, a tufába mélyített altemplommal, amely az alapító király sírját is őrzi, szinte megkoronázza a festői fekvésű falut. A mai apátság helyén állt a 18. századig a törökök által soha el nem foglalt Tihany végvára is. A hajdan teljesen nádfedeles halásztelepülés több régi háza skanzenként működik, megőrizve a 19. századi Balaton-felvidéki népi építészeti formákat.
Az Óvár hegyének Balaton felőli meredek tufaszikláiban láthatjuk ma is a középkori eredetű Barátlakásokat. Az omladozó és balesetveszélyes hajdani remetelakokat 1993-ban a természetvédelem helyreállíttatta. Itt éltek a 11-12. században a valószínűleg Kijev környékéről idehozott keleti rítusú szerzetesek, egymás mellé vájt cellákból álló "lavrá"-jukban, amely az oklevelek szerint a Szent Miklósról nevezett Oroszkői remeteség nevet viselte.
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.05.01. - 2024.05.31. | |
2024.05.01. - 2024.05.31. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.26. | |
2024.06.01. - 2024.06.30. | |
2024.06.01. - 2024.06.30. | |
2024.06.01. - 2024.06.30. | |
2024.06.21. - 2024.06.30. | |
2024.06.21. - 2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.08.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.03.01. - 2024.10.31. | |
2024.03.15. - 2024.11.03. | |
2024.03.15. - 2024.11.03. | |
2024.03.15. - 2024.11.03. | |
2024.03.15. - 2024.11.03. | |
2024.03.15. - 2024.11.10. | |
2024.05.01. - 2024.09.30. |
Borostyán Panzió Balatonfüred
Családias panziónkban jól felszerelt (LED TV, Wifi stb.), légkondicionált apartmanok, kültéri felnőtt és gyermek medence, valamint kültéri fedett grillező várja a pihenni vágyó vendégeket. A Balatonpart kényelmes sétával elérhető (1,5 km), bevásárlási lehetőség pár száz méteren belül. Vasútállomás, ...
Buborék Csopak . Pékbisztró és szállás
Pékbisztró, szállás és bicikli szerviz. A szállást ugyanolyan szeretettel és magas minőségben készítettük el mint a Buborék Pékbisztrót és az ott készülő kézműves kenyereket, süteményeket. Szálláshelyünk egész évben várja a vendégeket, hiszen a Balaton és a Balaton felvidék mind a 4 évszakban gyönyörű! A ...
Casa Christa birtok Balatonszőlős
Casa Christa birtok 45 000 négyzetméteren terül el 7 présházzal Balatonszőlős felett a Kis Gella dombon, Pécsely és Vászoly szomszédságában. A présházakat toszkán stílusban újítottuk fel, ami az egész környezetben visszaköszön, a birtokot pedig a csodálatos kilátás és 2000 mandulafa teszi még ...
Centrum Vendégház Tihany
Vendégházunk szeretettel várja kedves vendégeit és családját Tihanyba, a történelmi ófalu centrumába. Az Apátság lábánál fekvő hangulatos, nádfedeles házaink rusztikus stílusban épültek. Az udvarban zárt parkoló és kényelmes ülőgarnitúra áll kedves vendégeink rendelkezésére. Vendégházunk kerékpár kölcsönzési ...
Csizmazia Ház
A Csizmazia Apartmanház csendes lakó-pihenő övezetben, Tihany központjától 150 m-re és a Balatontól 600 m-re található. A ház gyönyörű balatoni panorámával rendelkezik. Az ikerház felében külön bejáratú apartmant biztosítunk vendégeinknek. Ideális pároknak és családoknak.
Diófa Vendégház Örvényes
Szeretettel várjuk a Diófa Vendégházba a csendes, családias hangulatot kedvelő vendégeinket. Szép panorámával a Balatonra és a Tihanyi félszigetre.
Emma Vendégház
Az Emma vendégház Balatonfüred központjában a reformkori városrész mellett, közvetlenül a Kiserdőnél /Fenyves-park/ található. Teljesen felújított vendégházunkban minden 2 ágyas pótágyazható szobához saját Fürdő/WC, TV, egyes szobáinkhoz terasz, klíma, hűtőszekrény, mikrosütő és kávéfőző is ...
Eszter Vendégház
A Belső-tó közelében, családi házunkban várjuk vendégeinket. A házban található egy apartman az alsó szinten, 2 szobával, nappalival, felszerelt konyhával, fürdőszobával, terasszal, a felső szinten pedig 4 klimatizált szoba, mindegyikhez külön fürdő, konyha főzési lehetőséggel.
FaDóra Apartmanház
A Belső-tó festői környezetében található szép panorámás családi házunkban egész évben várjuk pihenni és kikapcsolódni vágyó kedves vendégeinket egy- vagy kétszobás apartmanjainkba.
Holiday Panzió
8 szobával várjuk kedves vendégeinket A kétágyas, pótágyazható szobák légkondicionáltak, zuhanyzóval, minibárral felszereltek. Az alsó szinten jacuzzi és szauna kényeztet benneteket.
János Pince Udvarház Alsóörs
Az alsóörsi strand főbejáratával szemben található családias nádfedeles éttermünk, finom ételekkel várjuk.
Jásdi Pince Csopak
A Jásdi Pince tulajdonosai a Jásdi házaspár, a borvidék legjobb területein gazdálkodnak. A borvidék zászlós borának alapanyaga Olaszrizling, de kitűnő minőségben terem itt Chardonnay, Szürkebarát, Cserszegi Fűszeres is. Borteraszunkon csodálatos panorámában gyönyörködve kóstolhatják borainkat, ...
Kakas Csárda és Panzió
A csárdát családi vállalkozásként működtetjük több, mint 25 éve. Jelenleg speciális kakas, hal, vad, szárnyas, sertés és - és marhahúsból, bárányból készült ételeink szerepelnek választékunkban. Saját készítésű kenyeret, rétest, savanyúságot is talál nálunk. Mindezek mellett csapolt magyar sörök és ...
Kalóz Strandbisztró Balatonudvari - Fövenyes
Strandbüfé 2.0”, ahol nincs hekk és lángos, de van harcsa & krumpli, kézműves burgerek, töltött lepények, saláták, egészséges, tradicionális és bisztró ételek, balatoni borok, sörök, szörpök. Sok környékbeli termelővel dolgozunk együtt, akikkel együtt találgatjuk, ízlelgetjük, kísérletezzük, hogyan lehet ...
Kedves Cukrászda Balatonfüred
A Kedves Cukrászda Balatonfüred legkedvesebb cukrászdája. Kávézós, reggelizős, újságolvasós, találkozós, könnyű ebédelős (kredencből), délutáni süteményezős, torta megrendelős, fagyizós, lassító teázós, beszélgető, randevúzós, zsongó kávéház.
Koronczai Pince
A Koronczai család generációk óta foglalkozik szőlőtermeléssel. A család jelenleg 22 hektáron gazdálkodik a Balatonfüred-Csopaki Borvidékhez tartozó Balatonszőlősön.
Kotyogós Kávéterasz Tihany
Reggelikkel, kávékkal, süteményekkel, szendvicsekkel, alkoholmentes és alkoholos frissítőkkel várunk mindenkit egész évben gyermek - és kutyabarát környezetben.
Kuti-Kerti Kisvendéglő
Megnyugtató és családias környezet Vászoly szívében. A kisvendéglő magyaros konyhával és házias ízekkel, házi szörpökkel, saját készítésű lekvárokkal, süteményekkel áll vendégei rendelkezésére.
Larus Cocktailbar Balatonfüred
Balatonfüred egyik legszebb és legforgalmasabb részén található Larus Cafe Bárba hívjuk szeretettel.
Levendula Kézműves Fagylaltozó Tihany
A tihanyi zarándokhely, ahol 24 különleges fagylalt íz közül választhatsz. Adalékmentes kézműves fagylaltok kizárólag természetes, prémium alapanyagokból. Glutén-, laktóz-, cukormentes, vegán választékkal.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!