Arácsi Népház és Kiállítóház Balatonfüred
Az Arácsi Kiállítóház egyike a legrégebbi arácsi épületeknek. Itt működött a posta, ezt követően évekig kihasználatlan volt az épület. 2010 óta a felújított épület végre az eredetileg tervezett funkció szerint valódi közösségi térként szolgálja a helyieket, emellett állandó és időszaki kiállításaival, képzőművészeti, zenei és egyéb programjaival várja az érdeklődőket. Az épület padlását tetőtérré alakították, ezáltal az emeleten is kiállítóterek nyílhattak, ahol öt fő téma köré csoportosuló gyűjtések tekinthetők meg.
A XX. század elején a település mozgalmas közösségi élete miatt szükségessé vált egy befogadó épület felállítása. A városrész központjában található Népház a Balatoni Szövetség segítségével szerzett állami támogatásból 1914-ben épült fel, Keszler Aladár tervei alapján. Az eredetileg közösségi térnek szánt épületben az I. világháború alatt a helyi Vöröskereszt katonai kórházat rendezett be, később emeletén iskola, orvosi rendelő, könyvtár, alsó részében üzlet működött.
2010 óta a felújított épület végre az eredetileg tervezett funkció szerint valódi közösségi térként szolgálja a helyieket, emellett állandó és időszaki kiállításaival, képzőművészeti, zenei és egyéb programjaival várja az érdeklődőket.
A Népházban látható gyűjtemények
Schneider Ferenc saját kezűleg válogatott kistérségi ásvány- és kőzetgyűjteménye, valamint Kutas Árpádé, amely minták a világ több tájáról származnak.
Schneider Ferenc erdőmérnök volt, így került kapcsolatba a vadászattal, melynek eredményességét a trófeakiállításon tekinthetik meg. A kiállítás nemcsak a hibátlan trófeákat mutatja be, hanem hibás, sérült agancsokat is.
Dr. Cserny Tibor Balatonfürednek adományozott térképgyűjteményének néhány darabját is itt tanulmányozhatják a látogatók.
A Postatörténeti kiállítás a budapesti Postamúzeum gyűjteményének válogatása, amelynek jelentős része Balatonfüred – Balatonarács postaszolgálathoz tartozó tárgyakat tartalmaz.
Az emeleten kapott helyet egy helytörténeti gyűjtemény is, mely leginkább a szőlészettel kapcsolatos tárgyakat mutatja be.
Állandó kiállítás:
- Postatörténeti kiállítás
- Schneider Ferenc vadásztrófea-gyűjteménye
- Ásvány- és kőzetkiállítás Schneider Ferenc, Kutas Árpád és dr. Cserny Tibor gyűjteményeiből
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.04.27. - 2024.05.27. | |
2024.05.08. - 2024.05.26. | |
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.18. | |
2024.05.17. - 2024.05.20. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep |
2024.05.18. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.18. 09:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Relaxációs hangutazás „lélekbalzsam” - relaxációs, gyógyító energiákkal feltöltő hangfürdő a Lipták Gábor Városi Könyvtárban |
2024.05.18. 11:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Az Esterházy-kastély – Nyaralástörténeti Látogatóközpont és a Nyár a Balatonon - Fürdőidény Füreden (1825–1914) című kiállítás megnyitóünnepsége |
2024.05.18. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Hanghullám – Szilágyi Keresztény Harangegyüttes koncertje a Hajóállomáson |
2024.05.18. 19:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Szeretlek Balaton / Brázay park |
2024.05.18. 20:00 - 2024.05.18. 21:00 | |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Pünkösdi hétvége a Karolina Kávéház teraszán |
2024.05.18. - 2024.05.20. | |
2024.05.19. | |
2024.05.19. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.19. 15:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Prihoda Judit festő és grafikusművész kiállításmegnyitója / Huray villák |
2024.05.19. 16:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Halász Judit koncert - Csiribiri |
2024.05.19. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Albina – monodráma / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.05.19. - 2024.07.31. |
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban
Prihoda Judit festő és grafikusművész kiállítás / Huray villák |
2024.05.20. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Balatoni Hal- és Borünnep - programok |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.25. | |
2024.05.22. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.22. | |
2024.05.25. 18:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Operaelőadások- Verdi: A végzet hatalma / Zsidó Kiválóságok Háza |
2024.05.25. 19:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Ölelj át! - romantikus vígjáték két részben |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Gyermeknapi hétvége |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
66. Magyar Fodrászverseny a Balaton Szabadidő Központban |
2024.05.26. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Madárlátta gyereknap - A honfoglalók nyomában / Gapa Terasz & Parkerdő |
2024.05.26. 10:00 - 2024.05.26. 12:00 | |
2024.05.27. - 2024.05.31. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.28. - 2024.06.01. | |
2024.05.29. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Könyvbemutató - Burka Tibor: A balatonfüredi labdarúgás története / Balaton Szabadidő Központ |
2024.05.29. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Kiállításmegnyitó – 100 éves a BFC / Balaton Szabadidő Központ |
2024.05.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zenés Meridián torna 3-1-2. Merj lépni…! foglalkozás a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, minden szerdán 15:45 órától 16:45 óráig |
2024.05.29. | |
2024.05.30. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
A Bem Emlékkórus Nyárköszöntő hangversenye / Kisfaludy Galéria |
2024.05.31. |
Balatonarácsi programok 2024
Májusfa-kitáncolás a Balatonfüred Néptánc Együttessel és a közönség bevonásával |
2024.05.31. 15:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
GROW du Monde. Grow After – Európa legjobb olaszrizlingjei sétálókóstoló / Balatonfüred Kongresszusi Központ |
2024.05.31. 18:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Májusfa-kitáncolás / Arácsi Tájház |
2024.05.31. - 2024.06.02. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
GOMU 48H Ultrafutó Világbajnokság |
2024.05.31. - 2024.06.02. | |
2024.06.01. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Gyermeknevelésről közérthetően - Szakmai Piknik / Gapa Terasz & Parkerdő |
2024.06.01. | |
2024.06.02. | |
2024.06.03. - 2024.06.07. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.04. - 2024.06.08. | |
2024.06.07. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
I. Hazai Űrkongresszus a Kongresszusi Központban |
2024.06.08. | |
2024.06.08. - 2024.06.09. | |
2024.06.09. | |
2024.06.10. - 2024.06.14. | |
2024.06.10. - 2024.06.15. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Könyv-Bor-Jazz Fesztivál. Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyv napok |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.11. - 2024.06.15. | |
2024.06.12. - 2024.06.15. | |
2024.06.15. | |
2024.06.16. | |
2024.06.17. - 2024.06.20. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.18. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje |
2024.06.18. - 2024.06.22. | |
2024.06.21. - 2024.06.22. | |
2024.06.22. | |
2024.06.22. 17:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Zsinagóga bejárás - városi séta - Zsidó Kiválóságok Háza megtekintése autentikus vezetővel |
2024.06.22. - 2024.06.29. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Nemzetközi Gitárfesztivál |
2024.06.23. | |
2024.06.24. - 2024.06.27. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.25. - 2024.06.29. | |
2024.06.28. - 2024.06.29. | |
2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.07.04. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.01. - 2024.07.31. | |
2024.07.02. - 2024.07.06. | |
2024.07.04. 20:00 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Török Ádám stand-up est a Karolina Kávéházban |
2024.07.05. - 2024.07.07. | |
2024.07.05. - 2024.08.17. |
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban
Balaton, nyár, szerelem… Aukciós kiállítás |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.09. | |
2024.07.09. - 2024.07.13. | |
2024.07.10. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Made in Hungaria Musical |
2024.07.11. 20:30 |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Vándor zenekar és Zártosztály koncert |
2024.07.15. |
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok
Charlie 77 Koncert |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.15. - 2024.08.17. | |
2024.07.16. | |
2024.07.16. - 2024.07.20. | |
2024.07.18. - 2024.07.28. | |
2024.07.19. | |
2024.07.19. | |
2024.07.20. 18:00 |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek.
Balatonfüredi színházi előadások 2024 2024. május 19. (vasárnap)
Színházi előadások Balatonfüreden 2024-ben.
Fitos Dezső Társulat programok 2024. Néptánc előadások, néptánctanítás, hagyományőrző műsorok 2024. május 26. (vasárnap)
Jövőnk a hagyomány
Magyarország legfiatalabb, sokoldalú, innovatív hivatásos néptáncegyüttese a Fitos Dezső Társulat. Tagjai fiatal, kivételes táncos egyéniségek. Elhivatottságukat és tehetségüket a legrangosabb hazai szakmai díjak igazolják. A táncosok között megtalálhatók Aranysarkantyús és Aranygyöngyös szólisták, a Fülöp ...
Zsidó Kiválóságok Háza programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 19. (vasárnap)
A zsidóság tudományos kultúráját bemutató interaktív kiállítás mellett számos színes, érdekes program is várja az érdeklődőket Balatonfüreden, a Zsidó Kiválóságok Házában. Csoportos tárlatok látogatására is van lehetőség, melynek színtere az egykori zsinagóga, mai közösségi tér, ahol bemutatják ...
Balatonfüred Kongresszusi Központ programok 2024 2024. május 19. (vasárnap)
Halász Judit - Csiribiri - zenekaros koncert
A Balatonfüred Kongresszusi Központ a város legújabb létesítménye. Koncertek, színházi előadások, filmbemutatók, ismeretterjesztő előadások, konferenciák és kongresszusok is szerepelnek a létesítmény programkínálatában.
Magyar Mozgókép Fesztivál Balatonfüred 2024. Filmes életműdíjasok Füreden 2024. június 12. (szerda) - 2024. június 15. (szombat)
Újra filmfesztivál – Mozi premierek, szabadtéri vetítések Balatonfüreden! Ebben az évben is megrendezik a Magyar Mozgókép Fesztivált. A Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, június 12-15. között zajló eseményen nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid ...
Balatonfüredi komolyzenei koncertek 2024 2024. május 18. (szombat)
Koncertek Balatonfüreden! Minőségi szórakozás, zene és kikapcsolódás a Balaton északi partján. Számos komolyzenei koncertből, zenei eseményből, rendezvényből válogathatnak a zeneszerető, zenei élményre vágyó helyi lakosok és a város üdülő vendégei.
Szécsi Pál emlékestek 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 9. (kedd)
Szécsi Pál emlékkoncertek, előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A hazai zenei élet meghatározó alakja volt. Napjainkig kedveltek dalai. Az emlékére tartott estek népszerűsége töretlen, sok együttes dolgozza fel dalait.
Spirit Színház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 18. (kedd)
Spirit Színház előadások országszerte 2024. Online jegyvásárlás. A Spirit Színház megalakulása óta számtalan művészt és egyedi darabot vonultatott fel repertoárjában. A Színház célkitűzése, hogy olyan darabokat tartson színen, melyek az emberi lelkekkel, az emberek közötti kapcsolatokkal és egyéb, az ...
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Balatonfüred programok 2024 2024. május 27. (hétfő)
Változatos programok, rendezvények Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. Koncertek, szabadtéri színházi előadások, táncversenyek, sportesemények, valamint minden év júliusában a DUMAFÜRED előadásai várják a szórakozni vágyó közönséget a Balaton északi partján található ...
DumaFüred 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 19. (péntek) - 2024. július 28. (vasárnap)
A humor legnagyobb hazai fesztiváljának – ahogyan 2012 óta minden évben – természetesen a festői szépségű Balatonfüred ad otthont. 10 nap felhőtlen szórakozást és sírva nevetést minden kötelezettség nélkül, várunk mindenkit a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.
Kardiológiai kivizsgálásra érkezőknek kedvezményes szállás a balatonfüredi Astoria Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A balatonfüredi Szívkórház térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásai közé tartozik a kardiológiai kivizsgálás. Sokan érkeznek vizsgálatra Balatonfüredre, nekik kínál kedvező áron szállást a Szívkórházhoz közeli szállodánk. A Szívkórházban a vizsgálatra előre be kell ...
Konferencia Balatonfüreden, reformkori konferencia helyszín a hangulatos, patinás Astoria Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A festői környezetben elhelyezkedő Balatonfüred, az Anna-bálokról híres város ideális helyszínt kínál konferencia megrendezéséhez. Az Astoria Hotel a reformkori történelmi városrészben található, annak egy volt híres épülete, a Dőry-villa. A hotel alkalmas 30-40 fős konferenciák lebonyolítására is. A ...
Lakodalom helyszín Balatonfüreden, a műemlék jellegű Astoria Hotel Étteremben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Álomesküvő Balatonfüreden, a romantikus műemlék Astoria Hotelben. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője ...
Leánybúcsú balatoni szállodánkban rendezvényszervezéssel és szállással az Astoria Hotelben! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Felejthetetlen leánybúcsú buliban lehet része a balatonfüredi Astoria Hotelben! 40 fős rendezvények befogadására alkalmas, technikával felszerelt termek, teljes körű szervezés, catering, posztkongressz programok, rugalmas rendezvényszervezés teljes körű csapattal!
Romantikus esküvő Balatonfüred elegáns szállodájában és éttermében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Romantikus esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat, az Astoria Hotelt Balatonfüreden, a Balatonnál. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák ...
Tökéletes esküvő, mondja ki az Igent a Balaton-parton, a műemlék Astoria Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Álomesküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, a romantikus balatonfüredi műemlék Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, ...
Balatonfüredi termelői és bolhapiac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Termelői piac várja a vásárlókat Balatonfüreden.
IQ.DRIVE VW, úton az önvezetés felé. Tekintse meg IQ.DRIVE Volkswagen modelljeinket! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Volkswagennél az IQ.DRIVE minden intelligens vezetői asszisztensrendszer szinonimája, már most segítenek elkerülni a baleseteket, ezáltal az életet könnyebbé, a mobilitást pedig izgalmasabbá téve.
Kirándulás a balatonfüredi Lóczy-barlanghoz 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A balatonfüredi Lóczy-barlang látogatható mészkőbarlang a Balatonnál. A Tamás-hegy nyugati oldalában, 1894-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, ...
Koloska-völgy tanösvény Balatonfüred, ökotúra a Balatonnál 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Balatonfüredi erdő természetvédelmi terület szívében található Koloska-völgy nagyon sok lehetőséget kínál az idelátogatóknak a szabadidő hasznos eltöltésére, például lehetőség van erdei környezetben a kiépített tornapályán, a praktikusan megtervezett tornaszereken aktív kondíciójavító tornára is. A ...
Vaszary Galéria Balatonfüred
Vaszary Kolos egykori hercegprímás, gyönyörűen felújított villájában működik a Vaszary Galéria, Balatonfüred fontos kulturális intézménye. A Galéria mellett a Villa falai között működik a változatos programokat nyújtó Alkotóház, a Vaszary Könyvesbolt sokszínű kiadvány- és ajándék-kínálatával és a ...
Kisfaludy Galéria Balatonfüred
A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi és színi előadások céljára építették át ruhatárral, cukrászdával. 2004-ben a Balaton-part Ékköve projekt keretében ...