Kodály Zoltán Emlékmúzeum
1990 tavaszán a magyar zenetörténet legfontosabb alkotóműhelyeinek egyike nyílt meg Budapesten a hazai s a külföldi látogató előtt - az egyetlen e fő műhelyek között, mely lényegében úgy maradt fenn, ahogy halhatatlan lakója, Kodály Zoltán elhagyta.
A lakás négy utcai szobából állt, a hozzájuk tartozó mellékhelyiségekkel. Berendezése inkább célszerű volt, mint fényűző; egyénivé, varázslatossá lakóinak ízlése tette. Népi kerámiák és kézimunkák díszítették: a népdalgyűjtő utak megannyi emléke. Másfelől a hosszú művészpálya emlékei: szobrok, babérkoszorúk, egy-egy jeles külföldi bemutató műsora, a legközelebbi családtagok és pályatársak képe.
Az ebédlő - akácsak a mai múzeumlátogató: ide léptek be annak idején Kodályék látogatói is - puritán, egyszerű bútorzatával lepi meg az érdeklődőt. Hozzá kell képzelnie a házigazdák szellemi sugárzását, mely otthonná, alkotóműhellyé, a biztonság szigetévé tette e szobasort, nehéz időkben is. A délidőben érkező kedves vendég számára mindig került még egy teríték az asztalra, az öt óra tájban érkezőt fodormenta tea és sütemény várta. A kevésbé meghitt látogatókat is itt, a viaszos vászonnal letakart ebédlőasztal mellett fogadta Kodály. Míg első felesége, Emma asszony élt: munkatársnői élén itt foglalkozott az újságkivágatok és az életpálya más dokumentumainak csoportosításával. Emma asszony halála után Kodály második felesége, Péczely Sarolta az ő szellemében folytatta a munkát. Az így létrejött gyűjtemény vetette meg az alapját az immár tudományos elvek szerint működő Kodály Archívumnak, és az utób hozzá csatlakozó, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet segítségével életre hívott Kodály Emlékmúzeumnak.
A kedvesebb vendégeket, a próbára érkező muzsikusokat egy szobával beljebb tessékelték: a Munkácsy ecsetjére méltó, XIX. századi szellemet árasztó szalonba. Ebben két zongora uralkodott. Az ajtó fölött Beethoven maszkja tekintett a látogatóra, a kályha körül Petri Lajos különböző korszakokban készült szoborportréi együtt éltek nagyon is eleven, soha nem szoborszerű modelljükkel. Palló Imre, Basilides Mária, Set Svanholm, Ferencsik János, Török Erzsi próbált itt, az ifjú Vásáry Tamás és a csodagyermek Perényi Miklós is játszhatott itt Kodály-műveket Kodálynak. A vendégek közül, akik az utolsó években e szobában megfordultak, Yehudi Menuhin, Aram Hacsaturján, Szigeti József, Pablo Casals, Leopold Stokowski emlékét őrzik fényképfelvételek.
A legbelső szoba volt, faragott íróasztalával és a két falat beborító könyvtárral, a tulajdonképpeni alkotóműhely. A zenetörténet, néprajz, irodalomtörténet, magyarságtudomány alapirodalma mellett a szépirodalom és költészet válogatott remekei sorakoztak itt, magyar, német, francia, angol, olasz, latin és görög nyelven. A szekrény tetején ott árválkodott Kodály ifjúkori csellója, melyen egy repeszdarab ejtette seb emlékeztetett a II. világháborúra, itt-ott néhány népi hangszer és hangfelvevő masina idézte a népdalkutató múltját és jelenét. Az íróasztalt, az asztalokat és székeket levelek, iratok borították: egy eleven műhely szerszámai, kellékei, szellemi gyaluforgácsai.
Az ebédlőből balra nyíló szoba - az egykori hálószoba - ad helyet a múzeum időszakos kiállításainak.
Az első kiállítás a zeneszerzői műhelybe enged gazdag betekintést, legnagyobbrészt a Kodály Archívum anyagát vonultatva fel. Válogatott dokumentumok tükrében mutatja meg a felkészülés éveit, egy-egy korszak legfőbb műfajait, egy-egy műfaj kiemelkedő alkotásait. Olykor: egy-egy mű születésének folyamatát, az embrionális kezdetektől. Azt is, hogy miképp segítette a népdalkutató a zeneszerzőt - meg azt is, hogy miképp irányította a zeneszerző önnön alkotófantáziáját az Éneklő Magyarország megteremtése felé. Ismert, népszerű remekművek kéziratával éppúgy találkozhat a szemlélő, mint soha nem hallott kompozíciókéval, az első művekkel éppúgy, mint a végsőkkel, sebtében papírra vetett, lázas ötlettel csakúgy, mint hosszan érlelt művek végső tisztázatával. Egyszóval sok mindennel, ami egy alkotóműhelyben létrejön - és kikerül onnan, vagy visszatartott kísérlet marad.
Forrás: a múzeum honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 | |
Hétfő: | - |
Kedd: | - |
Szerda: | 14:00 - 16:30 |
Csütörtök: | 14:00 - 16:30 |
Péntek: | 14:00 - 16:30 |
Szombat: | - |
Vasárnap: | - |
Kata Laktóz-és Gluténmentes Étterem Budapest
Laktózmentes és gluténmentes ételeket kínáló étterem az Operánál, Budapest belvárosában, reggelire és ebédre szóló menüajánlattal. Vegetáriánus és vegán ételek is megtalálhatóak az étlapon.
Kiadó Kocsma Budapest
A Liszt Ferenc térrel szemben, az Andrássy út túloldalán található Kiadó az underground-patrióták egyik kedvenc kocsmája. Az apró, hangulatos galérián ejtőzésre és meghitt beszélgetésekre szabott díszletek, az étlapon egyszerű, de annál ízletesebb és laktatóbb fogások, az itallapon pedig korrekt árak ...
Komédiás Kávéház
Kóstoljon bele a boldog békeidők budapesti hangulatába! Kávéházunk a pesti Broadway szívében a magyar, zsidó és francia konyha hagyományos ízvilágát kínálja vendégeinek reggelire, ebédre, uzsonnára, és vacsorára. Minden este 7 órától bárzongorista szórakoztatja az összegyűlteket.
Korhely faloda és daloda
Magyar étterem és gasztrokocsma. Egy hely, ahol `másnap` is várunk! Malacságok, marhaságok, szárnyalunk a húsiparban.
La Delizia Kekszmanufaktúra Budapest
Minden darab kekszünket kézzel gyúrjuk és formázunk, vagy éppen nyújtjuk, szaggatjuk. Tortáinkat, macaronjainkat és pohárdesszertjeinket is ugyanilyen gondoskodással készítjük. Alapelvünk, hogy kiváló desszertben nem lehet semmi féle adalék, színezék vagy ízfokozó. Ennek fényében minden termékünk ezektől ...
Leroy Cafe Westend Budapest
A Leroy Café Westend a főváros kedvelt találkozóhelye, legyen szó üzleti találkozóról, randevúról, vagy egy focimeccs végig izgulásáról. Az ételválaszték a nemzetközi és magyar konyha legjavát vonultatja fel. A Leroy Classic ételek, mint például a Cézár saláta, a Fűszeres csirkeszárnyak mézes ...
Lidérc Café Pizzéria Budapest
Pizza, piadina, grillhús, saláta, tészták, napi leves, napi desszert és egy nagy adag szeretet várja az ide betérőket.
MADHOUSE Budapest
A Mad Scientist multifunkcionális gasztrotere a belvárosban, 25 sörcsappal, minőségi bisztrókonyhával, valamint komoly natúr bor- és spiritválasztékkal. Várunk rendezvényeinkre is.
Mai Manó Kávézó Budapest
Budapest belvárosában és talán legszebb épületében, mór stílusban mai a manó. Nyüzsgő kávézó, törzsasztalok, kávé.
Manouche Budapest
Libanoni street food Budapest központjában. Friss, kézműves saláták és libanoni ételkülönlegességek.
Hegedűs Endre koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. november 25. (hétfő)
Hegedűs Endre, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjei 2024-ben. Hegedűs Endre a nemzetközi és a hazai hangversenyélet ismert szólistája. 1980-ban zongoraművész és tanári diplomát kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián, tanárai Antal István, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Schiff András és Hajdú Anna voltak. ...
Zeneakadémia Kamarazenei Fesztivál 2024. Online jegyvásárlás 2024. november 14. (csütörtök) - 2024. november 17. (vasárnap)
Zeneakadémia kamarazenei fesztivál 2024. Online jegyek. Ha a zene a pillanat és a múlt művészete, akkor az előadó-művészet az emlékezés. Sajátos és megismételhetetlen felidézése egy zeneszerző darabjának, egy kornak, stílusnak és magának a komponistának.
Liszt-kukacok Akadémiája. Kiscsoportos zenés foglalkozások, jazz játszótér online jegyvásárlás 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Kiscsoportos zenés beavató foglalkozások és Jazz játszótér a Zeneakadémián 2024-ben. Zenés programok gyermekeknek és kisiskolásoknak. Online jegyvásárlási lehetőség.
Amadinda koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. november 3. (vasárnap)
Amadinda együttes koncertek, fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Az együttes tagjai nyugat-európai utcazenéléssel teremtették meg egyedülálló hangszerparkjuk alapjait és a kései szocializmus langyos közegében valószínűtlennek ható ambicionáltsággal építettek fel néhány év alatt ...
Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 2024. Döntő és gálakoncert, online jegyvásárlás 2024. szeptember 7. (szombat) - 2024. szeptember 8. (vasárnap)
Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntője és gálakoncertje 2024-ben. Online jegyvásárlás!
Bálint Ház programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 20. (hétfő)
Hóra Táncház - Machol Hungaria
Bálint Ház programajánló. Koncertek, előadások, színház, beszélgetések egész évben a közkedvelt budapesti kulturális rendezvényhelyszínen. Minőségi kikapcsolódás, szabadidős programok várják a Bálint Házba látogatókat, mely a zsidó közösség otthonaként folyamatosan műfaji sokszínűséggel biztosítja a ...
Zeneakadémia épületlátogatás 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 17. (péntek)
Zeneakadémia épületlátogatás programok online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Ismerje meg a Zeneakadémia egyedülálló szecessziós épületét! Szakavatott idegenvezetők az épület rejtelmeibe is betekintést engednek, és a vendégek megtudhatják, hol lakik a zene szelleme.
Zeneakadémia jazz koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Jazz koncertek, programok a Zeneakadémián, online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Ismert hazai és külföldi előadók koncertjein vehetnek részt a jazz szerelmesei. A jazz Magyarországon is a népszerű műfajok közé tartozik. A hazai jazz zenészek közül sokan nemzetközi szinten is elismertek.
Új Színház előadások Budapest 2024. Műsor és online jegyvásárlás 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 18. (szombat)
Új Színház előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024. Az Új Színház műsorán klasszikus és kortárs, magyar és külföldi művek szerepelnek.
Anima Musicae kamarazenekar koncert 2024 / 2025 2024. szeptember 27. (péntek)
Anima Musicae Kamarazenekar koncertajánló 2024 / 2025.
Capa Központ programok 2024 Budapest 2024.05.17. (péntek) - 2024.06.04. (kedd)
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ korszerű kortárs vizuális intézmény. Megalakulása óta a fotográfus szakma és a fotográfia iránt érdeklődő nagyközönség érdekeit és igényeit hivatott szolgálni. A vizuális intézmény feladatrendszerébe tartozik hazai és nemzetközi kiállítások, szakmai ...
Operaház látogatás 2024 Budapest 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Az Operaház várja az építészet és a kultúra iránt fogékony látogatóit vezetett túrák keretében. Ismerje meg, miként született újjá az opera- és balettjátszás fellegvára, hogyan nyerték vissza eredeti fényüket az épület csodás terei, és milyen korszerű újítások várják az előadásokra érkező közönséget! ...
Mai Manó Ház programok 2024 2024. május 12. (vasárnap) - 2024. május 26. (vasárnap)
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház fotóművészeti kiállításai, programjai Budapesten. Kortárs és történeti, hazai és nemzetközi trendeket bemutató, egyéni és csoportos fotográfiai kiállítások várják a látogatókat.
Írók Boltja programok 2024 Budapest 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 31. (péntek)
Az Írók Boltja Budapesten több, mint egy könyvesbolt. Elsődleges feladatának a kortárs és klasszikus magyar irodalom teljességre törekvő bemutatását és terjesztését tekinti. E célt szolgálják a könyvbemutatói, az irodalmi programjai. A boltban hangulatos teázó működik, amelyben lehetőség nyílik a ...
AETHER Club programok 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 25. (szombat)
AETHER Club programok, koncertek, rendezvények. Budapesten, a Király utcában, a belváros szívében várja a bulihelyszín a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat!
Banksy Budapest 2024. The World of Banksy - Az utca a festővásznam 2024.05.03. (péntek) - 2024.09.22. (vasárnap)
A világhírű brit street art művész, Banksy máig sikeresen titkolja kilétét. A világ egyik legbefolyásosabb embereként tartják számon, egyedülálló alkotásai beépülnek a városképekbe, akcióinak, tetteinek híre bejárja a világot. Május 3-án Budapesten nyílik a “The World of Banksy – Az utca a ...
Magyar Sajtófotó Kiállítás 2024 Budapest, Capa Központ 2024.04.12. (péntek) - 2024.06.02. (vasárnap)
42. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitó és díjátadó április 11-én a Capa Központban, Budapesten.
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
VR Vidámpark interaktív kiállítás és családi program 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Ajándékozzon VR élményt szeretteinek! Az Európában is egyedülálló VR Vidámparkban 2000 négyzetméteren, 3 szinten várjuk látogatóinkat, akik egy speciális felszerelés segítségével ismerhetnek meg különböző világokat.
Program iskolásoknak, közös 3D élmények közös 3D osztályképpel egy interaktív kiállításon 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Egy kreatív iskolai programra vágyna, ahol az osztálya önfeledten szórakozhat? Nem szervezte még meg az év végi osztály kirándulást és a nagy hajtásban alig van ideje ezzel foglalkozni? Évközi tanulmányi kirándulás keretében kirándulna egy fél napot, de a diákoknak nincs kedvük az unalmas ...